erebos

Link másolása
tessék, legyen mibe belekötni

Unatkozom... Mi mást csinál ilyenkor az ember ha nem a gk-ra pakolja ki aktuális élményeit?! :/ Kommersz téma tudom, de ez van... Inkább vágjunk bele.
Szóval a könyvet én karácsonyra kaptam, és az alap sztori egyből fel is keltette az érdeklődésem. Annyira, hogy egyből passzoltam a (szintén nagyszerű) Leviatán-t (sorry) és nekifeküdtem a 460 oldalnak. Egy percig nem bántam meg.


Egy londoni középiskolában fura dolgok kezdenek történni. A rendőröket a héten már kétszer hívták ki a helyszínre, most éppen fegyvert találtak egy diák szekrényében. Simán meglehet, hogy csak véletlen egybeesés az egész, gondolja ezt Nick is, a suli egyik idősebb tanulója. Akkor kezd számára ez az egész gyanússá válni, mikor legjobb barátja, Colin elzárkózik előle, és az egész világ elől, majd mikor visszatér, legyötörtnek látszik és olyanokkal kezd beszélni, akik azelőtt a nevetség tárgyát jelentették számára.
De nem csak Colin viselkedik ilyen abnormális módon. Az osztály fele hiányzik, amit persze a nem létező influenzára fognak. Nick tudja, hogy nincs minden rendben. Valami kering a diákok között, de akárhogyan is próbál információt keríteni a produktumról, mindenhonnan csak titkolózás fogadta.  Egy számítógépes játék volt az. Ennyit megtudott. Ez csak még jobban felkeltette az érdeklődését és nem tudott beletörődni, hogy nem részese az egésznek. A többiek addigra elviselhetetlenné váló hallgatózása csak tetőzte a helyzetet.
Érthetetlenné vált számára, mitől lett egy videojáték ekkora sláger, anélkül, hogy ismerné... Kíváncsisága akkor érte el csúcspontját, mikor osztálytársa végül - nagy titkolózás közepette - hozzá is eljuttatta a CD egy másolatát. A fiú alig fért a bőrébe, ahogy hazaért, telepítette a tartalmát, és készen állt a játékhoz. A kezdőképernyőn piros betűkkel a THIS IS EREBOS felirat fogadta. Nick benn van.


Az osztrák írónő, Ursula Poznanski első nagysikerű regénye történetvezetés terén az elejétől a végéig letaglóz. A sztori olvasása során egyszer nem éreztem, hogy unalmas vagy lapos lenne, sőt néha már-már azon kaptam magam, hogy beleborzongok, vagy épp kiráz a hideg. Akcióban és érzelmekben nem lesz hiány. A szavak egymás után pakolását olyan mesterien végezte a szerző, hogy a könyv szó szoros értelmében olvastatja magát. Én minden alkalommal sajnáltam letenni ezt a remekművet, és olvasása után is nagy üresség fogott el. Ezzel pedig nem csak én voltam így, ugyanis miután végeztem, kölcsönadtam barátomnak, aki aztán 3 napig rá is függött, majd úgy adta, vissza, hogy ez volt a legjobb könyv, amit mostanában olvasott, és hogy többször érezte, hogy őt is kirázza a hideg.

De, mint mindennek, az Erebos-nak is vannak hátulütői. Például a célközönség. Poznanski a tinédzserek körében legjobban kedvelt két műfajt vegyítette össze, a fantasy-t és a tiniregény-t. Ezért is sorolta be a kiadó a tizenéveseket, mint potenciális vevőközösséget. De szerintem a könyv simán megállja a helyét a felnőttek körében is, hisz az alapötlet rendkívül érdekfeszítő, a szereplők, pedig a saját lábukon állnak, nem gyerekek, mint azt elvárnák. Pluszba még ott van a lehengerlő sztori vezetés is, a könyv már csak ezért is megér egy misét mindenki számára, kortól független.


Mint már mondtam a cselekmény sem a fantasy, sem a tiniregény műfaj elemeivel nem áll hadilábon. Nagyszerűen alkalmazza mind a kettőt az izgalom fokozásának érdekében, és tartja köztük a legszigorúbb egyensúlyt. A játék (fantasy-univerzum) és a való világ egyfajta jin-jang kapcsolatban áll egymással, folyamatoson építik, kiegészítik egymást, így Nick életét is.

Van, hogy a történet, szereplők kicsit klisésnek tűnnek, de ez az összképre sosem lesz igaz. Hisz ez egy újfajta téma, legalábbis eddig nem találkoztam ilyesmit feldolgozó könyvvel. Ezért tele is lett tömve egyediséggel és rengeteg kreatívsággal.

ja megéri elolvasni :P. (képek nem az én könyvemről vannak, mert azt koliban hagytam)

 

fin

10.
10.
Solid Snake1984
Nem hangzik rosszul. Majd ha lesz időm, belekukkantok.
6.
6.
sloth
#5: Ezen gondolkodtam én is, hogy inkább fiatal-felnőtteknek nevezzem, de túlzásnak véltem. Tévedtem, na mindegy.

#4: ennyike

#3: oké, annak csak örülök
5.
5.
SLi
#2: "young adult" a pontos megnevezés ha jóra gondolok:
http://en.wikipedia.org/wiki/Young-adult_fiction

Itt van egy elég jó lista:
http://www.npr.org/2012/08/07/157795366/your-favorites-100-best-ever-teen-novels
4.
4.
TheNick
Nem hangzik rosszul, én is utána nézek majd. Ráadásul még benne is vagyok főszereplőként, ezért már plusz pont jár. :D
3.
3.
Mr.Dead
#2: Nincs gond...jó blog lett. Írhatnál többett.(lehet írok én is, a magyar rapről :"D)
2.
2.
sloth
#1: Tényleg. Félreértések elkerülése érdekében is leírom, hogy ezt a fogalmat úgy értettem, hogy tizenévesekrők, középiskolásokról szól, nem pedig azt hogy ezek körében lett divatköny. ;)
Bocsánat, csak nem találtam rá jobb szót.
1.
1.
Mr.Dead
Baszdmeg, oké? Mi a faszért kell leírni azt hogy tiniregény.. :/
Amúgy mivel ajánlottad, úgy is olvasom, csak hát ott a "Ne csak a labdát nézd", és a a Tűz és Jég Dala sorozat 3 részére is osszespóroltam a pénzt....de azután ígérem elkezdem!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...