Norbiii

Norbiii

34/F
Moderátor
üzenetet írok neki

Nintendo vs Playstation vs X-box

Link másolása
Most elemezném nektek e három konzol történelmét, múltját, esélyeit...

E három nagy közül a legnagyobb tapasztalata az N-nek van. Ha csak a jelent, vagy az utóbbi időket nézzük, akkor kijelenthetjük, hogy a NINTENDO nem a hardvert tartotta legfontosabbnak, hanem a játékélményt. Hardverileg sok kritikát kapott a Wii is, és most  a Wii U is. Nos ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy sok embernek meg kéne már értenie, hogy a Nintendo mindig is a játékélménnyel hódított, ezt tartotta  a legfontosabbnak, míg a SONY, és a Microsoft konzoljai inkább a hardver téren aratott, főleg a SONY a Ps3-al, de ez igaz a Ps1, és a Ps2-re is, persze a játékélményt e két cég is fontosnak tartotta, csak más rétegett céloztak meg, mint az N. (többnyire) Míg a SONY és a MICROSOFT konzoljai többnyire a mai modern gamek kedvelőit szólítják meg elsősorban, addig az N más vízeken evez. Többnyire teljesen más stílusú gamek jöttek N-re. Sok barátibb, szórakoztatóbb játékok, és emellett megtalálhatóak a régebbi stílusú oldalnézetes gamek is. Persze nem csak....hiszen pl: a ZOMBIU-val az N, a hardcore játékosokat is megcélozta, és azért Wii-re is rengeteg mai stílusú játék jelent meg....! (Pl: CoD, Resident Evil Darkside stb...) A Nintendo egy harmadik választható alternatíva!!!

 

Na, de egy kicsit vissza a történelembe.

E három nagy közül a 80's években csak egy szerepelt az N. (A SEGA.val jókat versenyeztek..XD) A Nintendonak már akkor volt konzolja, mikor a SONY, és a Microsoft még a láthatáron sem voltak. A Nes, és a SNES hatalmas sikereket aratott, viszont a Playstation megjelenésével egy nagy riválist kapott az N, sőt....hardverileg köröket vert a Ps1 az akkori SNES-re. A Playstation lemez alapon működött (CD), míg a SNES kazettával. A SONY első masinájának fantasztikus hangzása volt, és már 3D-s alapokon működött. Mindezek ellenére még 1994 után is keresett cikk volt a Super Nintendo, de nem annyira keresett cikk, mint  a Playstation 1. A Nintendonak is váltania kellett. Jött a Nintendo 64, amely egy nagyon jó cucc volt, de a Ps1-el nem tudott igazán versenbye szállni.  NINTENDO-SONY: 0-1. De mint tudjuk: A HARDVER NEM MINDEN....

Teltek az évek, és csatlakozott egy harmadik: A MICROSOFT. Az első konzoljuk az X-box volt. A Nintendo Gamecube, és a Playstation 2 volt a vetélytársa az első Microsoft konzolnak. E generációt a Ps2 nyerte meglehetősen simán. Ha nagyon bele akarnék kötni e témába, akkor sem tudnék...A Playstation másdik konzolja tarolt, és mindent vitt. A Gamecube, és az X-box masinából meg nagyjából ugyanannyi darab kelt el...nagyjából...! Az érdekesség az, hogy pl: a grafikában itt nem volt akkora a különbség a három játékkonzol között. Sőt...Tán még ki is jelenthetjük, hogy tán a GC grafikája egy picit jobb is volt, mint a Ps2-é, (Bár nekem nem volt Gamecube-om, tehát nem tudok 100% infót mondani) de hiába a Ps2 mindent vitt.

SONY-NINTENDO-MICROSOFT: 1-0-0.

Teltek az évek, és jöttek az újabb konzolok. Jött az N forradalmi konzolja a Wii, jött a Playstation 3, és jött az X-box 360. Hardverileg lekörözték az N konzolját, de csak hardverileg. A Ps3 rendelkezett Blu-ray, lejátszóval, és technikalilag hihetetlen erős gépet rakott össze a SONY. A SONY, és a Microsoft konzolján HD tv-n is játszhatunk, míg az N konzolján ,,csak,, sima tv-n (persze rá lehet kötni kábellel HD tv-re, de persze a felbontás attól még nem lesz HD felbontás!). Hiába a technika, meg a hardver, a Nintendo Wii-je valami egészen újat hozott a játékvilágba, és forradalmasította a mozgást. Gomb nyomogatás helyett, mozgással irányíthattuk a gameket. Ennek is (de nagyrészt ennek) köszönhetően az első években a Wii köröket vert eladásokban a Ps3/360-ra, köröket! Nem győzték gyártani a Wii-t, szinte mindenki Wii-t akart. Aztán a SONY, és a Microsoft konzoljaira is elhozták a mozgás világát. A Ps3 hasonló alapokon működött a mozgás terén, mint a Wii, a 360 viszont valami egészen újat hozott. Az egész test mozgását érzékelte az X-box 360 a Kinect kamerának köszönhetően. Ahogy ezek a dolgok bejöttek, úgy csökkent a Wii, és a Ps3/360 közötti távolság. Az olló zárult, zárult, és zárult.....

NINTENDO-SONY-MICROSOFT: 2-1-1. (Először 1-1-1 pontozást írtam, de a 2-1-1 tán jobban tükrözi az elmúlt 6 évet...)

 

És ha mindezeket figyelembe vesszük, akkor feltehetjük a kérdést, hogy MI LESZ MOST? A Nintendo a Wii U-val megint egy különlegeset alkotott. Hardverileg valószínű, hogy megint az N konzolja fog ,,alúlmaradni,, de mint tudjuk a hardver nem minden, és hogy a NINTENDO elsősorban mindig is a játékélménnyel hódított. A SONY, és a MICROSOFT új konzoljai valószínűleg nagyon erősek lesznek, de a Nintendo-t soha sem szabad leírni!

 

Mit gondolok én?

Én egyenlőre a Wii-nél maradok. Konzol árakhoz képest igen olcsó, és hatalmas élmény, és mivel most vettem ezért 2-3 évig biztosan maradok a Wii-nél, olyan mintha 2006 lenne, mikor kijött a Wii. Most végre én is kipróbálhatom azt a konzolt, amit több millióan magukénak akartak, és most végre nekem is van. A grafikájával meg vagyok elégedve, a játékkínálat nagyon jó, a játékélmény meg valami elképesztő, és hát a mozgás...na az meg csúcs. :) Ha esetleg új konzolt vennék, akkor csakis N konzol jöhet szóba, a Wii U, de az még odébb van....De persze én meggyőzhető vagyok, és figyelemmel kísérem a SONY, és Microsoft híreket is, de nem nagyon valószínű, hogy elpártolnék az N-től, hiszen csak itt van Mario, Donkey Kong, és az a sok játék, amin felnőttem.....

Köszönöm a figyelmet!

29.
29.
myrte
Tendenciaként meg lehet figyelni, hogy mindig a Nintendo hozott valami újat a játékiparba és a többi nagy cég, mint például a Sony, MS átgondolva újra megalkotta. Kíváncsi vagyok, hogy a következő generációban mit kezdenek a gamepad+mozgásérzékelés lehetőségével. Már az is elég jól hangzik, hogy a Kinect precízebb lett (nekem a Your Shape-hez eddig is megfelelt).

Szerintem is egyre jobban közelít egymáshoz a Ps és az Xbox. Csak az exkluzív címek és az online tartalom különbözteti meg egymástól. Gondolkodtunk egy PS3 vételén az Xbox360 mellé, de elvetettük az ötletet és inkább a WiiU mellett döntöttünk. Rengeteg multiplatform címünk van (Bathman, mass effect, tomb raider...) így fölöslegesnek éreztük a kategórián belül még egy konzolt venni. Inkább a másik utat. A második kategóriát választottuk. A Halo mellé néha kell egy vízvezeték szerelő is :D

A konzol luxus hobbi, így nem csodálom, hogy még mindig veszik a PS2-öt. Nem mindenki tud magának megengedni 60.000 Ft-os gépet 13.000-14.000 Ft-os játékokkal ( a warezt ne vegyük ide). Kiskoromban csak egy NES-em és egy sárga kazettás kínai videójátékom volt. Még akkor is kazettáztam, mikor már javában a szomszéd Playstation-nel játszott. És valahogy még is élveztük tesómékkal a divatja múlt játékokat. Valahogy így lehet Wii-nél is. Hiába nincs überszuper hardver, mégis szeretünk vele játszani. Játék az játék marad, bármilyen legyen a körítés is.
28.
28.
Norbiii
#25: Köszönöm szépen, igen a SEGÁT én is szerettem, és mivel ennyien szeretitek, ezért majd jövök egy SEGÁS bloggal is valamikor..:D
27.
27.
Norbiii
#23: Igazat kell, hogy adjak, mindenki azt vegye, amelyiket szereti....Köszi a komit. :D
26.
26.
Norbiii
#24: Köszi Sanyesz Barátom. :)
25.
25.
msmester
Jó blog lett szegény segat ne emlegesd mert megfájdul a szívem
mondjuk így nekem nintendo + sega játékok = win
24.
24.
Sanyeszpaloc$
Jó lett!
Nekem Boxom van és jó pár évig az is lesz.
És jó hogy kijavítotad az elejét, mert így azért nem volt kerek a perec :), de persze megértem hogy minden szentnek magafelé hajlik a keze ;)
23.
23.
ViktorG
1. Érdekes témát feszegetsz Norbiii, grat! :D

2.Nekem teljesen mindegy (max az exkluzívok miatt nem) , hogy milyen konzolom van, úgyis egy célt szolgál az összes (akár az SNES, akár az XBOX, netán a PSP)...játszani kell rajtuk. A napokban kérdezte az egyik haverom, hogy milyen konzolt vegyen...PS3 vagy XBOX360-at? Válaszként azt mondtam, hogy "Amelyikkel inkább játszanál. Úgyis játékra való az összes, csak mindegyik konzolnak más a célközönsége"

3.Ha választás elé állítanának, akkor PS2, mert játékok terén nagy a választék, meg a korához képest van egy-két játék, ami mai szemmel nézve is szép.....amúgy mindegy.
Én inkább játék téren vagyok válogatós tipus, mint konzol téren. :D
22.
22.
Norbiii
#21: Tudom, tudom....Elnézésedet kérem, igazad van, nem tudom mi van most velem..Jogos a felvetésed...Már javítottam is, és köszönöm. :)
21.
21.
LeonAran
Mondjuk a N64-et kifelejtetted a felsorolasbol az volt a konkurenciaja a Playstationnak nem a SNES.
20.
20.
Norbiii
#14: Köszi, akkor jól tudtam. :)
Ja és neked is köszi a komit. :D
19.
19.
Norbiii
#17: Köszi daenath barátom. :) Í És igen, ők is versenyben voltak, de én most csak a mostani három nagyról ejtettem szót, és azoknak a múltjáról..., de ígérem egyszer még a SEGÁRÓL is írok. :D

Köszi daenath a komidat, jól esett. :D
18.
18.
Norbiii
#16: Köszönöm szépen, ez nagyon jól esett...:D Én csak teszem a dolgom. Kell a Gamekapocson is egy harmadik alternatíva, nem de? XD XD

Köszönöm ahozzászólásod, és igen a SONY-nak mindig is nagyszerű konzoljai voltak, én is szerettem pl: a Ps2-öt. :D
17.
17.
daenath
#14: Jaja, nekem is van GC-m es kijelthetem hogy tenyleg szebb volt rajta a grafika mint PS2-n, es ezt ugy mondom hogy PS parti vagyok, ahogy te is emliteted az NFS-t, de meg mondanam a Resident Evil 4-et is, aztan a Rogue Leader 2 az valami csoda volt, kar hogy a Nintendo politikaja miatt hamar dobtak :(
Norbi szep blog, de en is hianyolom a SMD2/Saturn/Dreamcast felsorolasat, elvegre ok is versenybe voltak, megha mostanra mar szinuk sincs ;)
U.I. Amugy a PSX ha nem lett volna szorakoztato, jatekok tomkelege ide vagy oda, nem lett volna sikeres, kar hogy a Nintendo dobta a Sony kozremukodest hogy egy erosebb uj konzolt csinaljanak egyut, de igy legalabb megszuletet a PS :D
16.
16.
EBR2000
Norbiiit wii széleskörű terjesztése miatt megfogja jutalmazni a N a következő generációs komzolával :)
(Azért tudom mert én tervezem a N új konzolját is ahogy a psét is én készítem XDD )
U.I.: Kinek kell egy Ps 4 ?
15.
15.
EBR2000
Jó lett nagyon a blog.
Nekem a ps az első (míg minden más fannak a wii vagy a box)
Mindenkinek más az ízlése de azért van nekem az első helyen a ps mert nem csak játékra használom hanem netezésre, film nézésre stb.
(Ebben az a vicc hogy az Ms egy multimédiás központot akar míg ps3 már az)
Ez magán vélemény...
14.
14.
p3ti
'' Az érdekesség az, hogy pl: a grafikában itt nem volt akkora a különbség a három játékkonzol között. Sőt...Tán még ki is jelenthetjük, hogy tán a GC grafikája egy picit jobb is volt, mint a Ps2-é ''

Nekem a tapasztalatom az volt, hogy a GC kicsit jobb volt grafikailag mint a PS2,főleg hogy akkoriban az ATI kártyák sokkal erősebbek voltak a konkurenciánál. A classic Boxot csak később ismertem meg, de talán grafikai téren ő volt a legerősebb a 3 gép közül. Mulitplatformerek a boxon voltak a legfolyékonyabbak. Pl, NFS Underground 2nél eszméletlenül szenvedett a PS2őm, a GC pedig akadás mentesen pörgette a játékot^^
13.
13.
RangerFox
A blog jó csak azt nem értem, hogy ha PS3.ból a SUPER SLIMEt raktad be utoljára képnek akkor miért nem raktad be az XBOX360 SlIMET és miért a régi ARCADE-ot?
12.
12.
Norbiii
#9: Köszönöm neked is a véleményed. Az ,,öreg,, Maro közel áll a szívemhez, jó gamek bizony. xd
11.
11.
Norbiii
Uraim!
Köszönöm a jogos kritikákat, már javítottam is. Rosszul fogalmaztam meg, nem így értettem, de aki ismer az tán tudja is. :) Persze, hogy a SONY, és a MICROSOFT is fontosnak tartotta a játékélményt, ez igaz, csak más réteget céloztak meg többnyire, mint az N, így akartam...És ezáltal (is) az N sokszor lesz@rta a hardvert, és inkább adott a játékélményre, addig a SONY, és MICROSOFT gépekenen is persze hogy volt játékélmény, csak más rétegeknek, és erősebb hardverrel. :) Így akartam, és KÖSZÖNÖM!

Sega: Bár a cím nem róluk szólt, szándékosan lett kihagyva, de JOGOS! :)
10.
10.
batmanlego
Jó lett!
De az elején az nem igaz hogy csak a nintendo hóditott a játékélménnyel. És mindenki leszarta hogy milyen a hardvere hisz ezért vettek konzolt. Érdemes lenne kijavítani hogy jó legyen
9.
9.
Sun9us
Nekem a N nagyon kimaradt, nekem csak a sárga kazettás sNes klón-om volt. Az oldschool Mario-n kívül, csak a Pokemon dobogtatja meg a szívem, de ezekkel még mindig játszom, csak telón emulátorral. :-)
8.
8.
Jinbobo
Jó blog lett, de retro játékokat ps3-ra is lehet beszerezni a store-ról. Régi ps1-ps2, sőt a sega, capcom és Namco klasszikusok is elérhetők. Szóval ha valakinek 2D játékokra van igénye, azt a ps3-on is megtalálja.
És még annyit, hogy ha csak grafikailag lennének szebbek a játékok, de a játékélmény a béka feneke alatt lenne, akkor mindkét konzol megbukott volna. Inkább azt mondanám, hogy a két HD konzolra teljesen más jellegű játékok jönnek, míg Wii-re leginkább a platformjátékok és a bulizós játékok jöttek. Így végül is mindegyikre lett egy jókora tábor.
7.
7.
Yanez
A blogod ismét jó lett Norbiii! Ám egy-két dolog mégis szúrja a szememet. Tudod, hogy nem szoktam veled vitatkozni, mert általában mindenben egyetértünk. Majdnem mindenben.
Előszőr is, illett volna megemlíteni a Sega Megadrive 2-t meg még pár masináját, pl Dreamcast. Nem kis port kavartak, sőt! Tudom, hogy a címben le van írva, hogy miről szól e blog. Épp ezért csak megemlíteni kellett volna, nem összehasonlítani. Mondjuk a sikereit.
A második dolog meg egyenesen kiszúrta a szemem:
"Ha csak a jelent, vagy az utóbbi időket nézzük, akkor kijelenthetjük, hogy a NINTENDO a játékélménnyel, addig a Playstation, és a Box a hardverével hódított leginkább."-WTF? Ha az utóbbi két konzolon nem lett volna játékélmény, akkor a hardver mehetett volna a hadd ne mondjam hova. Miért vesznek mondjuk csúcs PC-ket? Mert a hardver a játékokra kell, hogy még jobban élvezhessék azt! Tehát erős hardver=játékok=élmény! Az igaz, hogy az N bivaly hardver nélkül is pazarul hódított és hódít! De attól a riválisokon is óriási a játékélmény. Csak kijavítottalak, mert szerintem nem úgy értetted, ahogy leírtad.
Amúgy látom tartod a formád az N-es blogokkal, gratula! :)
6.
6.
Norbiii
#4: A Ps is nagyon jó, és való igaz, más réteget céloz meg, mint az N, ezt a blogban is elemeztem egy picit...Míg N-re a barátibb gamek vannak többségben (általában), addig a SONY-nál a mai gameket tolják. Ezzel semmi baj nincs, legalább sok közül lehet választani. :)
5.
5.
Norbiii
#3: A SEGA-t én is szerettem...

,,Én is lehet, hogy majd a születésnapi pínzbű veszek biza egy Wii-t, de az biztos, hogy téged foglak először megkérdezni, hogy milyen game-eket vegyek,,

Ez igen megtisztelő lenne, szívesen segítek majd, ha lesz Wii-d. :)

,,Amúgy csoda, hogy nem kaptál még egy díjat a Nintendo-tól, hogy így terjeszted a Wii-t.,,

Na látod ezt nem bánnám...XD XD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...