Hivatalosan is törölték a Prey 2-t

  • Írta: zoenn
  • 2014. október 31.
  • Gyászhír
Link másolása
Ha eddig abban reménykedtél, hogy a Human Head Studios egyszer csak befejezi a Prey 2-t, akkor el kell szomorítanunk. A Bethesda fejese, Peter Hines nemrégiben hivatalosan is megerősítette, hogy a játékot elkaszálták.

A Prey 2-t 2011-ben jelentette be a Bethesda, mint a 2006-ban megjelent Prey folytatását (ez utóbbira is nyolc évet vártunk). A történet főszereplője egy amerikai légiutas-kísérő, Killian Samuels, akit munka közben elrabolnak az idegenek és az Exodus nevű univerzumba hurcolják. A fickó itt a saját lábára áll és amnéziás fejvadászként tengeti az életét.

A bejelentés óta gyakorlatilag elzárták az infócsapot, a stúdió nem beszélt a projektről, a Prey 2 adatlapját pedig eltávolították a Bethesda honlapjáról. Bár a kiadó eddig tagadott, joggal hittük, hogy a játékból már nem lesz semmi és végül igazunk lett. A PAX Australia rendezvényen Peter Hines, a Bethesda alelnöke a minap megerősítette, hogy törölték a Prey 2-t.

Hines elmondása szerint nem hitt a játék sikerében és abban sem, hogy valaha be fogják fejezni a Human Head srácai. A Prey 2 nem felelt meg a minőségi elvárásainak, ezért a cég úgy döntött, elkaszálja az anyagot. Az úriember bevallotta, nem volt könnyű meghozni a döntést, de még hisz abban, hogy a jövőben tudnak kezdeni valamit a frencsájzzal.

Reméljük, hogy - az első részhez hasonlóan - egyszer a Prey 2 is feltámad a hamvaiból.

18.
18.
godach
Nincs itt semmiféle dobálózás. Jól nézett ki, azt tény az első rész, de ezen kívül semmi maradandót nem alkotott az első 10 percen kívül. Na az viszont megmaradt. A második részért mert nem kell aggódni. Kiadják azt úgyis, csak más néven ezzel elkerülve a rajongók felháborodását. Úgysem lett volna semmi köze az elsőhöz.
17.
17.
giga321
Pedig a cgi trailer óta várom.
16.
16.
N!ghtmare
#9: Nekem is furcsa, mert a mai napig egy üde színfoltja a játékvilágnak. Pláne akkoriban mekkora durranás volt, év egyik legjobb FPS-e volt.
15.
15.
N!ghtmare
#12: Szerintem csak téged nem tettek tisztába a szüleid..
14.
14.
selejtes
#13: fps az van valóban, csak olyan nincs mint a prey, dark-sci-fi. Amik kicsit is hasonlóak vagy darkosak azok meg mind idétlenek inkább. Egyszóval igenis lett volna tere a prey 2 nek, és még mindig nem tudom hova tenni ezt a masszív fikázást, emlékszem mikor az első rész kijött akkor nem lehetett ilyen kritikákat olvasni róla mint amiket most írtok.
13.
13.
drat576
Én nagyon szeret(t)em a Prey első részét. Viszont úgy tudom, hogy a 2-nek nem sok köze lett volna az 1hez, nem egyenes folytatás, teljesen más koncepció, úgyhogy annyira nem érdekel (van bőven elég FPS a piacon).
12.
12.
RayErizo
Csatlakozom az előttem szólókhoz...

A Prey első része valóban hányadékszagú volt.

Mondjátok azt, hogy ez is az lett volna így majd kevésbé fáj, hogy nem adták ki...

VALAKI MONDJA.
11.
11.
#10: Hát ez az.
Aki játszott vele akkor, az szerintem igenis várta a 2-t.
Főleg, hogy nyitott világú játékot terveztek, amiből igen kevés van sci-fi terén.
Ki kellett volna mondjuk őket segíteni valamivel, itt nem csak a forgalmazásról van szó. Ehelyett csak az ES online-on pörögnek.
A Cyberpunk 2077 remélhetőleg nem jár így, mert az már nagyon gáz lenne.

10.
10.
selejtes
#8: Te pl a megjelenésének az idejében próbáltad, vagy több évvel utána?
Mert a saját korában az a game igenis szépnek számított, kurva jó ötletekkel, baromi jó játékmenettel, nem értem miről beszéltek.
9.
9.
DON GONDOCS
Most meglepődtem a sok negatív kommenten. Szerintem megjelenésekor egy nagyon is jó játék volt, apróbb hibákkal. változatos pályák ellenfelek fegyverek, szép grafika, valamint a sci-fi és misztikus körítés. Valamint kellemesen hosszú kampánnyal bírt, kevés üresjárattal. (ami nagy pozitívum)
8.
8.
Az első game borzalmas volt, bár egy kalap szhauronnak nem nevezném, de nem volt jó és nem csak azért mert "nem lehetett benne meghalni". Alapvetően az egész több sebtől vérzett, kezdve a játékmenettől a történeten keresztül a botrányos kivitelezésig ( értsd: randa ). Volt benne egy-két jó ötlet ( portálok ) de amúgy rossz volt.
VISZONT!
A második koncepciója sokkal jobban tetszett és sajnálom, hogy elkaszálták, mert lett volna benne fantázia! :(
7.
7.
selejtes
Pedig egy elég eredeti game volt az első rész az fpsek közt, szerintem nagyon buta döntést hoztak ezzel, hogy nem fejezik be mert nem lesz sikeres. Az első rész is az volt, ez is az lett volna de mindegy, én baromira vártam a 2. részt.
6.
6.
godach
Az alapötlete az elsőnek és a másodiknak is nagyon tetszett. Az első, szerintem is rosszul volt kivitelezve, bár a teleportkapuk kifejezetten tetszettek. A másodikat én is vártam, de ha a Bethesda úgy gondolja, akkor úgy is van. Inkább adjanak ki minőségi ID játékokat.
4.
4.
Ecneb
EZAZ!

Még egy játék, amit rohadtul váram és elmarad. FUCK YEAH!
2.
2.
Cellator
Sajnálom nagyon, iszonyatosan jóra sikerült a trailere, és van benne fantázia. Remélem összehoznak belőle valamit néhány éven belül.
1.
1.
guitarlord
Nekem már maga a koncepciója sem tetszett a Prey 2-nek, de ettől függetlenül mindig szomorú, ha elkaszálnak egy projektet.....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...