Több blogötletem is akadt az elmúlt időkben, de bevallom, azért nem álltam neki egynek sem, mert egyrészt sok időt felemészt, – ez sem egy 30 perc alatt íródott cikk – másrészt pedig kevés aktivitást vált ki. Ezért általában csak akkor írom meg ezeket, ha amúgy is megakarom, függetlenül mindentől. Ez is egy ilyen.

A játékoknak a zene része általában nem különösebben értékelt. De nyugodtan beismerhetjük, hogy a legtöbbször nincs is mit. Viszont akadnak olyan helyzetek, amikor olyan jól sikerül azt eltalálni, ami fokozza a jelenet hangulatát, átélhetőségét. Nekem alapvetően ez a jó zenei album ismérve a videojátékokban.

Úgy gondoltam, hogy miért ne lehetne ezeket egy toplistába szedni? Úgyis divat, meg azt szeretik az emberek. Szóval belevágtam. De tisztáznunk kell néhány dolgot, mielőtt hozzálátunk. Igaz, tíz helyett tizenhárom lesz, mert annyi jutott eszembe, és minek vágnék ki bármit is? Elférnek itt.

A listában csak olyan játékzenék szerepelnek, amik nem licenceltek. Magyarul saját szerzemény kell, hogy legyen. Ezért is marad ki például a Life is Strange. A másik feltétel az, hogy értelemszerűen játszanom kellett vele, hogy tudhassam, valóban hozzátesz-e a jelenethez vagy sem. Ezért is nem fog feltűnni a Nier: Automata, mert bár belehallgattam youtubeon és tényleg piszok jó, nem játszottam még vele. Harmadszorra pedig PC játéknak kell lennie, aminek egészen egyszerű oka van. Nincs konzolom. Ennek hála marad ki például a God of War.
A legfontosabb pedig, hogy minden játékból csakis egy zenét választottam. Emiatt nem lesz az egész egy Witcher 3, Mass Effect 3 ömlengés. Tehát nem az a lényeg, hogy hány baromi jó szám van benne, hanem, hogy az az egy, mennyire dobta meg a játék adott jelenetét.

Most, hogy ezeket tisztáztuk, jöhet az én 13 kedvenc játékzeném, amik hozzátettek a jelenethez, a játékélményhez, ezáltal pedig sokkal jobbá tették azt. Mivel divat sorrendet állítani, ezért én is így tettem, bár voltak esetek, amikor egyenlően jónak tartottam azokat. Előbb a játék neve lesz olvasható, aztán a szám címe (amire rákattintva meghallgathatjátok azt), majd egy idézet belőle. Illetve lehetőség szerint olyan videót is linkelek, ami tartalmazza magát a konkrét jelenetet. De mivel időzített linket nem tud kezelni az oldal, ezért nektek kell odatekerni a videót. Fel fogom tüntetni az időpontot.
Mindegyikhez írni fogok a játékban található jelenetről és annak jelentőségéről, ha van, magáról a játékról is egy keveset, esetleg a történetéről is. Ha spoileres lenne, jelzem – bármennyire is régi a játék, hiszen simán lehet, hogy valaki még nem vágott bele. Lássuk.
--------

 Olvasási idő: kb. 7 perc

Az előző helyezetteket, illetve a szempontokat, amik alapján választok, itt olvashatjátok el.
Lássuk miképp alakul az első hat sorsa.

6. Detroit: Become Human (2018) - Connor Main Theme

„Nos, ezt a programozásod mondatja veled… de te… te valójában mit akarsz?"

Ez a játék azok közé tartozik, aminek nem csak a karakterei kidolgozottak, de a története is. Elárulom, innentől sok ilyen lesz a listában.
Áradozhatnék arról, hogy mennyire tetszett nekem, miért is olyan jó és kivételes, de ezt már megtettem itt egy másik írásomban.

Maga a zene, kemény dió volt, mert Kara témáját ugyanúgy kiemelkedőnek tartom. Elképesztően jó, a három főszereplőnek három különböző zeneszerző dolgozta ki a saját számát, tehát az alkotók is nagy hangsúlyt fektettek a játék ezen részére is. Végül azért döntöttem Connor mellett, mert vele kapcsolatban emlékszem a konkrét jelenetekre is, amikor felhangzik a témája.

Igaz, ez kicsit csalás, ugyanis nyolc perc hosszú, de a játékban sosem halljuk egy az egyben, hanem csak részeit. Például az első perceket a túszejtésnél, amit pedig én választottam, azt az android üldözésénél.

Viszonylag sok kínlódás után végre sikerül nyomokat találnunk, már ott van előttünk a megfejtés, mikor is előugrik a körözött android, nekünk pedig üldöznünk kell, hogy kihallgassuk. Ugye a játékmenet a QTE-re épít, tehát másodpercek alatt kell döntenünk, hogy merre megyünk, plusz jó ütemben kell lenyomnunk a gombokat is, hogy rajta maradjunk a célponton. Már ez is feszessé teszi az egészet, de erre jön még a zene, ami hatványozza az egész hangulatát. Az pedig, hogy nagyon szépen sikerült megrendezni, a végén egy nehéznek (látszó) döntéssel, csak hab a tortán.

Ha ez nem hozta meg hozzá a kedved, olvasd el a fentebb linkelt írásomat, hátha annak sikerül vagy azért nézz rá, mert kijátszottad és hátha olyasmiről is írok benne, amit nem láttál vagy nem jutott eszedbe.

5. The Witcher 3 (2015) - On the Champs-Désolés

„Kétféle ember van: az, aki kihasználja az alkalmat, és az, aki megteremti.”

Itt bajban voltam, mert a játék legjobb zenéi nem megrendezett jelenetek alatt hallhatóak. Legalábbis amennyire rémlik. Emiatt két szék közé kerültem, mert vannak benne fenomenális jelenetek, mint Kaer Morhen ostroma, vagy az erdő banyáival való találkozás, vagy a személyes kedvencem, a vörös báró tragédiája…
Viszont a kedvenc zenéim meg nem ezekben hallhatóak, mint a Silver For Monsters, a Hunt Or Be Hunted vagy a The Mandragora.

De még rengeteget írhattam volna, mert tele van autentikus és kiváló muzsikákkal.

Ezért úgy döntöttem, hogy azt választom, amelyik szám a legjobban tetszik. Ez pedig az On the Champs-Désolés. Ez a Blood and Wine kiegészítőben hallható, egész pontosan akkor, mikor rájövünk, hogy ki lesz a fenevad következő áldozata és ezt megakadályozandó felvágtatunk Anna Henriettával a várba.
Maga a jelenet nem különösebben kiemelkedő, de a kiegészítő az. Ami azt illeti, nem is tudom, melyik mutat be tragikusabb sorsokat, ez vagy a Hearts of Stone. Illetve de, tudom, de csak azért, mert a legrosszabb végkifejletet sikerült elérnem a végén, SPOILER ahol ugye mindenki meghal. Anna is és a testvére is. SPOILER VÉGE
Nagyon szeretem ezt a sorozatot, a harmadik része pedig tömör gyönyör. Elképesztően jó volt.

1:06:48-tól

4. DOOM Eternal (2020) - Rip & Tear...Until it is Done

„Mert ő az, kit rettegnek, nem az embert, vagy annak seregeit. Hanem a fenevad jelét…”

A játék, amiről nem gondoltam volna, hogyha kipróbálom, akkor rohadtul is fog tetszeni. De így lett. Nekem a jó történetek a gyengéim, ezért nem hittem, hogy ez nekem bejöhet. De az ostoba, vérgőzös gyilkolás, kegyetlenül kemény metál zenére… nos, új kedvenc született.
Elképesztő, hogy nem csak szórakoztatni tudott ez az egész, hanem beszippantott. Mikor rám dobja a hordákat, aztán felcsendül a metál, egy darálóvá változtatja mind a harcteret, mind a lelkemet a játék. Pusztítani akartam közben. Ész nélkül és nagyon. De nem is csoda, mikor olyanok hangzanak fel, mint a Meathook.

Én mégis talán az egyetlen jelenetet választottam, ahol semmit sem tehetünk, a bevezetőt. Ahogy hallgattam a felvezetést, miszerint a démonok semmitől sem rettegnek, csak egy valamitől… a játékostól. Aztán pedig beugrik a cím és hozzá a zúzás. Azonnal menni akartam és gyilkolni. Nagyon megalapozta a hangulatot.

Annak egyébként külön örültem, hogy azért valamiféle történet is belekerült a háttérinfókkal, kódexbejegyzésekkel. Érdekesnek találtam és ami a legjobb, egyáltalán nem volt erőltetett vagy gagyi.

3. Mass Effect 3 (2012) - I'm Proud Of You

„Nincs szükségem szerencsére. Van nálam lőszer.”

Ez sem volt könnyű választás. A Mass Effect harmadik része, a trilógia záródarabja, szinte már egy mestermű. Remek zenei albuma van, tele rengeteg, azóta klasszikussá vált darabbal, mint a Leaving Earth vagy a Grunt's Last Stand és még sorolhatnám. De ugye játékonként csak egyet választok. Dilemmában voltam, mert a Leaving Earth szerintem zeneileg jobb, mint ami mellett döntöttem, de ugye a jelenetet is figyelnem kellett.

Ezért határoztam végül Anderson hattyúdalánál. Az az út, amit Shepardként vele járunk be, egy olyan végkifejlethez vezet, ami egyrészt szívbemarkoló, másrészt tiszteletteljes. Magam sem tudtam volna jobb lezárást elképzelni kettőjük kapcsolatának, ebben minden benne volt, ami számított. Az ilyen pillanatokon látszik, hogy a harmadik részt kitűnően írták meg, de ugye a szivárgás miatt a Kaszásoknak gyakorlatilag új indokot kellett kitalálni, ami valljuk be, nem lett a legjobb. Sajnálom, hogy sosem láthatjuk már, milyen lett volna eredetileg. (Itt a kidolgozásra gondolok, mert az elképzelést ismerjük).
Viszont hiába lett a végkifejlet ellentmondásos, az odáig tartó út nagyszerűen megválaszol és lezár mindent, ami a korábbi részekben felvetült. Egész fajok sorsáról dönthetünk, több százéves konfliktusokat oldhatunk meg vagy népeket irthatunk ki. Elképesztő, hogy mennyire aprólékosra sikerült megalkotni ezt a játékot. Nekem ezért az utolsó felvonás a kedvencem.
Meg ugye a későbbi Citadel dlc egy csodálatos búcsú a karakterektől. Az a hab a tortán.

A videó spoileres.

1:35-től

2. Wolfenstein: The New Order (2014) – Ransacked

„Újra a halál kapujánál. Bömböli a nevemet. De ma még nem találkozhatunk. Meg kell nyernem a háborút.”

Elérkeztünk ahhoz a játékhoz, ami különösen a szívemhez nőtt. De nem azért, mert olyan jó a játékmenet vagy mert olyan fondorlatos a történet, ó, dehogy, távolról sem. Hanem a hozzáállásával, azzal amit képvisel. Erre most sokan mondhatják azt, hogy én csak belelátom, de különösen annak tükrében, hogy a második része már mekkora egy hulladék lett (igaz, a steam összértékelése csak eggyel alacsonyabb a korábbiénál, a Youngblood nevű szennynél viszont már jól látható a különbség), kivehető, hogy az első valamiért sokkal jobb. Talán sokan nem tudják, miért, de valami megfoghatatlan áthatja az egészet.

Ez pedig rém egyszerűnek fog hangzani, de a klasszikus mivolta miatt. Azért, mert minden karakter úgy viselkedik, ahogyan kellene, ahogyan illene, ahogy a tisztesség megkívánja. Ebbe nem kívánok hosszan belemászni, mert talán egyszer írok egy összehasonlítást a New Colossusszal, hogy az miért egy rakás szar ehhez képest, mert ott elmagyarázom az első rész erényeit is. Most csak röviden térek ki rá.

A legfőbb oka annak, hogy a New Order hihetetlenül jó, az B.J. karaktere. A klasszikus férfit testesíti meg, aki teszi a dolgát, ugyanakkor mégis tele van kétségekkel, vágyakkal, érzésekkel. Folyamatosan hallhatjuk, hogy mi, mit idéz fel benne, helyszínek, emberek, események. Tudjátok, ez a legnagyobb különbség a második résszel, hogy itt ezeket csak mi halljuk, nem pedig mindenki. B.J. úgy viselkedik végig, ahogyan azt a társadalom elvárja egy férfitól. Küzd, de a kétségeit megtartja magának. Emiatt átélhető a karakter. Hiszen hiába a sok mai maszlag, ha egy férfi hangosan nyavalyog, az még most is egy balfék. Mostanság csak annyi a különbség, hogy ezt nem mindig mondják a szemedbe. Nagyon ritkán lehet azt megtenni, hogy az ember kimondja, ha fáj valami.

Ráadásul a többi szereplő is ennek ágyaz meg. A korábbi bajtársa, aki tolószékbe került, az új lány, akibe beleszeret, illetve az a harcostársa, akit megmentünk az első fejezetben. Bár ennek a vonalnak az öregebb ágyaz meg jobban, a fiatalabb más szempontból közelíti meg az egészet, de nem feleslegesen. Azt is érdemes megnézni.

De nem csapongok, rátérek a lényegre. Azt a zenét választottam, ami az utolsó előtti fejezetben hangzik fel, méghozzá akkor, mikor visszatérünk a rejtekhelyünkre, hogy megmentsük a társainkat. Az egész fejezet nagyon jól felépített, hiszen ahogyan visszajutunk, már az is tragédia, de minket csak azért is tovább juttatnak, hogy tegyük a kötelességünket, megvédjünk mindenkit, mert nincs senki másuk már. Miközben pedig belépünk az ajtón, kezdetét veszi a nácik irtása, erre a számra. Fenomenális.
Ezalatt pedig hallgathatjuk rádión a szövetségeseinket és az egész egy találkozásnál csúcsosodik ki. Az, hogy kinél, a korábbi, első fejezetes választás határozza meg. Vagy az aspergeres csajnál vagy a Hendrix utánzatnál. De mindkettőnek meglepően mély mondandót sikerült szánni.

Elképesztően jó az egész, próbáljátok ki!
A videó spoileres. Egyébként megadom, honnan indul a zenének az a része, amire gondolok, de érdemes végignézni a videót az elejétől, ha megtehetitek.

3:28-tól

1. Spec Ops: The Line - Truth Revealed

„Emlékszel még egyáltalán arra, miért jöttél ide?”

Ez a játék…végtelenül elfogult vagyok vele, mert ez nem csak zseniális vagy megismételhetetlen, hanem mindezek a négyzeten. Egyszerűen lenyűgöző, hogy létezik, az pedig, hogy mennyire kevesen ismerik, végtelenül szomorú.

Erről szintén írtam már korábban egy cikket, ahol részletesen kifejtem, mitől is olyan hihetetlen az egész.
Ezúttal csak röviden térek ki a dolgokra. Dubajt homokvihar pusztította el, minket pedig, a játékos által irányított Walker századost és két fős csapatát beküldenek a zónába, hogy kiderítsük, mi történt a korábban odavezényelt John Konraddal és az általa vezetett 33-as zászlóaljal.

Hogy mitől lenyűgöző a játék? A narratívától, attól, ahogyan azt elmeséli nekünk, és attól, hogy végül miről is szól az egész. Annyira jól sikerült ezt megalkotni, hogy a legvégéig nem is gondolnánk, hogy van itt valami más is…de aztán feltárul előttünk az igazság, az, ami nem az érzéseinkre vagy a lelkünkre próbál meg hatni, hanem az elménkre, a gondolatainkra. Zseniális.

Miközben pedig szembe találjuk magunkat ezzel, akkor hallható ez a zene és jelenet páros, amit a legjobbnak tartok a videojáték történelemben. Akkora csapást okoz az egész, hogy elsőre fel sem lehet fogni, mi történik.

Mindenkinek ajánlom, aki csak egy kicsit is szereti a jó történeteket, mert itt olyan élményt fog kapni, amit soha többé nem felejt el!

Atom spoileres a videó! Csakis akkor nézd meg, ha egész biztos vagy benne, hogy soha nem akarod kijátszani!
Hasonlóan a második helyezetthez, ezt is érdemes teljesen végignézni, de persze ott a konkrét időpont is.

2:40-től

Véget ért a kis utazásunk. Remélem találkoztatok olyasmivel, amit nem ismeretetek, sőt, annak örülnék a legjobban, ha valami felkeltette volna az érdeklődéseteket és kipróbálnátok. Majd írjátok meg ide, akkor is, ha csak évek múlva történik meg.