Megjelent a Postal 2 új kiegészítője

Link másolása
Nem, nem elírás és nem is az archívumban jártok, ez bizony egy friss hír. Tizenkét év után érkezett új kiegészítő - vagy mai nevén DLC - a Postal 2-höz, mely a találó Paradise Lost címet kapta.

Biztosan sokan ismeritek a Postal 2-t, mely abszurd humorával és botrányos jeleneteivel hamar kivívta magának a kultuszjáték címet. 2011 végén kapott egy folytatást is, mely sajnos elég gyengére sikerült, és ezzel a sorozatot is magával rántotta a mélybe.

A Running With Scissors azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és folytatás helyett készítettek egy kiegészítőt a máig népszerű második részhez. A DLC a találó Paradise Lost alcímet kapta és majdnem napra pontosan 12 évvel az alapjáték megjelenése után vált elérhetővé. A történet 10 évvel az Apocalypse Weekend című kiegészítő után játszódik, mely szerint főhősünk visszatér szülővárosába, hogy megtalálja elveszett kutyáját.  A nukleáris tél által sújtott település azonban már nem olyan "békés", mint régen, így újra megkezdődik a hétfőtől péntekig tartó vérengzés. Alább megnézhetitek a megjelenés alkalmából készült trailert:


A DLC már elérhető a Steamen, futtatásához szükséges az alapjáték is.

15.
15.
Red-E-Kamp Van
#11: Nekem a Hatredről azonnal a Postal első része ugrott be.
Azt szívesebben is vettem elő mindig, mint a második részét.
Abban valami nagyon jó a hangulat.
14.
14.
Dreadlox
#13: Nem ehhez a hírhez akartam írni. A fractured space-hez csak elugrott a böngésző egy ablakot :D
13.
13.
Dreadlox
Lehet hogy alpha, de az röhej, hogy még becsatlakozni se lehet sehova, ráadásul úgy kér email-t hogy nem lehet kukacot írni.... SZÉGYEN GECIXD
12.
12.
szogyenyi
#11: Hát, a DLC-ben van is rá egy elég erős utalás :D
11.
11.
br1Koo
#3: humorérzék nélküli ízetlen vagy azt kész. A Postal 2 egy maradandó dolog volt, amiről mindenki beszélt, még ha rohadtul marketing hiányban is szenvedett. Aki meg ehhez a moslék hatred-hez hasonlítja az hülye mint a seggem.
10.
10.
kukac450
Életem egyik legnagyobb játéka, már tolom is a dlc-t :DD
9.
9.
Formula1fanatic
Ez annak idején egy fenomenális hangulatú játék volt, de eléggé megosztó is :) Kár, hogy manapság nem készülnek ilyesféle címek. Ideje lenne elkészíteni a 4. részét a Postalnak mert a harmadik egy kalap sz@r volt valóban.
8.
8.
l4cyk4
Gyerek fejjel elmegy, de nekik meg nem való. Bár így belegondolva ez elég sok játékra igaz.
7.
7.
PaprikaJancsi
Annyira látbi, hogy semmi munkára nincs kedve a cégnek, ezért inkább kiadnak egy ilyen fos, egy fosra.
Gratulálok!
6.
6.
Blueberry
Ki nem sz@rja le hogy csúnya?+hogy beteges? Nagyon jó a játék élmény :)
5.
5.
Dízel
12 éve ez igen is szep jaték volt. Emlékszem 1-1 pálya betöltése nálam 3-4 percig tartott :D jo volt ez a maga műfajában!
4.
4.
Mar a sajat koraban is egy fos volt, meg bun ronda is...
3.
3.
Josi21
Nagy az isten állatkertje...
1.
1.
Josi21
Macska hangtompító a játék legimpresszívebb találmánya, egyébként könnyen felejthető játékipari hulladék. :O
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...