GDC 2015: Phil Harrison lelép a Microsofttól?

  • Írta: zoenn
  • 2015. március 5.
  • Hír
Link másolása
Több forrásra hivatkozva írja azt a GamesIndustry International, hogy Phil Harrison, a Microsoft alelnöke elhagyja a vállalatot. Az úriember egyelőre nem kommentálta a szóbeszédeket a GDC-n, és a redmondiak is hallgatnak.

A GamesIndustry International úgy tudja, hogy Phil Harrison, a Microsoft alelnöke hamarosan elhagyja a céget. Az érintett kitért az ezt firtató kérdések megválaszolása elől az idei Game Developers Conference-en, ahogy az Eurogamernek fogalmazott: "Sajnálom, semmit nem tudok mondani erről."

A redmondi vállalat nem erősített meg semmit, ahogy Chris Charla, az ID@Xbox igazgatója sem kommentálta az értesüléseket.

Phil Harrison 2012 óta a Microsoft alelnöke, korábban ő volt az Sony Computer Entertainment Worldwide Studios elnöke, és szerepe volt a Gaikai online játékstreamelő szolgáltatás megalkotásában is.

2013 januárjában Harrison új stúdiót nyitott az Egyesült Királyság fővárosában, Lift London néven. A csapat elsősorban mobileszközökre és TV-s platformokra készített volna játékokat, ám lapértesülések szerint a stúdió be fog zárni, a dolgozók pedig a Kinect Sesame Street TV fejlesztőjéhez, a Soho Productionshoz kerülnek.

Még nem tudjuk, hogy van-e összefüggés Phil Harrison távozása és a Lift London bezárása között.

1.
1.
Angelwing
NE! Miért? Miért teszi velünk ezt? Vagyis,hát emmeg ki?meg kit érdekel...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...