Na gyerekek...

Az előző rész ott maradt abba, hogy Edward Kenway kalandjai jobban megpörgették a gyomromat, mint a Hajdú centri a Puma gatyát. Pislogás nélkül játszottam szinte, annyira nem voltam hozzászokva a fullHD grafikához. És még a bokor is mozog, ha fúj a szél, BESZARÁÁÁS.... könnyű engem szórakoztatni :D Már akkor éreztem a GTA közeledtét, és el sem tudtam képzelni, hogy nézhet ki, ha már XBOX360-on is a szemeim fordultak ki a látványtól.

Sosem felejtem el, amikor anyám bejött a szobába.... (FLASHBACK TIME), mert kicsit hangos volt a szirénázás, vajon mit néz ez a hülyegyerek olyan hangosan. Látta az átszellemült arcomat, ahogy az ujjaim az emberi elme felfogóképességének határait ocsmány módon felülről súroló módon ügyködöm a gombokat a kontrolleren, orbitális "ezmeghonnanafaszombóllőttfejbe"-zések közben. Arcom kisimult, ránéztem csodálkozó anyámra:
- Na cső! Mizu?
- Nem hangos egy kicsit?
- Zavar?
- Kicsit...
- Akkor nem. - szólt a válasz, és Michaellel szépen kisétáltam a korházból. Anyám kíváncsian leült mellém, és elemezni próbálta, mi készteti fiát az ilyen jellegű torzulásra.
Trevorra váltottam, mert jellememhez mégiscsak ő áll közelebb, és ruhákat vásárolgattam, meg a fodrásznál nyirattam kopaszra a pacekját. Anyám nézi, hogy te jó ég, a játékok már ennyire lejjebb adták? Legalább nem pszichopata a csemetém.
Arca nyugodtabb lett, de a következő pillanatban Trevor előhúzta a rakétavetőt, és egy jól célzott lövéssel orrnyergen lőtte az arra sétáló NPC-t, és ezt röhögéssel kísértem. Rémítsük meg a muttert! Ahogy láttam, hatásos volt, mert kérdően nézett rám. Majd az X gomb sűrű nyomogatásával rohangászva (sprint) random embereket vertem tarkón.
Anyám kérdően rámnézett:
- Ez nálad hajlam?
- Ha az lenne, szerintem a Venyigében ülnék életfogytig.

Nézte egy darabig a mészárlást, majd kisétált. Lévén, hogy sosem voltam százas, nem vélte nagy ügynek a dolgot.
Pár nap múlva bejött újra, látta hogy még megint a GTA pörög a gépben. Nem akartam most nagy traumát okozni neki, ezért csak simán sétálgattam, hadd higgye, hogy már nem vagyok annyira megszállott, még az úton átkelés előtt is körülnéztem, majd az egyik NPC elég hülye mozgással elémvágott. Anyám (felvéve a ritmust) csak négy szót mondott, de elég volt ahhoz, hogy kaján vigyor üljön az arcomra:
- Baszd már jól tarkón!

Majd még bent ült jó fél órát, és azon röhögött, hogy milyen szarul vezetek, és a fülembe majdnemhogy ordítva számolta, hányszor megyek neki valaminek.

Na pssszt! Beszél PS4!!!! Térjünk is vissza...

Ugyebár rendelkeztem egy Killzone - Shadow Fall játékkal is... Megvettem, akkor ki kéne próbálni. Lemez be, kontroller kézbe.
Első látásra a játék piszok jól nézett ki. Az eső esik, szökési kísérletes történet... szokásos. Az animációk valahogy kissé robotszerűek voltak, de ezt betudtam annak, hogy VAZZE JÖVŐŐŐ! Nem akarok spoilereket lövöldözni, mert nem is tudnék, lévén hogy a történet olyan szinten nem fogott meg, mint egy Barátok közt. Az is cink, hogy a Barátok köztből tudok karaktereket felsorolni, a Killzone-ból meg nem. Nem sokáig voltunk a játékkal barátok (közt), el is adtam ormótlan.
Jaaaaj, mindenki a kapualjba, dörög az ég! Remake eső! Tomb Raider Definitive Edition volt a következő pet-em, ami bizony okozott kellemes meglepetéseket. A sztori rendben volt, volt pár B-katos beütése egy-két fordulatnak, de összességében oké volt. Bevallom, nem saját ötlet volt, haver mondta hogy vegyem-vigyem, mert a multi pazar. Későn vettem észre, hogy egyébként a multi az nem tartozik a barátaim közé, ezért a single kipörgetése után pénzre cseréltem.
Kronológiailag most kicsit bajban vagyok, nem tudom, hogy az Infamous - Second Son ezek előtt, vagy után volt, de azt pl nagyon vártam. Gamekapocs, IGN, Gamespot... minden tele volt vele megjelenés előtt. A hivatalos kiadási dátum előtt úgy 3 nappal poénból beírtam a gugolóba, hogy "Infamous Second son raktáron". Első találat: Special Edition raktáron...
Fel is hívtam őket, hogy elírás-e. Azt mondták nem. Van? Van! Indulok!!!
Soha nem tapasztalt sebességgel indultam neki a város másik végének úgy, hogy a BKV nem segítség volt, hanem lassító tényező. Mondanom sem kell, hogy érdekes figurák tudnak a buszokon megfordulni. A legfurább talán az az idős, fura aromát árasztó, pigmentárnyalatában mérsékelten eltérő házaspár szerűség egy rohadt nagy ablaküveggel ordibálva kerestek ülőhelyet, majd találtak is.
Lila karszalagos védőszent felszállt pár megállóval később, majd lassan oda is ért hőseinkhez.
- Jegyeket, bérleteket kérném felmutatni.
- Mari nálad van? Nincs? Nincs!
- Akkor egy személyit fogok kérni.
- Jaj már, tudom hogy megy ez, én is voltam ám ellenőr!
- Tényleg? Hol?
- Keletinél. Tudja ki vagyok én?
- Nem.
- Akkor jó.
És leszálltak. Kezdtem úgy érezni magam, mintha a moziban a filmre várnék, és beadnák az ilyen nagyon confusing előzeteseket.

Bementem a konzolboltba, ahol nem csak az új hypevonatos cuccok voltak kirakva, hanem egy NES! Egy Nintendo öcsém, be is könnyeztem, lett volna még pénzem, vittem volna.
Odaadták, fizettem, buszra vár, jön, felszáll. Kőbánya Városközponttól nagyon könnyen haza tudok menni, menjünk arra. Jó. Ezt megbeszéltem magammal...

Miután majdnem végigért a Kőbányai úton, és elhaladtunk a hunyorgósok által belepett hangárok mellett, ahol árultak cipőt, pólót, nadrágot, diplomát (vezetőink törzsvásárlók ott).

A megállóban hirtelen leáll a busz motorja. Hallottam már, hogy a villamos álmában csenget egy picit, de a busz ne játszon narkolepsziást délután 5-kor! Nem mindíg vagyok ilyen feszkós, de szerintem te is tudod, milyen úgy messziről hazafele menni, hogy "jáccani akarok vazzzz".

Pár megállós séta, városközpont. Magamba szippantottam a hely hangulatát. Hmmmm olcsó bor és hugyszag, plusz néhány apróért síró hajlékony. Szlalomozva köztük felültem a buszomra, és go home.
Lemez bepöcc, játék indul. Ez az első olyan, amit nem adtam el. Azonnal magába szippantott. Lévén, hogy a szuperhős játékok engem megvesznek kilóra, ez még a grafikájával is belefújt a fülembe, és a másikon kirepült az agyam. Egy elég korrekt sztori, szép látványvilággal, parádés szinkronnal, jó hangulattal. Végre nem egy szaros pókember játék, ahol 5 ember mászkál ugyanolyan fejjel, és annyi az interakció, hogy LUK ICC SZPÁJDÖRMEN! Ha merő véletlenségből van egy PS4-ed, szerintem erre ruházz be, nekem nem okozott csalódást, főleg ha rámész a Paper Trail küldetésre is, ami egy nagyon egyedi húzás.

 Erre a kis időre zárom is soraimat, ha igény van rá, majd jön a harmadik rész is. Addig is sziasztok.