godach

godach

Marvel

Link másolása
A harmadik hullám!

Tény, hogy nagyon sokan szeretjük a szuperhős filmeket és elég nagy rajongótábora van ezeknek. Magam is visszaestem a gyermeteg szuperhős imádatba pár éve. Talán ez is olyan dolog, amit az ember ha igazán szeret sosem nő ki. Bár vannak számomra gyengébb, vannak erősebb produktumok is. Míg vannak, amikkel nem tudok megbarátkozni (X-men) addig vannak olyanok, amiket többször is megnézek egy évben, pedig a nagy közönségnek nem igazán nyerte el a tetszését (Origins:Wolverine, Hulk). Nemrég világot látott a Marvel hivatalos bejegyzése, miszerint kilenc filmmel készülnek a harmadik hullámban ami 2016-2019.ig tart.


2016. Május 6.-án debütál a Captain America: Civil War és az ő filmje kezdi meg a harmadik hullámot. A filmre leszerződtek Robert Downley Jr.-t, aki a szuper képességgel rendelkező polgárok regisztrációját támogatja, míg Amerika Kapitány nem. Így kerülnek összetűzésbe és valószínűleg a Vasember ebben a részben negatív szerepet kap. A filmben feltűnik majd, Chadwick Boseman, a Fekete Párduc is, aki kicsit később különálló filmben is bemutatkozik. A hullám második filmje a Doctor Strangle lenne. Sajnos nem igazán sikerül főszereplőkkel egyeztetni. Igaz még van idejük, de 2016 November 4. nincs már olyan rettentően messze. A pletykák szerint nem eredetfilmről lesz szó és a szerepre Jared Letót, Tom Hardy-t vagy Benedict Cumberbatch-ot szeretnék. 2017.05.05.-én érkezik a Galaxis Őrzői folytatása is, így örülhetnek a rajongók és akiknek tetszett a film. A Guardians Of The Galaxy rettentően jól szerepelt, de a harmadik hullámban még hivatalosan nincs szó a film harmadik részéről, viszont az első rész $765 Milliós világszintvonalú bevétele alapján, nem kell rettegnünk attól, hogy majd csak két résszel kell beérnünk.
Thor nem tartozik a kedvenceim közé, pedig Chris Hemsworth-ot és a felvezetett szereplőket is szeretem és szimpatikusak. Nekem az első rész, kicsit sovány lett bár a második már igazán látványos és bejövős volt. Chris mellett Tom Hiddleston is visszatér Loki szerepében a 2017 Július 28.-án érkező Thor: Ragnarok szerepében. Ragnarok egyébként Thor cyborg klónja, akivel már a Captain America: Civil War-ban is összefuthatunk elvileg. Ha hihetünk a készítőknek akkor a film méltó lesz a Ragnarok névre, ami mindennek a végét jelenti és egy hatalmas Ashgardi csatával lezárul a Thor trilógia. A Civil War-ban apró szerepet kapó és bemutatkozó Fekete Párduc (Black Panther) saját filmjével 2017 November 3.-án fog a vászonra kerülni. A történetről még semmi hír de az biztos, hogy Chadwick Boseman lesz T'Challa és összesen öt filmre szóló szerződést írtak közösen alá, amiből kettő már egyértelmű de a maradék hármat még homály fedi. Bár most még a második Avengers (Bosszuállók) filmet várom/várjuk, már tudjuk, hogy a harmadik hullámban érkezik az Infinity War első és második része is. Nem hivatalosan, de nagyon arról pletykálnak, hogy a második Avengers film lesz az utolsó amiben minden szereplőt együtt láthatunk úgy, ahogy azt az első részben megszerettük. Ennek nincs más oka, mint az hogy a szereplőkkel kötött szerződések lassan lejárnak. Az Avengers: Infinity War Part 1 2018 Május 4.-én míg a Avengers: Infinity War Part 2 2019 Május 3.-án fog megjelenni és ha hihetünk a pletykáknak akkor ebben már a csapat új szuperhősöket vonultat fel.

Captain Marvel (Marvel Kapitány) neve nekem nem csengett ismerősnek, így nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Viszont tény, hogy a Marvel univerzumban nagy szerepet fog betölteni és a harmadik hullámban be is mutatkozik ami 2018 Julius 6.-án esedékes. A történetről még egyenlőre semmi sincs és a szerepekről sincs hivatalos infónk. Annyit tudunk, hogy a Marvel tárgyalt Jessica Chastain-el, de hogy Carol Danvers szerepét kapná e vagy sem, azt még nem lehet tudni. És végezetül pedig akkor itt az utolsó film az Inhumans, amely a Galaxis Örzői univerzumát bővítené, viszont itt túlvilági karakterek vannak a középpontban. Az Inhumans-okat földönkívüliek hozták létre, majd saját társadalmat kaptak. Ennek a fajnak a tagjai Black Bolt király és családja akik azért érkeztek a földre, hogy meghódítsák a földet és az embereket, de rövid idő alatt beilleszkednek majd az emberiség védelmére kelnek. (Javítsatok ki ha tévedek, nem vagyok teljesen otthon ebben a témában) A film 2018 November 2.-án jelenik meg és az ezt követő Infinity War Part 2 fogja zárni a harmadik hullámot.



Ti mire készültök a legjobban? Szeretitek a Marvel címeket, vagy inkább a DC-hez húztok jobban? Vagy mindegy, csak szuperhős film legyen?

11.
11.
godach
#10: Még a Return of the Dark Knight part 1&2 sem láttam. Ma tervezem megnézni. Nekem a Flashpoint Paradox nagyon nem volt rajzfilmes. Tetszett hogy próbáltak véresek és "reálisak" lenni. Egyébként az asszony is ilyen véleményen volt. Aztán megmutattam neki egy jelenetet az egyik rajzfilmből, ami nagyon hasonlított az Arkham játék valamelyik jelenetére. És mondtam neki, hogy a rajzfilmet is próbálja ilyen szemmel nézni. Tehát, mint egy könyvet, ami csak nagy vonalakban mutatja a cselekményt és a képzelő erőnkkel egészítjük ki. Ilyen pl a szaltó, ami egy rajzfilmben szinte mindig bugyután néz ki az elvékonyodott test és megnyúló végtagok miatt. Ezt látom egy rajzfilmben, de magamban egy valós helyzetet képzelek el, és hogy az hogy nézne ki. Így mindjárt másabb szemmel látom az egészet és emészthetőbb a rajzfilm is.
Remélem nagyjából érthetően írtam le :D
10.
10.
Yanez
#8: Az Assault on Arkham-ot is láttam, és nem rossz! Bevallom ezek a DC-s rajzfilmek számomra annyira... rajzfilmesek. Vagyis hiányzik belôlük az a komolyság, amit mutatni akarnak. Kívétel, és nagy kedvenc (ami pedig nálam helyezte magasra a mércét), az a Return of the Dark Knight part 1&2. Na ennél jobbat még nem láttam!
9.
9.
Dom Q
#2: http://www.google.hu/url?sa=t&source=web&cd=6&cad=rja&uact=8&ved=0CCsQFjAF&url=http%3A%2F%2Fhu.marvel.wikia.com%2FFekete_P%25C3%25A1rduc_%2528T%2527Challa%2529&ei=BwByVJy2DcXoywPcjoCQCw&usg=AFQjCNFGkFHT3vAS2XfPPV5KAOg0koJ6sw&sig2=PIovHVenUumYgVryrZR5Cw&bvm=bv.80185997,d.bGQ
8.
8.
godach
#6: Megpróbálok mindig olyan dolgokról írni, amiről van kedvem beszélgetni. Bár az asszony eléggé érdeklődik minden iránt amit én is szeretek, van amiről csak pár szót beszélünk. Ezért is született meg a blog, mert részben engem érdekel és szívesen olvasok hasonló érdeklődésű emberektől írásokat.

Yanez #7
Sajnos viszont azóta, annyira magasra tette a mércét, hogy szinte semmivel nem vagyok meg elégedve. Na majd talán az Assault On Arkham.
7.
7.
Yanez
#3: Én is láttam azt a rajzfilmet, és nagyon bejött! :)
6.
6.
névtelenség
Már azt hittem soha nem fog blog születni a Marvel hypetrain-ről.

Az én listámon mindegyik film rajta van, de ha mindenképpen ki kellene emelnem 3-at akkor: Ultron, Ami Kapi, GoG2
5.
5.
eszem
Doctor Strange nevét elírtad, amúgy Benedict Cumberbatch fogja alakítani. Ebből a phase 3-ból egyedül az InHumans az amiben kibaszott nagy potenciál van, a többi meg már azzal berántja a sok nézőt, hogy Marvel. Amúgy kicsit félek, hogy nyúlnak a Civil Warhoz, mert nem egy egyszerű történet. Másik, ami még nem biztos, de jelen állás szerint a GOTG és az Avangers csapat nem lesz összemosva Thanos ellen, azt nylatkozták, hogy a világ egyik szegletébe elbunyóznak a bosszúállók a másikban meg az őrzők. Mindenesetre Én már várom a filmeket :)

DC-t annyira nem csípem, legalábbis a hősök többsége nekem unalmasabb, de minden csak azon a kérdésen múlik, hogy ki és hogyan nyúl hozzá az alapanyaghoz.
4.
4.
kopic
Én a Marvel filmeket jobban szeretem.

A fenti 9 film közül az első 3, amit a leginkább várok:
Bosszúállók: Végtelen Háború
CA: Polgárháború
Thor: Ragnarok
A Galaxis Őrzőit sajna még nem láttam, de imdb-n, meg más oldalakon is dicsérik, szval biztos, h megfogom majd nézni.
3.
3.
godach
#1: Bár én is szeretem a Marvel filmeket, a DC kicsit sötétebb világa ténylegesen egy picit arrébb billenti a mérleg mércéjét. Nagy kedvencem az Arrow sorozat és a The Flash-et is nagyon vártam már, épp csak azért nem kezdtem bele mert türelmetlen rohadék vagyok a folytatásokkal szemben.

Yanez, A Galaxiy Örzőit még nem láttam, viszont nagyon kicsit képben vagyok a Fekete Párduccal a Justice League rajzfilm sorozat miatt. Kicsit utána nézve, majd egy a Daredevil bloghoz hasonlót szeretnék írni a jövőben. Egyébként nagyon ajánlanám a Flashpoint Paradox-ot. Engem ez a rajzfilm rántott igazán vissza a szuperhősök csodálatos világába még így közel harminc évesen is. Tegyél vele egy próbát, hidd el nem bánod meg.
2.
2.
Yanez
A Fekete Párducról jóformán semmit sem tudok, ha valaki tud egy linket amely a képregényhez vezet (magyar nyelven), azt megöszönném egy szolid baráti kézfogással.

A Galaxis Örzôi filmtôl többet vártam, de azért szívesen megnézném a folytatást!

Hozzám mind a DC, mind a Marvel világa is közel áll, ergo imádom mindet! Bár az utóbbi években a DC-t picit jobban megszerettem. :)

És köszi az infót!
1.
1.
Dom Q
Igen jól írtad, Doctor Strange nem eredett film lesz. Vigyázat spoiler.... a kapitány 2-ben Jasper Sitwell megemlíti Stephen Strange-t mint H.Y.D.R.A ellenség. Válaszolva az utolsó kérdésedre, az én szívem a Marvel felé húz. :-D Néha megnézek egy (gyenge) Acélembert, egy jó Sötét lovag filmet.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...