godach

godach

Új családtag, vagy mégsem.

Link másolása
Amikor a Nintendo GameCube beteszi a lábát az otthonodba.

Bizonyára aki nyomon követi az írásaim, az tudja hogy nem egy-két darab konzollal rendelkezem. Gyűjtő vagyok és pár kütyümre igen büszke. Viszont még így is vannak, olyan eszközök, amikre szeretnék szert tenni. A jelen generációs konzolokon (XO, PS4 és WiiU)-kon kívül még nagyon fáj a fogam egy Gamecube, PS3 és Nintendo 3DS-re. Sajnos idén ismét PC-t kellett újítani (VGA stb) és egy 360-ra is szert tettem, no meg persze nagy álmomra egy Eredeti karcmentes SEGA Master System-re, a hozzá való Sonic kazival, valamint egy Mega Drive konzolra szintén Sonic 1-2-vel. Így a kiköltekezés miatt, úgy nézett ki hogy már a terveim erre az évre a pénztárcával egyenesen arányosan meg is apadtak.

Nagyon szeretem a Nintendo Wii konzolom is, viszont rég óta vágyok már egy GameCubera is. Ágról vágről, hallottam már róla hogy viszi a Wii a GC játékokat, de komolyabban csak pár hete feküdtem rá, mi is kell ehhez. Először is, egy softmodos wii ami pipa. Aztán rendelnem kellett eredeti GC kontrollert és mint utólag kiderült eredeti GC memcard-ot is. Mindez holnap megjön, amit kipróbálás után szerettem is volna megírni, de nem bírtam addig várni. Mint a gyerekek a Mikulásnak, vagy a Jézuskának olyan szinten örülök neki.
És hogy mind erre miért is van szükségem?



Nintendo 64-en a Mario 64 olyan szinten mellbe vágott, hogy az csak na. Tartalma, nehézsége és játszhatósága mai napig a legjobb 3D platformer játékok közé sorakoztatja számomra. Épp ezért érdekel annyira a Super Mario Sunshine, ami már itt is fekszik a polcomon. Próbáltam, igaz nem sokat a Galaxy-t is, de nem igazán adta ezzel ellentétben, ami iszonyatosan hasonlít a N64-eshez. Egyébként imádom az összes Mario címet és családját, tehát a Nintendo alap, hogy van a lakásban.


Másodszorra pedig számomra egy és egyetlen igazi űrhajós játék létezik. Játszok persze mással is, de életem nagy kedvence a Rogue Squadron. Márpedig Nintendo Gamecube-ra exkluzív részként kettő is napvilágot látott, igen kedvező fogadtatással és jó pontozási értékekkel. Star Wars Rogue Squadron II: Rogue Leader és Star Wars Rogue Squadron III: Rebel Strike. Rettentően érdekelnek ezek a gamék és ez a pár játék már bőven elég, hogy egy új konzolt is beszerezzek, így meg régen jó, hogy csak kiegészítőket kell vennem a Wii-hez. Ezen kívül, ott van még az az egyetlen Final Fantasy exkluzív is, ami szintén meg kell hogy legyen. És ki tudja még, mit fogok találni, de ha ezek már elszórakoztatnak, akkor megérte.
Természetesen a hétvégi tesztelés után megírom a tapasztalataimat.

12.
12.
strike19
#11: Akkor gratulálok.Ennyiért megérte.2 teljes árú játékot kapsz csak ennyi pénzért.
11.
11.
godach
#10: Nekem sem életbe vágó, de több mint egy éve 22.K-ért vettem a Wii-t, amit már akkor garanciával SoftModolva megkaptam. Ettől függetlenül a Residenteket és még pár érdekelt játékot megvettem eredetibe, csak hogy valamilyen szinten enyhüljön az ingadozó bűntudatom. Na most plusszolok rá pénzbe egy kicsit (7K Joy+Memcard) és így kb 30 ból van két konzolom ami két generációt egybe ölel. Kinek nem éri meg? :D
10.
10.
strike19
Én is szeretem a Mario N64-et.Ki is akasztottam.De szerintem a legjobb 3D-s platformer amivel eddig találkoztam az PS Jak and Dexter volt.
Én is gondolkodtam rengeteget egy gamecube beszerzésén mert volt olyan exclusiv játék amire nagyon vágytam:Rogue Sqaudron 2 és 3,Resident Evil remake.
Szerencsére jövőre jön ps3-ra is Resident Evil 1 remake úgyhogy már nem éltebe vágó GC.
6.
6.
msmester
Azért a kirby 64 et ki ne hagyd ;)
3.
3.
godach
Nem is beszélve a gyenge PC-vel rendelkező Wii tulajok felvilágosításáról :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...