The Witcher 3 - később jön a Blood and Wine DLC

  • Írta: Shifty
  • 2015. október 13.
  • Érdekesség
Link másolása
A tervezettnél kicsit többet kell majd várnunk a The Witcher 3 második fizetős letölthető kiegészítésére, a Blood and Wine-ra. A CD Projekt RED szerint 2016 első felében, vagyis júniusig bezárólag érkezik majd a DLC.

A mai naptól végre megvásárolható a The Witcher 3 első fizetős letölthető bővítménye, a Hearts of Stone, amit az eredeti tervek szerint 2016 első negyedévében, vagyis január és március között követett volna a második csomag, a Blood and Wine.

A CD Projekt RED végül nemrég megerősítette, hogy ez a terv 2016 első felére, vagyis a januártól júniusig tartó időszakra módosult. A kiegészítő adatlapján még a régi dátum szerepel, de a lengyel stúdió sajtósa a GameSpotnak elmondta, hamarosan további konkrétumokkal állnak elő, addig azonban kis türelmet kér a csapat.

A Blood and Wine közel 20 órányi extra játékidőt ígér. A kiegészítőben ellátogatunk Toussaint egy új régiójába, ahol Geralttal egy háború által érintetlen vidéken fogunk kalandozni, küldetéseket teljesíteni, miközben ősi, véres titkok után nyomozunk.

9.
9.
Aprosag, de az ordog a reszletekben lakozik: Nem juniusig, hanem junius vegeig. Ha juniusig, akkor legkesobb majus 31-en meg kell jelennie.
8.
8.
Szelenas
Jó volt látni, hogy a Skellige's most wanted még mindig bugos
7.
7.
l4cyk4
#4, #5: Értem, kipróbálom. Talán a HoS-hibát is megoldja. Köszönöm még egyszer!
6.
6.
redsovi
Összefostam magam az első kiegészítőbe belekezdve. 2 órám van benne, és év kiegészítője címet behúzza. Ezek nem emberek...
5.
5.
drat576
#3: A nyitóküldetési hibára nem tudom a megoldást, valószínűleg jönni fognak még javítások mert NG plusban más hibák is előkerültek.
4.
4.
drat576
#3: A hibát maga a legutóbbi patch okozta (1.10). Azóta kiadták egyben az egész DLC pakkot (500 mega), azt kell külön leszedni és felrakni (ha pl GoG-os verziód van látni fogod a DLC mellett hogy már 2.0.0.41-es verziójú, a patch előtti, azt hiszem 37-hez képest). Én azért tennék előtte egy full reinstallt.
3.
3.
l4cyk4
Érdeklődnék, valaki esetleg ismeri a megoldást a DLC-s tárgyak, New Game Plusban való eltűnését előidéző hibára? És arra, hogy a Hearts of Stone nyitóküldetése miért nem jelenik meg a naplóban? Az esetleges választ előre is köszönöm!
1.
1.
azureknight0715
Elnézzük nekik mert ez a első kiegészítő is olyan hatalmasra sikerült hogy szavakba nem lehet elmondani. Azt hittem a kaer morhen-es ívászos beöltözős részt nem lehet felülmúlni de azt hiszem az esküvős jelenettel mégis sikerült. Giga nagy RESPECT nekik!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...