Konzolokra is megjelenik a Wreckfest

Link másolása
Két nagy bejelentést tett a napokban a Bugbear: egyrészt Xbox One-ra és PS4-re is megjelenik a Wreckfest, másrészt pedig bemutatták új játékukat, a Stuntfestet, mely még indén októberben megjelenik a Steam Early Accessen.

Pontos dátumot még egyelőre nem árult el a Bugbear, de hamarosan Xbox One-ra és PlayStation 4-re is megjelenik a Wreckfest. Egy ideje már elérhető PC-re az Early Accessen keresztül, azonban a konzolos megjelenés ellenére a címből továbbra sem kapjuk meg az 1.0-s kiadást.

A játék direktora, Janne Alanenpää elmondása alapján a Wreckfest konzolon is félkészen jelenik meg, ami azt jelenti, hogy újabb cím csatlakozik az Xbox One-os Game Preview programhoz. PlayStation 4-en nincsen hasonló lehetőség, így a Sony platformján lehet, csak jóval később debütál a játék.

A Bugbear emellett egy másik bejelentéssel is készült: bemutatták új játékukat, a Stuntfestet, melyben a fejlesztők elmondása szerint megalkothatjuk saját mutatványainkat a Wreckfestben már jól vizsgázott fizikai motor segítségével. A megszokott járművek mellett akár egy mozgássegítő kisautó vagy egy bevásárlókocsi "volánja" mögé is bepattanhatunk. A játék először Early Accessre érkezik valamikor szeptemberben-októberben, a teljes változat pedig 2017-ben várható.

7.
7.
Cooper Channel
A Wreckfesthez kellett volna még jópár autó, sok alkatrész, néhány pálya, egy jobb menű és néhány ütős zene. Erre nem voltak képesek kb három év alatt. :(
Pedig ígéretesnek tűnt, azt hittem ez lesz a flatout méltó utódja.
Szerintem úgy lenne korrekt ha az Early accesnél meglenne hogy pl 1 éven belül ki kell adni a kész játékot különben vissza adják a pénzt.
Ennek a stuntfestnek nem jósolok nagy jövőt, főleg ilyen hozzáállással.
6.
6.
gomba56
A jó büdös kurva anyjukat! A wreckfest egy rakás fos. sose lesz kész!
5.
5.
jardo
4.
4.
PS4jacksony
Wreckfest.......Már most jól fest :)
3.
3.
Chelseafan1989
inkább fejeznék be az egyiket és utána kezdenének bele a másikba.
ez így elég felejtős, lehet sosem lesz kész egyik sem.
2.
2.
crytek
Egy befejezetlen game mellé ,kiadnak egy új befejezetlent... Soha nem lesznek kész ha így haladnak :(
1.
1.
Heldengeist
Tehát nem jelenik meg. Early accesst ne nevezzünk megjelenésnek, inkább csak hozzáférhetőségnek. Régóta szemezek már a játékkal, de félkészen nem fogom megvenni. Ebből elég tapasztalat volt a Carmageddon.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...