Dobja a havidíjat a The Elder Scrolls Online

  • Írta: fojesz
  • 2015. január 21.
  • Bejelentés
Link másolása
Két fontos bejelentés is érkezett az imént The Elder Scrolls Online-fronton: egyrészt bejelentették a játék konzolos verzióinak a megjelenési dátumát, illetve kiderült, hogy tényleg megszűnik az MMO havidíjas modellje.

Kétszer is meg kell gondolnia egy cégnek, ha havidíjas MMO-t szeretne indítani, és bár rendre a nagyobb piaci szereplők azok, akik belemernek ebbe vágni, általában éppen ők kénytelenek a leglátványosabban kifarolni az eredeti elképzeléseik mögül.


A korábbi pletykáknak
megfelelően a Bethesda bejelentette az imént, hogy március 17-től nem kell havidíjat fizetni az MMO-ért, elég (például a Guild Warshoz hasonlóan) megvenni csak az alapjátékot. Aki ingyen játszik, továbbra is kap majd frissítéseket, nem árt viszont tudni, hogy lesznek fizetős DLC-k is, továbbá a Bethesda mikrotranzakciókon keresztül is számít majd a pénzetekre. A legelhivatottabbak továbbra is előfizetnek egyébként, az ESO Plus-tagok exkluzív tartalmakat kapnak, és az amúgy fizetős kiegészítők is alapból járnak nekik.

A márciusi váltás után a játék a Tamriel Unlimited alcímet kapja majd, minden eddigi és új felhasználói fiók ennek megfelelően frissül majd, és a Bethesda különleges akciókkal is készül a már elpártolt gamerek visszacsalogatására.

Ezen kívül a Tamriel Unlimited alcímet viseli majd a játék PS4-es és Xbox One-os verziója is, amely az ígéretek szerint minden javítást és frissítést tartalmazni fog, amit a PC-s változaton eszközöltek a tavalyi rajtja óta. A konzolos játékoknál sem kell havidíjat fizetni, a megjelenésükre pedig június 9-én (egy évvel az eredetileg tervezett időponthoz képest) számíthatunk.

A bejelentések apropóján egy új előzetest is kaptunk, ezt látjátok fent.

33.
33.
Extol
#31: valószínű hogy ezután a TESO updatek is lassabban jönnek majd.
31.
31.
Hab
#29: Számomra a GW2 egyáltalán nem volt meggyőző, míg a TESO világa magába tudott szippantani. GW2-höz is 2 havonta jött content update? Úgy tudom nem.
30.
30.
PiszkosFred
#28: Miért kéred az Audit, hogy gyártson több Mercedest? Hja, német-német, neked ennyi elég is? :D

Köze nincs a Zenimaxnak a Skyrim fejlesztéséhez.
Hja, és szívesen.
29.
29.
Necreon
Azért nem elhanyagolható különbség hogy a GW2-ben minden 2,5 alatt kihozott content tök ingyen volt, ezek meg miután jó drágán megvetted a játékot amiért aztán még hónapokig pörgött a havidíj minden játékostól, már most figetős DLC-kről beszélnek. Szóval leginkább semmi köze a GW2 modellhez.
28.
28.
Skalle
Inkább csináltak volna még 3 dlc-t a Skyrimhez, mint egy ilyen fost...
24.
24.
Hab
#21: Itt lenne az ideje felnőni...
23.
23.
Extol
Egyik szemem sír másik meg nevet. Remek játék ez, de a marketing része úgy el van sz*rva hogy az példátlan. Kezdődött az egész a megjelenés előtt, mikor bejelentették, luxuscikk lesz az imperial faj. Borzalom, pedig benne van a feeling, én is megyek majd vissza.
22.
22.
kanguru
#20: Hmm mondasz valamit egy B2P jatekot dragabban ellehet adni , mert nem kell hozza elofizu. :D
21.
21.
goblinfing
#15: Aki ezt a játékot megvette, azt csak sajnálni tudom.
20.
20.
Terawatt
#19: Csak drágább lesz szerintem. :)
19.
19.
kanguru
Na ezert nem ertem, hogy mi ertelme volt visszahivni az Ausztral boltokbol a jatekot.. Nem lesz F2P.
A kerdes tovabbra is mi lesz a shopban. A legtobb cash shop-os cucc adott vilagba egyaltalan nem illo idiotasag , kivancsi vagyok egy ESO-ban ezt hogy fogadja kmajd az emberek.
Na meg a legfontosabb az aki elofizeto most az hogy fogadja majd ezt az atalakitast.
A legtobb P2P jatek, B2P vagy F2P-ra valtas utan katasztrofa lett leginkabb kozossegileg.

G2A-n most 17 dolcsi (4k HUF 30nap jatekidovel), szerintetek lesz meg olcsobb ?valtas elott?
18.
18.
Adamknight
A trailer az tisztára olyan, mint ahogy Cyricet, Kelemvort, és Éjfélt képzeltem el magamnak a Forgotten Realms (ide kapcsolódó) regényei olvasása során :D.
17.
17.
hedzsooo
16.
16.
PaprikaJancsi
#15: Nem, azt nem szabad. Onnan már a teljes bukás jön.
15.
15.
PiszkosFred
#14: Azert valahol orulhet a megmaradt ESO kozosseg, hogy a B2P opcio meg mindig tavol tud teged tartani. Baszki, mi lesz itt, ha azt is eltorlik...
14.
14.
goblinfing
Talán f2p ként érne valamit? De fizetni ezért? HAHAHA NO
13.
13.
Ecneb
Nem vagyok rajongó, valaki fel tudna világosítani, mit lehet tudni a kék szalagot markolászó harcosról?
12.
12.
PaprikaJancsi
#11: http://okonatura.hu/files/old/csipos_paprika.jpg
11.
11.
crashlord
#8: Kihívás elfogadva:D Te ugye különösen örülsz hogy ingyenes f2p lesz? igy One-on is kiprobálhatod majd
De csípjen is az ígért paprika
10.
10.
nero66
egy-egy MMO egészen tetszett. Ezt sajna videókból meg nem lehet megállapítani... :/

Ui.: Előzőt véletlenül küldtem külön."Szerkestés" gombot! :@
9.
9.
nero66
Jó lenne ha dobnának ha dobnának majd ehy ingyenes hétvégét, mert én például olyan vagyok, hogy az MMO-kba gyorsan beleunok, viszont volt már rá példa, hogy
8.
8.
PaprikaJancsi
Aki mégegyszer leírja, hogy F2P a játék, komolyan leütöm és megetetek vele a erős paprikát.
15.000 Ft a játék. Ez nem ingyenes, csak havidíj mentes. A kettő nagyon nem ugyan az.
7.
7.
eldergirl
A legjobb dolgok az életben ingyen vannak :PPPPP
6.
6.
QuartoDestra4
#3: akkor kezdem is
https://www.youtube.com/watch?v=SgpnrOUS2BE
5.
5.
eszem
#4: A Pc Gammer (ott olvastam először a hírt) azt írja, hogy csak kényelmi, szépészeti, petek, mountok és persze a DLC-ék lesznek, de előnyt jelentő dolgok nem.

Gondolom hasonló mint a GW2 store-ja, az még pozitív lenne, ha itt is lenne játékbeli fizetőeszköz/store fizetőeszköz váltásra lehetőség.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...