SzDavid99

SzDavid99

Ezekért a játékokért érdemes Wii U-t tartani

Link másolása
Erősödik a Wii U - legalábbis ez látszik a legfrissebb eladási adatokból. És ez nem véletlen: a egyre több kiváló cím érkezik a konzolra.

Kezdjünk egy kis történettel. A Nintendo 2012-ben leplezte le az első nyolcadik generációs asztali játékkonzolt, és azt remélte, hogy a külsős kiadók is rengeteg játékot fognak rá megjelentetni. Ez így is történt, egészen addig, amíg rá nem jöttek, hogy nem állnak jól az eladások terén a megjelenéstől számított több hónap után sem. Több kiadó, aki addig feltétel nélkül támogatta a Wii U-t (Electronic Art, Ubisoft) kihátrált mellőle.

Az, hogy miért nem rohantak az emberek Wii U-t venni, könnyen kikövetkeztethető: a játékosok az erősebb konkurenciára vártak, akik olyan gépeket raktak össze, amikkel a Nintendo gépe nem tudja felvenni a versenyt. És itt most nem a játékokra kell gondolni, hanem a hardverre: elég csak megnézni a videojátékos fórumokat, hogy lássuk, a játékosokat már jobban érdekli, hogy mi dübörög a burkolat alatt, mint az, hogy milyen címek érkeznek az adott konzolra.

Természetesen nem mindenkit ilyen egyszerű lenyűgözni, sokan a mai napig várnak a következő játékgépük megvételével, így japánban hozzá is láttak sok nagyszerű játék elkészítéséhez, aminek az eredménye már most is jól látszik: jelentősen megemelkedtek az eladások. És az érdeklődők száma is növekszik, hiszen szinte nincs olyan játékos, aki valamelyik Wii U-exkluzív címet ne látná szívesen a polcán.


Az év elején egy régóta várt, nagyszerűre sikerült cím került a boltok polcaira Donkey Kong Country: Tropical Freeze néven. A régebbi játékosokat nem kellet győzködni a megvételéről, és mivel Wii-n sokan kipróbálták az előző részt, így többen vásároltak belőle egy példányt az előző generációs gép táborából is. 

Májusban pedig befutott a várva-várt Mario Kart 8, amely még mindig hatással van az eladásokra. A sorozatot nagyon népszerűségnek örvend a játékosok körében, talán ez a "minden konzolra egy" stratégiának is köszönhető, hiszen így garantálva van a szoftver szavatossága. És ez elég fontos tényező egy olyan játék esetében, ami a legjobb szórakozást társaságban nyújtja, legyenek azok a társak a szobában melletted, vagy a bolygónk másik felén.

A nyári "uborkaszezonnak" nevezett jelenség után a Hyrule Warriors bukkant elő, ami bár nem lett hibátlan, mégis sokaknak került a tulajdonába, mint a Zelda és a Dinasty Warriors rajongók közül. A játék ráadásultámogatni fogja a Zelda Amiibo figurát, aminek a hasznát vehetjük akiegészítőkkel bővített kalandok során.

Senkinek sem kell bemutatni a Bayonetta 2, ami 91 pontos Metascore-al biztosította a helyét az év játékai között. Ráadásul aki megvásárolta a második részt, az ajándékba megkapta az eredeti Bayonetta-t is, így már Wii U-n is tökéletes lehet a kollekció. Arról pedig már nem is beszélve, hogy hány rajongót csábított el a Nintendo az exkluzivítással.

Szintén idén érkezik még a Super Smash Bros. for Wii U, ami megfoszthatja a trónjától az előbbi címet, hiszen a cím már bizonyított 3DS-en, és ott elég rendesen megállta a helyét. Miért ne lenne ez így itt is, amikor rengeteg plusz tartalom kerül bele ebbe a verzióba, ráadásul ez lesz az első játék, ami támogatja az Amiibo figurákat.

Captain Toad Treasure Tracker.JPG

Ha még marad pénzünk a karácsonyi szezon után, akkor azt költhetjük a Captain Toad: Treasure Tracker-re, ami önálló címmé nőtte ki magát a Super Mario World-ből. Az aranyos körítés, és a több mint 70 pálya már önmagában eladja a játékot, és igen, ez is támogatja az Amiibo-kat. 

És ez még mindig nem minden! -  kiáltana fel most a Teleshop-os John, aki minden hétvégén feltűnik a televízióképernyőn. És igaza is lenne, hiszen 2015-ben jelenik meg a Yoshi's Whooly World, ami szemkápráztató fonal-világgal nyűgöz majd le minket, jön még az aranyos lövöldözős játékként elhíresült Splatoon, amiben nem egymást kell majd a túlvilágra juttatnunk, hanem a falakat kell színes festékkel beborítanunk. Vásárlásra ösztönözhet majd a Mario Party 10, az új pályaépítős cim, a Mario Maker, valamint a  Xenoblade Chronicles X

Aztán ott vannak még azok a nagyszerű produktumok, amelyeknek a címét sem tudjuk, mint például a következő Kirby játék, a The Legend of Zelda új része, és a puzzle-játékokra építő Mario vs. Donkey Kong, aminek a végleges nevét még talán Tokióban sem tudják.

Nem semmi! Lesz tehát mivel szórakozni idén és jövőre, este és napközben, télen és nyáron. Főleg abban a tudatban, hogy a fentebbi címek csak azok dobozos exkluzívok, amiket eddig bejelentettek. Ezek után már csak jó játékot tudok kívánni, és kitartást a sok munkához, amivel szerezhetünk annyi pénzt, hogy megvásárolhassuk őket.

37.
37.
ShitgunWarrior
#33: PS 4, én is kissé megbántam a Wii U-t :D, de szeretem azt is, a game a nextre meg majd jön, mint a fosás egy tál sóscukor után :D
36.
36.
ShitgunWarrior
#7: Tökéletesen igaz! Én nagyon szeretném, ha ilyen címek is jönnének, az N-es címek mellett! Mondjuk AC van kettő is, de mivel azok vesznek inkább wii u-t, akik N rajongók, így a Wii U-sok nem célközönség. Én ezért is rontottam el kicsit, mert nem vagyok olyan hajjdenagy Nintendo rajongó (persze nagyon szeretem őket) Ps 4-re nem volt pénzem. Ubisoft meg bekaphatja! Én épp az AC IV-et akarom beszerezni, de nem hagy hidegen majd a WD-sem.
35.
35.
myrte
Megírtam a sajátomat :P http://wiihungary.hu/news.php?extend.1163
34.
34.
myrte
#33: Ebben az évben a Zelda Wind Waker remake lett. Ha nem játszottál az eredetivel, akkor garantáltan élvezni fogod. Ebből a szempontból mázli, hogy nem volt GC-m.
Ezen kívül figyelmedbe ajánlom a Monster Huntert és Lego Cityt :D
33.
33.
Csoki80
#25: Szerintem a Fifa a PS2 generáció óta szinte semmit nem változott :-)

GTA hiányozna, de ellennék Zeldákkal, ha lennének. ...

Én jövő nyáron veszek új gépet, de komolyan nem tudom, hogy mit vegyek.
ps4 a legerősebb de semmi game + fos menü. one ugyanaz, de legalább jó a menüje. wii u meg szép és jó, de jövőre már a második normális Zeldának és Metroidnak stb kellene megjelenni és még az első sincs :-(
..... most mi legyen............... :-)
32.
32.
godach
#30: Az, hogy bejelentik még jelenthet 2-3-4 év fejlesztési időt. Tehát nem feltétlen vágják el a WiiU-t, csupán jelzik, hogy továbbra is a konzoliparban kívánnak maradni és folytatják a munkásságukat.
31.
31.
Vidpro
Ez az írás megragadja a lényeget. Nekem is van egy Wii U, mert én mindig is Nintendo-s voltam, de ez nem azt jelenti, hogy csak azzal játszok. Nem vagyok egyik konzol ellen sem, mert mindegyikről tudnék pozitív dolgokat mondani. Én szerintem nagyon jól döntöttem a Wii U-val, mert mellette van beszereztem egy nagyon erős pc-t is és szerintem nem kell több.
30.
30.
myrte
#28: Esetleg a Kínába való low badget konzolukat, de ha csak belegondolsz. Nem lenne értelme leváltani egy olyan konzolt, amire most adták ki a legjobb címeit (Bayonetta 2-re és SMB-ra gondolok. Ezek nem olyan címek, miket évente kiadnak).

Nem értem, hogy miért is kell bizonygatni egy olyan ember számára, hogy a Nintendo jó konzolt adott ki, akinek Luigi a profilképe. A Wii-t, 3DS-t is a süllyesztőbe jósolták aztán mégse ott végezte.
29.
29.
simon 555
Egyetlen amiért vennék az a Fatal Frame 5, de nem hajlandoak kiadni nálunk.
28.
28.
RangerFox
#26: Szerintem meg a Nintendo azévben jelenti be a következő generációs asztali konzolját..
27.
27.
SzDavid99
#25: Biztos vannak egy páran, ha már megéri rá kiadni.
26.
26.
myrte
#25: Ez igaz, de aki nem Fifa rajongók, azt hidegen hagyja.
Am ahogy írtam, amint megerősödik a WiiU, jönnek ezek a címek is ki a konzolra. Szerintem már a 2016-os tuti kijön.
25.
25.
RangerFox
#24: Nem tudom hogy ki akar Fifa 2008-cal játszani, aminek a borítóján 2015 van...
24.
24.
SzDavid99
#21: Vannak akik meg tudnak lenni az N-es címekkel is, csak azok nem biztos, hogy ide járnak a blogom alá kommentelni. (Gondolj csak a sok Wii-játékosra, ők sem biztos, hogy GTA-val szeretnének játszani.)

Egyébként a FIFA is meg van oldva Wii U-ra a visszafelé kompatibilitással. :)
23.
23.
RangerFox
#22: Nekem a PC mellett van 3DS meg Vita, PC-re a "komolyabb" címeket veszem, 3DS-re az időzabáló RPG-ket és platformereket, egy szóval az exkluzívokat, Vitára meg minden mást. :)
22.
22.
myrte
#21: Szerintem ez függ a játékostól is, hogy ki milyen címekkel szeret játszani. Ha valakinek rpg-k a kedvencei, akkor az alsó alsó hangon min. 40 óra játékidőt ígér egy cím esetében. Ez 4-szer több az átlag játékidőnél. Zeldában van 60 órám, Monster Hunterben meg 80. Ez rengeteg játékidő, főleg egy olyan ember számára, aki nem tud napi szinten játszani, mert például, dolgozni, bevásárolni vagy épp gyereket kell nevelnie. Szóval sok tényező játszik egy ilyennél. Nálam a Pc-mellett még az is, hogy 3ds-sel is rendelkezem.
21.
21.
RangerFox
#20: Oké, de neked van egy másik platformod is, a PC. Szerintem te sem tudnál megélni csak belsős N fejlesztésű játékokon, de szólj ha tévedek..
20.
20.
myrte
#18: Például én.

Ahol van egy jó PC, ott ezekről nem maradnak le. A WiiU folyamatosan erősödik, ha már elég erős lesz, akkor arra is kiadnak mindent és ez biza el fog jönni.
Itt a Bayonetta. Jön a Smash Bros, Splatoon, Zelda, Xenoblade 2, Captain Toad, Devil's third és még ki tudja még. Összesen már van 174 db játék játék WiiU-ra a letölthető címekkel együtt, ha ehhez a wii játékokat is hozzá csapjuk, akkor több ezer.
A visszafelé kompatibilitás egy hatalmas pont a többivel szemben. Nem kell emulátorral vacakodni, ha netán ki akarod játszani a Zelda Skyward Swordot.
19.
19.
Ooorky
#18: Fifát meghagyom azoknak akik nem tudják elhagyni a foteljukat ha focizni akarnak, GTA meg mindig is hatalmas WTF volt számomra (Saints Row az más, 2,3,4 rész is meg van Steam-en).
18.
18.
RangerFox
#17: Most őszintén emelje fel a kezét aki csak ilyen játékokkal játszik, és nem vágyik alkalmanként egy Fifára vagy egy GTA-ra....
cirip-cirip
17.
17.
SzDavid99
#5: Nem azt írtam, hogy "csak Wii U-t vegyél", hanem azt, hogy ezt (is) érdemes lehet a TV alatt tartani. Aki pedig éppen a platformereket és a partyjátékokat szereti, annak miért ne lehetne elsődleges konzol?
16.
16.
godach
Életem egyik legjobb döntése volt, hogy anno a Nintendo Wii-t választottam a PS3 és X360 mellett. Persze azóta beszereztem egy 360-at is és hamarosan meglesz a PS3 is, de az az egy biztos, hogy ár/szórakoztatás arányban a Wii bőven megérte. Ez volt az első olyan beruházásom, amikor egyszer sem jutott eszembe, hogy biztos erre kellett e költenem a pénzem. A WiiU még nem hozza azt a mennyiségű exkluzív és érdekelt címet, amit kell de bizton állíthatom, hogy jövendőbeli vásárlóval van dolga a cégnek.
14.
14.
Szmöre10
Egyébként gratula, jó blog lett. Így tovább!!!!!!
13.
13.
Szmöre10
Elég jónak hangzanak ezek a címek. Egyébként bejelentették már az E3-on, hogy lesz új Star Fox is.
12.
12.
Norbiii
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...