Jövő hónap végén jön a következő PS4-frissítés?

  • Írta: Shifty
  • 2015. február 25.
  • Érdekesség
Link másolása
Egy hivatalos és egy kevésbé hivatalos forrás szerint is érkezik a PlayStation 4 következő nagy frissítése, ami valószínűleg március végén lesz majd esedékes. A Sony egyelőre nem kommentálta a felröppent pletykákat.

Legutóbb tavaly októberben érkezett komolyabb firmware-frissítés a PlayStation 4-hez, ami többek között olyan újdonságokat hozott magával, mint a SharePlay, új témák és háttérzene. Így teljesen logikusnak tűnik, hogy a Sony fél évvel később egy újabb frissítéssel készül. Ezt Fred Dutton, a Sony közösségi menedzsere is megerősítette, aki elmondta, hamarosan jönni fog az új firmware.


Ugyanezt megerősítette egy, az iparágat jól ismerő névtelen is, aki Twitterén arról írt, hogy a várva várt újdonságokat tartalmazó update március 29-től lesz tölthető.

13.
13.
KENKILL
#12: Valakinek mindig kötekednie kell :D Nem, de most érted a lemez elhasználódhat, elkallódhat, bármi történhet vele (még ha vigyázok is rá amennyire tudok). Nem hiszem, hogy olyan nagy ördöngösség lenne megoldani, hogy a Store érzékelje, hogy megvettem a játékot és futtassa lemez nélkül...
12.
12.
KopyAti
Legközelebb már az is gond lesz, hogy játszanod kell? :)
11.
11.
KENKILL
Én annak örülnék leginkább, ha a dobozos játékaim futtatásához nem kéne a lemezzel szarakodnom minden alkalommal.
9.
9.
Aanash
#8: Egy normális menü sem ártana...
8.
8.
lacinho01
régen azt mondták a kamera tudni fogja a 3d rögzítést. ezt a funkciót beletehetnék de tuti nem fogják / tök értelmetlen a kamera/ biztos megint rendszerstabilitás meg médialejátszó frissités lesz azaz lószar
7.
7.
Aanash
Ha fülest dugok a ps-re nemtudom beállítani azt hogy a tv-n keresztül jöjjön ki a hang..a frissités előtt lehetett nemértem miért szedték ki...
5.
5.
Shifty
#3: Még nem lehet tudni.
4.
4.
PS4jacksony
Lényegében valószínűleg "frissítés" címen engedélyezik a gépnek,hogy lejátsza a multimédiás tartalmakat videókat stb.
Elég gáz,hogy ezt alapból nem tudja ,vagy inkább nem akarták,hogy tudja.
De hisz már minden tv telefon lejátsza ezeket.
Így csak egy játékra kihegyezett gép....
3.
3.
KENKILL
Mik a várva várt újdonságok? Vagy azt még nem lehet tudni?
2.
2.
DON GONDOCS
Tegnap már volt frissítés egy megváltozott a PlayStation Network Logo.
1.
1.
brianaspirin
összefoglalom a hír tartalmát két szóban: március 29
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...