A Bungie belső problémái miatt folytatás helyett a Destiny idén egy masszív kiegészítőt kapott. Az MMO beütésű elsőszemélyű shootert indulása óta rengeteg kritika érte. Leginkább a kellő mennyiségű tartalom hiánya miatt adtam én is hamar túl a játékon, habár azt hozzá kell tennem, hogy azzal a kevéssel remekül elszórakoztam. Korábban megesküdtem magamnak, hogy a cég rólam nem gombol le több lóvét, de az összes eddig kiadott DLC-vel megpakolt Legendary Edition megjelenésével egyre inkább viszketett a tenyerem, hogy újra visszatérjek abba a világba, mely a legjobb multiplayer élményt nyújtotta számomra PS4-en.  A kiegészítőket a kiadvány letöltőkód formájában tartalmazza, de anyagilag még mindig jobban járunk mintha külön vennénk meg őket, ugyanis enyhén szólva túlárazták őket. Az első DLC, a The Dark Below olyan kevés pluszt nyújt, hogy pénzt se szabadott volna érte kérni. A második, a House of Wolfes pár fokkal jobb, látni rajta, hogy a készítők kezdenek reagálni a játékosok panaszaira, de a szükséges megújuláshoz még mindig elég kevés. A nemrég megjelent The Taken King más tészta. A 2.0-ás frissítéssel karöltve a játék érdemi változáson esett vele át.

Végre kapunk egy kidolgozott kampányt szép átvezetőkkel és Nathan Fillion rendkívül szórakoztató beszólásaival feldobva. Persze pár óra alatt ez is kivégezhető, legfőbb funkciója, hogy bevezesse a felfedeznivalóval jól ellátott új helyszínt (a főgonosz Oryx barátságtalan űrhajóját, a Dreadnought-ot) és az összes korábban bejárt bolygót megfertőző ellenséget, a Takent. Ők ugyan lényegében a már meglévőek felpimpelt árnyékai, de rendelkeznek pár olyan saját képességgel, amik a frissesség erejével hatnak. A Dreadnoughton a legtöbb időt a Court of Oryx nevű arénéban érdemes eltölteni, ami egyfajta loot cave-ként szolgál. Rúnákat eleinte nehéz szerezni hozzá, de, ha elég időt töltünk a hajón, előbb-utóbb megszór a játék eggyel, vagy belefutunk azokba, akik már szereztek. Az új fejlődési rendszerben sokkal könnyebb előre haladni, de, ha elértük a 40-es szintet, megint csak a megfelelő felszerelések segítenek az erősebbé válásban. Nem örültem neki, hogy a korábban bivalynak számító páncélom és fegyverem az új rendszerben elavult lett. A bosszúságomat enyhítette, hogy a nem kellő, de amúgy magas szintű felszerelések beolvasztásával felturbózhattam az engem érdeklő cuccokat. A glimmer, mint fizetőeszköz továbbra is alig ér többet egy lyukas garasnál, ahogy a napi feladatok teljesítésével simán összegyűjthető legendary pontokkal se megyünk túl sokra egy bizonyos szint felett, mivel a Towerben megvásárolható eszközök max 280-as fokozatúak. 

A játék a megint csak körítésként szolgáló sztori végeztével ezúttal nem hagy magunkra, hanem eleinte bőven gondoskodik egyéb tennivalóról. Az egymás elleni harc tere, a Crucible most már rendlelkezik annyi pályával és móddal, hogy a játék ezen része ne váljon egyhangúvá. Az új karakter alosztályok további változatossággal szolgálnak, habár egyes hozzájuk tartozó speciális támadások szerintem túl erősek lettek. A Strike-ok szintén keményebbé váltak, viszont nehézségi szinten belül a variációs számuk még mindig alacsony. A legjobb újítás, hogy a Towerben és a Reefben megtalálható szövetségeseink questekkel látnak el. Nem szabadultam az érzéstől, hogy a sok rohangálást igénylő, de lényegében síkegyszerű feladatokkal csupán le akarnak foglalni, azonban azt meg kell hagyni, hogy a teljesítésük nem értelmetlen, sőt elengedhetetlen, ha jobb cuccokat akarunk magunknak. Sokuk épül a taken főnökök előcsalogatására, akik kizárólag akkor dugják elő az orrukat, ha rajtunk kívül más játékos is van a helyszínen. Még jó, hogy, ha valamiben, akkor résztvevőkben a Destiny nem szenved hiányt. Csak győzzük kivárni, hogy a megfelelő időben legyünk a megfelelő helyen. A tevékenységek ismétlődése egy idő után megint elkerülhetetlen és, ahogy 280-as light szint felé érünk, ismét túl sok múlik a szerencsén meg a már letudott feladatok újbóli végrehajtásán. 

A Bungie tudatosan rájátszik arra a kényszerre, hogy mindig meg akarjuk szerezni a jobb felszerelést, így tart a Destiny akkor is ott, amikor már csak az automatizmus hajt előre. A trükk persze nem működne, ha a játék magja nem lenne jól megcsinálva. A kulcs az egyszerűség. Ezért olyan szimplák a küldetések is, mivel így bármilyen sorrendben újból végrehajthatóak. Nem kavarják meg a narratívát, hisz az olyan vékony, hogy alig van rajta mit. A lényeg a játékélmény, az önmagában is addiktív lövöldözés. Ehhez teremtettek egy látványos világot, amiben mindig történik valami és adtak hozzá egy rakás olyan képességet valamint fegyvert, amiket élvezet használni. Javítani a Destiny-n azért még mindig volna mit, és most nem Ghost hangjára gondolok, amiből akkora ügyet csináltak. Példának okáért a legnagyobb kihívást tartogató Raideket - melyek léte az állandó tápolásnak értelmet ad - sokkal több emberhez el lehetne juttatni, ha volna matchmaking. Összességében az új kiegészítő javított, sőt hozzátett a Destinyhez, ugyanakkor meghagyta néhány alapvető hibáját, ezért csak azoknak érdemes beszerezniük, akiknek eleve bejött a Bungie játéka. 

ÉRTÉKELÉS: 75%