FrankBlack

FrankBlack

Legjobb sandbox játékok 2007-2014 part1

Link másolása
Személyes single player open world kedvenceink. Első felvonás: a komolytalanok

Bevezető.

A kedvenc játékainkról való megemlékezéseim sora újabb állomáshoz érkezett. Aki esetleg lemaradt volna az előzményekről: A sort a régi kedvenc kocsmai, arcade, pénzbedobós gépek játékairól kezdtem. Majd folytattam a 90-es évek kedvenceivel, de a 2000 és 2007 közötti időszakról is írtam egy hosszú bejegyzést. Nemrég pedig elkezdtem 2007-2014 között eltelt 7-8 évben megjelent kedvenceink felsorolását is. Elsőként azokról a TPS játékokról írtam, amelyek főként az asszony tetszését nyerték el elsősorban.

Most pedig a sandbox, open world játékok közül emelném ki azokat, amelyek favoritok voltak nálunk az asszonnyal ebben az időszakban. Elsőként ezen belül is a "komolytalanabb" címekről írnék ebben a posztban. Természetesen továbbra sem játék bemutató, ismertető, ajánló, vagy teszt, elemzés formájában. Hiszen ezekkel amúgy is tele van a net, szinte minden gamer oldal írt róluk a megjelenésüket követően részletesebben, és még rengeteg blogger is közkinccsé tette a saját verzióját. Nem célom ezek sorát szaporítani, és amúgy is távol áll tőlem ez a műfaj. Mert mint ahogyan előző írásom bevezetőjében említettem, én főként azért blogolok, hogy bejegyzéseimben a számomra fontos emlékeimet, élményeimet írjam meg. Ezért ebben a posztban szereplő címekkel kapcsolatban is csak néhány személyes élményt, emléket és saját (külön)véleményt osztanék meg azokkal, akiket ez érdekel. Vágjunk is bele:

 

Eleinte úgy tűnt számomra, hogy ez nem egy komoly játék, amolyan gyerekeknek való, és gagyi… Ezért átpasszoltam a nejemnek, mert ő szereti az ilyeneket :)) Igen, tudom, hogy nagyon kedves vagyok :) De mégis igazam lett, Ő ugyanis imádta :)) Én meg csak néztem, hogy mekkora baromság ez a játék. Pl. hogy a fizika mennyire a valóságtól elrugaszkodott, főként, ami a járműveket illeti, de még sok más dolgot is fel lehetne sorolni…

Én inkább csak a fotelemből a nagy tv-n néztem, ahogy játszik vele az asszony. Egyre inkább meggyőződtem róla, hogy ez tényleg egy komolytalan baromság… Viszont hamar azon vettem észre magam, hogy nekem mégis nagyon tetszik ez a baromság :) Ugyanis nem sok idő kellett hozzá, hogy észrevegyem, ez a játék direkt nem veszi komolyan magát, és direkt olyan „gagyi". Hamar megfogott a produktum komolytalan, vidám hangulata, és sokat nevettünk mire a story végére értünk. Remek humora van a játéknak, szórakoztató, vidám, és pörgős. Csupa öröm, móka, kacagás volt nekünk vele játszani, igazi kikapcsolódás :) Végre egy igazi JÁTÉK, ami nem is akar több lenni annál. Meg sem tudom számolni hányszor játszottam végig újra, meg újra a sztorit, vagy hogy milyen sok időt töltöttem azzal is, hogy csak úgy hülyéskedtem az utcán :)) Ugyanis ahogy a nejem ahogy elsőnek "kipörgette", szinte azonnal lecsaptam rá. Azon kevés játékok közé tartozik ez, amit többször is végigjátszok, és szinte soha nem fogom megunni :) Persze ezt nyilván úgy kell érteni, hogy időről időre hagyom pihenni egy kicsit, de aztán megint újra meg újra előveszem, és játszom vele.

Az első végigjátszás lehetőségét itt is átadtam a nejemnek. "Hölgyeké az elsőbbség" :) Sokan úgy gondolják, hogy nem teljes értékű folytatás, hiszen a város ugyan az, ezért inkább csak amolyan nagyobb DLC-nek, vagy Expansion pack féleségnek tekinthető. Nem is vitatkozom ezzel, hiszen van benne némi igazság szerintem is. De én úgy voltam vele, hogy engem nem érdekel mennyire jogos, vagy sem a 4-es szám a cím után. Mi ezen nem akadtunk fenn, inkább csak játszottunk, és rendkívül jól szórakoztunk. Nem kevésbé, mint a 3. résszel :)

Csakúgy, ahogyan az előző résznél, itt is teljes mértékben testre szabhatjuk karakterünket. Az arcát, alakját, és szinte mindent egészen aprólékosan, részletesen ki tudunk dolgozni úgy, ahogy nekünk tetszik. Ezen kívül rengeteg ruha is rendelkezésünkre áll, hogy még egyedibbé tegyük a saját magunk által kreált karakterünket. Ez pedig lehetőséget ad arra, hogy mindenféle extrém, és vicces külsejű figurákkal játszhassunk, de akár arra is jó lehetőség, hogy saját magunk képére formáljuk emberünket. Én pl. a nejem képére formáltam egy karaktert. Próbáltam minden szempontból olyan női karaktert formálni, ami a lehető legjobban hasonlít arra, amilyen Ő a valóságban is. Arcra is, alakra is, de még öltözködésre is. Persze nem lett tökéletes, viszont nem áll nagyon messze a valóságtól:

A játék egyébként továbbra is zseniális humorral parodizál más játékokat, és sok más egyéb dolgot is :) Ez pedig nekünk ismét nagyon sokat dobott az élményen :) A játék továbbra sem veszi magát komolyan, és remek humorral rendelkezik. Nem egyszer szakadtunk a röhögéstől akkora poénok vannak benne :)) (Sok rejtett poén is van, ezért érdemes keresgélni, és gyűjtögetni, akár esetleg ki is maxolni a játékot) A játékmenet, és a küldetések továbbra is szintén elmebetegek, és szórakoztatóak, de ugyanakkor sokszínűek, és változatosak is. Zseniális, és igazán szórakoztató, vidám játék :) Ez tényleg igazi JÁTÉK :)

 

Ha már poénok és komolytalanság, akkor Just Cause 2. A játék sztorija (sem) nevezhető komolynak ugyanis. A főhős, és a többi szereplő is sokak szerint elég „gagyi” volt, a pocsék szinkronhangokról, és a történetről, átvezetőkről már nem is beszélve. Én azonban játszani szeretnék, és nem filmet nézni, ezért én személy szerint inkább örültem neki, hogy végre egy játék, ahol nem a story mód a lényeg (színészek, átvezetők, szinkronhangok, stb.) Minket ugyanis nem érdekel story, mert a játék fontosabb :) (Aki esetleg nem értené, annak mondom, hogy ez csak egy gyenge poén, és utalás arra, amikor sokan azt mondják, hogy "engem nem érdekel a grafika, mert a játék a fontosabb" :))

Ahogy észrevettem a többség véleménye szerint a játéktér sem elég változatos. Inkább üres, sivár, ismétlődő textúrák, tájak, és élettelen az egész, stb., stb. Legalábbis sokan így látják. De én nem. Szerintem egy sandbox játékon belül ha van egy nagy város, plusz dzsungel, meg sivatag, és még hófödte hegycsúcsok is, akkor az számomra azért elég változatos. Persze szerintem is néhol eléggé kihalt az egész, és vannak ismétlődő textúrák, és az is igaz, hogy talán nem sok tartalom van benne, és még számos más hiba, hiányosság is akad a játékban bőven. Még azt is aláírom, hogy elég monoton tud lenni a játékmenet. Hiszen itt mást se kell csinálni mint ládákat nyitogatni, és mindenféle egyéb bigyókat gyűjtögetni, felfedezni, és menni ide-oda az óriási játéktérben.

Na meg a játék lényege is nagyjából kimerül abban, hogy „káoszt” kell csinálni. Van rengeteg célpont, létesítmény a térképen, amit le kell rombolni. És ezzel ki is fújt, ez a játék ennyi. Felfedezni, gyűjtögetni, törni, zúzni, rombolni, káoszt csinálni. Lehet, hogy sokaknak ez kevés, és monoton, de nekem bőven elég, mert én ezt imádom, és nem unom meg egyhamar :))) Már csak azért sem unalmas számomra, mert az objektumok elpusztításában teljes szabad kezet ad a játék, semmit nem kényszerít ránk. A több száz (!) célpont közül bármelyiket választhatjuk, nincs megkötve a sorrend, és bármilyen módon, bármilyen irányból, és taktikával támadhatunk. Közelíthetünk a levegőből ejtőernyővel, vagy harci helikopterrel, de katonai vadászgéppel is. Mehetünk harckocsival is, ha úgy tartja kedvünk, de megérkezhetünk akár egy robogóval is :) Távolról mesterlövész puskával is támadhatunk a sűrű zöldben lapulva, de nekironthatunk egy komolyabb gépfegyverrel, vagy gránátvetővel is az elpusztítandó objektumoknak, és annak őrségének.

Arról nem is beszélve, hogy a grappling hook segítségével is rengeteg jópofa dolgot művelhetünk az ellenséggel :))

Látványra is igencsak tetszetős Panau. Amit eddig beleöltem rengeteg játékidőt, annak felében csak repkedtem, vagy kocsikáztam, motoroztam ide-oda, felfedeztem a térképet. Sokszor órákig játszottam úgy, hogy lényegében csak egy virtuális kirándulást tettem a hatalmas szigetvilágban, miközben az asszonnyal jókat beszélgettünk, és együtt gyönyörködtünk a csodálatos tájban, melyet a játék elénk varázsolt.

Szerintem az erősen továbbfejlesztett Avalanche Engine 2.0 remek látványt nyújt, iszonyat nagy a látótávolság, és nagyon jól van optimalizálva. Szép munka, minden elismerésem :)

A szárazföldi járművek vezetési modellje, és fizikája, törése is rendben van szerintem. Na jó, lehetne jobb is, de személyes tapasztalatom, és véleményem szerint nem sokkal rosszabb, mint más sandbox játékban. Sajnos úgy látom, hogy azt a törést, és vezetési élményt a sandbox játékokban elfelejthetjük, mint ami anno a Driver 1-2-ben volt, és ami nálam az etalon. Ez alól talán a Mafia 2 kivétel csak (lásd: a blog köv. részében)

Az óriási bejárható területet már meg sem említem, mert erre meg azt szokták mondani az okosok, hogy hiába többszöröse bármelyik GTA területének, (és sok más játéknak is) ha nincs benne elég tartalom. Mi mindenesetre elég sok tartalmat találtunk a játékban, ezért évek óta játszom vele kisebb-nagyobb megszakításokkal. A GK (is) nemrégiben közzétette egy hírben, miszerint érkezik a 3. rész. Öröm volt ezt olvasni, és ennek kapcsán is látni, hogy akadnak még azért olyanok, akik így nyilatkoznak a játék 2. részéről:

„Rengeteg órát beleöltem a második részbe és nekem nagyon tetszett. Hatalmas robbanások, néhol igazi filmes hangulat és jelenetek. Történet gagyi volt meg a szereplők is de a hatalmas egzotikus táj és a bejárható területés az a rengeteg balhé amit lehetett benne csinálni + a felfedezés nagyon jó” (giga321)

"Több élvezet és magasabb fun-factorral dolgozik a játék, mint az elmúlt két év teljes termése..." (hatszazhatvanhat)

Külön öröm volt felfedeznem Torpex hozzászólását is (nagy pacsi neki :)

"A Just Cause 2 viszont a mai napig etalon nálam,esélye nincs egyik-másik sandbox játéknak sem.Szerintem ez már így is marad.....A Just Cause 3-ig..."

 

Dead island

Én ezt is a komolytalan játékok közé sorolnám. A többség véleménye szerint legalábbis. Sokaknak nem tetszett. Na persze ezt meg is értem, hiszen a manapság minden játéknál oly nagyon fontos story ebben a játékban (is) valóban elég "gagyira" sikerült, és a szinkronhangok, meg a karakterek jelleme, és személyisége is elég „hiteltelen” volt. Már csak ezért sem lehet egy nagyon komoly alkotásnak nevezni a játékot, és elég sokan nyilatkoztak úgy, hogy főleg ezek miatt nem jött be neki. Viszont nekünk továbbra is a játékmenet a fontosabb, nem pedig a story, vagy a szinkronhangok, meg az átvezetők :) Ezért minket a fent felsoroltak ellenére is annyira beszippantott, hogy egy hétvége alatt játszottunk vele kb. 17-20 órát. Nem tudtuk abbahagyni. Amikor már fáradt a kezem a sok egerészéstől, és billentyűnyomkodástól, akkor az asszony vette át. Felváltva játszottuk a játékot szinte egyfolytában, egész hétvégén.

A helyszínt imádtuk. Mindig is nagyon tetszett az ilyen napfényes, paradicsomi, idilli, pálmafás tengerpart. De a sziget belseje, a város, és a sötétebb, zárt helyek is bejöttek nagyon. Már csak azért is, mert a grafikai megvalósítás lenyűgöző volt.... legalábbis nekünk. Nálam elég sokat számít a grafika, szóval ha úgy tetszik én aztán tényleg "grafikabuzi" vagyok. Nekem nagyon bejött eddig az összes olyan játék grafikája, amit a Chrome Engine hajtott, mert szerintem nagyszerű látványt tárnak elénk, mint pl. itt is. Épp ezért csodálkoztam, és meglepődve tapasztaltam, hogy sokan ennek a játéknak a látványára, grafikájára olyan jelzőket használtak, mint pl. elavult, gagyi, csúnya, ratyi, fapados, stb. Én a mai napig sem értem mivel érdemelte ki ezeket a jelzőket...

Az elején még túl könnyűnek tűnt a játék. Ugyanis akkor még nem egyszer előfordult, hogy a zombik ott vakargatták a nejem hátát már egy ideje, amikor úgy gondoltam, hogy azért csak szólok már neki, hogy „fordulj már meg végre” :)) Nem neki való a sandbox műfaj, mert állandóan eltéved, és ha nem csak szemből jön az ellenség, akkor már nem veszi észre őket, csak forgolódik össze-visza :)) Persze most úgy tűnhet, hogy Ő egy buta szőke, pedig amúgy nem az, csak nem erőssége a nyílt játéktér, ahol bármilyen irányból támadhatnak, és mindenfele figyelni kell.

Szóval a zombik is, és mi is elég gyengék voltunk még az elején. Volt olyan, hogy többen is kapargatták már a képemet, mégis csak lassan fogyott az életem, de ugyanakkor az én ütéseimnek, és fegyvereimnek is alig volt ereje. Ennél bosszantóbb már csak az volt, hogy még nagyon hamar tönkre is mentek azok a fegyverek. Az még talán rendben van, hogy egy evezőlapát, vagy egy partvisnyél, meg hasonló tárgyak gyengék, és hamar tönkre is mennek. Na jó, még talán egy baseball ütő is...

De az, hogy egy erősebb vascső, nagy kalapács, balta, vagy machete is gyenge, és hamar tönkre is megy, azt én erőltetett nehezítésnek, hiteltelennek, és szinte csalásnak éreztem a játék részéről, ezért én visszacsaltam :) Én bizony használtam erre egy csalást, hogy ne romoljanak a fegyverek. Lehet, hogy ezért sokan elítélnek, de engem nem érdekel.

Viszont nyilván én is azt szeretem, ha van kihívás, és nem szeretem ha túl könnyű egy játék, ezért más dolgokban viszont nehezítettem rajta magamnak. Más játéknál is, így itt is pl. nem használok elsősegély csomagot. Vagy a legtöbb esetben pl. nem használom fel az upgrade, és skill pontjaimat, nem növelem velük az életerőmet, nem veszek pajzsot, nem fejlesztem a fegyvereket, stb. És nem használom (ha csak tehetem ki is kapcsolom) az összes "segítséget", ami manapság alapból benne van sok játékban. Vagy pl. direkt gyengébb fegyverrel megyek, vagy direkt nem hordok magamnál kb. 2-nél többet, pedig lehet, hogy a játék engedné, hogy akár 6-8 db. is legyen a farzsebemben.

Egyébként értem én, hogy ebben a játékban ezzel a craftolásra akartak ezzel ösztönözni, de én meg nem akartam craftolni :) Ahogy haladtunk előre, és egyre magasabb szintre jutottunk, kezdett egyre jobban tetszeni a játék. Ugyanis ott már egy jobb fajta machete a kézben (aminek éle is van), és egy erős, jól irányzott csapás hatására már le is vághattuk a zombi karját. Alig néhány csapással már ki is végezhettük. Viszont ezen a szinten már mi is belehalhattunk akár egy-két nagyobb pofonba is. Na, ez már így sokkal izgalmasabb, és "hitelesebb" volt számomra.

Az pedig rendkívül jó ötlet volt a készítőktől, hogy miután végigvittük a játékot, lehet új játékot kezdeni úgy, hogy megmarad minden abban az állapotban, ahogy volt amikor a sztorit befejeztük (skill, lvl, a teljes inventory, fegyverek, upgrade-ek, stb.) Rohadt nagy élmény volt a játék elejét úgy újrajátszani, hogy immár Ak-47-el irtottam a zombikat ott, ahol korábban még csak egy evezőlapáttal csapkodtam :)

Imádom ezt a játékot. Többször végig toltam, de közben sokszor órákon át csak céltalanul kóboroltam, csak úgy poénból elindultam egy kis zombi vadászatra. Épp ezért én még azokat a bizonyos „idióta” mellékküldetéseket is szívesen megcsináltam. Szívesen vittem vissza a Teddy macit, vagy vittem vizet, és teljesítettem egyéb hülye kéréseiket a mellékszereplőknek. Engem nem igazán érdekelt, hogy sokszor tényleg nevetséges a küldetés célja :) A lényeg, hogy irtsuk a zombikat :) Hiszen ez is csak egy JÁTÉK :) Persze közben a játék zenéjét hamar lecseréltem ezekre: AC/DC, ZZ Top, Iron Maiden, Clawfinger, Rage Against The Machine, Prodigy, stb.

 

Hol a többi sandbox zombis játék?

Teljesen logikus lenne, ha most a sort a Dead Rising három része követné. Mert az is komolytalan, és poénos, meg humoros, meg minden, de nekünk az valahogy nem jött be.  Talán a State of Decay-re még visszatérek később, mert habár eddig nem nagyon nyerte el tetszésem, de nem volt éppen rossz sem az első benyomásom róla. Nekem eddig a Dead Island tetszett a legjobban, ami zombis, Single Player, és sandbox. Ezért számomra kötelező volt a Reptide is, amivel szintén meg voltam elégedve, de az alap játék mégis jobban tetszett.

 

Folytatása következik…

Már a címben, bevezetőben is írtam, hogy ez csak az első felvonása a kedvenc sandbox játékainknak. A következő részben már a sandbox műfaj "nagyágyúi" közül lesz néhány kiemelve. És lesz még majd egy azt követő, harmadik rész is. Közben pedig folyamatosan készülőben vannak a többi, nem sandbox kedvenc játékainkról szóló posztok is, amelyek még az eddigiekben nem kerültek megemlítésre. Szóval van még bőven miről írnom :))

Remélem tetszett a poszt, és találkozunk a folytatásban :) Hamarosan...

 

Köszönöm a figyelmet :)

 

Free Counter
Free Counter

27.
27.
FrankBlack
#26: Na, akkor tisztázzuk: tudom mi a két kifejezés között a különbség. Csakhogy: a blogban említett játékokra a legtöbb gamer, de még a szaksajtó is előszeretettel használja a sandbox kifejezést, még ha tévesen is. Ezt a tévedést, és hibát én is elkövettem, amit rajtam kívül még millióan, amikor sandbox-nak neveznek egy-egy játékot, ami valójában nem is az...

Mivel általános gyakorlat, hogy így is nevezik őket még a nevesebb gamer portálok cikkírói is, (ismétlem: még ha tévedésből is) ezért szerintem (is) ez egy jelentéktelen apróság, hogy az ilyen játékokat sandbox-nak, vagy open world-nek nevezzük.

Viccesnek pedig nem magamat érzem, hanem azokat, akik mégis ezen rugóznak egy amatőr blogger írásánál, hogy márpedig az nem úgy van, mert nem ugyan az a kettő.

Szóval szerintem se erőlködj tovább, és neked is minden jót ;)
26.
26.
Dio papa
#25: Felteszem nagyon viccesnek érzed magad ahogy finoman oltogatni próbálod a kommentelőket.. :P Azért tartottam fontosnak én is leírni, mivel láthatóan "rugózásnak" érzed, holott csak felhívták a figyelmedet, hogy tök más a két szó jelentése. De mivel nem szeretnéd megérteni, nem erőlködök tovább. Minden jót. ;)
25.
25.
FrankBlack
#24: a két kifejezés közti különbséget, (amit te is leírtál) azt már az előtted szóló bölcsek is leírták. De mivel teljesen igazad van, ezért szerintem neked is jár egy piros pont :)
24.
24.
Dio papa
#23: Bocs, de ez nem "szinonimán rugózás" egyszerűen más a jelentése. A kalácsra mondhatod hogy kifli, de nem lesz az. Sandbox (homokozó, vajh' honnan kapta a nevét?) pl Minecraft, Wurm Online. Te építesz (a homokozóban). GTA, Saints Row, JC2, akármi meg open world. Nyilván a meghatározástól egyik játék sem lesz jobb sem rosszabb.
23.
23.
FrankBlack
Szerintem abban mindenképpen nagy igazság van, hogy felesleges szinonimákon rugózni. Ezért ha javasolhatnám, mindenki írjon be magának egy-egy piros pontot, és ezzel le is lehetne zárni :) (én meg beírok még egy fekete pontot magamnak, mert beleszóltam itt a vitába :)
16.
16.
mestermagyar
2007-2014? Ebbe kb minden eddigi sandbox játékom belefér. :D Csak így hirtelenjében farcry 2, skyrim, minecraft, mount and blade, mafia 2, saints row 3 (4-et még nem toltam), sleeping dogs...
15.
15.
barackostej
8.
8.
FrankBlack
#7: Tulajdonképpen jogos észrevétel. Csak hát sokan szokták ezeket sandbox-nak is nevezni, még ha tévesen is, így pl. én is. Ezért elnézést kérek a fogalomzavarért :)
7.
7.
Veldspar
"Most pedig a sandbox, open world játékok"

Ezek "csak" open world játékok, semmi sandbox nincs bennük...
6.
6.
FrankBlack
Köszönöm az eddigi hozzászólásokat :) Különösen jól esett olvasni az elismerő szavakat Norbiii cimborámtól, és tőled is "Szőrös Car" :) Köszi :)

#3: Kekesi: sok olyan címet említettél a hozzászólásában, amelyek szerepelni fognak majd a folytatásban, mert nekem is kedvenceim :)

#5: Godach: Most nagyon meghoztad a kedvem a State of Decay-hez, köszi szépen :) Amúgy meg a GTA, vagy a Mafia nálam nem a "komolytalan" címek közé tartoznak, ezért majd a következő részben írok róluk bővebben, ahol a sandbox műfaj "nagyágyúi, nagymenői" közül lesznek páran kiemelve :)
5.
5.
godach
Nekem ha sandbox, akkor minden idők legjobb játéka a GTA San Andreas. Másik nagy kedvencem a Mafia, aminek a nehézsége és atmoszférája úgy körbejárt, hogy szerintem mai napig megállná a helyét. Just Cause 2-höz nem volt szerencsém, az első rész is mindig unalomba fulladt nálam. Saints Row-al pedig tettem egy próbát, hogy a család tagja legyen, de nekem nagyon komolytalan volt a 2.rész. Nagyon arcade és nagyon színes. Lehet hogy a többi jó, de a 2. nekem elvette a kedvem és van is hál istennek bőven választék. Dead Island egy jó játék. A Riptide még várólistán van, de nálam a State Of Decay minden idők legkellemesebb csalódása. Akkora hangulata van és annyi minden van benne, mintha egy GTA-val játszanék. Az utánpótlás megoldása, bázisépítés és túlélés mind, mind nagyon tetszik. Egyedül akkor lenne számomra mesteri, ha végre kihagynák belőle ezeket a mutáns biszbaszokat, és csak zombik lennének benne. De majd talán egy másik stúdió...
4.
4.
Szőrös Car
Nekem a Just Cause2-ben nagyon tetszettek az easter egg-ek pl. LOST, jó blog lett.
Te vagy a best blogger itt a Gamekapcson.
3.
3.
kekesi
Az én kedvencem ebből az időszagból a GTA IV, a megjelenés óta úgy 400 órám simán benne van ha nem több. Dobozosan és digitálisan is megvettem. Szerintem simán minden idők egyik legjobb sandbox játéka.
A The Saboteur is hatalmas kedvenc, csak ugye kedves EA bácsi bezáratta a fejlesztőstúdiót és 2009 óta ott csücsül a jogokon, pedig egy folytatás már nagyon jó lenne.
Én a Mafia 2-t is szerettem minden hibájával együtt. Az SR3 is jó volt. A Dead Island-et is szerettem, de valahogy még se bírom rávenni magam az újrajátszásra. Úgyhogy ha trópusi hangulatra vágyom akkor előveszem az FC3-at, ami az unalmas melléküldetések ellenére is nagyon élvezetes.
Az AC II és BH is jók lettek csak sajnos azóta az Ubi elcseszte a sorozatot.
A Batman AC és AO is fantasztikusak lettek. Autós táren pedig a TDU 2 ami nagyot ütött.
2.
2.
Doom1999
Nekem a sandboxról mindig a Minecraft jut eszembe.
1.
1.
Norbiii
Ezt a kommentet még akkor küldtem (volna) mielőtt megírtad, csak utána eltűnt:

Na megvagyok. Frank cimborám, ismételten hoztad a színvonalat, jó kis blog lett. A blogban leírt játékokat maximum csak hallásból ismerem, ezért is külön köszönet, hogy írtál róluk. A Sandbox-t mint stílust, mint játékműfajt nagyon szeretem, és mikor megláttam, hogy erről szól a blogod, azonnal rákattintottam. :D

Grat.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...