Brit toplista: a Batman az év legjobbja eddig

  • Írta: fojesz
  • 2015. június 29.
  • Toplista
Link másolása
Remekül rajtolt az Egyesült Királyságban a Batman: Arkham Knight, a brit toplista összeállítói szerint a játék "kényelmesen" nyomta le a The Witcher 3: Wild Hunt első heti eredményeit.

A brit toplista élén nyitott a Batman: Arkham Knight, sőt, a játék az év eddigi legjobb nyitányát produkálta, illetve az Arkham-sorozaton belül is kimagasló eredményt ért el.

A széria korábbi csúcstartója az Arkham City volt, és bár egy lényegesen nagyobb játékosbázis férhetett hozzá (akkortájt ugye jóval több PS3- és Xbox 360-játékos volt, mint most PS4-es és Xbox One-os), valószínűleg hátrányt jelentett neki, hogy csak pénteken jelent meg, és nem kedden, mint az Arkham Knight. Utóbbiból egyébként csak a konzolos változatok eladásait számlálja a toplista, az összesítésben ugyanis csak a dobozos verziók számítanak, a briteknél viszont a PC-s játék nem jelent meg a lemezesen.

Több újoncunk is volt még a héten: az új Yoshi-játék a negyedik, a Final Fantasy XIV: Heavensward a tizedik, a MotoGP 15 a tizenharmadik, a J-Stars Victory VS+ pedig a tizennyolcadik helyen nyitott.

  1. Batman: Arkham Knight
  2. LEGO Jurassic World
  3. The Elder Scrolls Online
  4. Yoshi's Woolly World
  5. The Witcher III: Wild Hunt
  6. Grand Theft Auto V
  7. Call of Duty: Advanced Warfare
  8. FIFA 15
  9. Destiny
  10. Final Fantasy XIV: Heavensward
  11. Minecraft: Xbox Edition
  12. Minecraft: PlayStation Edition
  13. MotoGP 15
  14. Payday 2: Crimewave Edition
  15. Farming Simulator 15
  16. Dying Light
  17. Halo: The Master Chief Collection
  18. J-Stars Victory VS+
  19. Splatoon
  20. Project CARS
12.
12.
#4: Mind a kettő remekmű. Amúgy meg nem hasonlítható össze.
9.
9.
SLi
#6: Az amúgy soha nem volt alsógatya :)
6.
6.
randall13
#5: A Pride-ok korában szerintem semmi meglepő nincs abban, hogy a többség egy latex alsógatyás, denevér maszkos férfira gerjed, lepedővel a nyaka körül.
5.
5.
Yanez
#4: Technikai és tartalmi szempontból igazad van, viszont mint láthatod, a Batman-re többen tartanak ígényt. Legalábbis egyelôre.
4.
4.
Lorthirash
Ez még csak nem is súrolja a Witchert az egy remekmű ez meg egy átlagos alkotás.
3.
3.
GAMEROD
Hülyeségek ezek az eladási listák, még szép hogy minden a megjelenés hetében éri el a legjobb eredményét. De a Batman alkotói ne bízzák el magukat, hanem takarítsák fel a sz.rukat.
2.
2.
headhunter86
Pedig még PC-n is istenkirály! Nekem valahogy szerencsém van mert nagyon jól fut.
Pár apró beakadás van batmobilozás közben, de nem egetrengetően zavaró.
1.
1.
PaulMarloW
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...