A Microsoft is felül a VR-vonatra

  • Írta: zoenn
  • 2016. október 27.
  • Hardver
Link másolása
Különböző hardvergyártókkal közösen saját VR-megoldáson dolgozik a Microsoft. A 299 dolláros árról induló VR-szemüvegekhez nem kell külön kamera, támogatásuk a Windows 10 tavaszi frissítésével kezdődik.

A Windows 10 Creators Update újdonságait taglaló blogposztban erősítette meg a Microsoft, hogy különböző hardvergyártókkal összeállva dolgozta ki a saját VR-megoldását, az ez alapján készülő VR-szemüvegek pedig 299 dolláros induló áron kerülnek forgalomba jövő tavasszal.

Az Acer, az ASUS, a Dell, a Hewlett-Packard (HP) és a Lenovo közreműködésével készülő kütyükhöz nem kell más eszközt, például kamerát vásárolni, hiszen beépített érzékelőik ezt feleslegessé teszik.

Terry Meyers, a cég windowsos részlegéért felelős ügyvezető alelnöke szerint a VR-szemüvegekhez nincs szükség külön szobára, vagy bonyolult telepítésre, de még drága gamer konfigurációra sem. Meyers szerint bőven elég hozzájuk "egy megfizethető" laptop és PC.

További részletek még nincsenek, de vélhetőleg az első fecskék a Windows 10 tavaszi frissítésével egy időben érkeznek.

De van itt még pár újdonság az update-tel kapcsolatosan! A vállalat integrálni fogja a Beamet a Windows 10-be és az Xbox One-ba. Ez egy interaktív livestreaming szolgáltatás, hasonló a Twitch-hez. Ezzel nem kell külön programot letöltenünk ahhoz, hogy közvetítést indítsunk, elég előhoznunk a Game Bart, ahol csupán a Beam gombra kell böknünk - ennyi az egész. A nézők közel valós időben léphetnek interakcióba a közvetítőkkel.

A Beam fejlesztőjét augusztusban vásárolta fel a Microsoft.

Az Arena on Xbox Live funkcióval különféle versenyeket és bajnokságokat indíthatunk. Részletesen testreszabhatjuk az adott játék szabályait, és meghívhatjuk barátainkat. A fícsör Windows 10-en és Xbox One-on egyaránt elérhető lesz.

A cég bejelentette a Bitstream Audio Passt is, amely támogatja Dolby Atmost - ez utóbbi szabványt hamarosan az Xbox One is ismerni fogja.

21.
21.
zozo76hun
ocsem most nyomta a haverjanal PSVR-en a resident evil 7-et. total lenyugozte, azt mondja kurva jo, meg soha nem retteget enyire jatek alatt mint most a VR-ben.
19.
19.
vanpear
#18: Ott a pont. Igen csak a távolságmérés miatt. Például, hogy driveclub-ban ne a hátsóülésről élvezd az előadást.
16.
16.
PaprikaJancsi
Sony-nál MS-nél röhögünk ha megszólalnak, a Nintendo-nál pedig csak sírunk.
15.
15.
vanpear
#11: A játékfelhozatallal egyetértek. Viszont a fejmozgást nem a kamera érzékeli.
14.
14.
user101
Igen pontosan látjuk a sirereit és a szavahihetőségüket, innovációjukat nap mint nap... Komolyan van még valaki aki nem nyerít fel röhögve amikor az Ms-nél valaki kinyitja a száját ?!
13.
13.
aordog
Akkor mi van a Hololens-el?
(csak kérdem)
12.
12.
Őrnagy
És Bill Gates szétosztja a vagyonát...
10.
10.
vanpear
#3: A PS VR már itt van. A PS4 Pro már itt van. Persze, hogy jó lesz a géphez és konzolhoz is, mert mindkét platform a Microsofté. Nem félek attól, hogy Linux-al is kompatibilis lesz. Csak az a kérdés mikor ? Sokan, még nem próbálták a VR-t. Kipróbálják a PS VR-t, azt mondják rohadt jó. Nincs viszonyítási alap. Itt van elérhető áron. De a hozzászólásodból látszik, hogy te nem próbáltad ki. Szóval, annyira objektív vélemény, mintha egy kutya ugatna.
8.
8.
gel00
Az eddigi VR szemüvegek a gamer szegmenst célozzák meg. Az MS minden bizonnyal a játékra nem alkalmas egyéb kategóriával próbálkozik.
1.
1.
mestermagyar
"Ezzel nem kell külön programot letöltenünk ahhoz, hogy közvetítést indítsunk,"

Magyarul az operációs rendszer lesz gazdagabb egy bloattal amit annyi nem-streamer fog élvezni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...