DON GONDOCS

DON GONDOCS

Világvége és valami új kezdete

Link másolása

Amikor előszőr behelyeztem a lemezt csak azon gondolkodtam most télleg azt kapom amire idáig vártam, hisz már annyi játékkal játszottam és annyi élményel lettem gazdag hogy az egy felfedezőnek is becsületére válna. Itt van ez a fejlesztő a naughty dog akik már meganyi jó játékot tettek le az asztalra ps aktuális konzoljaira amik önmagukban is szórakoztatók és mind trilógiává bővültek az évek során. Talán csak vártak arra technikai szintre hogy végre alkothassanak egy olyan játékot amit átélni kell és nem csak végigjátszani.

Én szerencsés halandó pedig a minap az olx-et böngészve találtam város közelben egg példányt ebből a játékból meglehetősen baráti áron, így rögtön kaptam az alkalmon megkerestem és megvettem tőle.

húsz év telt el zóta hogy a veszélyes  cordyceps gombafaj, a rovarvilág egyik legkegyetlenebb ellensége egy mutáció következtében alkalmassá vált az emberek megfertőzésére is. 20 év allat az emberiség olyan változáson ment keresztül amitől mind a környezet a társadalom és a közösségek visszafordíthatatlan romlásnak indult. Emberek millió váltak fertőzötté, a túlélők földönfutóvá a mindenapok túlélessel folytatott harc egyre elviselhetetlenebbé.

2 központi karakterün Joel és Ellie ebben a világban kell egymást válvetve eljutniuk a céljukhoz ahol mind2etten megtapasztalják hogy a túlélés már nem csak a fertőzöttek miatt nehéz, de már az emberek is elvesztették morális érzéküket egymás felé hisz már csak annyit ér az élet amenyit kínál a természet.

Végre megkapjuk azt a játékot ahol már nem a felfedezés és kaland lesz a fő mozgató rugó itt nem fogunk kincsek után kutatni meg valami magasztos cél érdekében szörnyekkel küzdeni. Csak magunkra számíthatunk és Elliere aki a katasztrófa után született és korához mérten teljesen helyén kezeli a kialakult helyzetet, talpraesett és találékony de ugyanakkor óvatos és ott segítnekük ahol tud.

Az utazásunk alatt a város külömböző pontjain próbáljuk áküzdeni magunkat  egymást segítve, lehetőségeink meglehetősen korlátozottak, de legalább jól használhatóak. Külömböző tárgyak eldobásával elterelhetjük ellenfeleink figyelmét vagy füst és tüskés bombával tehetjük ártalmatlanná ellenfeleinket elkerülve a konfrontációt. Ha ellenfeleink többen vannak de szétszóra vigyázni kell nehogy az egyik is észre vegyen minket mert  hamar kiszednek minket a rejtekhelyünk mögül így igyekezzünk csendben megkerülni őket szükséges eseben hátulrul kiütni őket. Lehetőségünk van fegyvereket csinálni fejleszteni a pályán szétszórt hulladékokból amit ijobb ha nagyon megbecsülünk és télleg csak az elkerülhetetlen helyzetekre tartogassuk ugyanis csúnyán büntet a játék ha nem vagyunk kellően óvatosak.

A nyugalmasabb szakaszon sem fogunk unatkozni hisz mindig lesz valami leküzdendő akadály amit a 2 " hős egymást segítve old meg és beszélik meg a lehetőségeiket vagy milyen akadályok várnak még rályuk a közelgő út során. Ellie próbál joel a közös hangot megalálni hisz a joel látta a változást ami végbe ment a világba és ez teljesen megviselte de ő még ígyis megőrizte meberségét és sokat vesztett is, így a maga módján kezeki utitársát akivel később kialakul köztük egy erős kötelék.

A látványra most nem térnék ki ott vannak a képek vagy yt- felvételek a lepustult világ elképesztően nyomasztó de mégis egy egy nagyon is élő és veszélyes város hatását kelti, ahol valamikor kórházak, szupermarketek, színházak működtek de természet visszavette ami az övé.

Ezt a rövid "véleményt" csak azért írtam hogy kiagyam magamból ezt az élmény amivel most gazdagabb lettem. Sajnálom hogy csak néhány játék van ami ennyire hatással tud lenni az embere. Vagyis nem sok játék érintet meg ennyire.

Nem Mondom hogy egy kihagyhatatlan élmény mert az túlzás. Megéri megvenni és végigjátszani ez tény, de ha nincs lehetőséged akkor nézdmeg yton az elmény nem teljes, de átélhető és biztos magával ragadó lesz.


2.
2.
#1: Nehéz hibátlanul kiadni a hirtelen nagy élményeket azt azért tegyük hozzá :)
Ugyanakkor én is javaslom Don, hogy dolgozd át nyugodtan újra.
Szívesen olvasnék egy 10-20 oldalas szakértelmi anyagot :D
Mellesleg én is várom, hogy elkezdjem már csak pár anyagot még pótolnom kell előtte...
1.
1.
Yanez
Nekem is kb ekkora élményt nyújtott a játék, de számomra a kihagyhatatlan darabok közé tartozik. Amúgy meg építő jellegű kritikaként mondom, leellenőrízhetted volna word-ben az írást, mert annyi hiba van benne, meg vesszőhiány, hogy csak nagy nehezen tudtam elolvasni, sőt, egyes részleteket még így sem értettem. És örülök, hogy kiattad magadból a játék nyújtotta élményt, mert én is tudom, hogy olykor képtelenség szó nélkül kibírni, ha lenyűgöz valami. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...