Launch traileren a felújított Fahrenheit

Link másolása
Ma jelenik meg a Quantic Dream kultikus játékának, a Fahrenheitnek a felújítása, mely meg is kapta az ilyenkor szokásos launch trailert. Megtörtént a hivatalos bejelentés is, így egy-két új részlet is kiderült az újrakevert változatról.

Múlt hét végén derült ki, hogy felújított változatot kap a Fahrenheit, mely a Quantic Dream utolsó játéka olyan volt, ami nem csak PlayStation konzolokra jelent meg. A most 10 éves klasszikusban feljavították a grafikát, melyet egyetlen gombnyomással összehasonlíthatunk az eredeti 2005-ös változattal. Emellett megkapta a játék a teljes kontrollertámogatást, valamint a mobilverziók miatt érintőképernyőkre is optimalizálták.


A játék ma jelenik meg PC-re, iOS-re, Mac-re és Linuxra. Az androidos verzión még dolgoznak a fejlesztők, nincs pontos megjelenési dátum.

16.
16.
Irasalgor
Ha ez fully remastered akkor valami nagyon nagy gond van az ember szemével, ugyanis ez hihetetlenül ocsmány. Persze, 10 éves játék meg minden, de azért kicsit megerőltethették volna magukat. Ettől függetlenül lehet megér egy misét a Heavy Rain és a Beyond után
15.
15.
2xhun
#11: Te miről beszélsz nigger?
14.
14.
br1Koo
#6: Egyébként nekem se tetszett annyira, hogy így eltúlozták a dolgot, az elején sokkal hangulatosabbnak tartottam az egész játékot, ahogy a rendőröktől a bizonyítékokat el kellett pakolni, nyomozni stb.stb.
13.
13.
dcba
#6: SPOILERSPOILERSPOILERSPOILERSPOILERSPOILERSPOILERSPOILERSPOILERSPOILERSPOILERSPOILERSPOILERSPOILERSPOILERSPOILERSPOILER

Sztem is irto gaz volt a vegen a mesterseges ertelem belekeverese. Pedig olyan jol indult es a vege sztem iszonyat dedos lett. Nekem a vege miatt lett csalodas az egesz, pedig nagyon eros felvezetest kap a jatek.
12.
12.
godach
#11: Hát, ha ezt keresi, nemigen talál semmit.
11.
11.
RayErizo
#10: Még fél óra elteltével,a rendőrség vigyorogva fog kopogtatni az ajtódon.
10.
10.
godach
LooooL
nCore a leeggyorsabb, ott már kapható áháháhá sokszor elszállok, esküszöm.
9.
9.
zsocwargear
Felhúzták HD-ra a textúrákat, aztán annyi. És nincs is ezzel semmi gond.
6.
6.
Kovijani58
@br1Koo Valóban nem a miatt, de mekkora lenne egy mai motorral újra feldolgozni... Az elmúlt 10 évben nem találkoztam olyan játékkal, amelybe ennyire bele tudtam magam élni, hiába a szögletes fejek és a zárt mozgástér. El se tudom képzelni milyen lenne az a New York egy valóban mai köntösben.

SPOILER!!

Ha már Fahrenheit, az egyetlen hibája számomra a játéknak a történet második fele. Csak szerintem rontották el ezzel az egész sci-fi maszlaggal? Sokkal jobban tetszett volna, ha a földön maradnak.
5.
5.
br1Koo
Hát ez rohadtul ugyanúgy néz ki mint az eredeti, de mindegy. Ha nem teljesen újítják fel, akkor minek csinálják egyáltalán? Ezt a játékot amúgy se a grafikája miatt játssza az ember..
4.
4.
PaulBlake
Hát, mit is mondjak! Csalódtam nagyon. Reméltem hogy ha már nemjon konzolra, ahol megis vettem volna, akkor szépen megcsinálják. De ez nagyon úgy fest hogy alig nyúltak hozzá :( Komolyan QD ezt mért kellet.
3.
3.
Kovijani58
Imádom ezt a játékot, talán a leghangulatosabb, amit valaha láttam. Azonban ezen max. 1 pénteken maradtak kicsit túlórázni, mert mai szemmel semmivel sem kevésbé ocsmányabb, mint az első kiadás. Reméltem, hogy egy komoly ráncfelvarrást kap a játék, de ennek igy eléggé lehúzás szaga van.
2.
2.
Azadojat
Ezek remastered felvételek? Nem sok minden változott :( Eddig a Halo Master Chief Collection kivételével az összes "felújított" változat esetén csalódnom kellett...
1.
1.
godach
Eddig semmi bajom nem volt a QD-vel, de a Fully Remastered kijelentés, nekem kicsit túlzásnak tűnik.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...