Befutott az új Fantastic Four első előzetese

  • Írta: fojesz
  • 2015. január 27.
  • Cooltúra
Link másolása
Bizonytalan időközönként jelentkező Cooltúra rovatunknak ezúttal az új Fantastic Four a főszereplője, ami ma kapta meg az első előzetesét. A 20th Century Fox a nyáron küldi mozikba a filmet.

Amerikában augusztus 7-én kezdik el vetíteni a mozik az új Fantastic Four-filmet, ebből érkezett meg az imént az első előzetes. Az adaptáció egy reboot, ami új szereplőkkel (Miles Teller, Kate Mara, Michael B. Jordan és Jamie Bell), és valószínűleg még látványosabban meséli el a Fantasztikus Négyes eredettörténetét. A csapatnak egy régi, ellenséggé vált barát ellen kell megvédenie bolygónkat - meglepő módon egy bizonyos Victor (Toby Kebbell) lesz ez az úriember.

34.
34.
Dark_Temptation
szar szar szar :/ egyáltalán nem tudnak jó filmet kihozni ebből a címből..
33.
33.
#30: Nos, ha a tini alatt a színészek életkorát érted, akkor ez nem teljesen igaz. Ha jól néztem a mostani filmben a legfiatalabb főszereplő 27 éves, de például Kate Mara 32, Tony Kebbel 33 éves lesz idén. Ezzel szemben a 2005-ös feldolgozásnál, a film bemutatása idején Chris Evans és Jessica Alba is mindössze 24 éves volt. Ott főbb karakterekből egyedül Michael Chiklis járt már a 40-es éveiben.

A régi feldolgozás annyira nem tetszett, ez hátha jobban bejön.
31.
31.
Pain
#24: Ja Koromfeketécske.

Egyébként ezen a néger fáklyán ki vagyok akadva, főleg, hogy itt is testvérek lesznek a biztonság kedvéért. Sose értettem meg, hogy miért kell ilyen dolgokat megváltoztatni, tudom most nagyon trendi, hogy minden filmben legyen egy színes bőrű főszereplő, amivel nincs is problémám, de az ilyen változások ultra gázak.
30.
30.
tjames
Ez nem reboot, hanem az eredeti tini verziója... Minek rebootolni egy alig pár éves filmet? A Kópembernél sem értettem már...
26.
26.
kanguru
Hat ez igy egy tucat B-kategorias vmi elsore. Szerintem a lenyegi CGI jeleneteket meg renderelik a gepek :d
25.
25.
dante92
Nem tetszik, mert nincs benne Jessica Alba :(
24.
24.
Lackooo84
Legközelebb már hófehérke is néger lesz...
23.
23.
DON GONDOCS
Úgy látom a reaperek itt is támadnak vagy csak engem emlékeztet az a fényoszlop a mass effect végső csatájának helyszínére valamint a szkafanderek is.
22.
22.
Helios
Nem sokat mutattak be , na meglátjuk ...
20.
20.
kopic
Nem rossz trailer, csak a szereplőkkel van bajom.
19.
19.
Neo1989
Az előzőt is kihagytam szerintem ezért se fogok könnyeket ejteni.
18.
18.
kirschakos
#17: A jogok a Fox stúdiónál vannak, muszáj kitenniük a Marvel logót, mivel ennyivel tartoznak nekik, de amúgy a Marvelnek, akik csinálták a Vasember egészen a Bosszúállókig stb. konkrétan nincs közük ehhez a filmhez.
17.
17.
KeXxX
#16: Pedig megmertem volna esküdni, hogy láttam a Marvel logót lepörögni a videó elején. De így ugyanúgy benne van a Marvel keze.
16.
16.
kirschakos
#9: Ez Fox produkció, nem Marvel.
15.
15.
maktub
Ezt én asszem kihagyom.
13.
13.
#8 de lehet hogy semmi sem lesz benne :-)
12.
12.
Macifasz
#3: A legfiatalabb 27 éves. Ez mióta tini kategória? :-D Nem beszélve arról, hogy színészileg mindegyikük piszok tehetséges. Szóval én bizakodó vagyok, mert bár a képregényt nem ismerem, de az első két filmet botrány fosnak tartom.
11.
11.
Nottingham
Néger fáklya...beszarás....
10.
10.
JackBauer
#3: Igazából nem fiatalabbak mint az első film szereplőgárdája.
9.
9.
KeXxX
#5: Yep.
De ez mi a faszom volt? A CGI szebb/több/jobb volt mint az előző részben és kész. Csak ennyit akartak mutatni? Érzek egy bukót a Marvel részéről.
8.
8.
Ecneb
#7: Nekem pont a semmitmondó stílusa miatt jön be a trailer. Minden marver trailerben lelőnek kb mindent poént, ebben meg hasonló sincs, sőt a béna szereplőkön meg is áll a szemünk.
7.
7.
H3NTAi
Ez így itt valami irdatlan gagyi, semmitmondó....

Anno, az ez előtti Fantastic4 első részét moziban néztem meg. Az megérte..
De ez a trailer csak arrol győz meg, hogy meg se közelítsem a mozit, amikor ezt adják.
5.
5.
Aanash
Jól emlékszem hogy Fáklya és a lány testvérek?...
4.
4.
giga321
És ez a bizonyos Viktor ebben a rebootban egy antiszociális kocka és blogger. Amúgy a trailer meglepően jó. Mármint ahhoz képest, hogy anno annyi hír volt.róla.kb, hohy MBJ karaktere felháboródást keltett (lévén hogy feka fáklya, akkor hogy lesz testvére Susannel) semmi hír nem volt a projektről. Aztán kb 2 hónap múlva annyit látok.

"Befejeződtek a Fantasztikus négyes reboot forgatásai".
És ott egy közös selfie a 4 tagról. Lol mondom wtf. Ez gyors volt. Se egy forgatasi kép se videók. Én kb 2 képet láttam összesen. Egy mellszobrot a The Thingről és egy mégrosszabb minőségű képet Dr. doomról.

No mind 1 bizakodó vagyok mert mégis csak a Chronicles rendetője...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...