Ennyiben változott a Zombi

  • Írta: zoenn
  • 2015. július 31.
  • Hír
Link másolása
A ZombiU annak idején erősen a Wii U GamePadjére támaszkodott: az érintőképernyőn láthattuk a térképet, azon menedzselhettük az eszköztárunkat is. Az új verzióknál ilyen nincs, minden a monitoron/tévén történik.

Tegnap végre hivatalosan is lelepleződött a Zombi, az eredetileg Wii U-ra megjelent belső nézetű horrorjáték PC-s, Xbox One-os és PS4-es verziója. 2012-ben még újdonságnak számított, hogy a konzol tabletkontrollerén adhattunk ki bizonyos utasításokat, azóta számos másik cím is átvette a második képernyőben rejlő lehetőségeket.

Nos, a Ubisoft legfrissebb blogposztja szerint ezt a funkciót egyszerűen kukázták a Zombiban. A térkép átköltözött a főképernyőre, bár csak akkor jelenik meg teljes egészében, ha szükségünk van rá. Egy minimális HUD-dal azért meg kell barátkoznunk.

A Wii U-s változattól eltérően az eszköztárunkat is a képernyőn láthatjuk, bár amikor belenézünk, nem áll meg az idő, ami nem kevés feszültséget eredményez.

A fejlesztők finomítottak egy kicsit a belső nézetű mozgáson, a látótér is nagyobb lett. A fegyverfelhozatal két közelharci alkalmatossággal bővült a krikettütőn kívül. Az egyik az ásó, a másik a szögekkel kivert baseballütő.

Sajnos az aszimmetrikus multiplayerről le kell mondanunk: míg korábban az egyik játékos a túlélésért küzdött, addig a másik a GamePaden zombikat küldhetett a nyakába.

A Zombi augusztus 18-án jelenik meg digitálisan.

5.
5.
crytek
#1: Pont ez volt a jó bennük volt némi kihívás.
3.
3.
hydraxon91
#1: Megvan nekem a játék WiiUs változata. A fegyverek nem törnek el vagy mennek tönkre. Viszont "normál" nehézségen egy zombit megölni kb 8-10 ütés (Krikettütővel), könnyűn (chicken-en) kb 3-4.
2.
2.
zozo76hun
az erdeti wii u-s zombiu-ban is "orok eletu" volt a krikett-uto, vagy megsem?
1.
1.
XuChi
Remélem ebben nem fog 5 ütésenként elkopni a baseball ütő meg a lapát. Remélhetőleg a fegyverek sem 2 lövésenként fognak tönkremenni. És remélhetölőleg.nem.csk 10 féle fegyver lesz benne.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...