Az új Star Wars-teaser jelenetről jelenetre

  • Írta: fojesz
  • 2015. április 17.
  • Cooltúra
Link másolása
Tegnap megérkezett a Star Wars: The Force Awakens új teasere, és valószínűleg kevés olyan rajongó akad, aki nem nézte meg ötször egymás után - libabőrösen és könnybe lábadt szemekkel.

Az új teaser ugyanis döbbenetesen jó lett, és egyértelműen azokat igazolja, akik azt mondogatták: a Star Wars-sorozat a lehető legjobb kezekbe került. Ez a kis ízelítő azonban nem csak a hangulata miatt volt érdekes, hiszen (és így volt ez az első teasernél is) a legtöbb jelenete tömény fejtörő a rajongók számára.

Az alábbi összeállítás (amit a GamesRadar és a Polygon anyagai segítségével készítettünk) talán segít majd a megfejtésben, ahol jelenetenként elemezgetjük ki az új előzetest, persze csak miután újra megnéztük a videót Matthew McConaughey társaságában:


Természetesen ezek nem száz százalékos infók, előfordulhat, hogy itt-ott rosszul értelmeztünk, vagy nem is vettünk észre valamit - ez esetben jöhetnek a kommentek közé a további észrevételek! Vágjunk bele, és a spoilerekért persze nem vállalunk felelősséget!

Habár az első teaser sivatagos nyitójelenete alapján (és most is) azt hittük, hogy a Tatooine-t látjuk, valójában egy eddig nem ismert Star Wars-univerzumbeli bolygón, a Jakkun járunk. A bal oldalon Rey (Daisy Ridley karaktere) száguld be a képbe, méghozzá azon a járgányon, amivel az előző teaserben elindult.

És egy hajótemető felé tart, ami egy méretesebb csatára utal. X-szárnyút és Csillagrombolót persze már mindenki látott, de ez a jelenet annyira döbbenetesen festett, hogy muszáj volt ide is betenni.

A következő képmontázs során Luke Skywalker narrál, méghozzá a Jedi visszatérben elsütött "The Force is strong in my family..."-monológját hallhatjuk. A "My father has it…"-résznél Darth Vader ikonikus sisakja látható, a jelen idő használata mindenképpen érdekes.

Az "I have it..."-résznél R2-D2-t (az új rész először megerősített visszatérő szereplőjét), illetve magát Luke Skywalkert láthatjuk. Itt Luke kezét érdemes megnézni: miután elveszítette, robotvégtagot kapott, azon viszont "bőr" volt eredetileg. Most már nincs.

Ez az egyik legérdekesebb képkocka, ami a "My sister has it..."-résznél hangzik el. A képen látható fénykard ugyanis Anakiné volt, ezt adja oda valaki valakinek. A kard megtalálója (aki adja a kardot) valószínűleg nem emberi lény a keze alapján, a másik személy pedig jó eséllyel (a fenti menetrend szerint) Leia. Az is érdekes, hogy Luke ekkor érkezik a "You have that power too..."-részhez, de az már nem derül ki egyértelműen, hogy kinek mondja. Talán Leia és Han Solo gyerekének?

Íme, Oscar Isaac karaktere, Poe Dameron karaktere, aki a Star Wars Celebrationön elmondottak szerint a "galaxis legjobb pilótája". Itt éppen "egy hercegnő" megbízásából indul küldetésre, ekkor találkozik majd John Boyega karakterével, Finn-nel. Poe, Finn és Rey hármasa az új generációs Han Solo, Luke és Leia-trió. Érdemes megjegyezni azt is, hogy Poe az új, T-70-es X-szárnyút vezeti, és nem a Lázadók, hanem az "Ellenállás" neve alatt.

Rey és Finn BB-8 társaságában menekülnek, Finn (bár később abban is feltűnik) már rohamosztagos-páncél nélkül szerepel. A Star Wars Celebrationről érkezett a megerősítés, hogy Finn valóban rohamosztagos a történet elején, tehát nem csak beöltözik, mint Luke-ék annak idején. A sztori során valószínűleg lelép a seregből, a balfelső sarokban közelítő, és nem túl békés TIE Fighter is erre utal. Ja, és BB-8 is létezik, nem CG-vel szerepeltetik.

Az új sith lovag, Kylo Ren, valószínűleg őt játssza Adam Driver. Ha a kiszivárgott koncepciós rajzokat nem számítjuk, most láthatjuk őt először szemből, az övé lesz az új fénykard, és láthatóan ő is jó viszonyt ápol a rohamosztagosokkal.

Apropó, rohamosztagosok! Végre közelebbről is megfigyelhettük az új hacukájukat, és azt is láthatjuk, hogy ők is egy új frakció (First Order) alatt tömörülnek. A színpadon talán Max von Sydow karaktere állhat, de vajon melyik bolygón állomásoznak a srácok?

Az új X-szárnyúak mellé új TIE Fighterek járnak, spéci fekete festéssel, fehér szárnyakkal, valamint megújult pilótákkal...

...de miért lő az egyik rohamosztagosokra? Finn, te vagy az?

Egyelőre őt is csak a látvány kedvéért tesszük ide.

Rey közelről...

A teaser végén pedig visszatérünk a már látott Csillagromboló-roncshoz, ahol a Millennium Falcon kísérli meg az átrepülést.

Ezúttal viszont a hajó két öreg alkatrészét is viszontláthattuk!

33.
33.
br1Koo
#2: Luke legyőzte a sötét oldalt amikor az apjával küzdött. Ha olyan gyenge lenne mint Anakin volt, már a jedi visszatér-ben vörös karddal hadonászna. Ő biztos hogy nem áll át.
32.
32.
br1Koo
Uramisten, csak ne kúrják el, könyörgök az égnek. Egyébként ez a három színész (én speciel nem ismerem őket), Star Wars-ban kaptak szerepet és ha jók lesznek, valószínűleg kapunk 3 új hollywood-i nagyágyút.
31.
31.
Pain
#26: Ha kicsit megfigyeled akkor azért beszél jelen időben Vaderről, mert a szöveg egy az egyben a jedi visszatérből van kivágva. Az a figura ott 99%, hogy Luke.
30.
30.
Hirosima-chan
#26: Szerintem nem mernek ekkora marhaságot meghúzni, JJ nagyon-nagyon megakarja ezt csinálni, ennél több esze van (remélem).
A kánon eltörlésével itt a lehetősége valami eredetit csinálni nem kell se előzményeknek se könyveknek, semminek se megfelelnie.
29.
29.
Macifasz
#26: Ez mind szép és jó, csak mivel Anakin volt Darth Vader, aki meghalt, így erősen kétlem, hogy az ő keze lenne. :-D
28.
28.
Aanash
Ha Anakin maga Vader aki meghalt akkor hogyan lenne az ő keze?
27.
27.
rappit
#26: Igen, az nem valószínű, hogy Luke keze.
26.
26.
Predyy
Ha már jelen időben van szó Darth Vaderről... Arra nem gondolt még senki, hogy az nem Luke keze? Anakinnak pont olyan keze volt, miután Doku levágta. Persze ez elég nyakatert spekuláció, de miért ne? :D
25.
25.
rappit
#24: Az igaz, hogy az első három rész elég gagyi lett, de ha megnéz egy faneditet az ember (pl. Q2-ét) akkor úgy már nagyon élvezhető.
24.
24.
Pain
#23: Az igazi magát kicseszett nagy szakértő, hardcore SW fannak tartó réteg, csak a 4-5-6. részt tartja igazi star warsnak. Ők leszólják a könyveket is(pedig van pár könyv ami keresztbe nyeli az eredeti trilógiát hangulat és story téren is). Na azok nagy valószínűséggel le fogják szólni ezt is.

Ami nekem kifejezetten tetszik, hogy nem próbál teljes mértékben a 4-5-6. rész hangulatára hajazni. Habár még mindig tartom magam, hogy nem 7. részt kellett volna csinálni, hanem egy Old Republic idején játszódó storyt(Revan, akit Benedict Cumberbach játszik :D ) kellett volna feldolgozni. Ettől függetlenül várom a filmet, és a mostani trailer meggyőzött róla, hogy élvezni fogom.
23.
23.
rappit
#21: Ez pontosan így lesz. A nagy "fanoknak" bármit mutatnak az nekik nem lesz jó mert ől milyen nagy szakértők és az erdeti despecialized editionben nem így volt meg az összes könyvet képregényt elolvastam és én mekkora szakértő vagyok és akinek ez tetszik az nem is fan stb...
22.
22.
DON GONDOCS
kylo maszkja kicsit hasonlít Dart Revanéra
21.
21.
Rakottkrumpli
#9: Az is vicc, hogy ha jó lesz, az anti elvakult barmok, akkor is utálni fogják :D
20.
20.
rappit
Az a chrome trooper beszarás :D
18.
18.
Drazhar
#17: hát szerintem nagyon erősen ráfognak menni a szinkronban, hogy minél artikuláltabban is RÉJ-t ejtsen majd a magyar hangja, ha picit is próbál angolos lenni, hát... :D
17.
17.
_NMI_
Arra leszek kíváncsi, hogy miként ejtik majd ki REJSZOLÓ (Rey Solo) nevét :D
16.
16.
Aanash
Kêrdés hogy Vader halála mit indít el.
Mi lesz a megüresedett posztjával.
Hogyan alakul Leia és Luke kapcsolata.
És hogyan éli meg az egészet Luke?
Remélem jól írom a neveket.
Honnan jön a Sith és ki a mestere és mit akar?
Jedik lesznek-e a Skywalker leszármazottak?
15.
15.
Drought
"my father has it..."A jelen idő használata szerintem nem érdekes. Elfelejtettétek, hogy a jedi visszatér végén ott volt Anakin szelleme? Egyé vált az erővel, halhatatlan lett csak úgy mint Obi Wan meg Yoda.
14.
14.
DON GONDOCS
#2: Hát remélem nem sütik el megint hogy apa átál a sötét oldalra, a fiatal jedi megtéríti és levágják az egyik gonoszt, vagy egyesül az erővel mikor összecsap a gonosszal ahogy obivan tette.
13.
13.
Drazhar
Nem vagyok egy nagy SW-fan, így az én kedvencem az új trélerből egy olyan képkocka ami valszeg az igaz fanoknál tuti sokadlagos: az a baromi menő stormtrooper a fekete/ezüst páncélban :O
12.
12.
Foxonium
A rohamosztagos kép háttere egy sziklás havas táj, talán a Hoth?
11.
11.
Hab
#9: Végülis csak generációk nőttek fel a Star Wars-on...
10.
10.
Hab
Vajon ki és hogyan találja meg Anakin kardját? Cloud City alá, hova eshetett?
9.
9.
logic5
Az a vicc, hogy ebből bármit adnak ki, az elvakult barmok imádják :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...