Fülszöveg
A
Mosnij-szigeten, ahol az emberek már létrehozták a civilizáció egy kis oázisát,
atomrobbanás történik. A túlélő tengerészek a pétervári metróból érkezett
menekülteket vádolják a diverzióval. Azt követelik, hogy a metrólakók találják
meg és adják ki a felelősöket, különben mindannyiukat elpusztítják. Dárda
elkezdi a nyomozást, de közben fogadott fiát, Glebet is meg kell találnia, aki
egyszer csak eltűnik a bunkerból.
Dárda és Gleb kalandjai ezúttal is lélegzetelállítóak, s közben mindketten megismerkednek egy különlegesen szép és titokzatos leánnyal, Aurórával, s mindkettejüknek meg kell küzdeniük a végtelen gonoszság megtestesítőjével, a Fekete Hóhérral…
Cselekmény
Ugye, ez a könyv egy trilógia második része – az elsőről itt olvasható az ajánlóm -, a harmadik külföldön már megjelent, tehát már csak a fordításra kell várni.
A fény felé-nek a végén, hőseink rátaláltak a fentebb említett szigetre, mely egy sugárzásmentes paradicsom, ahol újra kezdte bontogatni szárnyait a civilizáció. Ám, ahogyan azt a hátoldal rögtön elárulja nekünk – a könyvben már az első 20 oldalon kiderül ez – egy atomrobbanással elpusztul a hely – ironikus.
Majd kezdetét veszi a nyomozás, ami többek között azzal jár, hogy az előző kötettel ellentétben, itt főként a metróban fog zajlani a cselekmény. Ez kifejezetten jót tett a történetnek, hiszen így egy újabb szeletét ismerhettük meg a „pétervári világnak”. Meglepően jól kidolgozott a közösség, több olyan „frakcióval” is találkozhatunk, mely az eredeti regénynek – jobb híján így fogok hivatkozni a Metró 2033-ra – nem képezte részét. Példának okáért ott vannak a pakurások, akik kvázi a mérnököket jelentik, vagy a vegánok, akik emberkísérletek segítségével szeretnének visszatérni a felszínre, ugyanakkor megtalálható olyan is, mely már korábban is szerepelt, például a kommunisták.
Természetesen sok egyéb is van, ám nem szeretnék mindent elárulni.
Mivel egy
nyomozásról szól a regény, ezért gyakorlatilag minden helyre eljutunk a
történet során, amit ellehet képzelni – és oda is, amit nem. Olyan apróságokra
is fény derül, hogy mi lesz a metró hulláival? Nyilván nem porladhatnak el éppen
ott, ahol kimúltak.
No de, az első résznél megjegyeztem, hogy tartottam attól, hogy Dárda fogadott
fia, Gleb, egy kolonc lesz az út során. Hála az égnek, akkor tévedtem, ebben a
részben pedig eleve elválasztja őket egymástól az író. Ennek köszönhetően
hosszú ideig két szálon fut a cselekmény, ami az érdekes, hogy mindketten
ugyanahhoz a megoldáshoz közelítenek, csak más úton. Ez ad egyfajta pluszt,
hiszen Dárda mindenkit ismer, tisztában van a metróbeli viszonyokkal, ellenben
Gleb, bár már nem zöldfülű, máshogyan viszonyulnak hozzá a metró lakói, emiatt
egyéb megoldásokhoz kell folyamodnia. Illetve hozzá fog csapódni a különleges
útitárs, Auróra.
Szereplők
Továbbra is
a két főszereplő körül forog a történet, és itt már jobban összefonódott a
sorsuk, mint a korábbi részben. Míg Dárda, a tapasztalatot, Gleb az „újvilág”
leszármazottját testesíti meg, aki már „kész tényekbe született”. Erre ez a
rész nem igazán tér ki, bár Gleb múltjából is feltűnik majd egy fontos alak.
Mindkettejük fog találkozni különböző emberekkel, akik hol időlegesen a
segítségükre lesznek, hol nem.
Auróra főképpen Gleb oldalán lesz látható. Ő fontos szerephez jut a könyvben,
ennek ellenére nem lép előre főszereplővé. Csúnyán hangozhat, de inkább
egyfajta írói eszköz, melyre szükség volt ahhoz, hogy Gleb is ugyanazon cél
felé haladhasson. A jó dolog viszont az, hogy ez nem érződik, sikerült jól
részévé tenni a cselekménynek, jelenléte egyáltalán nem zavaró, a
háttértörténete pedig kifejezetten érdekes. Talán az övé volt eddig a leginkább
az, az eddigi metró könyvekből.
A korábbi könyvből még Füst tűnik fel, aki a végére szintén egy fontosabb szerephez jut. Az elején úgy tűnt, hogy csak azért került bele, mert az előző rész végén is szerepelt, aminek ugye nyitott lett a befejezése. Azonban sikerült neki olyan helyzetet teremteni, aminek köszönhetően nem egy töltelék benyomását kelti.
Több mellékszereplő is feltűnik még, ám nem térnék ki mindegyikükre, talán csak a Fekete Hóhérra, mert őt a fülszöveg is megemlíti. Őszintén szólva, egy Gottschalk szintű őrültet reméltem a felbukkanásában, ám etekintetben csalódnom kellett. Igazából a könyv utolsó harmada előtt csak egyszer bukkan fel. Bár elég marginális a jelenléte, mégis fontos volt a szereplése. Nem kívánom elárulni miért, aki elolvassa a könyvet, annak nyilvánvaló lesz, mire is gondoltam.
A pétervári metró térképe
Benyomás
Az az igazság, hogy az első része piszkosul tetszett, Az ég gyökerei pedig kis híján egy mestermű…nos, azokhoz képest ez nem az. A legnagyobb problémám, hogy képtelen voltam elvonatkoztatni az olasz történet karaktereitől, akik óriásiak voltak. Itt nem találtam ilyeneket.
Ettől függetlenül, a könyv ugyanolyan izgalmas, mint az első részé, akciódús és pörgős, folyamatosan történik benne valami, nincs megállás és nincs elmélkedés sem, amit én hiányoltam. A befejezésével megválaszolásra kerülnek a regény során felvetett kérdések, ám a vége nyitott maradt, akárcsak az első részé. Ez persze érthető, hiszen van egy harmadik könyv is.
Puha kötetes formában jelent meg, közel 330 oldal, tehát hamar végig lehet szaladni rajta. Térkép ezúttal sem került bele, így a pétervári metrót továbbra sem láthatjuk, a neten természetesen ez megtalálható, fentebb linkeltem is a képet.
Bár nem az
első rész fordítója dolgozott vele, nem vettem észre a váltást, elírásokkal és
igénytelenséggel sem találkoztam a könyv során.
Érdemes elolvasni, ha az első részét kihagytad? Fogós kérdés. Alapvetően nincs
sok visszautalás, a két főszereplőn kívül csak néhány mellékszereplővel
találkozhattunk benne korábban, de véleményem szerint nem volna zavaró, annak
hiánya. Igazából egy újabb történetet kapunk, nem igazán kapcsolódik az
előzőhöz, a szigetet leszámítva, de ahogyan az cikk elején is írtam, azt hamar
letudja az író. Egyedül Dárda és Gleb viszonya változott markánsan az előző
könyvhöz képest, de mivel a cselekmény jelentős részében külön utakon járnak,
ezért ez sem okoz gondot.
Végül, itt olvasható néhány idézet a könyvből.
Köszi a térképes linket, erre még nem is gondoltam :D
A három amit olvasok:
Puskin: lírai költemények-verseskötet, olvasgatni szoktam belőle, most viszont egészében kezdtem el.
Ray Bradbury-Holdkórosok temetője. Már jó ideje bele akartam kezdeni. Szerintem egész jó gondolatok vannak benne, fantáziadús de még úgy a harmadánál lehetek (nem hosszú amúgy) úgyhogy konkrét véleményt nem mondanék.
Paul Lieberman-Gengszer osztag. Hosszú és informatív, az író láthatóan komoly tanulmányokat folytatott az akkori Los Angeles-t érintően, minden társadalmi csoport, nagyobb esemény és persze Mickey Cohen életéből is elég éles képet mutat. Ha szereted a témát mindenképp ajánlom :)
A térképre egyébként itt a megoldás. Nem csak Európa, de a többi kontinens metróhálózta is megtalálható rajta.
Ha megkérdezhetem, mi az a három könyv? Hátha éppen valamelyikből készül a következő ajánló :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.