Még idén elkezdődik a Telltale-féle Trónok harca

  • Írta: fojesz
  • 2014. október 28.
  • Megjelenés
Link másolása
Az ember azt hinné, hogy október végén már nem érik meglepetések az év játékmegjelenési menetrendjét illetően, erre a Telltale bedob egy kisebb bombát: a fejlesztők szerint még idén elkezdődik a Game of Thrones-sorozatuk.

Talán a legtöbben már lemondtak róla, de a minap a Telltale PR-ese, Laura Perusco azt írta a Twitteren, hogy még idén elrajtolhat a kalandjátékos fejlesztőcsapat Trónok harca-adaptációja. Persze a Telltale ezt már jó előre megmondta, hiszen eredetileg is 2014-re ígérte a premiert, de hát olyan keveset hallottunk a feldolgozás felől, hogy lélekben már a 2015-ös megjelenéssel barátkoztunk.

A Telltale a tavalyi VGA díjátadón dupla meglepetéssel kényeztette a rajongóit, nemcsak a Borderlands alapján készülő sorozatát mutatta be, de egy nagyon rövid teaser (lásd fent) mellett egy olyan Game of Thrones-játékról is lerántotta a leplet, ahol az alapanyag az HBO sorozata lesz. A slusszpoén az, hogy a Telltale több évre is aláírt a jogtulajdonosokkal, valószínűleg a rajongók legnagyobb örömére.

13.
13.
Tyranio
#12 Már pedig ez a Telltale játék és valóban érdekes. De nem a sorozatot játszanád le, a Walking Dead-ben is egy másik történetet kaptál, mint a sorozatét. Inkább csak abban a világban létező történetet.

Ami a stratégiát, kérlek mondj egyet masszív történettel amihez masszív háború is passzol. Minél kisebb a sereg annál jobb lehet a történet meglátásom szerint. Szóval ha nem egy Company of Bastards vagy Commandos: The Wall játékot kapunk akkor a történet valószínűleg csak háttérként fog szolgálni.
12.
12.
Dízel
Akkor ennyi erővel minek az ilyen interaktiv játék?! ha kb 90%ban ugyan az mint a sorozat? mégegyszer lejátszod játék alapon a sorozatot? marha érdekes tényleg... Egy igazan jó stratégia jo lenne, massziv történettel persze.
mondjuk nekem ezek a tell tale dolgok marhara nem jönnek be, semmi értelme. nem azért mert nincs benn akció hanem mert par gomb lenyomásáért nem játékot veszek elő hanem filmet vagy sorozatot.
11.
11.
myrodis
Ha a Telltale-féle Walking dead a képregényt veszi alapul, akkor vajon miért döntöttek úgy, hogy a Trónok Harca az HBO-s sorozatot dolgozta fel a könyv helyett?
10.
10.
Gorrister
Akik itt fanyalognak, hogy ők inkább stratégiát vagy rpg-t akarnak azoknak szólok, hogy 2011-ben megjelent egy stratégiai játék "A Game of Thrones: Genesis" címen, és nagy sz@r lett. Egy évvel később 2012-ben megjelent egy rpg is aminek csak simán "Game of Thrones" volt a neve. Nem fogjátok elhinni, de az sem volt egy "hűdejó" játék.
Várjuk ki, hogy hogyan fog teljesíteni kalandjáték/interaktív filmként, aztán majd utána lehet arról beszélni, hogy melyik játékműfaj tudott érdemileg kezdeni valamit a szériával.
8.
8.
csaszi2
#7: Bár azért a Mount&Blade modok elég jóra sikerültek.
7.
7.
Tyranio
#5 Telltale játék lesz. Ha nem tudod milyen az, akkor nézd meg a Wolf Among Us-t vagy a Walking Dead játékaikat. Dióhéjban egy kisebb film, minimális interakcióval, ahol leginkább csak a válaszaidat választhatod meg.

És ez így jó. A trónok harcát szerintem senki sem az akció miatt nézi, hanem a párbeszédek, történet és intrikák miatt. Ami a gyűrűk urával működött az itt valószínűleg befuccsolna.
Van a sorozatban kb. 3-4 csatajelenete ami egy háborúra emlékeztet, a többi meg inkább csak párbeszéd.

Ha trónok harca stratégiára vágysz akkor van pár Medieval Total War 2 mod ami tökéletesen megmutatja miért nem olyan jó az. Ha elveszed a sorozat sava-borsát akkor csak egy rakás ismerős figurát kapsz akik háborúznak mindenféle párbeszéd vagy komolyabb interakció nélkül. Még a Crusader Kings 2 modok sem tudják visszaadni a sorozat hangulatát, pedig az azért közelebb áll a világához.
6.
6.
Blackhard89
Én szerintem a trónok harcához egy nyílt világú szerepjáték illene, olyasmi mint a Skyrim vagy a The Witcher
5.
5.
Dízel
Ez milyen jatek lesz?! En egy valos ideju strategianak orulnek, hosokkel meg mindennel egyutt mint a gyuruk ura strategia volt anno
2.
2.
KeXxX
És ez a Borderlands-féle játék mikor jön?
1.
1.
bodortamas1
Jó hír, kíváncsi vagyok, hogyan oldják meg a játékot :) A sorozat benne van a kedvenceim között, rögtön a Hannibal alatt (ami a top 1).
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...