Az eddigi legbizarrabb játékos kiegészítő

  • Írta: fojesz
  • 2014. november 24.
  • Érdekesség
Link másolása
Bizarr kiegészítőre gyűjt a Brand & Grotesque csapata a Kickstarteren, ami lényegében annyit tud, hogy a játékban bekapott találatok alapján ténylegesen is lecsapolja a véredet. Jótékony célra használnák persze.

Ha vért veszítesz a játékban, vért veszítesz a való életben is - erre a koncepcióra épül a Brand & Grotesque játékos kiegészítőjének ötlete, aminek a napokban rajtolt el a Kickstarter-kampánya. A Blood Sport tervezői 250 ezer jó kanadai dollárt gyűjtenének össze, most durván 3 ezernél tartanak, 39 nappal a zárás előtt.

Az ötlet szerint a játék közben bekapott találatok vagy a játékbeli halál után a vérgyűjtő gép, illetve az azt irányító Arduino alapú rendszer ténylegesen is lecsapolja a játékos vérét. Praktikusan a kontroller rezgése alapján dönti el, hogy mikor léphet működésbe, de egyúttal azt is figyeli, hogy eddig mennyi vért szívott le, így egy ügyetlenebb gamer is túlélheti a véradást.

Merthogy tulajdonképpen ez a készítők célja, a véradást népszerűsítenék vele, a Kickstarter-kampány pénzéből pedig egy kanadai turnét szerveznének, ahol a támogatók maguk is kipróbálhatják a Blood Sportot. Bár azt a Brand & Grotesque is elismeri, hogy elég sokat kérnek, de mint mondták, a rendszerhez szükséges játékgépek és felszerelések, illetve azok utaztatása ennyit kóstál.

20.
20.
drat576
Ha sok vér kell, akkor egy noobot beültetünk Mortal Kombatozni :P
(amúgy ezek nem normálisak, ez teljesen beteg)
- erre senki nem ad pénzt, mert rossz a megközelítés. Normális módon is lehet adakozni akár vért , akár bármi mást.
19.
19.
lacinho01
a következő ilyen valószinüleg spermadonor lesz ahol .....
18.
18.
Bako
Egy nagyobb találat esetén jöhet a közhely: "bloody screen so real!"
17.
17.
Yanez
Gyerekek, ezzel csak Mariot szabad játszani! :)
16.
16.
kopic
http://tinyurl.com/m3ucr8x
-.-
14.
14.
Neo1989
Én szoktam vért adni meg Boxozni is de a kettőt így nem vonnám össze azért.
Ez már túl megy az épp ész határán.
12.
12.
Chrysh
Emberek a véradás a cél, nem az, hogy otthon ülve vérveszteségben purcanj meg BF4-ezés közben. Személy szerint nem tudom meddig tart egy véradás vagy vérplazma adása, de ötletnek bőven jó, annyi van, hogy a kezed mozgását vhogy rögzíteni kéne a biztonság érdekében
10.
10.
mestermagyar
#4: Ezzel élvezet lehet surgeon simulatort játszani.

Ha megsebzed a páciensed, a saját véred folyik, de folyamatosan, mint a játékban.
9.
9.
pszihoapu
#8: mar bocs, ez nem kockasag kerdese, en spec rosszul vagyok a tu latvanyatol, de az asszonyt elkiserem mindig
8.
8.
Extol
Anyám borogass, ha valakit csak így lehet elcsalni véradásra mert annyira kocka inkább maradjon otthon.
7.
7.
toriell
Na ezek az agyhalottak...:)
6.
6.
Birkazoli
#4: "azt is figyeli, hogy eddig mennyi vért szívott le, így egy ügyetlenebb gamer is túlélheti a véradást.". Tehát biztos be van a rendszerébe állítva, hogy maximum mennyi vért gyűjthet be.
5.
5.
suresz
ez egy poén, nem? én azt hiszem, hogy ez egy poén!
4.
4.
Blueberry
Ezt a hülyeséget!!! És akkor mi van, ha (pl.GodOfWar 3) annyit vérzik a karakter hogy egy medencét megtőlthetne? Vagy ha mortal kombat-ban vesztek,akk elkezd megcsonkólni?
3.
3.
Birkazoli
"Praktikusan a kontroller rezgése alapján dönti el" - Na, akkor versenyjátékot sem fognak az emberek emellett az eszköz mellett egyhamar játszani.:D
2.
2.
pszihoapu
micsoda beteg marhasag!:D
es persze mindig lesz egy noverke aki osszeszedi az anyagot, meg ha bugos a szoftver akkor kivereztet felugyelet nelkul (majd az ubi adja ki es akkor peccselik, mikor a CS jatekosok 75%-a mar elverzett)
arrol mar nem is beszelve hogy a legtobb MMO shooter player haverom rendszeresen fuvezik jatek kozben, plane tetmeccseknel (en meg iszok mint a zallat) azt a vert mire hasznaljak fel?
1.
1.
Cellator
Mivel a véradás a cél így korrekt, és jó 5let, de ettől függetlenül Gamer szemmel nézve beteg! :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...