godach

godach

Játszd végig 2006-ot!

Link másolása
Neked mi az, amit ebből az évből pótolnál, vagy ajánlanál másnak?

Szevasztok Gamerek!


 Gondolom, aki olvasni szokott már megszokta a listázásom. Olyan dolog ez, amit akaratlanul csinál az ember, hogy az egyre jobban romló, hosszú távú memóriáját, kisegítse. Na most, van nekem egy olyan listám is, ami évekre bontva, jegyzi azokat a játékokat, amiket még pótolni szeretnék, és ez az év a címből is kiderülhetett már, hogy a 2006-os lesz.

Ebben az évben még jelentek meg játékok a PS2 és Xbox Classic gyöngyszemekre is, valamint a hetedik generációs konzolok elterjedésével megkezdődő PS3, X360 és Nintendo Wii konzolokra. Természetesen a PC-s fronton sem maradunk el, és a handled programjaira is vetünk néhány pillantást. A 2006-os évből nekem elég sok cím megvan, így az alábbi linken szemezgethettek a játékokkal, mi is az ami nektek pl pont nincs. Kezdjük is akkor.

Először is, amit pótolni szeretnék az a nagy sikerű Empire Earth második részének kiegészítője, az Empire Earth II: The Art of Supremacy. Nagyon kevés stratégia van, amivel hajlandó vagyok játszani, de az ötlet és kivitelezés miatt, ez egy olyan game.


Hatalmas Driver rajongóként, többszöri próbálkozásra sem sikerült a Driver: Parallel Lines-t megszeretnem. Illetve nem kötött egyszerűen le. Azt hiszem, mivel az első két részt és a San Fransiscot imádtam, így egyszer még mindenképp szánok időt neki, mielőtt végleg lekerül a listáról.


Sosem fogtak meg igazán a Jrpg-k, de valamiért a Final Fantasy-val teljesen más a helyzet. Azok a csodálatos történetek, amiket elmesélnek, azok a kalandok amiket átélhetek, azokat szinte semmilyen más játék nem tud nekem ilyen minőségben nyújtani. A gyönyörű átvezetőikkel, a következő a Final Fantasy XI
amit szeretnék egy kipróbálás erejéig mindenképp megnézni.


A Scarface: The World Is Yours mindig is érdekelt. Részben a film miatt, részben pedig a sokak által emlegetett Vice City hangulat és hasonló környezet/kor miatt. Eddig mindvégig kimaradt. Remélem ez változni fog.


Érdekes dolog a Gothic 3. Szinte a legnagyobb kedvencem a Gothic sorozat és több száz órát játszottam az epizódokkal a harmadik részig bezárólag, mégis a második alapjátékán kívül, egyet sem sikerült befejeznem. Bármennyire is imádom, néha amikor elkap a hév, akkor is egy telepítésen kívül sokkal tovább nem jutok, pedig még a soundtrack is sűrűn be van nyomva itthon, annyira imádom minden percét a játéknak. Tervben is van, hogy lekapva a díszdobozt, egy nyugodtabb hónapot csak ennek fogok szentelni.


Stratégiai szempontból két olyan játék volt amin felnőttem. Az egyik az AoE sorozat a másik pedig a C&C. Mindkettőt nagyon szeretem, világostul mindenestől, mégis ritka kevés résszel játszottam, vagy fejeztem be, így a Age of Empires III: The War Chiefs kiegészítő is helyet kapott a listán.


A Tom Clancy's Splinter Cell: Double Agent és a Tom Clancy's Rainbow Six: Vegas két dolog miatt került ide. Egyszer, mind a Splinter Cell szériát, mind a Rainbow Six szériát nagyon szeretem, másrészt pedig ez a komolyabb shooter hangulat is nagyon kellemes egy két hónap lövölde után.




2009-ben a Star Trek reboot filmje után, belezuhantam az univerzumba. Sokszor gondolkoztam, hogy mennyire tudnék helyt állni egy űrhajó menedzsment -féle játékban, ezért is szeretném kipróbálni a Star Trek: Legacy-t.


A Samurai Showdown V és a Final Fight: Streetwise gyerekkori kedvencek folytatása révén került ide. Míg a SS-el szívesen szabdaltam, addig a Final Fight azt hiszem a fiatal kor egyik leg meghatározóbb játéka lett számomra. Kíváncsian várom, mennyire fognak majd lekötni ezek a címek.

A Metal Gear Solid 3: Subsistence egy dolog miatt van itt. Hipe, vagy Hype mindegy. Mindenkitől akitől hallottam róla, csak a magasztalást kaptam. Mennyire jó, mennyire epic, mennyire kemény. Ezért, nem is akarok kimaradni én sem egy részből sem. Mind fenn van a listán, bár a Metal Gear 1-2-őt már sikerült kijátszanom és a Ground Zeroest is. Na és ezért került ide a Metal Gear Acid 2, Metal Gear Solid: Portable Ops is.







A 24: The Game kizárólag a sorozat miatt van jelen, ami viszont elég rég óta jegelve van. Újra elkezdve, talán lesz kedvem Jack Bauer szerepében lövöldözni kicsit.


A Far Cry Instincts: Predator is kíváncsivá tett. A Far Cry első részét többször is végigtoltam és nem bántam meg, valamint a Classic gépén az Instincts-t is elég sokáig elvittem. Most 360 tulajként, meglesném miben is más a Predator alcímmel ellátott része.


Ha kérdeznék, hogy egy jó kis semi-arcade repülő szimulátort mondjak már, akkor biztos hogy az Ace Combat szériát említeném, ami néhány éve, már végre PC-re is ellátogatott. A Ace Combat Zero: The Belkan War viszont még PS2-re jelent meg, de ez nem hátráltathat abban, hogy a sorozat ezen darabját is végigjátsszam.

Régebben hatalmas GTA rajongó voltam, amit a negyedik rész valamilyen szinten kiölt belőlem. A III. és Vice City azonban örök kedvenc marad a San Andreas után. Ezért is van, hogy már a rongyosra játszásuk helyett inkább ha majd rám jön a nosztalgia láz, inkább a Grand Theft Auto: Liberty City Stories és Grand Theft Auto: Vice City Stories lesz majd soron.



Az Urban Chaos: Riot Response csak egy cím, amit még anno pucér-szájú koromban valami 576 teszt miatt kezdtem el megkedvelni. A listán azóta is rajta, a pótlás pedig azóta is várat magára.


Szintén gyerekkori kedvenc a Dragon Ball is, amit sikerült nemrég újranéznem. Most ezeknek a játékoknak a pótlását „tervezem” így a Super Dragon Ball Z, még a sorozatig és a felzárkózásig várat magára. No meg a cím miatt érdekel, de még addig kifaggatom a rajongókat, megéri e rászánni az időt.


Ámulattal töltött el, mire képes az Xbox360 amikor legelőször megláttam a Dead Rising-et rajta. Azóta is tervezem, hogy egyszer, ezt a játékot én is végig fogom játszani. Azóta már a másodikat majdnem (főellenség hijja) lepörgettem, de nem felejtettelek el, első rész.


A Ninety-Nine Nights egyszerű ok miatt szerepel a listán. Egyszer, egy rendelgetés keretein belül, kerekítés céljából hozzádobtam a csomaghoz és így azóta is itt a polcon. Ha más nem, egy próbát biztosan megér.


Nintendo konzolon nem tudom emlékszik e még valaki a Spy Hunter játékra. Én, rengeteg időt töltöttem vele ezért nagyon kíváncsi vagyok, mit tud a 3D-be áthozott játékuk. Sajnos a pontok nem elég biztatóak, de erre már párszor ráfáztam, ezért mindenképp megér egy próbát nekem a Spy Hunter: Nowhere to Run is.


Mortal Kombat: Armageddon nekem hatalmas csalódás volt az 5.-6. résszel együtt, mivel éveken át csak csorgattam a nyálam utánuk. Aztán a fatalityk átdolgozása sem igazán tetszett és a pörgős harc elhanyagolása sem. Viszont, most a világ újra Mortla Kombat lázban ég, ezért egy esélyt ez a rész is kap még.


The Legend of Spyro: A New Beginning. Ez a játék, tipikusan az amit csak a gyerekek miatt fogok elkezdeni. Van, hogy mese helyett, valami Crash-t, vagy hasonlót kérnek délutánra, és én pedig szívesen eleget teszek és játszom nekik. Rengeteg cím került így ide, amit egyébként nem kezdenék el, de ha már a kellemest össze lehet kötni a hasznossal, akkor miért is ne.


A Destroy All Humans! 2 az első résszel együtt érdekes koncepciónak tűnik. Kíváncsi vagyok rá.


Van pár olyan játék, amit nagyon sajnálok, hogy exkluzív. Régebben így volt ez a Call of Duty 3-al is, amit Classicon vittem végig, de még versenyben van, mert ugyan azon újra játszani nem akarom, de 7. generációs konzolon, szívesen végigizgulnom újra az eseményeket.


1-2-3. Ezeket a részeket rongyosra játszottam a Tony Hawk's szériából, ezért nagyon érdekel a többi része is. Ilyen a 2006-os Tony Hawk's Project 8 is.


Érdekes világával a Wii-s Red Steel is felkeltette az érdeklődésem. Meg is vettem azóta már, csak jelen esetben mind a 6 bemenet el van foglalva a TV-ben, így a Wii beüzemelése várat még magára.



A Tomb Raider: Legend is a 2013-as reboot miatt van itt. Addig csak szemezgettem velük és pár részbe belekóstolgattam, de igazándiból a gépszíj sosem kapott el. Sokak véleménye szerint, az első pár résszel majd igencsak fel kell kötnöm a gatyát. Hát legyen.


A Tenchu: Dark Secret és Castlevania: Portrait of Ruin szintén gyerekkori részek miatt vannak itt. Bár, elég hátul vannak, mégis itt vannak és talán a közeljövőben pótolni is sikerül a címeket.




A Star Wars: Lethal Alliance, a James Bond 007: From Russia with Love, és a Medal of Honor: Heroes pedig egész egyszerűen azért került bele a halmazba, mert egyik világa sem áll távol tőlem, és egy zsebben elférnek, ugyan is a PSP-n vagy a lassan megérkező NDS-en megjelent játékokat akár még a munkába is magammal vihetem.




És ami nem maradhat ki ebből az évből, az igazi gamerré válásom első játékának feldolgozása a New Super Mario Bros. Részletezni, nem részletezem...

Enyi volt, vagyis ennyi lesz. Véleményeteket, tapasztalataitokat szívesen fogadom, de esetleg ha valami elkerülte volna a figyelmem ebből az évből, azt is.
Aki csemegézni kíván, az ITT találhatja a 2006-os játék megjelenéseket.

 

Játsszatok!!!

13.
13.
godach
#11: Nagyon kíváncsi vagyok rá. Számomra azok az igazi címek, amin nem látom az idő vas fogát. Nem csak a grafikára gondolok, hanem az egyedi és elbűvölő játékelemekre, ami ha beszippant akkor nem azon agyalok, hogy ez a játék 8-10 éves :D
12.
12.
godach
#10: Szerintem a jelen generációra gondolt, csak már az emberekbe belerögzült ez a "next gen" jelző :D

9#: Igen. Vannak azok a játékok, amikre bőven ráférne a remastered. Én sem ezeket a 2-3 éves játékokat remasterelném, de hát na. Nem mi csináljuk őket ;)
11.
11.
p3ti
Dead Rising első része volt messze a legjobb zombis játék amivel valaha játszottam - imádom a mai napig. És a bontatlan Dead Rising fémtokért perkáltam le messze a legtöbbet a steelbookjaim közül - mocskos drága volt...
10.
10.
mestermagyar
#9: Miért kell nextgenre, a mostani nem jó?
9.
9.
strike19
Ezek nagyon jó címek.A mostani generációba 2 év alatt nincs ennyi minőségi játék.
Ha ezeket átlehetne ültetni next-genre nekem a Scarface,Gta Vice City Stories kéne legjobban.
8.
8.
godach
#3: Próbáltam a 25 To Life-t, de inkább hanyagolom ezeket az ingerszegény játékokat. Így is rengeteg van, amivel tolni szeretném. A Marvel Ultimate Alliance kimaradt, de most így meglesve, felkerült a kipróbálásra váró címekhez. THX.

#7: Nothing
Köszönöm a véleménynyilvánítást, erőltetni nem fogom a Drivert, de azért még egy esélyt kapni fog. BLACK-et kijátszottam és ekkor döntöttem el, hogy van része az életemben a konzol ex FPS-eknek. Ezzel tanultam meg újra joyon FPS-t játszani, de egyébként is hatalmas játéknak tartom. Tehát azért nincs a listán, mert végigjátszottam. Outrunt próbáltam, nem jött be a Genesis Collectiont pedig PSP-n nyúztam sokat. A Ridge Racer pedig túl arcade volt, bár meg nem mondom, melyik részét próbáltam. Lehet, hogy a 7. előtt még valamelyiket.
7.
7.
godach
#1: Amikor egy játékról, ilyen szenvedélyesen hallok beszélni valakit, mindjárt megjön a kedvem hozzá, és úgy érzem, hogy ez az a cucc, aminek helye van a piacon. AoE3-ban biztosan megfogadom a tanácsod, és majd rákeresek az Empire Earth 2-re és annak multijára is, hogy van e még esély rá.
Valójában olyasmi okok miatt távolodtam el, főleg a stratégia játékok multijától is (mivel ezekkel játszom a legkevesebbet), mint a Starcraft is, amit Lan-on már elég jól kentünk egymás mellett, aztán neten szétaláztak minket. Végül egy videón láttam, hogy már-már nem is játszott ellenünk a srác, hanem valami fanatikus módon, kívülről fújta az összes billentyűkombinációt és 2 perc alatt komplex várost húzott fel. Ilyenkor az embernek elmegy a kedve kicsit, hisz nem folyton ezekkel a játékokkal tolja, mint jelen esetben az ellenfelem. Hasonlóan kellemetlen C&C Generals élményben volt részem, így inkább kerültem a multit :D

#2: Thevon
Én teljesen mást hallottam a Libertyről és PSP-n toltam is egy darabig. Nekem tetszett, de majd kiderül, hogy neked volt e igazad. Scarfacet, én is hasonló okok miatt szeretném kipróbálni.
6.
6.
Nothing
-Én nem vagyok Driver-fan, de a Parallel Lines abszolút pozitív élmény volt számomra. Ha nem jön be, ne erőltesd. :)
-A két GTA spinoff is abszolút megéri a pénzét, főleg a VCS, ami meglepően sokat átment az eredeti hangulatából. Sok érdekes újítás van benne (Jet Ski rulez!), nagyon jók a zenék és persze ott van Vice City - ez a város egy mezei tetrisnek is csillámhabos hangulatfürdőt adna!
-A Spy Hunterből inkább a 2001-es "remake"-t ajánlanám.
-Ami az MK Armageddon-t illeti, a vagonnyi karakter miatt szerintem a VS mód a legerősebb indok mellette, szóval társaságban az igazi. Az egyjátékos módok nem túl hosszú életűek. Kicsit "hígabb" az egész, mint mondjuk a Deception, de egymást csépelni - mint általában - nagy poén.
-Én a a Trilogy pack-ban játszottam a Tomb Raider: Legend-et, így kicsit összemosódnak az emlékek az Anniversary-val és az Underworld-el, de ami biztos, hogy mindhárommal jól szórakoztam (melyik másik TR-ben döngethetsz egy Ducatival tokiói irodaházak tetején? :D).

Részemről 2006-ból mindenképpen szót érdemel a Black, az OutRun: Coast 2 Coast, a Genesis/Megadrive Collection és a Ridge Racer 7.
5.
5.
DON GONDOCS
Nameg ebben az évben jelent meg az Marvel ultimate Alliance első rész ami az x-men legends 2 höz képest ugyan nem lett sokkal jobb de elég jól vegyítették a marvel univerzum főbb gonoszait és helyszíneit. Az ú hősök aránylag jó összelettek válogatva, bár Hulkot és Venomot hiányoltam azok csak a boxos verzióban voltak benne.
4.
4.
DON GONDOCS
Télleg Godach te ezt a 25to life ot próbáltad? tisztára egy low buget 50 Cent: Bulletproof, csak pofátlanul csaló ellenfelekkel.
3.
3.
DON GONDOCS
Emlékszem amikor először láttam a rainbow six vegas trailerét teljesen elvoltam ájulva lehetőségeitől, fedezékharc fegyver testreszabás, a 2 társ irányítása kötélen leereszkedés, (mondjuk azóta se volt hasonlóan jó kommandós játék). Ehez képest a Siege egy kiherélt Swat4. Sajnálom hogy a Splinter cell helyett a Ghost recont folytatják, ugyan tetszett AW de valahogy a SC trilógia utáni részei egy fokkal jobban bejöttek és a DAben végre jobban átjött hogy a tetteinknek súlya van 3 befejezés meg csak külön öröm.
Az MGS3 erősen ajánlom, szerintem ez a legjobb rész a sorozatban, hiába szivatott az irányítás, egy idő után teljesen beszippantott a játék, a boss harcok talán itt voltak a legemlékezetesebbek.
A Dead Rising egy hatalmas időrabló játék a borzalmas chekpointnak köszönhetően, de látványosan lehet benne aprítani. Itt a bossharcok igazán embert próbáloak. Sok sikert.
A Tomb raidernek viszont nyugodtan es neki elég hosszú és elég jó lezárása van, vagyis a sorozathoz képest.
2.
2.
Thevon
Nekem a Liberty City Stories kifejezetten nem tetszet t azt hittem,hogy vissza hozza a GTA III hangulatát,de nem így lett,a Vice City Stories az teljesen kimaradt,mert nem mertem kockáztatni a Liberty City Stories után,de jónak tűnik.A Scarface-t kipróbálnám viszont egyszer,mert van egy jó hangulata.
1.
1.
mestermagyar
Az empire earth 2 egy legenda volt számomra amikor játszottam! Olyan multiplayert terített annyi lehetőséggel és egyedi birodalmakkal, hogy ámultam. Naponta felmentem és volt pár magyar akikkel rendszeresen toltuk. Csak játék szinten, de ismertük egymást. Olyan politikai hazárdírozásokat hajtottunk végre a kidolgozott diplomáciával, hogy az AOE csak a sarokból figyel. Minden alkalommal megpróbáltam az egyetlen középkori puskaporos unittal alázni az ellenséget. Kicsit unethical voltam persze ezzel, meg egyszer amikor győzelemre álltunk, feltámadt bennem a gonosz, ellenséggé tettem a szövim és a befalazott királya birtokában kisujjal game overt adtam. Pozitívum hogy én voltam végső és egyetlen győztes abban a match-ben :P. The Tyrant!

Egyetlen gondja, hogy a gamespynak "köszönhetően" nincs már multi ahogy régen (amikor én néztem legalábbis már nem volt). Ha akarsz még talán szerót találni, csapass fel a gamerangerre, talán lelsz 1-2 játékost. :D Úgy tudom singleplayer vagy, de ez a játék multira termett! Nem is emlékszem hogy toltam e singlet a kötelezőn kívül.

Az Age of empires kampányok a DLC-ben is tudtak, ott viszont több mint ajánlom. Csak ha nem tudnád, az ázsiai kieg és ez kompatibilisak (2 vagy 3 volt?). Az uccsó (ami talán az ázsiai) kieges verza elindításával (ha mind megvan) ott lesz minden eddigi kampány, minden játszható nemzet, és minden újítás. Csak veszítesz ha nem abban kezded el az anyaországodat.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...