GDC 2015: Ingyenes lett az Unreal Engine

  • Írta: fojesz
  • 2015. március 2.
  • Bejelentés
Link másolása
Az Epic bejelentette, hogy minden fejlesztő számára ingyenessé tette az új Unreal Engine-t, az "akkor nyerünk, ha fejlesztők is nyernek" modell szerint csak a bevételből kér pénzt a cég.

Az Epic és a Crytek a tavalyi GDC-n egyszerre jelentette be, hogy előfizetésessé teszi a játékmotorját, aminek két oka volt elsősorban: a nagyobb cégeket egyre nehezebb ma már rávenni, hogy engine-t licenceljenek, a független csapatok viszont pénz híján inkább a Unityhez fordultak a drága Unreal és CryEngine helyett.

Az Epic szerint az ő részükről bevált a döntés, az Unreal Engine felhasználói tábora a tízszeresére növekedett azóta, és bár a cég ma már maga is elismeri, hogy gyakorlatilag halálugrást hajtottak végre ezzel a lépéssel, nem bánják dolgot. Még érdekesebb, hogy az Unreal Engine-júzereknek nemcsak a száma növekedett, de a körük is kibővült: egyre többen használják olyan feladatokra a motort, ami alapvetően nem játékfejlesztéssel kapcsolatos.

És most jön a lényeg: az Epic az imént bejelentette, hogy a 20 dolláros előfizetési díjat is elengedi, ergo a jövőben minden fejlesztő ingyen dolgozhat az engine-nel, és minden frissítéshez ingyen juthat majd hozzá. Szabad lesz az út az Unreal Engine fejlesztői közösségébe is, ahol a kollégák mindenféle tippeket és kész asseteket oszthatnak meg egymással.

Az Epic bevétele innentől kezdve kizárólag a motorral készített alkotások bevételeitől függ: ha az adott játék negyedévente legalább 3 ezer dollár bevételt termel, akkor abból 5 százalékot lecsíp magának.

Azt nem tudni, hogy a nagyobb cégek esetén még él-e az egyedi megállapodás lehetősége, ami szerint egy egyszeri nagyobb összegért cserébe nem kell majd osztozkodni a bevételen.

9.
9.
Raam989
#5 Az indie szarik rá, mert úgyis pixelmocsok játékot fognak csinálni, ami nem igényel grafikai tehetséget...
8.
8.
kanguru
A vicc hogy kozben a Unity lassan kijon az 5.0-aval ami oriasi ugras az engine torteneteben.
Viszont ezzel egyutt sokkal dragabb lesz . Havi 75 dolcsi / 1500 dolcsi!
Gyarkolatilag a piac atrendezodeset latjuk.
Az indie-k meg meginkabb a sok publikusan nem nagyon ismert kisebb engine-ekhez fognak fordulni, ahogy eddig is tettek.
7.
7.
crytek
#6: Az baj mert a jelenlegi UE4-es game-ek egytől egyig hulladékok amíg 3ft-sem érnek.
6.
6.
simon 555
Ez az indieknek jó, viszont a nagyoknak annyira nem.
Ha már csak így fog működni és még a nagyok sem licencelhetik egyszeri összegért akkor valószínűleg nem fogunk sok AAA játékot látni UE-vel.
5.
5.
Ujabb szeg a megakiadok koporsojaba.
Aki nem igazodik es ragaszkodik a tucatjatek dompinghez es a mega giga profithoz az szepen megy az ocean es tarsai utan.
Most meg olcsobban lehet majd jatekot fejleszteni.
4.
4.
Formula1fanatic
#1: http://www.benoitdereau.com/unrealparis.html

Töltsd le és futtasd.
1.
1.
logic5
Kár, hogy még nem igazán van UE4-es játék, szívesen látnám már mire képes a motor élesben.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...