Nézzük meg napjaink valamelyik populárisabb
játékát. Mondjuk olyat, ahol az oroszok vagy afgánok éppen készülnek
elpusztítani Amerikát. Szerintem talán találunk egy kettőt...
Tehát vegyük korunk játékát. (nevesíteni nem akarok, mert akkor megjelenne az
ellentábor fanboy különítménye, és tizenévesek szájkarate hadjárata venné
kezdetét) Adott Gipsz Jakab, a főhős, aki megy mert... miért ne. A világot fenyegető
veszélyt szerencsére könnyedén elhárítja, hiszen ha meglövik, szemen át vérzik
tíz-tizenöt másodpercet és minden rendben. Vagy túléli, ha rádől egy toronyház.
De ha megszúrják vége mindennek, hiszen azt a tb nem fedezi.
De még ekkor sincs veszve semmi, hiszen húsz méterrel hátrébb máris harcra
készen ácsorog. De nem volt ez mindig így.
Félreértés ne essék. Szeretem ezeket a
játékokat, nem keresem bennük a hibát, örülök, mint majom a farkának, ha meló
után lövöldözhetek egy keveset. Viszont rengetek, helyről lehet olvasni, hogy
elégedetlenkednek az emberek. Könnyű, monoton, repetitív, unalmas.
Mi lehet ennek az oka? Hogyan adhatnak ki egy játékot, amire a fenti jellemzők
érvényesek? Hogyan lehet mégis sikeres? Egyszerű.
A játékos társadalom igénytelen. Nem várnak már semmit a játékoktól. Csa szép
grafikát, 3D-s víz meg füst effektet. Az, ami egy játék lelkét adja, az évek
során szépen lassan elfonnyadt, majd eltűnt, még mielőtt észrevettük volna. A
klasszikus jegyeket felváltották a modern dolgok. Ez így van rendjén, de
feltétlenül el kell dobni valamit, csak azért mert régi?
Mindenki tegye fel magának a kérdést:
- Mikor láttunk utoljára game over képernyőt?
Amennyiben nem vagyunk a retró vagy az indie szerelmesei, gyanítom elég régen.
A fiatalabb generáció pedig esetleg képekről. Ez persze nem az ő hibájuk. A
játékok berobbanásával a piac olyan szintű fejlődést diktált, ami majdhogynem
követhetetlen.
Pár év alatt a főhős szembogara komplexebb lett, mint a játék volt. A grafikára való
mérhetetlen igénynek fejet hajtva a kiadók szebbnél szebb grafikákat állítottak
elő, még eljutottunk oda, hogy egy játék "bemutatója" már nem más,
mint a full HD megspékelve élsimítással.
Történet? Cselekmény? Zene?
Ugyan. Még periférikus látásban is csillog a hatodik háztömb üvegablaka.
Kell ennél több?
Kellett ez nekünk?
A grafika hajszolása közben a játék lelke szépen lassan eltűnt. Olyanok lettek,
mint korunk diszkó kirakatelemei. (tisztelet a kivételnek) Szép, de üres.
Ez pedig, megmondom, nektek őszintén, elszomorít. Mert feledésbe merülnek olyan
címek, amik egy egész generációt szórakoztattak. De a grafika gépezetet bedarálta
őket.
Neverwinter, Icewind dale, Arcanum, Duke Nukem, Planescape... A lista nagyon
hosszú. Ezzel akkor szembesültem igazán, mikor az unokaöcsém nálunk járt.
Tablet (ezen agyf@szt kapok... minek 5 éves gyereknek tablet??? ) a kezében,
leül mellém.
Épp a Shovel Knight-al kínzom az idegeimet.
- Mi baja a játéknak?
- Tessék?
- Elromlott a grafika?
Először csak mosolyogtam rajta. Utána kezdet bennem megérni a felismerés,
miszerint ő ezt hibának látja. A fiatalabb generáció már nem fogja megismerni
ezeket a remek játékokat, csak azért, mert a grafika elfeledteti őket.
A régi játékok se voltak tökéletesek. Sőt, némelyik egyenesen azért érkezett,
hogy pokollá tegye a játékos hétvégéjét.
Én nyílván érzelmileg is kötődök a régi játékokhoz, hiszen ezeken nőttem fel.
Viszont, amit én most látok, az az, hogy a grafika oltárán a játékosok
feláldozzák a játékokat. Amint megjelenik egy új játék, mindenki a grafikára
kíváncsi. Főleg a fiatalabbakra jellemző, hogy a grafikával képesek mindent
pótolni. Elég megnézni milyen játékok uralják jelenleg a populáris szférát. Megy,
a kinek milyen grafikai beállításai vannak, a multi már csak arról szól, hogy
megtudjuk, hány tizenkét éves hált együtt édesanyánkkal az elmúlt játék óta, és
persze hogy megtudd, noob vagy-e vagy csaló. Engem ez elszomorít.
Nyílván, a grafikai fejlődés egy fantasztikus
dolog. Elképesztő látványvilágot varázsolnak elénk.
De szerintem nem ennek kellene lennie, egy játék mozgatórugójának.
Lehet, hogy én látom rosszul, de a modern játékok már inkább interaktív filmek.
Nincs bennük igazán kihívás, és a végén sem érzek semmit, nem nézem elmerengve
a stáblistát, gondolkozva, hogy mit is láttam. Mert a végén csak arra tudok
gondolni, hogy:
"szépnek szép...de, mégis...."
Köszönöm a megtisztelő figyelmet.
De érdekes dolog nálam a grafika-téma, mivel nem vagyok látványmegszállott, azonban túlzóan régi játékokat már én se veszek elő, mert azt mondom: hát ennél van már szebb (és talán hangulatosabb) is. De szó sincs arról, hogy igénytelenednék, mert nekem is volt NES-em és az MSDOS korszakot is megéltem rendesen elhagyva azt a Diablo 1-2vel és a Jazz Jackrabbit-tel :D
Azonban Yanez jól mondja csak egy kicsit korrigálnék, jó játékok (filmek) most is jönnek ki a többi tucat közül, csak ezeket a "tucatok", nemhogy, nagyobb számban vannak, de még durván el is vannak nyomva.
Vagy legyen az Ultimate Edition, addigra szépen összekaparták a játékot.
esküszöm, az ilyen kommentekért már megéri felnézni :D
Aztán idén nagyon megleptek a South Park - The Stick of Truth-tal, az eddigi idei felhozatalból maximálisan kiemelkedő volt számomra.
A Pillars of Eternity-t meg nagyon várom.
A Dungeon Siege 3-at viszont szerintem nagyon elcseszték. Arra nincs mentség ^^
Én a DMC során mindig örültem, hogy csak pályánként volt mentés. Igazi kihívást jelentett némelyik pálya végigjátszása. Emlékszem, hogy a Dante Must Die nehézségen minden egyes pálya végigvitele egy olimpiai győzelemmel ért fel számomra :D
A nehézség állítgatásával nekem sok helyen az a bajom, hogy nem lesz nehezebb, csak idegesítőbb. Az életekkel való sakkozás pedig szerintem az újrajátszhatóságot szolgálta. Nyilván, volt az a szint, amikor az ember a lelkét eladta volna egy életerőcsomagért, de az annyira nem volt jellemző.
A jelszó rendszer meg a checkpoint előfutára volt. Igaz, ott csak a pályákra tudtál átmenni.
Az pedig, hogy a jövőben mi lesz, nem tudom, de jelenleg én úgy veszem észre, hogy a grafika a játékok minőségének a rovására megy.
Ott a crysis 2-3 gyönyörű szép, tényleg már művészi, de testvér, még egy olyan unalomtengert... 15 perc gamplay bemutatta a komplett játékot, és vitték mint a cukrot.
Én az elmúlt pár hétben (mass effect-et leszámítva) csak indie játékokkal játszottam. Rendesen felüdülést jelent :)
A shovel Knight-ot ajánlom mindenkinek. Elképesztő játék :D
Nehéz játékok ma is vannak, csak állítani kell rajta, pl hard-ra, vagy ennél is magasabbra teszed. Én örülök, hogy nem látom többé a 'Game Over' feliratot játék közben. A mentési lehetôségek igen kényelmessé tették a haladás folyamatát, még egy áramszünet sem teheti tönkre kedvünket. :) Igen, ennek hála valamivel könnyebb is lett egy-egy játék, de ki mondta, hogy a szenvedés jó móka volt? Én egyenesen utáltam, amikor több óra kínlódás után kezdhettem az egészet elôlrôl, mert kifogytam az életekbôl. Ez nem volt fer. Azt meg senki sem említi meg, hogy nagyon sok játék rendelkezett password szisztémával, ezzel kompenzálva a mentést.
Jó téma lett, és jó olvasmány, gratu! :)
Virgo... XD
Hát igen, a New Vegas az istenkirály game, mondjuk annak állandóan nekifutok és sose érek a végére. Egyszer elbandukoltam a főszál végéig, mire kijöttek a DLC-k... xD Állandóan belezavarodok a tartalomba, beszarás az egész. Minden nyamvadt karakternek van egy saját story arc szentelve, óriási! Ez az, ami élvezhetetlenné teszi visszamenőlegesen az F3-at: a karakterek belefagytak jó vagy rossz szerepükbe, cseppet sem érezni élőnek a világot, ellenben az NV-vel!
UI: Mekkora már! A Charisma csúfságról nem is tudtam! (Mindig az első skill amit automatikusan maxra tolok az NV-ben!) Bazz, nem is gondoltam volna hogy ennyire oldschool volt a game :D Állat, megvan mit próbálok ki legközelebb! (Mondjuk egy ghoul moddal keverve :P )
A törpe nemes sztorija oltári nagy királyság volt, a gettó elffel mászkálni üdítő. A The Golems of Amgarrak pedig eszeveszetten jó legjobb rpg-horror modul.
-> Jó szinkron recept
-> Valóban érdekelnek a követőid
-> Valóban szorítasz a választott frakciódért és tagjaiért
-> A tulajdonság pontok kihatnak a karakteredre (fogyatékost nem, de szellemileg zoknit tudsz alakítani, plusz low karizmával rút kiskacsa vagy)
-> A perkek valóban formálnak (a kaszanovák bárkit ágyba dumálnak)
= Obsidian
Slussz poén: A mai napig kispályás csapatként kezeli őket a """szaksajtó""" és a játékostársadalom többsége.
https://www.youtube.com/watch?v=JHSwvbvE9WU
K. epic ahogy Virgil próbálja rávezetni szerencsétlent hogy elvileg ő lenne itt a kiválasztott vagy mi. . . xD
És nehézségben is hozza a formáját :D
"szövegkészletünk durván redukált Christiano szintű két szavas mondatokra"
Ezen még mindig vigyorgok :D
A Witcher is eléggé korlátozott RPG-nek tűnt, ezért is hagytam a francba. Talán majd egyszer. (Ja, és a Fallout 3 sem tudott éppen emiatt lekötni huzamosabb időre...)
Mielőtt tőrt rántanátok hadd mutassam be egy egyszerű reprezentatív példával:
TES3: Morrowind -> Csak a fő karaktereknek volt szinkronja, az npc-nek ismétlődő szövegei voltak. A párbeszédek ablakban futottak, aminek köszönhetően a játékban található TÖBB mint 1000 npc MIND egyedi párbeszéddel rendelkezett.
Nem tagadom, ez a lusta játékosnak kényelmetlen lehetett, mert a szövegalapján kellett elképzelnie (fantáziálnia) a szereplő jellemét, tónusát stb... De hát bazd meg rpg-ről és fantáziajátékról beszélünk.
TES4: Oblivion -> megjelentek a nagyágyúk. Mindenki szinkronizálva volt, a főkaraktereket híres színészek keltették életre. Ennek eredményeként megcsappant az npc szám és vele csökkent a megmaradtak szövegkészlete.
Hiába a szinkronstúdió pénz, a szinkronszínész pénz, a mozisztár kurva sok pénz. Csupán az élmény lesz kevés.
TES5: Skyrim -> Amit az Oblivon igyekezett kiegyensúlyozottan csinálni azt a Skyrim új mélységbe vitte. Az npc-k kevesen vannak, több mint felük Morrowind szintű egysorosokkal operál és nem hajlandóak a párbeszédre. A főkarakterek szinkronizálva vannak, de arcpirítóan kevés szövegük miatt MI a játékos lettünk bekorlátozva (szövegkészletünk durván redukált Christiano szintű két szavas mondatokra).
Felmerül a kérdés: Szükség van erre? Nem lehetne egyszerűen a jól bevált receptet követni (főkarakter szinkronos, npc szövegablak)? Muszáj a főszereplőt szinkronizálni? :/
Na igen, a mentés meg a checkpoint óta már nem annyira n agy dolog végigvinni valamit. Na igen, a csillogás. És a kemény az, hogy még filmnél is megvan. Az emlékmás feldolgozásánál a folyton szemből áradó kék fény, valami idegtépő.
A watch dogs nekem kimaradt, de a Bioshocknál tényleg megfogadhatták volna a kevesebb néha több szabályt.
Nehézséggel kapcsolatban pedig amikor előveszek egy egy retro játékot, elképedek a sok quick save mennyire elpuhított.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.