godach

godach

Driving Virágcsokor (Non Simulation-style)

Link másolása
Autós gyűjteményünk újabb része és ezekben is a legjobbak következnek. Száguldás, zúzás és minden ami Arcade.

Tehát a Non Simulator (Arcade) versenyjátékok jelentős különbsége az, hogy az élvezet és játszhatóság fokozása érdekében, megpróbál elrugaszkodni a valóságtól. Ez az elrugaszkodás lehet akár annyi,  hogy nem valós fizikát és irányítást kapunk de eltérhet annyira is, hogy sem a helyszín sem pedig a kor nem egyezik a valósággal. Számomra ez is élvezhető kategória, sőt sokkal élvezhetőbb mint a Szimulátor játékok. Kezdeném is akkor a nagy kedvencemmel, a Burnout szériával.
Ebből is a Paradise  volt a kedvencem. Gyönyörű grafikája mai napig helytáll, és a város és azt körül ölelő helyek nagysága is példát statuáló. Mégis a legnagyobb erénye a törés amit számomra mai napig nem tudtak még űberelni. Ez az egyik olyan dolog, amit nem tudok megérteni miért nem másolják (lopják) más játékok. Volt olyan hogy ténylegesen órákat áldoztam a játékba, csak azért hogy a törésekben, karambolokban gyönyörködjek.

Ebbe a csoportba tartozik még, a Spilt Second Velocity is, amely a burnout sikereit próbálta meglovagolni. Nem elhanyagolhatóan, jó ötletekkel rukkoltak elő a srácok, mégpedig a pálya rombolásával. Iszonyatosan nagy kavalkádokat lehet rendezni benne, és átformálni a kifutónkat tövéről, hegyére. Szó szerint. Nem is nagyon értem, hogy nem lett folytatása a játéknak.

  És ha már a jó játékoknál tartunk, amiknek nem lett folytatása akkor megemlíteném a FUEL című alkotást is. Nem tudom, hogy az embereknek ennyire csak a Need For Speed kell, vagy rosszkor volt rossz helyen, de ős sem kapott még egy esélyt. Pedig, bátran merem ajánlani a poszt apokaliptikus kor kedvelőinek.

Ha pedig világvége, akkor értelem szerűen a Carmageddon sem maradhat ki a szórásból. Aki csak pár éve került bele a játékok világába, nem biztos hogy ez a név mond neki valamit, de az idősebb korosztálynak egy igazi kultusz játék.

Bár én kimaradtam a Ridge Racer és OutRun sorozatból, mégis hatalmas rajongótábort mondhat magának ez a két cím is. Nekem ez már túl Arcade-os volt, mégis sokaknak nagy kedvence.
És ha RR akkor az androidos nagyágyú, az Asphalt franchise sem elhanyagolható.



Természetesen az egyik legnagyobb ilyen stílusú stuff és személy szerint igen nagy kedvencem a roncsderbik koronázatlan királya a Flat Out. Mindhárom résszel (Flat Out, Flat Out 2 és a next genre túrbózott Flat Out: Ultimate Carnage) rengeteget toltam. Mai napig megunhatatlannak tartom. Remélem akik ismerik a sorozatot, nem haragszanak meg ha a Flat Out 3-at nem veszem ide, hisz ez a cím megerőszakolása volt.

Végül, a régi nagy kedvencem a TrackMania is megér legalább egy képet. Butaságot nem szeretnék írni róla mert a 2. és utána következő programokból kimaradtam. Az első TM az tuti kis játék volt.


Volt itt még Daytona USA, Fatal Racing, Pole Position, SW Episode One racer és sok más is.

Nélam a Top5 így néz ki:

5 Fuel
4 Split Second Velocity
3 Carmageddon 2
2 Flat Out: Ultimate Carnage
1 Burnout: Paradise

Nektek mi volt a kedvenc Arcade versenyzős stuffotok?

HTML Hit Counter
HTML Hit Counter

4.
4.
FrankBlack
5. FUEL
4. Burnout Paradise
3. Flatout UC
2. Ridge Racer Unbounded CUSTOM-ba!! A karrier mód valami borzalmas volt, de a beépített pályaszerkesztővel könnyedén létrehozhatunk saját pályákat, és a versenyszabályokat is testre szabhatjuk= olyannak formálod, amilyennek te szeretnéd :) Ezzel, de csakis ezzel a részével játszok, és csak e miatt szerepel a lista dobogós helyén számomra :)
.
1. GAS GUZZLERS !!! Rulez 4ever!!!!!!!!! :)))))
3.
3.
Yanez
A durva anyját, Burnout! :D Amikor beszereztem PS2-re (asszem az első része...), hetekig nem tettem más lemezt a gépbe. Engem is a törések gyönyörű látványa, és annak remek pontozási rendszere nyűgözött le. Haverokkal folyton versenyeztünk, hogy ki szed fel többet. :) Micsoda idők voltak ember! Böhöm nagy pacsi a top 5 listádért, de főleg mert a Burnout az első helyen tündököl!
2.
2.
drat576
A Carmageddont imádtam, főleg a második részt. Jó sokáig software-es módban játszottam, de ekkortájt lett meg az első 3D grafikus kártyám, és utána csak ámultam hogy milyen szép, mármint a Carma 2. Amikor az kijött, utána eléggé elment a süllyesztőbe az első rész (nálam). Viszont eléggé a fiatal korosztályt képviseltem akkoriban, úgyhogy a minden "fejezet" végére berakott küldetések elég nehezen mentek, de elég messzire jutottam, volt már kamion meg minden brutálság, arra viszont nem emlékszem hogy teljesen a legvégéig elértem volna. Ettől függetlenül mindig elővettem pár menetre.

A Split Second-öt végigjátszottam, de nem volt számomra akkora öröm. Nem volt rossz, de annyira nem jött be.

FlatOut-nak az első 3 részével játszogattam, akkoriban nagyon jónak számított a fizikája, nem igazán az autóké, inkább a tereptárgyaké.
"Mindhárom résszel" - én úgy tudom hogy van valami borzadályos negyedik rész is, más fejlesztőcsapattal.

Burnout-ból a Paradise-zal volt dolgom. Bizonyos játékmódokat nagyon kedveltem, meg a szabad furikázást, viszont a versenyek nem kötöttek annyira le, illetve sok minden újra volt benne hasznosítva, mert kb resetelődött minden az új jogsik megszerzése után. Na ez most akkor volt szívás ha ráálltál a stunt futamokra, mert ezeket a pontdöntögetős "versenyeket" is ugyanúgy visszadobta, de a saját megdöntendő pontszámot sosem tekerte vissza. Ugyanez volt az egymás szétzúzására irányuló versenyeknél is, csak ott nem zavart, azokat nagyon élveztem.

Asszem ennyi.
1.
1.
Mr.Dead
Ahh, Trackmania...hogy én ezzel mennyit toltam te jó ég! :'D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...