Ezért kap egyjátékos DLC-t az Uncharted 4

Link másolása
Még a hét elején derült ki, hogy az Uncharted 4-hez egyjátékos DLC is készül. A Naughty Dog a Gamespotnak elárulta, hogy miért szánták el magukat erre a tőlük szokatlan lépésre.

Pár nappal ezelőtt leplezték le az Uncharted 4 megjelenési dátumát, valamint a gyűjtői és előrendelői extrákat. Emellett az is kiderült, hogy a játékhoz érkezni fog egyjátékos DLC is, ami meglepő, hiszen a korábbi epizódokhoz csak multiplayer kiegészítők jelentek meg. A Gamespot emberei a GameStop Expón beszélgettek Arne Meyerrel, az egyik fejlesztővel, aki elárulta, miért döntöttek a DLC-készítés mellett.

Arne Meyer szerint a fejlesztőcsapat a The Last of Us: Left Behind sikerein felbuzdulva határozott úgy, hogy az Uncharted 4-hez is készítenek valami hasonlót. Hozzátette azonban, hogy már a sorozat korábbi epizódjaihoz is szerettek volna egyjátékos DLC-t fejleszteni, azonban csak most találtak arra módot, hogy megfelelően beillesszék a történetbe. A fejlesztő által említett The Last of Us: Left Behind egyébként nagyszerűre sikerült, és máig az egyik legjobb DLC-ként tartják számon, így nagy eséllyel ezúttal sem egy lehúzós kiegészítő csomagról lesz szó.

Az Uncharted negyedik része 2016. március 18-án kerül boltokba.

18.
18.
Macifasz
#17: Na látod ezt nem vágom, mert mire én beszereztem ezt a trilógiát PS3-ra, addigra már a 3. rész is több éves volt. :-) Mindenesetre örülnék, ha lenne demo. Akár ez az üldözéses, akár a legelső gameplay, amikor az erdőben kellett tevékenykedni. :-)
17.
17.
Beniciodeltoro
#16: De az előző részeiből volt demo, úgy emlékszem.
16.
16.
Macifasz
#15: Tudtommal szó sem volt arról, hogy lesz demo, amit majd kilehet próbálni. Ezek a gameplay vidik amiket bemutatnak "demó" címén nem olyan demók, amiket aztán majd a megjelenés előtt mi is kipróbálhatunk.
15.
15.
Beniciodeltoro
A demót mikor teszik fel ,tudja valaki ?
(amit az E3-on toltak)
8.
8.
Neo1989
A GOTY-ba úgy is benne lesz akkor majd azt veszem meg. A 3 is így van :)
7.
7.
KeXxX
Igen jó volt a Left Behind, de alaphangon is csak két óra volt.. ráadásul elsőre megtaláltam minden gyűjtögetni valót..
6.
6.
Yanez
Király! Már az első négyhez is szívesen láttam volna.
5.
5.
roli33
Azért kap egyjátékos DLC-t, hogy ráérjünk megvenni a teljes kiadást. :D
Tök jó lenne egy kalózos DLC az öreg Sir Francis Drake kapitánnyal pl.
4.
4.
Norbiii
Na ez az (egyik) a játék, amiért tuti érdemes lenne egy Ps4-et venni. Hamarosan megismerkedem a harmadikkal, alig várom.
2.
2.
PS4jacksony
Ők tudják mitől döglik a gamer. :)

Jobb mint ha készítenek valami multis pályát aztán lövöldözzétek egymást halomra barmok ez kell nektek !


Én amúgy is a TÖRTÉNET alapú játékokat kedvelem.

Nem az olyanokat ahol elindítod a játékot ,az ujjad a jobb ravaszon ,a másik kezedben egy kávé vagy egy szendvics,3.4 órán belül vége a játéknak

"nyertél lelpuffogtattál mindenkit ügyi vagy "

Ps4 en csak és kizárólag exklúzívok-ért adok pénzt és a Rockstár játékaiért....

Így ez is jöhet a többi meg pcére való...
1.
1.
drat576
Ha ezt annyira jól be tudják "illeszteni", akkor mért nincs benne alapból?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...