NextGen PC - a hardware kiválasztása

Link másolása
Következzék hát a folytatás: Mindenkinek megvan a maga kis rutinja, hogy hogyan válogatja össze a PC-jéhez szükséges alkatrészeket, én most bemutatom, hogy én hogyan tettem.

A processzor

Elsőnként én mindig a processzort választom ki, mivel ettől függ, hogy milyen foglalattal rendelkező alaplapot kell hozzá választani. Hogyha előre meghatározott keretből építkezem, akkor úgy szoktam számolni, hogy a teljes keretnek körülbelül az 1/4-ét vagy 1/3-át fordíthatom a processzorra, hogy ki is jöjjek végül. Jelen esetben nem határoztam meg előre keretet, annyi célkitűzésem volt, hogy egy minden igényemet kielégítő, időtálló konfigurációt rakjak össze. Természetesen azért át tekintetében szerettem volna épeszű keretek között maradni, ezért az első amit eldöntöttem, hogy mainstream alkatrészekből fogok építkezni.

Az Intel/AMD kérdést gyorsan eldönti a teljesítmény orientált keresési mintám. Egyértelműen Intel. És nem holmi ostoba márkahűségből mondom, én anno nagyon szerettem az AMD processzorait, és sok esetben jobbak is voltak az Intel-nél. Viszont a Core i architektúra egyszerűen állva hagyja az AMD lapkáit. Nem csak gyorsabbak, de szignifikánsan kevesebbet is fogyasztanak.

Megnéztem tehát desktop kategóriában mi az ami akkor a legtöbbet a nyújtotta. Ez az i7 4770K volt. Utána olvasva viszont gyorsan rátaláltam az Intel Core i7 4790K-ra ami az előbbi Haswell processzor ránc-felvarrt változata és a Devil's Canyon névre hallgat. Magasabb órajelet és jobb hűtést ígért elődjével szemben, mindezt azonos áron. Annyival ugyan nem jobb, hogy a 4770k tulajoknak megérné rá váltani, de új gép vásárlása esetén egyértelmű a döntés.

Az alaplap

A kiválasztott processzor 1150-es foglalatba illeszkedik és K-s szériás, azaz szorzózár mentes, tehát egy ezekhez illeszkedő, tuning-barát alaplapot kellet keresnem.

Először annak néztem utána, hogy milyen chipsettel rendelkező lapot érdemes venni. Ez viszonylag gyorsan eldöntetett, mivel csak a z97-es alaplapok rendelkeznek megfelelő tuning potenciállal és támogatják alapból az új Devil's Canyon processzorokat (bár BIOS update-tel a z87-es lapok is képesek kezelni őket). Extra előny, hogy a z97 támogatni fogja, az év vége fele megjelenő 5. generációs Broadwell processzorokat is.

Ezután már könnyű dolgom volt, ugyanis a megjelenésük óta szemeztem az ASUS Sabertooth alaplapokkal és már nagyon rég eldöntöttem, hogy ha adódik az alkalom, akkor magamévá teszek egyet. Így a választásom az ASUS Sabertooth Z97 Mark I-re esett. Igen, a Thermal Armor-tól, a TUF alkatrészektől és az 5 év garanciától elgyengülök. :)

A memória

Memória tekintetében az első aspektus amit el kell dönteni az a mennyisége. Én 8Gb mellett döntöttem, hisz se videókat, se képeket nem szerkesztek és VM-ek közül is egyszerre csak maximum egyet futtatok, ha futtatok. Ennél több jelenleg játékokhoz, munkához és általános felhasználáshoz csak speciális esetekben szükséges.

Ezután az órajelről kell döntetnünk. Mint mindennél, itt is a minél gyorsabb, annál jobb szabály érvényes, de azért nem érdemes túlzásokba esni. A mai rendszerek nem nagyon szoktak a memória által limitálttá válni. Én az 1866Mhz-es sebesség mellett döntöttem, no nem azért mert sokkal jobban járnék vele mint az 1600mhz-esekkel, mindössze csak eddig utóbbiakat használtam, és gondoltam legyen egy kis előrelépés ezen a területen is, hisz nem kerül sokkal többe.

Amire érdemes figyelni, ilyen órajel mellett, hogy CL9-nél nem érdemes magasabb késleltetéssel rendelkező memóriát venni, mert ez nem csak lassítja a rendszert, de a gyenge minőségű memória-chipeknek is biztos jele.

Az én választásom egy 2x4Gb-os Corsair Vengeance Pro 1866Mhz CL9-es kitre esett. Megbízható márka, teljesíti az összes elvárásom, és az ára is egész kedvező. A hozzá tartozó élettartam garancia pedig már csak hab a tortán.

Megjegyezném, hogy akármekkora méret mellett is döntünk, ha dual-channel-es processzorral rendelkezünk, akkor mindig a 2db-os kitek mellett érdemes dönteni. Így kihasználjuk a dual-channel előnyeit, lesz hely a későbbi bővítéshez, kevesebbet fog fogyasztani, és természetesen minél kevesebb az alkatrész annál kisebb a hiba esélye.

A processzor hűtő

A legelső dolog amit itt el kell döntenünk, az az, hogy levegős vagy vizes hűtőt szeretnénk. Aztán ha esetleg víz mellett döntünk, akkor az lehet kompakt vagy egyedi, de ebbe most nem mennék bele.

Általános felhasználáshoz bőven elég már egy közepes levegős hűtő is, a processzor órajelének húzásához viszont mindenképp szükséges egy jó levegős vagy legalább egy belépő szintű kompakt vízhűtés.

Én személy szerint szeretem a levegős hűtők egyszerűségét, megbízhatóságát és robusztusságát, úgyhogy mellettük döntöttem. Sokat keresgéltem mire rátaláltam a be quite! Dark Rock Pro 3-as hűtőre. Halk, 250W-os hűtési teljesítményt biztosít és elég hely van alatta, hogy beférjenek a kinézett a Corsair magas profilú memóriák.

A videokártya(k)

A videokártya kiválasztása kiemelten fontos ha játékra (is) szánt gépet építünk. Itt ugye döntenünk kell, hogy hány kártyát veszünk, azok az AMD avagy az Nvidia műhelyéből kerülnek-e ki, illetve, hogy mennyire messzire vagyunk hajlandóak árban elmenni, itt ugyanis szinte korlátlan mennyiségű pénzt el lehet verni.

A kártyák számát illetően én javaslom, hogy a 2 (esetleg 3, 4) kártya helyett az árukból inkább 1 jobb kártyát vegyünk (persze csak ha nem szakadt ránk a nemzeti bank és a piacon lévő legjobb kártyából szeretnénk többet). Tapasztalataim szerint az SLI-vel és a Crossfire-rel akadnak gondok. Nem minden játékban működnek és ahol igen, ott is gyakran macerás őket úgy belőni, hogy tényleg jó legyen.

Nekem jelen esetben nem kellet ezen döntéseket meghoznom, mert egyik barátomtól ajándékba kaptam 2db Sapphire Radeon HD7950 3Gb OC kártyát, melyek előtte Bitcoin bányászásra voltak használva.

A tápegység

A táp kiválasztásánál a legfontosabb szabály, hogy ne ezen spóroljunk! Egy rossz tápegység nem csak instabilitást okozhat, de a gép összes alkatrészét veszélyezteti. A választásnál alapvetően 2 út közül dönthetünk:

  • vagy kiszámoljuk egy online tápméretező alkalmazás segítségével, hogy mekkora tápra is van szükség, arra még rádob az ember 50-100W biztonsági keretet és megvesszük a legjobb ár/érték arányú, jó értékeléseket kapó tápot
  • vagy gondolkozhatunk nagyban, és kiválaszhatjuk az egyik legjobb tápot a piacon, bőseges teljesítménnyel, abban a tudatban, hogy ez nem csak a jelenlegi a következő 2-3 konfigurációnkat is kiszolgálhatja.

Az én választottam az EVGA SuperNOVA P2 1000W lett. Bőséges teljesítmény, nagyszerű hatásfok, remek extrák és !10 éves! garancia.

A háttértár(ak)

SSD. Az egyik legalul-értékeltebb PC alkatrész, pedig a felhasználói élménynek jelentős részét teszi ki a háttértár sebessége.

Egy mai friss PC-be szerintem mindenképp kell legalább egy 128Gb-os SSD a rendszernek és a programoknak. Mellé még érdemes rakni 1-2 nagy kapacitású HDD-t az adatoknak és meg is vagyunk.

Ezeket szerencsére nekem nem kellett most megvásárolnom mivel az előző gépbe nemrég vettem egy 256Gb-os Samsung 840 Pro SSD-t (villám gyors, ajánlom mindenkinek) és két 2TB-os WD Green HDD-t (őszintén szólva nem túl jók, de legalább olcsók). Úgyhogy ezeket fogom átszerelni az új gépbe.

A ház

Na itt aztán szabadon lehet garázdálkodni. Érdemes jól szellőző, jól szerelhető házat választani, de ezen kívül mindenki olyat választ ami az ő ízlésének a legjobban megfelel. Lehet mid vagy full-tower, álló vagy fekvőház vagy valami olyasmi átmenet a kettő között mint a CoolerMaster HAF XB.

Én a Thermaltake Urban R31-et választottam. Jól szellőző, ízléses ház. 4db 12cm-es és 2db 14cm-es ventillátort lehet bele szerelni, az előlap szál-csiszolt alumínium, az oldalán betekintő ablak nyűjt remek kilátást az alkatrészekre és az ára is egész kellemes. Összességében nagyon jó megjelenésű ház, szolid eleganciát sugároz.

Hogy őszinte legyek nézegettem kifejezetten gamer házikókat is, de vagy irreálisan drágák voltak, vagy úgy néztek ki mint egy 90-es évekbeli sci-fi film kellékei.

A ház vásárlásánál arra érdemes gondolni, hogy a gyári hűtők általában nem a legjobb minőségűek (tisztelet a kivételnek), így érdemes egyből néhány minőségi légkeverőt is beszerezni. Én a be qiet! Shadow Wings hűtőiből szereztem be párat, gondoltam ha a processzoron jó munkát végeznek, akkor a házra is megfelelnek.


És ezzel meg is volnánk, íme a teljes konfiguráció egyben:

  • Processzor: Intel core i7 4790K 4.00Ghz
  • Alaplap: ASUS Sabertooth Z97 Mark I
  • Memória: Corsair 8GB Vengeance Pro DDR3 1866MHz CL9 KIT
  • Videokártya: 2x Sapphire Radeon HD7950 3Gb OC
  • Tápegység: EVGA SuperNOVA 1000 P2
  • Ház: Thermaltake Urban R31 Window

Kiegészítők:

  • be quiet! Dark Rock Pro 3 processzor hűtő
  • 2x140mm és 3x120mm be quiet! Shadow Wings ház hűtő

 

A következő részben bemutatom az összeszerelés folyamatát.

12.
12.
RangerFox
#11: Az lehet, de most proci híján nincs gépem, ami elég gázos dolog.. Én nVidia vonalon gondolkodok, most jelen pillanatban egy HD7870 2Gb OC van itthon, de kéne egy izmosabb ez alá a lap+proci páros alá..
11.
11.
ADMlN
#10: Nem hiszem, hogy aggódnod kell, ha lassúak is de idővel ki fogják küldeni.
Ezzel a lap-proci párossal viszont nagyon jó helyzetben vagy, nincs olyan videokártya amit ki ne tudnál hajtani, szóval csak az ár szab határt. Nézegettem én is a VGA-kat, ha most vettem volna videokártyát, akkor az R9 290X-re esett volna a választásom, mert kicsit jobban teljesít mint a tőle valamivel drágább GTX780.
De én szerintem még megvárom mik jönnek ki a jövő év vége fele. :)
10.
10.
RangerFox
#8: Kisorsolták, de még nem érkezett meg.. Már több mint két hete beszerzés alatt van, de még semmi, nem is hívtak azóta... Kezdek egy kicsit parázni... DE ha minden jól megy, ilyen procim lesz, valamint ma érkezett meg egy ugyanilyen alaplap is.:) Még a VGA a kérdéses komponens, azon még gondolkodok..
9.
9.
ADMlN
#2: Persze.
Azok az alkatrészek amiket most az upgrade-hez vásároltam kb. 300 000Ft-ba kerültek.
Ehhez még hozzájönnek a korábban vásárolt háttértárak. Nagyjából 70-80 000Ft.
Valamint az ajándékba kapott videokártyák. A kettő együtt a forgalmazásuk ideje alatt olyan 180 000Ft-ba kerülhetett, mostanában használtan olyan 100 000Ft-ra tenném.

#3, #6: Köszönöm szépen, örülök hogy legalább néhány embert sikerült szórakoztatnom vele. :)

#4: Ha csak a külső lenne retro... :D

#5: Egyetértek, nagyszerű alaplap. Majd ha egyszer lecserélem, szerintem akkor is egy Sabertooth lapot fogok venni. Esetleg egy Maximus Formula-t, ha kedvet kapok egy jó kis vízhűtéses konfig összerakásához.

#7: A "NextGen PC" inkább csak egy figyelemfelkeltő "marketing" fogás részemről, mintsem egy valódi megnevezés, révén a PC-k között nincsenek annyira egyértelmű generációk mint a konzoloknál.

#8: +1
6.
6.
FrankBlack
#3: +1 Nagyszerű, minőségi írás lett, grat hozzá :)
5.
5.
Lorthirash
Nem olcsó az biztos nekem is Sabertooth lapom van (z77) nagyon jó.
4.
4.
DON GONDOCS
#3: Lehet pont a retro külső miatt népszerű.
3.
3.
névtelenség
#1: Még így is sikerült egy nagyon színvonalas írást összehoznod!
A GK felülete pedig bassza meg. A színvonal kb. a késő 90-es évekére emlékeztet.
2.
2.
Mr.Dead
#1: Megkérdezhetem, hogy ez az egész mennyibe fájt?
1.
1.
ADMlN
Sok időt fordítottam a bejegyzés formázására, de úgy tűnik hiábavaló volt. A GK blog szerkesztője ugyan fel van szerelve egy WYSWYG editorral, ami elhitette velem, hogy én ezt megtehetem, de mentés után kiderült, hogy csak 4 féle formázási lehetőséget ismer az oldal: balra zárás, félkövérré tétel, felsorolás, új bekezdés.
Ezért utólag is elnézést kérek a formázás hiányosságaiért.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...