dante92

dante92

2015. február

Link másolása
A legtöbbet futott játékok ebben a hónapban.

Ismét eltelt egy hónap, igaz ma már nem február van, viszont ez a hónap kissé "ütős volt" (ami a játékokat illeti). Előző blogomban leírtam, miket szeretnék kimaxolni az év második hónapjában, viszont nem teljesen úgy alakultak a dolgok, ahogy elterveztem. Ez többek között köszönhető a Sonynak, mivel újra elő vettem a PS3-amat, de nem csak azt, hanem az elődjét is. Szerelmem telefonja is többet volt az én kezemben, mint az övéében, szóval játékok szempontjából nem volt hiány, viszont a kitűzött célt mégsem tudtam teljesíteni.

Két cím csúszott át február elejére. Az egyik az NFS:MW, a másik pedig a GTA:SA. Ezekről már írtam korábban, szerintem felesleges lenne megint firkantanom róla pár sort. A februárra kitűzött négy játék közül viszont csak kettőt sikerült 100%-ra befejeznem.

 

The Wolf Among Us:


Az első részét többször is végig vittem, több platformon. Először asszonypajtás telefonján próbáltam ki, s már akkor megvett kilóra. Pedig nem tudtam mire számítsak, és igazából nem is akarom a TWD-hez hasonlítani. PC-n és Androidon hibátlanul futott, gyönyörű grfafikával, viszont az Xbox 360-as port szörnyű lett. Szét szaggat, olykor bugos is. A Microsoft konzolja nagyon izzad alatta, már-már úgy voltam vele inkább feladom, de az első epizód után nagyjából helyre állt. Ettől függetlenül teljesen elvarázsolt. Kedvenc részem az első és az utolsó rész. Meg is lepődtem pár jelenet brutalitásán. Tetszett és nem bántam meg a vele együtt töltött órákat. 
8/10


Far Cry 3: Blood Dragon
 

 Zseniális játék volt! Minden egyes másodpercét élveztem. Próbáltam minél több időt eltölteni a szigeten, de sajnos két nap alatt (munka mellett) meg is lett belőle minden achievement. Számomra az egyik legjobb játék a világon! A beszólások és AZOK A ZENÉK! Imádtam! Sajnos fájdalmasan rövid, igaz ez érthető, hiszen egy Arcade játékról van szó. Régen volt olyan, mikor komótosan haladtam előre, csak azért, nehogy észrevegyenek. Járművet is csak nagy ritkán használtam, ha tehettem keresztül sétáltam az egész mapon. Egyik kedvenc játékom lett, már majdnem a legjobb.
9.5/10 (mert szívfacsaróan rövid) 

Futottak még:
 

Mint írtam, előkerült a PS3, s hamár kedvencekről beszéltem, érdemes megemlítenem az életem egyik legmeghatározóbb játékát, a Splinter Cell Trilogy HD-t. Ennek is az első részével kockultam huzamosabb ideig. Sajnos a PS3-as HD-ra felhúzott port nem lett tökéletes. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, ki lett vágva a többjátékos móka. Ez különösen a Chaos Theorynál nagy érvágás, mivel a co-op része fantasztikus volt. Hiába a multi hiánya, akkor is sokat fogok vele játszani, és tuti, hogy ki is lesz platinázva. Mind a három része! (Egyébként szintét elővettem PC-re a Pandora Tomorrowot, de csak a magyar szinkron miatt. Igaz, hogy a végeredmény eléggé siralmas, viszont annyira rossz, hogy már jó).

 
 
"Szerencsés ember, akinek van PS3-a, mert egy olyan játékot birtokolhat, amit más platformon soha nem is fog"- hallottam és olvastam is sokszor a The Last of Us című játékról, s valahol talán egyet is értek velük. Semmi videót nem néztem róla, szándékosan kerültem el a végigjátszásokat is, mivel meg akartam tartani magamnak a "meglepetést". A játék első negyed órája olyan erősen indul, amit még életembe nem láttam! Olyan sokkoló és olyan jól adagolja az egész eseményt, hogy az valami hihetetlen! Kicsit számomra csalódás, hogy a továbbiakban ez nem igazán úgy folytatódik, ahogy én elvártam volna. Szó mi szó, a játék tényleg lenyűgöző. BIztosan végig fogom ezt is vinni párszor, és igen, én is büszke vagyok magamra, hogy birtokolhatom ezt a "remekművet".
Továbbá, ez a hónap inkább az Arcade/Játéktermi hangulatot idézte fel bennem. Vettem a PS-hez egy Move-ot, s azon játszottam a The House of the Dead III-al és a negyedik részével. PS2-n pedig a Time Crisis 2-3-al, meg a Crisis Core-al. És bevallom férfiasan, játszottam PS2-n a Hello Kittyvel. Nem olyan szörnyű, mint azt gondoltam.
Anroidon a Max Payne ment a legtöbbet, lassan annak is a végére érek. Újra elő vettem a PSP-met is, azon pedig a Manhunt 2 szalad (szintén az egyik kedvenc játékom).

Márciusra nem igazán döntöttem még el, mi legyen a következő kivégzendő játékom. Sokat gondolkodtam a Bioshock: Infinite-n, hamarosan úgyis ingyenes lesz a Gold tagoknak. Ezen kívül be kéne fejeznem a februárra kitűzött The Walking Dead Season 2-t és a The Amazing Spider-Man 2-t is, de most jelen pillanatban a bőség zavarában vagyok. Mert még ha lenne szabadidőm, de valakinek dolgoznia is kell. 

9.
9.
#5: Szerintem azért nem sokat kapcsolódik az első (két) részhez, ellenben a
#6: sztori DLC az egész univerzumot megkavarja, szerintem érdemes egyszer nekiállni legalább.
8.
8.
dante92
#5: Az első része 100%-ra ki van játszva ☺
Rendesen megoszlanak a vélemények az Infiniteről :D
7.
7.
godach
#6: Engem egyik se szippantott be, pedig sok mindenre vevő vagyok...
5.
5.
Spectrum
Infinite egy nagyszerű játék, szinte hibátlan. Ha beszippant a hangulata, akkor el leszel varázsolva tőle. De jó lenne, ha előtte legalább az első részt végigjátszanád, mert akkor üt igazán, addig nagyon nem ajánlom. (Úgy áll össze).
3.
3.
kopic
#2: lol
Én is ezt mondtam.
2.
2.
Stranger
#1: Maradjunk erősen annál, hogy történet és karakterek szempontjából.
1.
1.
kopic
Semmiféleképpen se hagyd ki a Bioshock Infinitet. Minden idők egyik legjobb játéka (legalábbis történet, karakterek szempontjából) !
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...