Marvel-játékon dolgozik a Telltale

  • Írta: fojesz
  • 2015. április 24.
  • Bejelentés
Link másolása
Újabb nagy halat fogott be a hálójába a Telltale Games, a minap ugyanis bejelentették, hogy összefogtak a Marvellel, így utóbbi címei is a fejlesztőcsapat alapanyagául szolgálhatnak majd.

A Marvel egy San Francisco-i rendezvényen vázolta fel a jövőbeli videojátékos terveit, itt jelentette be, hogy a jövőben olyan játékadaptációkat szeretne letenni az asztalra, amelyek "hitelesek, makulátlanok és szexik".

A cég szerint ezek a játékok elképesztően fognak kinézni, úgy érezzük majd, mintha "kézzel" készültek volna, a főszerepet pedig a történetmesélés kapja bennük, elvégre ez a Marvel működésének alapja is.

A partnere pedig a Telltale Games lesz ebben, a játékfejlesztők és a képregényesek több játékra szóló szövetséget kötöttek a minap. Részleteket ezekről ugyan még nem tudtunk meg, így az sem derült, hogy a Telltale mely hősökkel foglalkozna majd a jövőben, de az biztos, hogy az első játék (sorozat?) 2017-ben rajtol.

A Marvel persze ettől függetlenül megtartja valószínűleg a mobilos és a kisebbek számára is jól eladható játékokat.

11.
11.
Rakottkrumpli
#10: ööö mondjuk mindig is az volt a filmeket leszámítva... De gondolom neked is csak a filmekig terjed a marvel univerzum...
10.
10.
Perseus84
A Marvell miota tortenet orientalt? :)))))
8.
8.
godach
A Telltale Games és a Marvel közös játékot készít!
Ez azt jelenti, hogy a marvel játékok jól bevált koncepcióját (szuperhőssel lehet menni és kész) ötvözik a Telltale Games döntésmechanikájával (választhatsz, hogy balra vagy jobbra mész, úgyis ugyanott kötsz ki) Milyen remek dolog fog születni :D
6.
6.
Spectrum
Én még Telltale játékban nem csalódtam.
5.
5.
Gykrizsi
#3: QTE... QTE mindenhol:)
3.
3.
McDuff
Nagyon felkapott stúdió lett a Telltale hirtelen,ami persze érthető.
Most már boldog-boldogtalan nekik passzolja át a filmekből/sorozatokból adaptált játékaik elkészítését. Amit még a Trónok harcánál értettem is, a sorozatban is rengeteg a párbeszéd, hazugság, cselszövés, kapcsolatok kiépítése és persze remek történet ugye a könyvekből/sorozatból.
Nah ezek közül sztem egy Marval képregényben/filmben egyik sincs meg. Csak akció. Ebből kifolyólag nem tudom elképzelni a Telltale féle begyakorolt koncepciót egy Marvel játék köntösben...
2.
2.
Blueberry
Na végre,egy rendes marvel game
1.
1.
Gorrister
Inkább térne vissza a Telltale a rendes minőségi kalandjátékok gyártásához.
Amúgy a Marvel érthető választás volt a részükről, hiszen egy képregény adaptáció valószínűleg képregényszerű megjelenítést fog kapni, így továbbra sem kell lecserélniük a 10 éves engine-t,.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...