Reggel öt óra, azt sem tudom hol vagyok, alig aludtam este. Egy ideje valamiért már nem megy, de kezdek hozzászokni a napi közel négy órás alvásokhoz. Legalább mínusz két fok van kint, ezt abból tudom hogy az egész testem remeg miközben próbálom meggyújtani azt a kurva cigit.  Végre aranyos színben parázslik a tűzpiros Pall Mall vége. Mély levegő, elönti a tüdőmet a füst, az erek összeszűkülnek, kezdek magamhoz térni. Most jól esne egy kávé, kár hogy az sincs itthon, na majd egyszer veszek,  miközben erre gondolok tudom hogy most ígértem meg ezt magamnak ezredszer ebben a hónapban, de majd fogok, komolyan.

Lassan ideje indulni. Még mindig kurva hideg van, a gyönyörű bőrbelsős Audi TT absztrakt jégkockává van fagyva. 5:45, késésben vagyok, futólépésben haladok a melóba, de időközben a második cigit gyújtom, pedig még csak 5 perce indultam el. Nem jó ez így, de közben a harmadikat próbálom meggyújtani az előző csikkjével. Ki az ott a távolban aki integet? Ó igen a kedves ellenőr hölgy, akivel minden reggel keresztezzük egymás útját munkába menet. Mikor mellém ér rácsap a karomra- egyszer a dohányzásba fogsz belehalni -, mélyen belül tudom hogy igaza van, ezért kedvesen bólogatok miközben elhaladok mellette. Üresek az utcák, az emberek akik körülvesznek pedig még a legsötétebb sikátoroknál  is ridegebbek. Remélem ma is túlórázhatok, addig sem kell itthon lennem az üres szobában. Igen a szoba, amit megtöltöttem kedvem szerint azokkal a dolgokkal amikre vágytam oly sokáig. Örültem amikor megvettem őket, örültem egy napig, olykor kettőig, utána már rájuk nézni is fájdalmas. Tárgyak, kibaszott tárgyak, amiket képtelen vagyok szeretni, csak használni , mint a nőket régen. Nem voltam jó ember, és egy ideje már hiszek a karmában, de ennyire nem tarthat sokáig, nem basztam ki Ludas Matyival ezerszer, legalábbis remélem. Bár lassan már ezt is elhinném. Milyen öröm volt megvenni a PS 4-et kevesebb mint kétheti fizetésemből. Materiális dolgok, anyagiak. Boldog vagyok, élem az álmot amit hajszoltam és végre valóra vált! Boldog vagyok...boldog szeretnék lenni, szeretném élni az álmaimat, amiket régen hajszoltam. Vagyok...lassan már álmaim sincsenek. Régen voltak, voltak célok. Célok amiket részben elértem, de a másik része darabokra hullott és csak próbálom összerakosgatni a darabkákat, de sokszor úgy érzem nincs ami összetartsa, hiába kapok a utánuk  két kézzel, ha a legkisebb szellő is kifújja a kezemből törmelékeket. Pedig kapálózok esküszöm kapálózok! Látod anyukám, megmondtam hogy fogom vinni valamire. Bizonyítok, minden erőmmel azon vagyok hogy bizonyítsak, de valamit szarul csinálok. Jó lenne beszélni a barátaimmal, de mióta nem Magyarországon élek a kilencvenkilenc százalékuk lemorzsolódott. Nem baj, azok nem is voltak igazi barátok, de sokszor még a legálszentebb szarházi ismerősömet is visszasírom, csak valaki szólna már hozzám, de nem. De nem baj, túlélem. Vagy egy célom ami visz előre, amiért megéri felkelni minden nap és hajtani mint egy hülye. Nekem megéri. Neked megéri? Ne válaszolj, inkább ne, kérlek ne tedd, hazudj ha kell, de ezt már ne vedd el tőlem, mert semmim sem maradt ezen kívül. Ez a 21. századi kifordult társadalom, kifordult emberekkel. Miközben az arcodba mosolyognak és veregetik a vállad a másik kezükkel forgatják a kést a hátadban. De ezt már megszoktam, nem kellenek barátok, ilyenek nem. Engem nem így neveltek, én régimódi vagyok sok tekintetben, sajnos a mai világ nagy része úgy érzem nem kompatibilis velem. Nem szoktam bulizni, nem szeretem a bulikat, nem szeretem a kikent kurvákat, akik képtelenek egyenes háttal állni, mert lehúzza a hülye pofájukat a két kiló alapozó. Nem szeretem a kirakatbábu skacokat, zavarnak, egyenemberek , ugyanolyan ruhákban, ugyanolyan frizurával.....

Talán majd folytatás következik, de most ezt így jól esett kiadnom magamból. Vigyázzatok magatokra srácok.

Sunny