Simonus18

Simonus18

A Szépség és a szörnyeteg III

Link másolása
Ha úgy nézzük, a DOS gémek nem öregek, egyszerűen csak másak: PINBALL EDITION


Bizonyára nem vagyok egyedül azzal az izgalmas helyzettel, amikor a múltbeli gémek képei felidéződnek bennünk, és kiváncsian vágunk bele abba a gondolatmenetbe, melynek eredményeként kiderülne mely gémről, produktumról is van szó, ám persze ha pelenkás hátsóval néztünk még anno kifelé a búránkból úgy nehezen is jut eszünkbe bármilyen név is a jelenben. Így hát belevágunk egyfajta youtube, google kombinálta információ keresgélésbe, reménykedvén, hogy a temérdek klasszikus, öregecske gém között ott lesz az, ami valamikor, azon a helyen, abban a momentumban nyomot hagyott bennünk.

Így voltam a Pinball és más stílusú játékokkal a mostani pár hétben.  Az előbbivel foglalkoznék itt, aholis megosztanám veletek eme néhány nagyszerű alkotást, mellyel még ma is jóízűen el lehet ütni az időt.


90-es évek

 

Az egyik kedvencemmel kezdeném, ami nem más mint az EXTREME PINBALL

Csak szeretni lehet ezt a játékot, mivel minden építőeleme gondosan megformált. Látványában kicsit túl színes néhol, ám a pályák felépítése, struktúrája igényesen kialakított, háttérben oly vagány, kellemes dallamok szólnak, hogy évtizedekig is a fejünkben maradnak. A játékmenet pörgős tud lenni, nem is beszélve arról, hogy minden egyes pályán (4 db) az adott témán belül különböző formát, kinézetet tud a vasgolyó felvenni, hogy bizonyos küldetéseket végrehajtassunk. Köszönhető a változatos elemeknek a játék szavatossága csuklóból meg van hosszabbítva bármely korosztály számára.

Játék letölthető ITT

______________________________________________________________________



A következő gém a PSYCHO PINBALL

A csöppet gyerekesebb színvilággal ellátott flipper gamma szintén változatos játékélményt nyújthat számunkra, és a bő lehetőséget szolgáló személyre szabható beállítások szintén segítenek a változatosságon javítani. Ne tévesszen meg a színesebb világ, azért mégis PSYCHO.

 

játék letölthető ITT 

______________________________________________________________________



A következő csak azért szerepel itt, mert emlékezetes képpel rendelkezett, mely ugyan helyet folglalt emlékezetemben, a játék maga nem rendelkezik oly nagy effektivitással mint az előzők, és így sokat nem is tudok róla mondani, de egy próbát megérhet azok számára, akik nosztalgiázni akarnak.

Ez az EPIC PINBALL ... nyilván a dróid maga maradt meg néhányunkban, mint memory fragmentum.
 

 

Játék letölthető ITT

______________________________________________________________________
 

A következő viszont biztosan érdekes flipper játék lehet, ám valahogy színskála problémákba ütköztem még magával a GOG verzióval is, így némi lemaradásom van eme játék terén. Azért ahol egy Duke Nukem pálya virít, biztosan hordoz magával egy-két örömforrást. Ez a BALLS OF STEEL


 

______________________________________________________________________


2010-es évek 


Ezek után nem állhattam meg, elvégre a kiváncsiság hajtja a személyt azzal kapcsolatban, hogy a múlttal szembe a jelen mit tud produkálni. Sokat nem is kellet keresnem, valahogy máris megálltam az első találatnál, egy szimpla, szolid indokkal: Ennél több nem is kell. Ez a PINBALL ARCADE



Milyen nagy utat tettünk meg számítógépes iparcikkek terén, milyen izgalmas a legkisebb pixelszámokból az egyre nagyobb, bővülő pixelvilágba átlépni generációként, a terjedelmesebb memóriaszámok, grafikus elemeket feldolgozó faktorok mily módon befolyásolják a mai játékok kivitelezési elvét. Bizony, a Pinball Arcade sikeresen feldolgozta mai szemmel ezt a világot, és higgyetek nekem, tovább keresgélni nem kell. 


 
Ami nagyon érdekes ennél a játéknál, hogy eredeti asztalokat dolgoztak fel 3D-s világban a készítők, ennek hitelességét biztosítja a minden egyes pálya kezdetén felugró mini Biography ablak, ahol évszámostul, dizájnerestül az asztal egyéniségének meghatározásáig megismerünk minden egyes pályát, mely nem szolgál nagy segítségget egy érettséginél, de egy legyen ön is milliomos tipusú kvízműsornál tán igen. Habár ez nem is az információ többlet miatt érdekes, hanem inkább amiatt, hogy akármelyik pályán is ugráltatjuk a vasgolyót, ott bizony látjuk, hogy mennyire is fontos egy asztal minősége (bármely szempontból), és ezáltal mekkora nagy élményt nyújt külön egy pálya. Na most ebben a játékban legalább 15 asztallal találkozunk, és mindegyik rendelkezik akkora kapacitással, hogy több órás játékidőt is eltöltsünk rajta. 


 
 

______________________________________________________________________

Aki mégis tovább keresgélne, annak talán a Pinball FX2 lehet tetszetős választás, melyről FrankBlack informált engem, és 2 óra gameplay után én is jelenthetem, hogy ez egy egész jó fantasy Pinball játék, mely gyönyörűen kontrasztban áll az Arcade Pinball realisztikus közlésével, ugyanis egyenest a fantasztikum világába emeli a flipper játékmenetet; fantasztikus látvánnyal és a mai generáció grafikai és gammabeli igényeit egyaránt kielégítő tengernyi extra elemmel. 

 

Az, hogy melyik az érdekesebb az valóban ízlés kérdése: A jó hangulatot a realisztikus vagy a fantasy világ adotságain belül éljük át? Egy biztos, mindkettőben megtaláljuk bőven a kellemes időpazarlás forrását.  Azt is meg kell hagyni, hogy a Star Wars tematikájú asztalok nagy mértékű felfrissülést nyújtanak. 



Nos mielőtt kellően kiaknázom szókincstáramat, befejezném azzal a mondattal eme blogot, hogy tökmindegy mely játékhoz is nyúlunk, bármely célbol is, a flipperek világa nem véletlenül nagy sikerű mainstream fogás, hisz a nem változó kezelendő felület szolgálja az összes többi elem kivitelezésének tökéletesítését, és az arra fordítandó figyelmet ... és bizony, itt sok részlet felhívhatja érdeklődésünket, ahogy egy látszólag primitív felület alatt mily masszív kreatívitást igénylő gondolatok tengernyi halmaza épül egymásra.

Kellemes minőségi időpocséklást!

 

WARNING!: A régebbi játékok futtatásához DOSbox szükséges.

 

 

7.
7.
Simonus18
#6: Egész jónak tűnik, szépen keverednek a stílusok benne.
6.
6.
godach
Bátyám miatt (aki nagy flipper rajongó) ezeken kívül is rengeteget ismerek még. Sonic, Worms stb. Viszont sosem tudott lekötni, egyetlen kivétellel csak.
Mario Pinball Land. Az valami állati. Végigjátszás után, kifüggtem teljesen 100%-ra.
Mintha valami platformer keverék mesét néznél, flipperezés közben. Küldetések, challengek minden ami kell. GBA emuval könnyen játszható.

https://www.youtube.com/watch?v=TEShEpLZTcw
5.
5.
DON GONDOCS
Flipper az igazi időtál játék kategória, amivel szívesen elüt az ember fél-1 órát. Utoljára ps3on játszottam a pinbaliskel.
4.
4.
FrankBlack
#3: Én meg köszi a blogot, mert ennek hatására meg én teszek még egy próbát a Pinball Arcade-el. Ugyanis biztos nem véletlen, hogy sokan a legjobbnak tartják. Sokak szerint ez adja vissza legjobban az igazi flipper asztalok hangulatát, ami persze nem csoda, hiszen igazi, régi nagy sikerű valódi asztalokról mintázták, és sokak szerint a fizika is ebben a játékban a leghitelesebb.
3.
3.
Simonus18
#2: Nyugodtan lehet kiegészíteni, nyilván nem vagyok nagy Pinball-os. Lehetséges, hogy találkoztam azokkal melyeket felsoroltál, de én inkább DOS on nőttem fel, szal nem csodálkoznék ha egyikkel sem találkoztam. Megtekintem a Pinball FX2-t, köszi a tippet (Y)
2.
2.
FrankBlack
Remek blog lett, nagyszerű ajánló. Habár a blogban szereplő játékok szinte mindegyikéhez volt szerencsém, és én egészen kicsi korom óta imádom a flippert, de nekem mégsem szerepel egyik sem a kedvenceim között ezek közül. Az én régi kedvenc flipper játékaim ugyanis nem Dos-osak voltak, hanem AMIGA játékok, és remélem nem veszed zokon ha kiegészítvén a blogot megemlítem ezeket is:

Pinball Dreams, Pinball Fantasies, és a flipperek koronázatlan királya számomra a Slam Tilt.

Tudom, hogy egyeseknek már unalmas vagyok ezzel a szöveggel, mert ezt szinte mindig leírom, ha a flipper téma szóba kerül :)

A mai flipper játékokkal kapcsolatban pedig tudom, hogy sokaknak a Pinball Arcade maga tökély, de talán mégsem mindenkinek, ezért én nem mondanám, hogy nem kell tovább keresni. Ugyanis pl. engem egyáltalán nem hatott meg a Pinball Arcade. Legalábbis számomra nyomába sem érhet a Pinball FX2-nek, és azon belül is főleg a klasszikus Star Wars trilógiát feldolgozó asztaloknak. Persze ízlések és pofonok, nem vagyunk egyformák, de nálam ma is inkább a Slam Tilt, és a Pinball FX2 a befutó.
1.
1.
Drraco
Ez klassz lett, kedvet kaptam egy jó flipperezéshez.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...