Szakított a Microsofttal az egyik fejlesztőcsapata

  • Írta: fojesz
  • 2015. október 3.
  • Biznisz
Link másolása
A Twisted Pixel négy éve került a Microsoft fejlesztőstúdiói közé, a minap azonban bejelentette a szakítását a redmondiakkal. Korábban a Bungie függetlenedett ehhez hasonló módon.

Igen, általában az a jellemző, hogy egy fejlesztőcsapatot felvásárol egy kiadó, ugyanakkor akadnak példák ennek az ellenkezőjére is: a minap a Twisted Pixel jelentette be, hogy függetlenedik a Microsofttól.

A 2006-ban alapított austini csapatot 2011-ben vásárolta fel a redmondi óriás, és eddig csak Xboxra és Windowsra fejlesztett játékot: neki köszönhetjük a The Maw-t, a 'Splosion Mant, a Comic Jumpert, a Ms. Splosion Mant, a The Gunstringert és a LocoCycle-t is.

Josh Bear elnök szerint mindig is fenntartották maguknak az opciót, hogy távozzanak a Microsofttól, ha úgy állnak a dolgok, ennek megfelelően barátságban váltak el, és a jövőben is együttműködnek majd. A függetlenedés legfontosabb hozadéka viszont, hogy most már más platformokra is fejleszthetnek.

A Twisted Pixel ezzel felsorakozott a Bungie mögé: a Halót és a Destinyt jegyző fejlesztőcég 2000 és 2007 között a Microsoft tulajdona volt, a Halo 3 megjelenése után azonban bejelentették, hogy független csapatként folytatják. Később két Halót fejlesztettek még.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...