godach

godach

Terminator Genisys kibeszélő, vélemény

Link másolása
Az a világ, még zöld volt. Teli nevetéssel és lehetőségekkel. Én nem ismertem, azt a világot.

Szevasztok Gamerek! />
 Mocsok jó kedvem van, mert bár a bevételi adatok alapján sajnos nem, de a film megnézése után kiderült, hogy egy szuper kis Terminator filmet kaptunk. A filmet megnézve, többször is végigfutott a hideg a hátamon, főleg az újraforgatott jelenetek miatt, az első részből. Azt hiszem, ilyennek kell lennie egy Reboot-nak. Meg is mondom most nektek, hogy miért.

Annak, aki nem látta még a filmet! (Spoilermentes)

 A történet 84.-ben kezdődik, amikor Sarah Connor-t, egy egyetemista lányt aki a pénzét egy helyi gyorsétteremben keresi, meg akarja ölni egy jövőből érkező robot, egy úgy nevezett Terminator. Bár, külseje emberi, a bőr alatt egy fém halálosztó rejtőzik, akinek nincs lelkiismerete, nincsenek érzelmei, csupán egy dolog vezérli, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban végrehajtsa a feladatát. Sarah segítségére azonban, az emberi ellenállás egy férfit küld, akivel végül sikerül megállítaniuk a robotot. Ezt a részt kívánja feldolgozni és eltörölni a mostani, így a következő részek bemutatását, hanyagolnám is.


Amikor elkezdtem a filmet nézni, már akkor láttam (rajongóként), hogy ez bizony a saját magam kis pontozásában, nem fog helyt állni mint elfogulatlan anyag. Az első húsz percben, már a jövőben zajló események, az első rész újraforgatott képkockái, a szövegek, a zene és úgy egyben az egész, megfogott. Nem értem, az interneten áramló 5-6 pontos kritikákat és a (számomra) felelőtlen lehúzásokat. A film látványos, és végig pörgős, azonban nem értek egyet azzal sem, hogy tömény akció. Kicsi odafigyeléssel látszik, hogy az unalmas részek eltörlése érdekében döntött így a rendező, amit nagyon jól tett. Aki tehát, nem látta a filmet, annak ez egy nagyon jó belépő lehet a Terminator univerzumba.



Annak, aki látta a filmet!

Ami nem nagyon tetszett...

 Kezdjük azzal, mi nem tetszett a filmbe! Nekem személy szerint, nem tetszett Sarah amikor apának szólította a gépet. Ettől, még érthető. Úgy néz ki mint egy ember. Ő volt vele, miután megölték a szüleit. Teljesen logikus lehetne valójában, azonban nekem mégis erőltetettnek tűnt.
A második, amit nem tudom kinek köszönhetünk. A szóvégírót vagy a magyar fordítókat kellene e jól felpofozni, de amikor elértünk addig, hogy a „Nincs végzet, csak ha magad is bevégzed” szinte már epikussá vált szöveget átformálták, nagyon megharagudtam és enyhe csalódást éreztem, egészen a film végéig.


Talán ennyi negatívumot tudnék mondani, hisz szerintem minden más a helyén volt. Jól összehozták az alternatív jelent, itt 2007-ben. A rajongók anno, biztosan várták az 1997-es Ítélet Napját, amit gondolom, most próbáltak 2017-re átadaptálni, szerintem nem nagy sikerrel. A lezáratlan történetet, leírom annak, hogy alapból trilógiába gondolkodtak, így történhetett meg, az is hogy végül nem kaptunk magyarázatot arra, ki is küldte vissza a Terminátorunkat, hogy már Sarah Connor szüleinek megölésénél óvja és készítse fel a lányt a háborúra. Még azt sem tartanám meglepőnek, ha ebben a valóságban Reese is és Sarah is túlélnék az Ítélet Napját, és a háború végén, ők maguk küldenék vissza a gépeket.

 A harmadik és egyben utolsó dolog a Trailer. Nagy Spoilerfóbiás ember vagyok, így lehetőleg egy engem nagyon érdekelt anyagról, megpróbálok mindent elkerülni ami csak lehetséges. Azonban, vagyok annyira türelmetlen egy majom, hogy megnéztem a Trailereket, ami nagy hiba volt. Hála istennek, ezt a hibát a Salvationnál nem követtem el, aminél szintén voltak annyira barmok, hogy a film pontszámából, minimum egyet a spoiler miatt vesztettek. Itt is lett volna azért áll leejtés a javából, ha nem ilyen bénák. Ilyenkor érzem azt, hogy annyira hülyének nézik az embert, hogy lassan a mozijegyre is rá írják a csattanót, mert nem hiszik, hogy az emberek maguktól felfogják majd.



Ami viszont, nagyon tetszett...

 Több olyan dologgal is rendelkezett a film, ami miatt felkaptam a fejem.
Az első ilyen, az újraforgatott jelenetek. Bár tisztában voltam vele, hogy az első részt feldolgozzák, ilyen minőségre és hasonlóságra nem készültem fel. Több olyan részletet is elfelejtettem az első részből, amit itt látva viszont azonnal fel tudtam idézni.

 Az új Terminator (a mágneses térrel rendelkező) valami rohadt keményre sikerült. Meg volt a T-1000-es feeling, mégis egy fejlettebb, félelmetesebb, kegyetlenebb és elpusztíthatatlanabb rohadékkal találkozhattunk, nem úgy mint a T-X megjelenésekor, akivel egyébként nem lett volna nagy baj, de bőven visszalépés volt a mimetikus polialoid után.

Külön dicséretet érdemel még, a John Connort játszó Jason Clarke is, aki vezetőnek és gyilkológépnek is tökéletesen hihető és kiemelkedő volt. (Itt is megemlíteném, hogy jobban jártam volna, ha megpofozom magam, mint hogy megnézzem a trailert) Viszont a T-1000-es itt is hozza a formáját.



A sorozatig, nekem Linda Hamilton olyan szinten Sarah Connor volt, mint amilyen Farkasnak, Hugh Jackman, de akár a Dallas Jockey-ja. Pótolhatatlan. Aztán, ez a sorozatnál megváltozott, most pedig Emilia Clarke végül elfogadtatta velem, hogy bár mai napig szeretjük Linda-t, mégis pótolható. Egy kis dögös Sarah Connor ez a Clarke és azt kell mondjam, hogy Kyle Reese-nak pedig teljesen hihető és tökéletes Jai Courtney is.

Arnold még mindig főkemény. Nincsenek szívhez szóló monológjai, de megkapjuk cserébe a már jól megszokott beszólásait. És bár, ezek is kicsit bugyutának tűnhetnek, mégis mosolyt csak az ember arcára.
-Szükségem van a ruhádra. Vedd le most. Gyorsan!
-Nem lesz szükséged ruhára. Már régóta vártam rád!

 Lényegében, minden percét ittam a filmnek. Végig élveztem és még a rengeteg könyv mellett, amit olvastam és játékok mellett amit játszottam, kicsit konzervatív létem ellenére is azt kell mondjam, tökéletesen nyúltak bele a történetbe. Gondolom, kerek egészet, majd a harmadik rész végén várhatunk, de hű maradt a Terminátor univerzumhoz, és mégis jól adaptálta át a történetet napjainkba és csavarta meg.

És figyeljetek a filmre, ne maradjatok le, Robert Patrick-ról sem. ;)


Játsszatok.

9.
9.
godach
#7: Úgy hiszem, ismerlek annyira hogy tudsz haladni a korral. Nekem tetszett, bár a könyvek miatt, megismertem már pár alternatív idősíkot, talán azért nem vettem annyira a szívemre, mint a "nagy" rajongók.
Ha valaki simán azt mondja, hogy szar, akkor ne higgy neki.
Manapság am is szokás ez a depresszív hangulatú, lázadó szabadságharcos életvitel minden téren. Másrészt, szerintem kurvajó film lett ;)
7.
7.
Yanez
Nem merem az egészet elolvasni, mert még nem láttam, csak az "Annak, aki még nem látta részt". Nos haver, mivel én is nagy Terminator rajongó vagyok, gondolom nekem is majd annyira bejön, mint neked! :)
4.
4.
godach
#3: Mert Ő John Connor és a Skynet Nanobotokkal rendelkező megtestesülés hybridje. De mondja is a filmben, hogy nem tudja megölni sem Reese-t sem Saraht, mert akkor nem létezik John Connor, így a Skynet ezen formája sem. Gondolom majd a 2. vagy harmadik részből fog kiderülni, hogy végül is ki küldte vissza őket.
3.
3.
DON GONDOCS
Röviden az időutazásról. A film azzal a jövőben kezd 2029 amit az első részben beszéltek. Kyle ryse-t ebből a jövőből küldik 1984-be, ami már egy alternatív idősík, ide küldik a t800ast (20??/20) 1973-hogy megmentse a 19 sarah conort.Oké, nos, előszőr megérkezik a t-800 2029ből-1984-be oké őt hamar le is rendezik, de itt már itt van a t1000 is akit valószínűleg egy másik alternatív jövőből küldtek de őt Kyle ryse likvidálására.(az eredei t1000-est91-be küldték. (Talán egy kínai skynet küldte XD), Oké őtis elintézik. A t800kinyert a csippet és kész időgéppel elmennek egy alternatív 2017be ahol a genesys veszi majd át az uralmat de akkor már itt van a szintén 2029-ből küldött nanobotokkal génkezelt John Conor. Itt elpusztítják a skynet-genesyst az időgépet és Johnminatort. Meg ugye itt van a fiatal kyle reese is. Őt mért nem próbálta elpusztítani hybrid terminator?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...