godach

godach

Exclusive Big-Bummm

Link másolása
Avagy, miért is jók az exkluzív tartalmak!

Szevasztok Gamerek!


Elég sokszor lehet hallani, főleg a PC-sek körében, az exkluzivitás hátrányait, fölöslegességét. Ez a blogsorozat, ezt próbálja majd megcáfolni, teljesen szubjektívan, ahogyan én látom. Nem meggyőzni, nem rábeszélni, csupán egy kicsit barátságosabban bemutatni mik is ennek az előnyei. Természetesen a játékipar is változik, de a gondolataim nem csak az elmúlt pár évről, hanem a lassan 25 éves gamer múltam tapasztalataira hagyatkozik. Ennek függvényében azt mondom, hogy az exkluzív dolgok jók. Persze vannak ellen érvek, amik a több hardver vásárlásával együtt a kiadók pénzéhségéig elég széles körben mozognak és részben igazak is, de az előnyökről olykor teljesen megfeledkeznek a játékosok.

 

Az egyik ilyen előny, a sokak által nem elismert minőség. Persze, mint mindenhol, felütheti a fejét és fel is üti itt is egy-két gyengébb produktum, de általában az exkluzív programok minőségiek. Alapból kezdhetjük a történettel, ami általában kell egy sikeres játékhoz. A belső fejlesztőkkel, akiknek sem időt, sem pedig energiát nem kell elfecsérelniük a különböző platformokra. Így a munka nagy részét, ténylegesen arra használhatják fel, amire kell, azaz a játék fejlesztésére és tökéletesítésére.

Ha valaki a mocskos anyagiakra hivatkozik, akkor természetesen igaza van, hisz akinek a játék a hobbija, annak eddig is és ezután is, igen csak a zsebébe kellett nyúlnia. Viszont, ez nem kötelező és szerény véleményem is az, hogy egy üveg üdítőtől sem várhatjuk el, hogy az Miranda, Pepsi és 7UP ízű is legyen, csak mert szeretnénk mindegyik ízét érezni.

Azonban valamivel ki kell tűnni. Általában, hiába a háborúskodás, a konzolok nagy része a maga generációjában elhanyagolható hardveres erősséggel/gyengeséggel rendelkeznek. Nem lenne fair dolog, a fejlesztőknek azért fizetni, hogy az egyiken jobban fusson, mint a másikon. Így tehát, nem marad más mint a kínálat, amit muszáj megfűszerezni egy kis exkluzivitással, ha azt akarjuk, hogy ez működjön.

Vannak, akik átesnek a ló túlsó oldalára. Nem is tudom, még a kétezres évek eleje/közepe felé volt, hogy egy verekedős stuff exkluzíva annyit rejtett magában, hogy az egyik konzolon más volt a plusz karakter, mint a másikon. Azt hittem megmarom magam, hisz ezt hatalmas kitolásnak tartottam, ami már nem csalogató volt, inkább a játékosok élményének rovására ment. Hasonló véleménnyel vagyok, az exkluzív DLC-k, vagy küldetések terén is. Azt hiszem, pont a Resident Evil 5-ben volt/(voltak?) Hasonló megoldások. Nem tartom fairnek, hogy ha megveszed a játékot és kiadod a plusz pénzt a DLC-re, akkor miért kell még ilyen gerinctelen megoldáshoz folyamodni. Nem elég, hogy ha játszani akarsz vele, akkor veszel új platformra még egyszer ugyanazt a játékot, majd kicsengeted a DLC árát, még ehhez ugye új konzolt is vásárolnod kell. Szerencsére azonban általában ezek a megoldások, csak ideiglenesen exkluzívak és nem sűrűn, mondhatni ritkán fordulnak elő.

A negatív élmények, vélemények ellenére, még mindig azt mondom, hogy jó dolog az exkluzivitás. Rengeteg olyan játékkal volt dolgom, a NES korától egészen napjainkig, ami miatt azt mondom, hálát adok az égnek, amiért kitalálták a saját platformra való fejlesztést. Olyan nagy ágyúk, mint a Nintendo Mario-ja, a SEGA Sonic-ja, Az Xbox Master Chiefje vagy a PlayStation Kratos-a nem létezhetne. Felsorolni is nehéz lenne, milyen előnyökkel jár egy egy platform, így gépekre bontva fogjuk ezt kitárgyalni közösen, amit kicsit korábban a Pixelközön is olvashattok, valamint értesülhettek róla a Pixelköz Facebook Oldalán vagy aki engem mint GoDach jelöl a facebookon. Természetesen, pár nappal később, a teljes tartalommal itt is olvasható lesz, és hű szolgája és blogere maradok a Gamekapocsnak is.

Addig pedig….

….Játsszatok

7.
7.
Spectrum
#6: Még a multiplatformmal önmagában nem is lenne baj, bár itt már kiütközik, hogy a fejlesztés irányát a szűk keresztmetszet határozza majd meg (soha nem a high-end PC-re lőnek). Ez viszont a PC-s hardcore-nak (amilyen én is voltam) baromira nem tetszik, és kezdődik a "minden a konzolok miatt van".

Pedig igazából amikor a WoW megjelent, a Blizzard egyből levágta, hogy a grafika azért olyan, amilyen, mert az átlag-PC-sekre optimalizálnak. És ez a tendencia azóta is jelen van minden MMORPG-ben.
Ha viszont egy játék high-end PC-re jön, akkor az úgy jön le, hogy "magas a gépigénye", még akkor is, ha a program amúgy jól skálázható. És akkor a játékosok a fejlesztőknek támadnak, mert "nem tudnak optimalizálni".

Ezért szerintem a zárt platformok játékfejlesztésre ideálisabbak, az exkluzívok pedig azok a system seller címek, amikért érdemes konzolt (vagy konzolt is) tartani. Bár én szeretem a multiplatformokat is konzolon, pl. a Black Flag, a TESO, stb. a maguk kategóriájában csodálatos játékok.
6.
6.
godach
#5: Jó meglátás.
Kiegészíteném még annyival, hogy ha lenne még két konzol a piacon (pl phantom és SEGA X), akkor még több minőségi exkluzív lenne, és még igénytelenebb multiplatform címek.
5.
5.
Spectrum
#1: Egy nap valaki kitalálta, hogy ZX Spectrumra játékot ír. Meg Atari-ra. Meg Enterprise-ra. Meg Sega Megadrive-ra. Meg C-64-re, meg MAC-ra, meg Linuxra, meg Amigára, meg PlayStation-ra, meg PC-re, meg XBOX-ra. Meg iOS-ra, meg Androidra, meg régi Java-s mobilra. Meg kvarcjátékra, PSP-re, Gameboy-ra, Vitára.

És akkor jössz azzal, hogy fusson minden csak PC-n?

A mai teljes játékipar kilencven százaléka mehetne közmunkásnak, hardveripar dettó, nem lenne verseny és minf MineCraft-on élnénk meg LoL-on, mert abban van a pénz.

Mass Effect is box-on kezdte, Kratos meg PS-en, a PC a legrizikósabb platform jelenleg. És ha az exkluzívok fejlesztői is átjönnének, csak még több egér osztozkodna ugyanazon a sajton. Szerintem...

4.
4.
godach
#3: Persze, én sem. És nem volt annyira összeesküvéselmélet szerű, PCMR meg főleg. Én sem rajongok egyes cégekért. Nem a jókedvemet akarják ők, hanem a pénzem. De ettől még, ha a pénzemért kellemesen szórakozom, akkor nem kívánhatja senki, hogy akasszam fel magam. Rengeteg ingyenes szabadidős tevékenység van, a játékipar nem az. Sosem volt és sosem lesz. És az exkluzív tartalmakat még mindig nem tudnám a DLC, Early Acces, FTP játékok közé sorolni.
3.
3.
mestermagyar
#2: Megpróbáltam a lehető legkevésbé összeesküvéselmélet és PCmasterrace-szerűre megírni, de a tényeket nem hagyhatom ki. Úgy beszélni erről az egészről, mint ahogy a középkorban a szövegbe beleírták keményen a vallást, na én azt nem fogom megtenni. :P Ha az a valami ott van, akkor nem hagyom figyelmen kívül, pl. hogy a cégekre nem úgy tekintek, mint aki mellett fel kell sorakozni rajongóként.
2.
2.
godach
Végül is, beszélhetünk itt megannyi összeesküvés elméletről, de valamivel vásárlókat és felhasználókat kell szerezniük. Annyi az egész, hogy míg az adott platform tulajdonosa jól jár (mert jól jár az exkluzívokkal) addig aki nem rendelkezik a hardverrel, az szív, vagy reménykedik.
Természetesen én is örülnék, ha egy gépen futtathatnék mindent, de nem lehetséges. És ez biza, sosem lesz az.
1.
1.
mestermagyar
"egy üveg üdítőtől sem várhatjuk el, hogy az Miranda, Pepsi és 7UP ízű is legyen, csak mert szeretnénk mindegyik ízét érezni."

De ez nem üdítő, hanem platform, és az egyetlen ami akadályozza, az a kapitalizmus, végsősorban tehát el lehet várni, az ellentétét csak a cégek által befolyásolt elméd állítja. A konzol egy eredetileg a játék feature használatára jó célhardverek, ehhez illően alakult a gondolkodásod, hogy nem lehet minden egyszerre, mialatt a Personal Computer pedig pont arra teremtetett, hogy mindenre jó legyen amit mai generációs konzolokhoz hasonló hardver el tud látni a mai számítógépekben (minden más a játékon kívül), tehát igenis többízű az ital. Tulajdonképpen a játékok korlátja platformok között csak a kontrollerek. Bármin futtathatnál crusader kings 2-őt (értsd bonyolult stratégiát) használhatóan ha az összes konzol rendelkezne egérrel/billentyűzettel, a verekedős játékok meg már most kontrollerpreferáltak még PC-n is.

"ha azt akarjuk, hogy ez működjön."

Nem akarjuk. A cégek akarják.

"Olyan nagy ágyúk, mint a Nintendo Mario-ja, a SEGA Sonic-ja, Az Xbox Master Chiefje vagy a PlayStation Kratos-a nem létezhetne."

Jójó igen, vannak jó minőségi belgyártott exluzívok, legtöbbjük minőségi, de ez egy elég sarkított feltételezés, hogy ne jöttek volna létre ezek a címek. Egy párhuzamos univerzumban, ahol nem lenne saját játékcég alapítás, az hogy nézne ki? Minden valószínűséggel a lefizetett exluzívokba menne minden pénz, akkor pedig ugyanott tartunk, és valszeg majd fel is lesznek vásárolva. Ha pedig tovább akarunk menni, és egyáltalán nincs semmilyen exluzív, az azt jelenti hogy tulajdonképpen csak egy platform van. Valószínűleg a nintendo akkor játékfejlesztő lenne, a platform oprendszerkészítője, steamje, meg valszeg csinálna ilyen címeket mint a halo meg a GOW. Az anyag nem vész el csak átalakul.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...