Az ebola miatt jobban fogy a Plague Inc.

  • Írta: Arell
  • 2014. október 28.
  • Érdekesség
Link másolása
A The Daily Mail adatai szerint az iOS-re és Androidra is elérhető világjárvány-szimulátor, a Plague Inc. másfélszer jobb tempóban fogy, mint korábban, "hála" a hírekben látható ebolával kapcsolatos pánikkeltésnek.

Ötven százalékkal nőtt a Plague Inc. címen futó mobilos világjárvány-szimulátor letöltéseinek száma a világszerte terjedő ebolapánik miatt. Az Ndemic Creations több mint két éve piacon lévő játéka ennek eredményeképpen ismét a toplistások között van.

Normális esetben az eladás jó dolog, most azonban James Vaughan a fejlesztőcég alapítója aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az ugrásszerű érdeklődés a számos életet kioltó vírus felbukkanásához köthető.

The Daily Mail adatai szerint a Plague Inc. letöltéseinek száma 147 ezerrel nőtt az október 10-től 16-ig tartó időintervallumban. Ugyanebben a periódusban az aktív felhasználók száma mintegy 900 ezer fővel 4 millióra emelkedett. Az elmúlt hónapban a játék az iOS legjobb 20 listáján sem szerepelt, most pedig az öt legjobban keresett applikációk között áll.

"Azt hiszem, ez az első alkalom, hogy a játék beszerzésének a valódi világhoz köthető okai vannak" - jegyezte meg Vaughan.

"A játékosok gyakran érdeklődnek a világban történő eseményekről és sokszor társalognak a járványokról és a mögöttük meghúzódó tudományos témákról. Az utóbbi időben azt tapasztaltuk, hogy több tízezer játékos használja a fórumokat és a közösségi portálokat, hogy az eboláról beszéljenek" - tette hozzá az Ndemic Creations alapítója. Vaughan egyébként több alapítvánnyal is tárgyal azzal kapcsolatban, hogy a játékból befolyó profitot a betegség megfékezésére fordítsa.

41.
41.
Skyer
Ajajjjaj, micsoda szaftos kis flamewar.
Naeztmá' szeretem.
38.
38.
randall13
#26: Azért a világ jóval komplexebben működik annál, hogy két szám elosztásával körül lehessen írni. Ez így nem szemléltet semmit.
A túlnépesedésnek sem az az elsődleges problémája, hogy kevés a hely (egy kínai most biztos pofán verne), hanem a természeti erőforrások kiapasztása. Elsősorban az édesvízé. De már a növények génjeit is manipulálni kell ahhoz, hogy kellő termést hozzanak minden évben. Az olaj sem tart ki öröké, pedig anélkül nehezen működik bármilyen gép.
Már olyanokkal riogatnak, hogy a rovarevés a megoldás. Hogyne... Nyilvánvalóan nem azért magyaráznak évek óta a túlnépesedésről az okosok, mert nem értenek hozzá. A 14000m²-es terület meg csak leírva tűnik nagynak. Gyakorlatilag egy 120m oldalhosszúságú négyzet, 8 perc alatt körbegyaloglod.
35.
35.
Arell
#34: Ne aggódjatok, csak azért mert nem értünk egyét én biztos nem fogok senkit kidobni innen. A személyeskedést mondjuk nem értem, de nyilván nem vagyunk mindnyájan egy szinten, így én mondjuk nem is várom el mindenkitől ugyanazt a viselkedést.

#33: Később szívesen leírom, de most éppen dolgozom. Majd nézz vissza este tíz felé.
28.
28.
grieves13
#26: Gondoljátok, hogy egy laboratóriumban kifejlesztett vírust elengedtek anélkül, hogy gyógymód lenne rá? Erősen kétlem... A másik meg... Meghalt durván 5000 ember, ennél sokkal durvább járványaink is voltak már... Bármennyire keményen hangzik ez a szám semmi a teljes lakossághoz képest...
26.
26.
Arell
Aki túlszaporulatról és emberritkításról beszél annak elárulom, hogy a Föld korántsem áll a túlnépesedés közelében sem. Jelen pillanatban, a bolygónk szárazföldnek számító felülete ~149 millió km², melynek 33%-a sivatag, így a durván 7 milliárd emberből minden egyes nőnek, férfinak, és gyermeknek egyenként jutna egy 14000 m²-es telek, amelyen gazdálkodhatna.

Mindezzel persze nem vettük figyelembe, hogy az emberek vertikálisan is terjedő városokban laknak, egymás hegyén-hátán és így a valódi népsűrűség nagyságrendekkel kevesebb a fent említettnél.

Az embereket nem ritkítani kell, hanem a mezőgazdaságot és a lakhatást kell továbbfejleszteni. Aki pedig egy gyógyíthatatlan vírusnak szurkol egy olyan majdhogynem teljesen zárt ökoszisztémában, mint a Föld, az olyan mintha kárörvendően röhögne, ahogy maga alatt vágja a fát egy szakadék felett. Csak gratulálni tudok hozzá... :D
25.
25.
randall13
#22: Teljesen jól fogalmaztam, és meggondoltan :) Csak én a természet érdekeit az emberiség fölé emeltem, mert hosszú távon úgy is ez lesz a megoldás, ha tetszik, ha nem. A legigazságosabb még mindig egy vírus.
24.
24.
grieves13
#23: Hát ha én és a többiek ettől beteg emberek vagyunk, akkor csak tessék... "Hulljon a férgese..."

Ha ettől jó lesz a többségnek, akkor miért ne?
"A többség érdeke fontosabb, mint a keveseké..."
7 milliárd ember él ezen a bolygón, ami sok, erre a kínaiak is rájöttek és születésszabályozást alkalmaznak... Ha ez nem működik Afrikában, akkor valami más kell... Az első regisztrált ebolás eset a 70-es évekből való, szóval igen nagy valószínűséggel emberi találmányról van szó... De hát ez van...
23.
23.
Norbiii
#19: Röviden összefoglalom:

randall13 ezt írta: ...." de én a vírusnak szurkolok..." Én erre reagáltam.

Én meg nem szurkolok a vírusnak. Azért mert sok ember nem tisztálkodik megfelelően, koszos környezetben élnek, vagy esetleg hülyék és nem fogadják meg a jó tanácsokat, akkor sem az a megoldás, hogy győzzön a vírus, győzzön az ebola, ők meg haljanak meg! Épelméjű ember ilyet nem akar.

Sok betegség azért van, mert nincs higiénia, nincs tisztálkodás, kosz van, és fertőzések is keletkezhetnek. Nos, mi a teendő? Maximum kerülöm az ilyen embereket, de az meg sem fordul a fejemben, hogy az ebola elvigye őket. Persze ha elviszi őket, akkor az sajnálatos dolog, és akár higiénikusabban is élhettek volna, de ettől még nem szurkolhatok egy átkozott vírusnak, ami emberek ezreit öli meg.

De biztos vagyok benne, hogy randall nem ezt akarta mondani, és csak rosszul fejezte ki magát. Na én erre reagáltam, röviden ennyi. :)
22.
22.
Norbiii
#20: A teljes szövegkörnyezetben érthető, amit írtam. :) randall13: Én értem mit akartál írni, de ez nem volt szerencsés, sőt nem is volt szép, ahogy írtad ez g*ciség a javából, remélem, hogy csak rosszul fogalmaztál, vagy meggondolatlanul, azért én jó embernek tartalak Téged. :)
21.
21.
Norbiii
#19: Olvasgass vissza, volt.
20.
20.
randall13
#18: "Én CSAK OLYAN ember halálát "kívánnám" aki elvett egy másik életet, de SEMMILYEN már formában nem!"
Azért a kiskapukat meghagytad magadnak... ;D
19.
19.
grieves13
#18: Volt itt olyan, aki azt írta, hogy add uram, hogy holnap X mennyiségű ember patkoljon el ebolában?
18.
18.
Norbiii
#15: ""akkor itt döglesz meg buta állatja, a te bajod"

Azért más ha valaki segíteni szeretne, és az illető ezt nem fogadja meg, és erre kínjában valaki, vagy dühében ezt mondja, és az is más, mint amikor valaki a másik halálát, és szenvedését DIREKTBE kívánja! Azért mert sok régióban nincs tisztaság, és mondjuk az emberek nem tisztálkodnak, még nem fogok azon imádkozni, hogy mikor halnak már meg, mondjuk az ebolában, g*ci nem vagyok, ők is emberek...!
17.
17.
The_Edge
na de most komolyan minden nap egy alma az orvost távol tartja
mire ez a hiszti? lol
16.
16.
The_Edge
Le akartam tölteni, de blokkolta az Avira. :/
HAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHA
15.
15.
Necreon
#5: A helyzet az hogy ahol ezek a vírusok felütik a fejüket, ott általában véve is olyan számunkra civilizált embereknek felfoghatatlan mértékű kollektív szellemi sötétség van hogy el sem hiszed, hogy ilyen létezik még. A 21. században még ott tartunk, hogy teljes falvak (!!!) menekülnek elrejtőzni az erdőkbe ha jön a fehér ember az orvosokkal, mert annyi felfogásuk sincs a körülöttük történő valós eseményekről és annyira hisznek a saját ostobaságaikban hogy előbb kivájják a szemed, sem mint elhiggyék neked hogy te gyógyítani jöttél, nem pedig te mint fehér ember hoztad a betegséget! Ahol ha felgyógyult valamelyik az ebolából a falujába nem mehet vissza mert nem értik meg hogy ő meggyógyult, és a saját családja lövi agyon ha vissza mer térni! Ahol nem tudod bevinni a kórházba szerencsétlent mert üt, harap, kapálódzik, karmol mert szentül hiszi hogy a kórházban kísérletezni fognak rajta meg kiveszik az agyát. Ezek valós történetek, kint járt orvostól. Egy dolgot felfognak azért helyenként, hogy testnedvekkel terjed. Ennek ellenére a mai napig tucatjával, százával állnak sorba halottakat csókolgatni mert náluk ez a szokás. Számunkra ép ésszel felfoghatatlan az a tudatállapot amiben ott emberek milliói élik az életüket, az elemi sötétség, tudatlanság, ostobaság, vak hit mondvacsinált semmikben és rettegés egy A-s elemtől egyszerűen... szavak nincsenek rá.

Nem csak fejlettebb országok hibája, hogy a mai napig itt tartunk. Persze, valakik óriási hasznot húznak majd a gyógyszeriparban, a felszabadult földterületekből, és még ki tudja ki miből, ez bizonyos emberek alávaló természetéből fakad. De amikor segíteni akarsz nekik és tízből nyolc ordítva menekül vagy egy bottal akar távol tartani mert te vagy a fehér démon, akkor azért ne mondja nekem senki hogy egy pillanatra se fordult meg a fejében hogy "akkor itt döglesz meg buta állatja, a te bajod".
14.
14.
Ghost26Dave
#13 :Dddddd
12.
12.
Norbiii
Ha valakiben még csak a gondolat is felmerül, hogy jobb lenne ha valaki elpatkolna, vagy ha valakinek szenvedést okozunk, akkor itt két válaszlehetőség léphet fel: 1: Az az ember embertelen, és kegyetlen. 2: Zakkant.

Ártatlan emberek halálát sosem kívántam, és ha valaki hibázik, vagy hibákat követ el, vagy éppen nem higiénikus, vagy legyen 1000 hibája, nem a halál a megoldás. Milyen sz@r érzés lenne, ha mondjuk édesanyám elhunyna ebben, vagy bármi másban, tönkre is mennék idegileg.

Ártatlan emberek szenvedését nem kívánhatjuk! Én CSAK OLYAN ember halálát "kívánnám" aki elvett egy másik életet, de SEMMILYEN már formában nem!
11.
11.
Juha
Randall: képzeld van sok olyan primitív nép, amelyik az állatok összemócsingolt húsát, zsírját és egyéb belsöségeit kézzel megdolgozva visszanyomkodja az állat belébe, és azt eszik meg, sokszor csak éppen füsttel tartósítva...

Vagy te nem szereted a kolbászt?

Ami neked fura, az másnak normális, és ez fordítva is igaz!

Ajánlom és kívánom neked, hogy utazgass kicsit a világban, sokmindenen ledöbbensz majd, hogy mi miért nem úgy oldunk meg dolgokat, mint ök (és itt föleg nem Ny-Eu-ra vagy USA-ra gondolok).

Nem gazdasági dolgokról beszélek, nem is arról, ki hol milyen fizetést kap, hanem a népi kultúra-eltérésekröl, amiröl lehet sokat olvasni, de a tapasztalat semmivel nem ér fel.(persze már akinek..)
9.
9.
grieves13
Nyomják le a steam-es árát mondjuk 75%-kal és én is megtámogatom őket...

Ami meg a 3. hozzászólást illeti... Bizonyos mértékig egyetértek, valahogy ritkulnunk kell, nem normális, milyen mértékben szaporodunk... elég jól leírja ez a videó a helyzetet...
http://youtu.be/JwcuSkNPgDE?t=5h19m17s

"Egy ország tekintélyét, erejét a lakosság számán mérik" Érdekes meglátás... Mindenesetre, amíg nem kezdeünk valamit a 3. világ országaival, addig bajok lesznek...
8.
8.
#6: Azért ez egy kicsit egyoldalú.
Ők ott azért is szegények, mert a mi "fejlett" társadalmunk kizsákmányolja őket.
Bútorok, ruhák, élelmiszerek.
Primitívnek lehet, hogy primitívek de ennek is számos oka van.
Ha belőlünk csináltak volna rabszolgákat és minket igáztak volna le fegyveres fölénnyel most mi lennénk a helyünkben.
Az viszont biztos, hogy az olyanok miatt akik ilyen krízisesetben is képtelenek összeget fordítani az elmaradott országoknak azok is megkapják majd a magukét valahol.
1 milliárd dollárt kérvényeztek a különböző szervezetek a vírus megfékezésére ebből 100 ezer dollár jött össze Kolumbiától :D
Ígéret persze volt rengeteg.

Ui: a vírusnak pedig nem olyan szinten van köze a szennyhez (mint azt sokan hiszik), mivel a legtöbb vírust elejtett és elfogyasztott állatok hordozzák, magyarul olyan mintha te itthon vaddisznóból készítenél pörköltet, ragut :)
Olyan förtelmes kosz tudtommal idehaza is van rengeteg. Elég elsétálnom a következő szelektív hulladékgyűjtőig és nagy esélyem van rá, hogy megtalálom de egy erdőben sem a vakszerencse kísérget.
Itt még azért nem hatalmasodott el a koszrengeteg, mert van pénz a megállítására.
7.
7.
Ecneb
#3: Kezdem ott, hogy a mai vírusokat nem a természet hozza létre pls AIDS.

Amit mondasz az jó, túl vagyunk népesedve és ezen kéne változtatni, viszont nem így. Én jobbnak tartom IQ szint szerinti kivégzéseket, megnézném te megéled e a másnapot.
6.
6.
randall13
#5: Hát akkor ki tehet róla, ha nem ők? Minél primitívebb egy nép, annál inkább nyúl módjára szaporodik. (lásd cigányok) Ezt tanítják is az egyetemeken. Nem tudom mit kell csodálkozni hogy éheznek meg betegségek tizedelik őket, mikor szó szerint tömeggyártás szintjén szülik a gyerekeket... Hagyomány ide vagy oda, valahogy nehezemre esik sajnálni az olyan embereket, akik az otthonaikban hagyják rohadni az ebolában elhunyt rokonaikat. Még jó hogy nem nyalogatják őket, bár ki tudja. Ha baromságot beszélek ha nem, csak idő kérdése, hogy abban a szennyben felbukkanjon egy, a ráknál halálosabb, fertőzőbb és gyorsabb lefolyású vírus. Aztán meg majd mindenki pislog, mint annak idején a pestisnél.
5.
5.
Birkazoli
#3: De az ottani emberek nem tehetnek arról, hogy olyan életmódot folytatnak. Tény, hogy lehetne ezen alakítani, módosítani ha akarnak. De a fiatal emberek ott nem tudnak mit tenni, idősen meg már régi hagyományaikat szeretnék az ottaniak életük végig vinni. Szóval amit mondasz az szerintem totál nagy baromság.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...