Dentorel

Dentorel

Jurassic Park: Operation Genesis teszt

Link másolása
Az őslényfilm játékadaptációjának részletes tesztje.

1993 június elején indult hódító útjára a Jurassic Park. Viszonylag elhanyagolható 63 millió dolláros készítési költségéből a Universal Pictures-nek egészen pontosan 914 millió dolláros bevételt hozott Spielberg dinoszauruszos filmje. Az emberek egyszerűen nem tudtak betelni vele, így nem meglepő, hogy négy évvel később érkezett a folytatás, mely bevétel szempontjából már nem tudott felnőni az első részhez. Az ezredforduló után érkezett egy – elvileg zárórésznek funkcionáló – harmadik epizód, amelyre a közönség már nem is volt vevő, hisz a 93 millió dolláros költségből csak 323 milliót tudott felmutatni, ami az előző epizódokhoz mérten elég elkeserítő.
A filmipar a nézői szempontból kizárólag szórakozást szolgálja, de addig a készítőknek, stúdióknak pedig kemény üzlet. Ebből fakadóan pedig, ha valami aranybányának bizonyul, akkor azt rendesen ki kell használni. A Jurassic Parkkaland műfajának köszönhetően pedig adott volt a lehetőség, hogy nem csak mozivásznon, hanem játszható virtuális formában is felmutathasson némi bevételt. Az első film megjelenése után pedig rengeteg játék látott napvilágot kisebb-nagyobb sikerekkel. Akadtak olyan címek, amelyek magát a filmeket dolgozták fel, de ezek többnyire hamar a süllyesztőben kötöttek ki, mielőtt bárki komolyabban felfigyelhetett volna rájuk. De a próbálkozások nem maradtak el, ugyanis ezek mellett még folyamatosan dobtak piacra különféle játékokat, de egyiküknek sem sikerült komolyabb elismerést, vagy bevételt felmutatnia. A rengeteg játék között volt olyan, amelyik kizárólag akcióra hajazott, melyben kizárólagos feladatunk volt, hogy az őslényeket levadásszuk. De akadt olyan is, amelyben ez csak elsődleges feladatunk volt, illetve akadt olyan, amelyben  pedig egy saját birodalom építése volt a cél. Ezekből a játékokból bevallom őszintén egyetlen eggyel találkoztam, az pedig az első filmet feldolgozó alapjáték volt, amely még a DOS környezetben futott vígan, habár az sem okozott nekem maradandó élményt.

Ezen kívül volt még számos próbálkozás volt. A legutóbbi a tavaly novemberben megjelenő Jurassic Park: The Game volt, amely sajnos a többi hasonló próbálkozáshoz mérten alul teljesített mind bevételben, mind fogadtatásban egyaránt. Az új játékot persze felvezette egy díszdobozos Blu-ray kiadás is,  melyről én sikeresen okkal lemaradtam, ugyanis nem igazán szerettem volna elméretezett dobozos, ujjlenyomatos, karcos lemezekkel teli kiadványt bezsebelni horrorisztikus áron. Szerencsére idén még karácsony előtt gyorsan piacra dobták ugyanezen a formátumon a három filmet különálló darabként, melyet miután megszereztem napokig rácsodálkozva néztem újra a részeket immáron felújított változatban, ahogyan azt elvárná az ember egy HD minőségű tartalomtól. Gyermekkorom kedvenc filmjeit azóta persze többször megnéztem, s a lemezeken már nem maradt olyan tartalom, amit ne néztem volna meg. Ekkor gondolkodóba estem, hogy vajon mit is kellene csinálni. S ekkor eszembe jutott, hogy jó pár évvel ezelőtt volt egy Jurassic Park: Operation Genesis című játék, melyet annyira imádtam, hogy éjt nappallá téve játszottam vele, s egyszerűen nem tudtam megunni. De az időközben elfelejtődött, hisz az ember ugyebár idővel talál más elfoglaltságot is. A filmeket újra megnézve kaptam ismét kedvet hozzá, s kis idő múlva már a monitor előtt ülve fülig érő mosollyal merültem bele a játékba.

Az Operation Genesis 2003-ban látott napvilágot, amikor már lecsengett a harmadik epizód körüli hírverés. Rajongóként én is elismerem, hogy a harmadik rész valóban csak egy látványos popcorn mozi szinte semmi történettel, így ebből kiindulva talán jobb is, hogy a készítők 2003-ban dobták piacra a játékot, így valamennyire elkerülhette, hogy elérje a 2001-es epizód negatív hátszele. Magabiztosan kijelenthető, hogy a játék az egyik legjobb olyan játszható virtuális kaland az összes közül, amelynek valamennyire is köze lehet a filmekhez. Nem véletlen tehát, hogy a rajongók a mai napig istenítik, s játszanak vele.
Közel majdnem tíz éves játékról beszélhetünk, de a mai napig is bőven eltud szórakoztatni. Hisz elsősorban maga a hangulat az, ami elsősorban eladja. Másodsorban pedig az, hogy játszhatunk vele akár egy hónapig is, még akkor is tudunk benne újdonságokat találni. Sokadik nekirugaszkodásra így történt nálam is. Mielőtt a főmenübe érnénk egy hangulatos kis videó vár minket, ami előrevetíti, hogy mivel is állunk szemben. A készítők igyekeztek olyan játékkal előrukkolni, amely nem csak a rajongókat fogja meg, s széles réteg ízlését kívánta becélozni. Van stratégiai része a játéknak, de akad itt kaland, akció is. Ezekről a választható játékmódok gondoskodnak. A fő vonalnak pedig a stratégiai játékmód, melyet sokan megkedveltek. Az Operation Genesis csak részben veszi alapul a filmeket. Tehát soha nem történt meg a parkbeli incidens, s minden úgy zajlott, ahogyan azt az ott dolgozok és John Hammond szerette volna. Miután kezünkhöz ragadjuk az irányítást bátran kattintsunk rá az Operation Genesis nevű ikonra, ugyanis itt kezdődik elsősorban az igazi kaland. Aki komolyabb írást nem olvasott a játékról, csak minimális ismertető tudatában van, annak csak annyi jöhet át, hogy itt nem lesz más dolgunk, mint hogy építsünk egy saját parkot. Ha egy mondatban kellene jellemezni ezt a játékmódot, akkor valóban így van, de ennél szerencsére sokkal beszédesebb ez, hisz ez képezi a játék fő irányvonalát. 

Nyitás előtt áll a parkunk, s a mi feladatunk, hogy a semmiből felépítsük, majd pedig híressé tegyük, hogy aztán termelje nekünk a profitot. Kemény stratégiai résszel van dolgunk, de elég szegényes lenne a játék, ha csak erről szólna. Hisz ahogyan Dr. Grant fogalmazott az első epizódban a dinoszauruszokat és az embereket 65 millió év választja el, így fogalmunk  sem lehet arról, hogy mi sülhet ki ebből. Mielőtt természetesen még ennek részesévé válhatunk meg kell terveznünk a saját szigetünket. Egyszerűnek tűnik ugyan, de itt is oda kell figyelnünk. Minden pénzbe kerül, így okosan kell kiviteleznünk az elképzeléseinket. Ha túlságosan sík területet választunk, akkor kevés lesz a vízforrás, s az állatok szomjúságtól elpusztulhatnak. Ha kevés fát telepítünk, akkor a félénkebb lények ingerültté válhatnak, s akár látogatókat is megtámadhatnak. Ha pedig sok tavat, folyót, fákkal és hegyekkel teli szigetet hozunk létre úgy az építésnél komolyabb bajok lehetnek, s csak pénzt emészt fel. Ebből a szempontból pedig okosan, s megfontoltan kell ezeket a beállításokat elvégeznünk.
Ha ezzel kész vagyunk vár ránk egy betelepítésre váró sziget. Az alap lépéseket meg kell tennünk. Kezdetben kapunk egy dinoszaurusz fajt, s ha ezeket kikeltettük nem marad más dolgunk, mint létrehozni egy látogató központot, ahol fogadhatjuk a látogatókat. Részünkről a lényeg, hogy minél többen érkezzenek, s minél elégedettebbek legyenek, mert így nő a megítélésünk, s több látogatót vonzunk, s ezzel egyetemben bevételt is termelhetünk. Mindkettő elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeres parkot üzemeltethessünk, ugyanis ha leminősítenek, vagy elégedetlenek a kíváncsiskodó emberek akkor bizony nem tudunk fejlődni, s akár kezdhetünk új parkot is. A legmagasabb értékelés amit kaphatunk az az 5 csillag, így a cél adott. Persze ezeket elérni koránt sem egyszerű, s mindenre oda kell figyelni, ugyanis az Ingen vezetői elég pénzéhesek, a látogatók pedig elég kényesek.

Első ránézésre könnyűnek látszik maga a játék, de valójában elég komplex alkotással van dolgunk. Bevallom őszintén én a hatodik nekifutásra tudtam csak normálisan nekikezdeni úgy, hogy ne érezzem azt, hogy időpazarlás volt a játékkal foglalkozni. Ugyanis, ha nem vagyunk elég körültekintőek már a kezdetekkor is, akkor az egész igazából nem lesz más, mint egy keserű kínlódás. Ezt elkerülvén mielőtt nekiugranánk a dinoszauruszok gyártásának, s a park megnyitásának mindent alaposan át kell gondolnunk, hisz ahogyan írtam fent semmi sincs ingyen, s a játék pedig nem halmoz el minket költhető alaptőkével.
Mielőtt elhamarkodottan megnyitnánk a parkot fontossági sorrendet kell készíteni. Rengeteg dolgot csak akkor lehet megvásárolni, fejleszteni, ha már egy teljesen megnyitott parkunk van. Azonban még így is akadnak olyan dolgok, amelyek fejlesztésébe még akkor is belevághatunk, ha a dinoszauruszos birodalmunk még tulajdonképpen csak tervezés fázisában van. Ugyanis melyik ember akarna egy olyan parkba menni, ahol csak távolról, vagy egyáltalán nem tudja megcsodálni az adott lényeket. Így nem árt nyitás előtt egy-két dinoszaurusz fajtát létrehozni, illetve alapvető helyiségeket teremteni, mint például mellékhelyiségeket, falatozót, különböző megfigyelőállomásokat a lényekhez, s ehhez még jöhet alapszemélyzet is, mint például a takarítók, vagy épp a vadász arra az esetre, ha éppenséggel nem úgy menne minden, mint ahogyan várnánk, s kénytelenek lennénk az általunk létrehozott dinoszauruszokat jobb létre szenderíteni.

Amennyiben ezzel készen vagyunk belevághatunk a közepébe. Ahogyan fentebb írtam elég komplex játékkal van dolgunk, így nagyon sok türelmet kíván. Főleg azért, mert egy idő után roppant mód idegesítő lesz, ha a képernyő jobb alsó sarkában folyamatosan kapjuk az értesítéseket miközben azt sem tudjuk hol áll a fejünk. Ezt inkább semleges dolognak mondanám, hisz egy részben negatívum is, egy részben pozitívum, hisz amellett, hogy idegesítő, de mégis hasznos. Így kapunk rendkívül hasznos tanácsokat, értesítéseket a parkunkról. Az InGen negyedévente értékel minket, így pedig alaposan oda kell figyelni minden részletre, s fel kell állítanunk egy fontossági sorrendet. Cél, hogy minél látogatottabb legyen a parkunk, bevétel legyen minél magasabb lehetőleg illetve nem elhanyagolható tényező, hogy a látogatók maximálisan elégedettek legyenek, mert így nő a megítélésünk is. Az összesen elérhető csillagok száma 5, melynek emelkedésével több extra dologhoz férhetünk hozzá, illetve több látogatóra tehetünk szert, melynek köszönhetően bevételünk növekedésével egyetemben indíthatunk fejlesztéseket azért, hogy jobbá tegyük a parkunkat.
A célközönség maximálisan akkor elégedett a látvánnyal, ha minél több fajta dinoszauruszt mutatunk be. Kezdetben korlátozott számmal rendelkezünk, így Dr. Alan Grant segít nekünk, hogy szert tegyünk további fajtákra. 9 régészeti hely áll rendelkezésünkre, melyből összesen 5-öt tudunk majd a játék során feloldani amennyiben növekszik a rangja a parkunknak. Mindegyik ilyen hely több ásatási területtel rendelkezik, s majd Dr. Grant és csapatára vár a feladat, hogy elvégezve ezeket juttasson hozzá minket értékes DNS-hez, melyből újabb és újabb fajtákat tudunk létrehozni ezzel is növelve parkunk látványosságainak számát. Amennyiben használható mintákat találnak azt mi megkapjuk, s a raktárunkban landol. Innen pedig irány Dr. Wu genetikai laborja. Minden ilyen leletnek vannak információi, így nagyjából tudni fogjuk, hogy pontosan milyen faj hagyatékára tettünk szerint. Emellett pedig fontos információ még, hogy a lelet milyen állapotban van, továbbá hány százalékos DNS nyerhető ki vele. Ugyanis új fajtákat csak akkor tudunk létrehozni, ha a génállományuk eléri az 55%-ot. Persze minél nagyobb ez a százalék annál életképesebbek, s annál tovább is élnek. Mivel ilyen lelet feldolgozása nem ki idő, így érdemes sorrendet felállítani. Azokat a leleteket célszerűbb előrébb venni, amelyek igen erősek, s hamarabb kinyerhető belőle használható DNS, s a gyengébbeket pedig eladhatjuk a piacon ezzel is hozzáférve némi profithoz.

Ha egy adott faj DNS-e 100%-os, s további kövületek kerülnek elő akkor azokat pedig eladhatjuk, így tovább növelve a bevételeinket. Természetesen egy kihalt ökoszisztéma egyensúlyba tartása koránt sem egyszerű dolog. Így oda kell rájuk figyelni bőven. Összesen 60 darab dinoszaurusz lehet a parkunkban, így nem kezdhetünk ész nélküli gyártásba. Ezzel egyetemben a kerítés létrehozása is korlátozott, így célszerűbb a húsevőket külön-külön, míg a növényevőket egy helyen tartani, s utóbbit pedig ellátni mindenféle látványossággal, hogy minél nagyobb legyen a látogatók elégedettségi faktora. De ez nem elég, hisz egy percig sem pihenhetünk. Előfordulhat, hogy állataink megvadulnak, s lemészárolják egymást, vagy pedig nekitámadnak a kerítésnek. Így nem árt odafigyelni a biztonságra is. Az ingerült állatokat többnyire altatással le lehet nyugtatni, de előfordul, hogy egy jól irányzott tarkólövés az, ami képes csak ártalmatlanítani. Ugyanis a látogatóink, s személyzetünk testi épsége elsőrendű, hisz egy halálesettel szinte azonnal visszaeshet a minősítésünk, s visszatornázni magunkat az előző helyre bizony nem egyszerű feladat lesz aztán.
Visszatérve a fejlesztésekhez oda kell figyelnünk a parkunkban található dinoszauruszok fizikai kondíciójára is. Ugyanis könnyen megbetegedhetnek. Elkaphatjuk az influenzát, vagy különféle bőrbetegségeket szedhetnek össze. Ami ebben a legrosszabb ráadásul az, hogy ezek fertőző betegségek, ha az egyik elkapja megfertőzi az összes többit. Ilyenkor helikopterből leadott gyógyszeres lövések segíthetnek. Azonban, ha az adott betegségre nincs vakcinánk, akkor csak egy élénkítő lövéssel tudjuk talpra állítani őket, ami rövid távon megoldás ugyan, de hosszú távon biztos út az adott őslények halálhoz. Így amikor fejlesztünk a középutat kell választanunk, mert bizony egy-egy fejlesztés nem kis idő, s nem koncentrálhatunk csak a parki látványosságokra.

A vakcinák létrehozása előtt, után érdemes a keltetőt is fejleszteni. Tulajdonságaihoz hozzá tudjuk adni, hogy a kifejlesztett vakcinák hatóanyagi már a kikelt őslényekben benne legyenek, így nem fognak megbetegedni. Amennyiben ezt a lépést kihagyjuk, akkor komoly költségekbe verhetjük magunkat annak fényében, hogy ilyenkor helikopterrel kell körbepásztázni az egész parkot, hogy a beteg őslényeket meggyógyítsuk. S bizony ez nem kis pénzükbe fog kerülni.
Parkunk indulásakor örülhetünk, ha egyféle látványossággal szolgálhatunk a látogatóinknak. Ahhoz, hogy maximálisan elégedett legyenek lehető legtöbb látványossággal kell szolgálnunk nekik mindamellett, hogy gondoskodunk biztonságukról. Ezeknek a létesítményeknek a növekedése pedig szorosan kapcsolódik a fejlődésünkhöz, s annak folyamatához. Szórakoztatás céljából idővel biztosítani tudunk az érdeklődőknek magas kilátót, betekintőt a ketrecekbe, rejtett megfigyelő helyet. Illetve, ami a legnagyobb érdeklődésnek örvendhet az nem más, mint a hőlégballonos sétarepülés, vagy pedig a túra, melynek keretén belül akár egészen közelről megfigyelhetik az emberek az őslényeket. Megtehetjük, hogy ketrecen belülre helyezzük őket, de ilyenkor szigorúan a növényevők között flangálhatunk csak, ugyanis a ragadozók megtámadhatnak minket. S ugyan ki akarna egy olyan túrán részt venni, ami majdnem biztosan halállal ér véget.

Biztonság mindenek előtt! Ugyanis nem számít elégnek, ha az őslényeket kerítésekkel elválasztjuk az emberektől. Azoknak a folyamatos karbantartásáról is gondoskodnunk kell. Három fajta kerítés típus érhető el a játék folyamán: gyenge, közepes, erős. Utóbbit elsősorban a ragadozók számára készülnek, hisz példának okáért egy Tyrannosaurus könnyen kitörhet gyenge kerítés mögül, de akár egy velociraptor falka is könnyen az emberek között kereshetik az áldozataikat, amely senkinek sem válna előnyére. Ebből fakadóan a játék során lehetőségünk lesz a kerítés fejlesztésére is. Természetesen minél erősebb acélból készül annál drágább. És persze oda kell figyelnünk arra is, hogy az elkerítendő terület száma is korlátozott, tehát okosan kell bánnunk, ugyanis nem népesíthetjük be az egész szigetet.
Mindezek mellett még lehetőségünk van, hogy helikopteres állomásunkat tovább erősítsük: nagyobb stabilitást adhatunk, s hosszabb teherbírást, hogy szükség esetén azonnal közbe tudjuk avatkozni, s mindenkit meg tudjunk menteni. Ugyanis akármennyire vagyunk figyelmesek könnyen előfordulhatnak balesetek, amikor is meg kell mentenünk az embereket. Erre egyik szempontból tökéletes a légi segítség. Vele a lényeket könnyen kordában tudjuk tartani. Elaltathatjuk őket, beolthatjuk őket vakcinával, s emellett még mozgathatjuk is őket, amennyiben parkon belüli átépítést terveznénk. Továbbá lehetőségünk van az állatokat terelni is, illetve különböző segédeszközökkel ártalmatlanítani is. Ez elegendőnek tűnhet, de mégsem elég. Maximális védelem eléréséhez minden feltételnek és létesítménynek adottnak kell lennie. Így például fejlesztések után lehetőségünk van bunkereket építeni, menedékhelyet, megfigyelő kamerákat, illetve még pár olyan eszközt, melynek segítségével az állatok elriaszthatók abban az esetben, ha mégis szabadulni vágynának a betonkerítésük mögül.

Ahhoz, hogy elérjük az öt csillagos értékű parkot  rögös utat kell megtennünk, s már leírtak mellett még több dologra oda kell figyelnünk, s szinte semmi nem kerülheti el a figyelmünket. Érdemes mindig pásztázni az üzeneteinket, illetve a bevételeket is megnézni, hogy mi az, ami igazán érdekli a közönséget, s mi az, amivel egyáltalán nincsenek megelégedve. Ha teljesen rá akarunk látni az általunk létrehozott parkra, akkor egerünk segítségével egészen távoli nézőpontól szemlélhetjük azt, de akár egész közelről is szemügyre vehetjük az állatokat, vagy pedig a látogatókat. Mindkettő hasznos információkkal szolgálhat, amennyiben rájuk kattintunk. Az őslények esetében gyakorlatilag minden lehetséges információs elérhetővé válik számunkra. Az, hogy beteg-e, be lett-e oltva, mennyi a lehetséges élettartama. Amennyiben az adott állat elhalálozott, így azt is megtudhatjuk, hogy vajon milyen halál érte őt utol. Természetesen a legjobb számunkra, ha végkimerülésben szenderült jobb létre ugyanis, ha betegség, vagy valamilyen más mód végzett vele akkor az árthat a hírnevünket. Akit igazán érdekelnek a dinoszauruszok, de keveset tudnak róluk ebben a játékban tudásukat bővíthetik, ugyanis rendkívül sok információt kapunk rólunk minden lehetséges módon. Így nem árt, ha tanulmányozzuk őket.
Azonban az emberek “tanulmányozása” sem elhanyagolható. Rájuk irányítva az egeret hasznos információval gazdagodhatunk, melynek segítségével tudjuk fejleszteni a parkunkat, illetve tudunk rajta javítani, ha valami nem úgy működik, ahogyan kellene, vagy éppenséggel nem hozza az elvárt sikert. Távolról nézve többnyire csak valamiféle érzelem kimutatására alkalmas ikonok jelennek meg, melyből nagyjából leszűrhetjük, hogy hogyan érzik magukat, hogyan vélekednek a parkról. Közelebbről megfigyelve őket azonban szélesebb módon is szert tehetünk a véleményünkre. Ugyanis, ha kijelölünk pár embert, akkor elolvashatjuk, hogy milyen véleménnyel vannak rólunk és parkról. Érdemes nem csak azokkal foglalkozni, akik fintorognak, hanem azokkal is, akik elégedettek, mert így nagyjából fel tudjuk mérni, hogy mi az, ami vonzza a közönséget.

Ha parkunkat siker övezi akkor azt bátran bővíthetjük is, hisz idővel meglesz minden lehetőségünk ehhez. Ezt is szigorúan józan ésszel lehet, hisz a park befogadóképessége is erősen korlátozva van. Így teljesen felesleges benépesíteni az egész szigetet, ha a látogatók egyszerűen képtelenek lesznek bejárni azt. Emellett figyelnünk kell arra, hogy ne legyen túl zsúfolt sem, ugyanis akkor többen inkább elhagyják a parkot, mint hogy szétnézzenek, s költsenek, mert ugyan ki az, aki szereti a tömeget? Amennyiben elég eredményesek vagyunk ezen a téren, s az elégedettségi faktor is elég magas akkor pedig emelhetjük a belépőjegy árát, vagy épp fizetőssé tehetjük mondjuk a mosdót, s így további bevételre tehetünk szert.

Figyelmünk nem lankadhat egy perce sem, hisz ez akár tragédiába is torkollhat. Hiába teszünk meg mindent a park biztonságáért, s viszünk véghez minden lehetséges fejlesztést, ha még így is marad bőven kockázati tényező. Ez nem más, mint az időjárás! Az Operation Genesis -ben egy viszonylag kezdetleges időformátummal van dolgunk. Mivel elég közel fekszik szigetünk az egyenlítőhöz, így itt soha nincs tél. Ebből fakadóan a képernyő bal felső sarkában érhető el ezzel kapcsolatban minden szükséges információ. Az éven és a hónapon kívül semmilyen más információt nem kapunk azon kívül, hogy folyamatos jelzik nekünk, hogy mennyi az adott hőmérséklet. Előrejelzés nincs a játékban, így ki vagyunk téve a természet szeszélyének. Ha nem biztosítunk fedelet és egyéb lehetőségeket ezek elkerülésére a látogatóknak, akkor bizony könnyen morcosak lehetnek, s máris apadhat az értékelésünk. Hosszú órákat töltve a játékkal véleményem szerint talán ez az egyik legkisebb zavaró tényező. Az már sokkal zavaróbb, amikor hatalmas viharok tombolnak, s szinte semmit nem lehet ilyenkor tenni emiatt. Ha egy állat megbetegszik, de lehetőség lenne a gyógyítására addig nem tudunk semmit csinálni, míg a vihar el nem csendesedik, s eközben az adott dinoszaurusz simán meghallhat. És arról nem is beszélve, ha pont ekkor szabadul ki valamelyik veszedelmes ragadozó, mert akkor kénytelenek leszünk végignézni ahogyan az lemészárolja az embereket.
Fentiek szinte eltörpülnek a rettentő természeti katasztrófától, amelyet tornádó néven ismerhetünk. Beleölhetünk a játékba hosszú órákat, ha egy ilyennel szembe találkozunk. Szinte mindent tönkretehet úgy, hogy kezdhetünk mindent elölről. Kerítéseket rongálhat meg, hogy bármely vérengző fenevad kedvére sétálhasson, s támadhasson emberekre. Ha ez nem lenne elég akkor könnyen felkaphatja bármely látogatót, vagy dinoszauruszt ezzel is növelve a személyi sérülés esélyét. A tornádó utáni károk helyreállítása pedig horrobilis összeget emészthet fel. Nálam annak idején akkor gurult el a gyógyszer, amikor két napi játékom lett az enyészeté, s a négy és fél csillagos parkból – mert ennyit tudtam csak elérni bármely játék során – lett egy csillagos. Bár tény meglepő dolog volt látni, ahogy egy egész csapat dinoszauruszt a levegőbe emelkedik, s körkörös mozdulattal a földbe csapódik.

Mint ahogyan a teszt elején írtam nem csak stratégiai része van a játéknak. Főmenüből először két kampány közül választhatunk. Az egyik ugyebár az Operation Genesis, amelyről eddig szó volt. Lehetőségünk van egy olyan kampányra is, melynek keretén belül különböző küldetéseket hajthatunk végre. Amennyiben tökéletesen lefárasztottuk magunkat a stratégiai kampánnyal, s némi akcióra, kihívásra várunk akkor ez tökéletes lehet számunkra. Különböző feladatokat kaphatunk melyek teljesítése után juthatunk tovább, vagy kaphatunk újabb feladatot. Ezekben a missziókban megvadult, vagy kiszabadult őslényeket kell ártalmatlanítanunk, vagy épp levadásznunk, ha az adott feladat úgy kívánja. Némi nehezítés, ha ezt mind időre kell megtennünk. Vagy akár bajbajutott látogatókat kell minél előbb megmentenünk, mielőtt még valamelyik fenevad cafatokra tépi. Könnyebb feladatokat is várnak ránk, mint hogy testközelből fényképezzük le az állatokat ezzel további pontokat szerezve. Amennyiben ezt teljesítjük úgy aktívvá válik a “Site B” nevű kampány, melyben a Sorna sziget lesz a helyszín. Itt igazából semmiféle korlátozás nincs egészen egyszerűen telepítünk jó pár keltetőt, s mindenfajta dinoszauruszt létrehozunk, hogy aztán megnézzük hogyan viselkednek majd. Elsőre unalmasnak tűnhet, de a játék ezen része is bőven szórakoztató tud lenni, ha példának okáért egy Tyrannosaurusra támad egy csapat velociraptor.

A tartalmi rész mellett muszáj említést tenni a játék technikai részéről is. Bevallom őszintén nagyon sokáig abban a hitben voltam, hogy az Operation Genesis 2001-es játék. Ugyanis a grafikai megjelenés egy 2003-ban kiadott játékhoz képest nem a legjobb. Ugyan vannak benne nagyon jó megvalósítások, de sajnos ez kevés. Viszont tény, hogy a játékot nem a grafikai megjelenés, hanem a tartalma adja el. Minden bizonnyal aki korábban nem játszott a játékkal fenntartásokkal ülhet le elé feltéve, ha tesz vele próbát. Szomorú tény, hogy manapság inkább a grafika ad el egy játékot, mint a minőség. Így feltehetően kevesen fognak próbát tenni vele, ha eddig nem tették. Az viszont mindenképp pozitívum, hogy sok játékkal ellentétben nem csak XP, hanem Windows 7 és Windows 8operációs rendszeren is zökkenőmentesen fut a játék. Egyetlen egy negatívum ért ezzel kapcsolatban, hogy a képernyőfelbontást sajnos 1290×760-asnál nagyobbra sajnos nem lehet emelni, vagy legalábbis nálam nem működött, így akadtak benne pixeles részek. Ebből fakadóan pedig kénytelen voltam monitor előtt játszani. Bár más választásom nem igen volt lévén semmiféle kontrollert nem támogat a játék. Mindemellett szükségét éreztem volna egy checkpoint alapú mentési rendszernek, ugyanis sokszor kaptam magam azon, hogy annyira belefeledkeztem a játékba, hogy elfelejtettem menteni.
A rengeteg pozitívum mellett sajnos akadnak negatívumok is. Az okát nem tudom felfogni, ugyanis a készítők elég sok korlátot emeltek a játékban. Gondolok itt arra, hogy nem tudunk benépesíteni egy egész szigetet, maximum annak csak a felét, ugyanis a dinoszauruszok populációjának száma le van korlátozva 60-ra, s a látogatók száma sem éri el a 100-at. Így a fejlődésünk sokkal lassabb a bevételek tükrében. Ezek mellett kerítések építésénél is óvatosnak kell lennünk, ugyanis csak egy bizonyos mennyiséget enged meg a játék. A létesítmények sincsenek túlságosan elengedve, ugyanis azok száma is rendkívül korlátozott. Nekem leginkább a takarítókkal gyűlt meg idővel a bajom, ugyanis maximum csak öt ilyen létesítményt tudtam létrehozni, s helyenként pedig maximum 5 takarítót tudtam alkalmazni, így gyakran előfordult, hogy az egész park úszott a koszban, amelynek köszönhetően máris vesztettem egy csillagot. Annak idején pont ezek miatt hagytam abba a játékot. Szerencsére a mai napig hű rajongók foglalkoznak vele, így rengeteg megoldás létezik ezekre a korlátokra. Ehhez azonban a játék fájljait kell szerkesztünk, s máris eltűntek ezek a korlátok. Viszont ezekkel óvatosan kell bánni, hisz könnyen okozhatjuk ezzel a játék folyamatos fagyását, s ezeket viszont csak a játék megkezdése előtt kell elvégeznünk, ugyanis a mentésekre nem érvényesek. Így játék indítása előtt ezzel tökéletesen “elszórakozhatunk” legalább negyed órát, hogy ezeket a felesleges korlátozásokat megszüntessük. És akkor még nem is esett szó, hogy mennyi minden kikerült a végleges verziókból, melyet különböző videókon megnézhetünk.

Összegezve mindent azt gondolom egy remekül összerakott játékkal leptek meg minket, ami rajongóknak egyenesen kötelező. Lassan tíz éves lesz, de még mindig ugyanolyan szórakoztató. Arról már nem is beszélve, hogy a többség még mindig a legjobbnak tartja, s havi szinten jelennek meg hozzá különböző módosítások, melyekkel még élvezhetőbbé lehet tenni a játékot. És amiről még nem esett említés az az, hogy hosszú munkának köszönhetően immáron magyarítás is elérhető azOperation Genesis-hez, így bárki számára 100%-osan élvezhetővé, s játszhatóvá válhat.

Pozitívumok:

  • Komplex feladatok tömkelege;
  • Kidolgozott játékmenet;
  • Többféle kampány;
  • Hatalmas beépíthető terület;
  • Különböző rajongók által készített módok.

Negatívumok:

  • Hihetetlen magas korlátoltság;
  • Olykor előforduló grafikai bugok.

 

Eredeti forrás

 

 


 

 

3.
3.
Niplax
Nagyon jó kis teszt lett! Bárhol megállná a helyét!
Amúgy a játékról: Nagyon jó ez a játék. Kora ellenére még ma is le tudja kötni az embert. Én is még 2 évvel ezelőtt toltam. Aki szereti a filmet annak biztos tetszeni fog.
2.
2.
Dentorel
Hát én is csak valamikor 2008-ban találtam rá teljes egészében, sajnos :(
1.
1.
Gamelord
Ez jó hosszú lett :)
Én még csak nem is hallottam erről a játékról, pedig mind3 JP rész megvan videokazettán :(
Igényes teszt lett, köszi.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...