DayZ - mi várható 2015-ben?

  • Írta: zoenn
  • 2014. november 27.
  • Hír
Link másolása
Például az, hogy emelkedni fog a zombis túlélőjáték ára, így nem árt sietni, ha 30 dollár alatt meg akarod úszni a beruházást. A végleges verzió 2016 elején jöhet, de addig is rengeteg új tartalom és javulás várható.

A Bohemia Interactive megosztotta nagyközönséggel a DayZ 2015-re érvényes fejlesztési ütemtervét és árszabását. Már nem sokáig kaparinthatjuk meg az early access verziót 29,99 dollárért, hiszen a béta debütálásával 34,99 zöldhasúra ugrik az árcédula, s a 2016 elején esedékes végleges verzióért már 49,99 dollárt fognak kérni.

A jövő évben jelentős javulás várható, az első hónapokban érkeznek a vezethető járművek, és a zombikat is új mesterséges intelligenciával vértezik fel, átalakul a kezelőfelület, megjelennek a dinamikus eventek is. 2015 harmadik negyedévében már barikádokat és csapdákat telepíthetünk, ragadozó állatokkal is összefuthatunk, míg a béta egy év múlva élesedhet.

A változások teljes listáját itt olvashatjátok.

13.
13.
mcgyver
én megvettem, minden update-nél kipróbálom, hogy jobb lett-e, de általában csalódok... aztán megint pihen hónapokat
12.
12.
mestermagyar
#11: Ez kb centrillió fényévre van az ilyen játékoktól elvben, nem menőzési viszketegségből adták ki, és talán még csak a vásárlók átverése miatt sem (most a játék eddigi vevőt tegyék össze a kezük), a műfaj, amivel dolgozik meg félig szinte dayz által lett teremtve. Ez amolyan minecraft, hogy volt előtte is ilyesmi, de mégsem robbant a műfaj a megjelenéséig.

Bár azt én sem gondolom, hogy ilyen nevetséges, gyatrán kódolt, optimalizálatlan arma 2 hagyatékkal lehetnének bármiféle ambíciói. Ellentétben a rustban, ahol az új motorban kb. 1-2 hét alatt gondolnak egyet, és bekerül az eddig statikus építésbe a fizika, omlanak a player-épületek, alá kell jól támasztani, mint technikai újítás.
11.
11.
Drazhar
Ezt sem tartom színvonalasabb munkának, mint az ilyen fosadék kecskés, köves, kenyeres meg fű szimulátort. De végülis akik csinálják szarrá keresték magukat már vele, szóval lehet ez kell a népnek...
10.
10.
randall13
#9: Hát amilyen szar az engine mögötte (pontosabban nem szar, csak nem erre lett kitalálva), el is hiszem hogy minden aprósággal meg kell szenvedniük.
9.
9.
Dízel
#7: Nem vicc, erre megy ki a játék...
Ha kiadták volna teljes formájában a gamet 1 éve akkor alig lett volna bevétel, de igy h. folyton "fejlesztgetnek" valamit cimszoval van mire fogni a dolgot... meg ne már h. a barikád és csapdák épitési lehetőségére fél évet kelljen várni. :DD
8.
8.
mestermagyar
"2016 elején esedékes végleges verzióért már 49,99 dollárt fognak kérni."
Háhhááháháá. Eléggé kiürülnek majd a szerók addigra, és még ez is? Legtöbb f2p multis survivalnál ellövik a hype-ot early access elején, aztán kijön egy félig már el is felejtett gammaként.

50 dodó egy játékért EGY ujrahasznosított pályával, és viszonylag gyatra grafóval.
7.
7.
Uhu123
Jó játék, baromi jó alapötlettel. Én is megvettem és már több, mint száz órám van benne, tehát mondhatom hogy megérte. Sajno a fejlesztés tényleg nagyon lassan halad, ami vicces, mivel a fejlesztőcsapatnak semmi más dolga nincs csak ezt kalapálni. A modderek, akik a munkájuk mellett a szabadidejükben készítenek valamit, kevesebben, fizetség nélkül, sokkal gyorsabban haladnak. Ami azért enyhén szólva VICCES!
6.
6.
mestermagyar
Tehát tulajdonképpen annyit fog fejlődni mire kész lesz, hogy kap járműveket, és a bugok felét kijavítják. Miért kellett egyáltalán standalone dayz?
5.
5.
anarchoid
#2: bezony, nagy a hype kb egy early acess kakihalmaz es semmi fejlodes nemlatszik.. de azert vegye meg mindenki mert majd meg daragabban merik adni, hahahahah

#1. az a 2019 tulzottan optimista ;) lessz az sohanapjan is ;)
4.
4.
pjoco
Majd ha már lesz egy normális gépigénye megveszem akár még drágábban is. De így egyelőre kihagyom.
3.
3.
antiqwiz
Jelenleg csak pvp megy, akinek fegyver van a kezében habozás nélkül lő.
2.
2.
JoHnNiEE
egy buborék az egész dayz
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...