Kis késéssel ugyan, de még bőven a kvalifikációs limiten belül begördült a blog szekcióba a hatos számú versenyző is, csálé kerekekkel, lógó lökhárítóval és feltűnően gyenge fegyverzettel díszítve. A kormányt vasöklök szorongatják, a család a csomagtartóban sziesztázik megkötözve, az Umbrella Inc. hullámzó formájú erőművésze pedig...nos éppen kondibérletért áll sorba a boxutca túloldalán.
Más szóval: újabb tömény (il)logikai löket gamer vénánkba. No para, a tű abszolút steril!

Míg egyes fejlesztők hivatásszerűen megszakadnak (esetleg hivatásszerűen megszakítják őket), hogy az utolsó anyacsavarig valószerűen viselkedő virtuális járműveket varázsoljanak a képernyőre, addig mások inkább az arcade-világ kevésbé ingoványos, checkpointokkal bőven hintett ösvényét választják. Persze azzal vádolni a játéktermi stílust, hogy túlzottan egyszerű, azért nem lenne igazságos, hiszen ezzel az erővel a profi szimulátorokra is mutogathatnánk, hogy azok meg már nem is videojátékok...
Szóval mindkét oldalnak megvan a maga létjogosultsága a gaming világban - és akkor még ott van egy szintén elég népes tábor, amely a középső sávot foglalja el: a kicsit arcade, kicsit szimulátor kategória. 

Ezen az arany középúton farolgat a WRC sorozat is: egyszerűsített fizika, játékosbarát kezelés, egy viszonylag életszerűen felépített, hivatalos rendszerben. Teszi mindezt többnyire megbízható szintidőkkel, pontszerző helyeken. A jobb etapok között azonban a széria hajlamos sutba dobni az itinert és elnézni egy-egy szigorú logikai balost, aminek eredményeképpen szélvédőig besarazza a szimuláció karosszériáját és horpasztja meg a valószerűség lökhárítóit.

A WRC 4. mechanikai sérülés-modellje például egy másik, speciális középutat sejtet: se nem ilyen, se nem olyan: több, mint csupán arcade-osan lepattanni a falakról, de köze nincs ahhoz, ahogy egy (verseny)autó a valóságban viselkedne, ha mondjuk jó 50 métert bukfencezgetne lefelé egy sziklás argentin hegyoldalban. Ebben az esetben - a készítők meglátása szerint - talán keletkezne néhány hajszálrepedés az oldalsó ablakokon, esetleg kitörne az egyik fényszóró búra vagy drasztikus esetben az illatfenyő is kibogozhatatlanul felcsavarodna a tükörre. Rendben, ez (még mindig) csak egy játék. Nem feltétlenül baj, ha kicsit megbocsájtó a rendszer.
Viszont akkor már arra is rákerdeznék, miért van az, hogy két kanyarral arrébb egy szimpla súrlódásos kontakt a szalagkorláttal - ami amúgy a legjobb versenyzőkkel is elég gyakran megtörténik - rögtön problémák egész hegyeit idézi elő? Instant defekt, elszállt motorháztető, szétrobbanó féktárcsák, elpattanó olajcsövek és előrehaladott vastagbélrák a navigátornak...hogy csak a kórlap első bekezdését idézzem.
(WRC 4.)

Mentség: Nos, nem vagyok sem biztosítási ügynök, sem rally versenyző vagy autószerelő (sőt, még jogsim sincs), úgyhogy bőven fenntartom az eshetőségét annak, hogy rosszul tudom és 200-zal egy szakadékba zuhanni tényleg nem okoz akkora károkat, mint az oldalsó fényezés villámtesztelése a pályát övező védvonalakon.

A gyengébbik (?) nem helyzete a videojátékokban általánosságban 3 halmazra osztható: az elsőben az elrabolt, kiszolgáltatott, megmentésre váró hölgyemények senyvednek segítségért kiáltozván. A másodikban a...khm, khm...önkéntes sellout-szexrabszolgák vonaglanak míg a harmadik csoportban találhatjuk a harcias girl power amazonokat (klubelnök: Lara Croft), akik számára sem a háztartás monoton világa, sem a lealacsonyító pornóipar nem opció. 

A Dino Crisis című "minisorozat" ügyeletes főhősnője, Regina egyértelműen a hármas számú nőegylet képviselője. Erős, agilis, ambiciózus, jól bánik a fegyverekkel és különleges érzéke van az őshüllők (nem a Hefner-félékre gondolok...) idomításában. Nem hiszem, hogy bármilyen hátrányos megkülönböztetést szívesen fogadna, pedig bizony egykori munkaadójánál, az S.O.R.T.-nél érezhetően igencsak próbára tették a tolerancia szintjét: míg hímnemű kockafej munkatársának (akinél a legdurvább bevetések is javarészt a monitorokkal történő intenzív farkasszemet nézésben merültek ki) alanyi jogon egy méretes medveölőt adtak, addig a humoros főnökség a főleg harctéri feladatokra szánt Reginát egy vízipisztoly méretű (és megközelítőleg ugyanolyan hatékonyságú) Glock-kal "tüntette" ki.
Nőnapon talán még töltényt is kapott hozzá...
(Dino Crisis)

Mentség: Talán az S.O.R.T. (Secret Operation Raid Team) valódi jelentése Super Orbital Regina Trolling...?
Bár meglehet, az ügynökök saját maguk választhatták meg a bevetésre vitt fegyverüket, de akkor sem túl ésszerű dolog a leggyengébb stukkert választani vagy egyáltalán elengedni egy csapatot ilyen aránytalan és illogikus elosztásban.

Az élet - állítólag - telis-tele van meglepetésekkel, a fennmaradó részt pedig az olyan mindennapi, triviális dolgok töltik ki, mint például hogy az ég legtöbbször kék, a halak idejük jelentős részét vízben töltik, egy-egy karakter - pláne főszereplő - halála pedig sem a mozivásznon, sem a videojátékokban nem garancia a temetésre.
Szakadékba zuhanás, ünnepélyes fejlövés, egy évadnyi jóban-rosszban epizód vagy megmártózás az olvadt acélban...pff...mindez együtt is kevés, ha az ötletgazdák kapzsisága/lustasága/idiotizmusa felülírja a halál márványozott sírkőbe vésett szabályait.
Kenny feltámad, Jockey Ewing feltámad, Albert Wesker feltámad, vámpírszléjer Buffy feltámad, Jason Voorhees feltámad, Freddy Krueger feltámad, Optimusz Fővezér reboot-ol és persze Crillin - huszadjára is - feltámad.

A Tekken-széria Hulk Hogan-je, a Mishima dinasztia ráncos izomkolosszusa, Heihachi az ötödik viadal tanulsága szerint szintén a fent említett kategória örökös tagsággal rendelkező képviselője. Bár már korábban is elég gyanús volt az öreg, az még talán határeset, ha az embert eszméletlen állapotban lehajítják egy bőven tengerszint feletti magaslatról (lásd.: T1) élő pajzsként (T2) esetleg faltörő kosként (T3) használják. Viszont ha valaki egy tucatnyi böszme Jack robot rituális önmegsemmisítő partijának kellős közepén találja magát, a legtöbb, amiben reménykedhet, hogy a hepaj végére testének legalább egyetlen azonosítható molekulája megmarad a kíváncsi utókor számára.
Bezzeg Mr. H...nos, meglehetős eredeti módon feltámad, illetve nem is hal meg! Sőt, még az arcbőre is kisimultabbnak tűnik, mint azelőtt és azóta 15. havi nyugdíjat is kap!
Na erre nyomj mustárt!
Viszont így minimum magyarázatra szorul, hogy a skót felföld isteni halhatatlanságával megáldott nagypapi hogyan képes a vasököl viadal kontrollált keretein belül néhány jól irányzott pofon hatására legott padlót fogni...
(Tekken 5.)

Mentség: az nincs, csupán néhány pehelysúlyú enyhítő körülmény: Heihachi halála már a legelején is egy teljesen átlátszó fogás volt a Namco részéről. A legnaivabb gamer is tisztában van/volt vele, hogy ahhoz túl népszerű - és nem mellékesen ikonikus - figura, hogy csak úgy ki(ny)írják a szériából.

Wild Wild West - ezúttal szerencsére hallójárat omlasztó hip-hop vinnyogás és Will Smith szánalom-különdíjas ripacskodása nélkül.

John Marston, a tökös ex-bandita esete a törvénnyel jól szemlélteti, mennyire kifizetődő tisztességes életet élni: alighogy felhagyott a gondtalan illegalitással és lecsatolta magáról a pisztolytáskát, rögtön a nyakába szakadt minden, amit csak egy törvénytisztelő polgár "jutalmul" kaphat a sorstól: elrabolják a családját, megzsarolják, meglövik, sorsára hagyják...
John persze nem adja könnyen az irháját: köztudottan nagy túlélő - ami amúgy hatalmas mázli, hiszen innentől kezdve nem csak a colt és a nyúzókés, de a szeretett família élete is a kezében van. Ha motiváció kellett, hogy szembeforduljon az épp csak maga mögött hagyott múltjával, leszámoljon a vadnyugat szellős fogazatú gonosztevőivel és közben extrém szélsőségekig terhelje a lovaglóizmait, hát megkapta!

Az egykori kasszafúró kollégákkal történő állandó konfrontáció azonban - többek közt annak módfelett veszélyes mivolta miatt - igencsak stresszes tevékenység. Bár csekély az esélye, hogy a mexikói határvidék közelében már a kilencszázas évek elején népszerűek voltak a Hofi-kabarék, azt azért arrafelé is tudják, hogy egy kis áramszünet néha kimondottan jól jön, főleg ha életünk trafóháza már feketés füstöt ereget. Márpedig revolverhős-barátunk az egészséges élet híve: semmi kivetnivalót nem talál például abban, ha a fogságban senyvedő szerettei ideiglenesen hátrébb kerülnek a prioritások listáján egy kis barátságos kockázás, patkóhajítás vagy egész estés pókerparti javára.
(Red Dead Redemption)

Mentség: All work and no play makes John a dull boy.

Már nem emlékszem (és nem is igazán fontos), melyik videojáték-magazin vicces kedvű tesztelője poénkodott azon, hogy a T103-as Tyrant modellnél ideálisabb kidobóembert keresve sem találhatnánk. Való igaz, elég csak ránézni a benga monstrumra, hogy a tudatmódosító matériáktól felbátorodott, balhés egyén önbizalma rohamos gyorsasággal fonnyadjon egy elanyátlanodott pudlikutya szintjére - persze ehhez előbb nem árt kicsit átalakítani a placcot, hogy a marcona óriás egyáltalán elférjen a kapualjban...

A testi erő ugyanakkor kétélű fegyver, és azt kell mondjam, ajtónállónk esetében az utasoldali penge bizony meglehetősen tompácska: a srác például úgy töri keresztül magát Raccoon City rendőrőrségének falain, mintha egy origami pagodában lenne - ehhez képest viszont láthatóan nehezére esik likvidálnia az egészséges humán (vagy éppen tofu halmazállapotú...) célpontokat.
Úgy is mondhatnánk: a külseje nagyobbat üt, mint az öklei...bár szkanderozni azért inkább ne hívjuk ki!
(Resident Evil 2.)

Mentség: A Tyrant falbontó manővere egy igen emlékezetes - s nem kevésbé ijesztő - jelenete a sorozatnak, azt meg ugye senki sem szereti, ha egyetlen ütéssel lerendezik az aktuális játékát. Valami köztes megoldás azért nem ártott volna, mert ez így elég vicces ellentmondás - de legalább +1 téma nekünk. :)