Yanez

Yanez

41/F
Moderátor
üzenetet írok neki

Vasárnapi blog 51

Link másolása
Egy eset az üzletben, avagy veled is megtörténhet.

 1 évvel ezelőtt rászántam magam, hogy veszek végre egy sima Wii-t és bepótolok néhány címet, amely érdekel. Egy nagyon érdekes dolog történt akkor, amikor a Gamestop-ban sorra kerültem és a szóbanforgó konzolt kértem. Az élménybeszámoló posztomban részletesen is ellehet olvasni, de összefoglalom dióhéjban. Az eladók egyszerűen leakartak beszélni róla és egy WiiU-ra rádumálni, amely 3-szor drágább volt a használt Wii-nél, amelyet venni készültem. Még valahol meg is értettem őket, de amikor már sokadjára próbálkoztak, kezdtem ideges lenni, hogy ezek hülyének néznek és mintha a falnak beszélnék. Végül sikeresen zárult a dolog. Miért is hoztam fel ezt az emléket? Mert a mai kis történet egy "hasonló" helyzetről fog szólni, amely bárkivel megtörténhet. Hogy van-e benne igazság vagy fikció az egész, azt rátok bízom. De azt ne felejtsétek, hogy ez most egy humoros írás lesz, amely nyomokban ferdített igazságot is tartalmazhat.

 

 Egy csípős őszi reggel történt az eset vagy inkább az esemény, amikor Yános arra ébredt, hogy itt az idő beruházni egy frissen megjelent Xbox Egy-re (ONE). Keservesen összekuporgatott pénzét, amelyet lóversenyeken nyert, alaposan eldugta még régebben, pont erre a célra. Annyira alaposan, hogy neki is kellett 1 órácskát keresgélnie, mire megtalálta. A lóvé a tárcájában volt, vagyis olyan helyen, ahol pont senki sem keresné. Tudniillik Yános barátunk igen intelligens ember. A kinti idő bár csípős volt, de nagyon kellemes. Egy felfrissülés ilyenkor sétálni egyet. A bolt is mindössze 10 perc gyaloglásnyira helyezkedett el. Yános hát felszállt a buszra, hogy időt spóroljon. Hatalmas forgalmi dugó alakult ki, de fél óra kínlódás után, csak sikerült elérni a célig.

 Hősünk ott állt hát, a Gémpukk bejárata előtt. Ez volt a bolt neve. Már alig várta, hogy otthon lehessen egy X EGY-el, padlóig nyomva a gázt a Forza legújabb játékának verdáiban. Izgalomtól verő szívvel sietett hát beljebb, ahol szerencséjére nem kígyózott a sor, mivel épp senki sem vásárolt. Két eladó szokott lenni itt, de az egyik most a helyiség hátsó részénél pakolászott vagy valami hasonló. A pultnál pedig egy új arc várta Yánost. Minden bizonnyal zöldfülü a srác, legalábbis fiatal kora ezt sugallta. De látszott, hogy igyekezett megtartani az állását, ahogyan ott csiszolta fényesre a pultot, vendégünket pedig fülig érő mosollyal fogadta:

-Miben segíthetek Uram?

-Vásárolni szeretnék. – vigyorgott vissza Yános.

-Oksa! Van Gémpukk tagságija?

-...hát nincs...

-Remek! Akkor nagyon ajánlom önnek, hogy most rögtön nyisson egyet! Mindössze 20.000 forint egy évre és azonnal használatba veheti. Ha például egy új játékot venne, amely 12.000 ft, akkor most és csakis most, mivel új tag, mindössze 10.000 ft-ért a magáé lehet!

 Yános már az iskolában is jó volt matekból, így fejben gyorsan osztott, s szorzott, majd rövidesen válaszolt:

-Tehát, ha kéne nekem egy játék, amely 12.000 és veszek egy tagságit 20-ért, akkor a game nekem 30.000-be fog fájni és Ön szerint még jól is járok. Jól mondom?

 Az eladó is kalkulált, de ő nem annyira jó matekból:

-Öö..öö..mmm...ja. De a tagság rengeteg más finomságot is nyújt!

-Mint például? – kérdezte Yános.

-Évi 1 db ingyen hambi a mekiben...

-Ja hogy a finomságot szószerint értette! Nem, köszönöm nem kérek semmilyen tagságot!

-Kár, mert a V.I.P tagság most csak 45.000 ft és évi 2 db hambi jár hozzá. De nem csak tagok számára van ám meglepink! Ma egy speciális szuper akciónk van: kettőt fizet, egyet kap.

 Yános ismét bevetette matektudását:

-Ezt is mellőzném. Nincs is fölösleges pénzem. Pont annyi van, hogy megvegyem amit akarok. Na meg piára és nőkre. Szóval anyagi helyzetem igen mérsékelt. Én egy konzolt szeretnék venni. Egyébként mi a neve? – kérdezte főszereplőnk, mivel arra készült, hogy nem fogja tavább magázni a kis taknyost.

-A konzolnak több neve is van, mivel több fajta is létezik belőlük.

-A te nevedet kérdeztem...haver. – Yános ekkor már kicsit ideges volt, mert számításai szerint rég bekellett volna fejeznie a Forza első futamát.

 A zöldfülü jót derült a félreértésen, majd folytatta a diszkurzust:

-Hát, engem úgy hívnak ’gyere ide’, - próbált póénkodni a senkiházi. – a nevem pedig Shannyarú.

-Már ne haragudj, de nem valami felkapott név ez, de legalább az ábrázatod nem olyan. Na mindegy! Tudod melyik konzolt akarom? Szerintem igen, mert biztos viszik manapság, mint a cukrot vagy füvet.

-Gondolom egy Sony Bravia-ra tetszik célozni, de tv-kel nem kereskedünk, sajnálom. A szemközti pékségben viszont talál tv készülékeket. Csak kérdezze Dom Qrvát, de én egy szót sem szóltam!

-Idefigyelj Shannyarú ”barátom” ! A konzol, az egy videójátszásra...Jézusom, ki vett fel ide dolgozni? Hol van a másik ürge? Az előbb még ott hátul láttam őt vacakolni.

-Uram, kérem nyugodjon meg és vegyen vissza a hangneméből! A társam nyilván ígénybe vette a mellékhelyiséget. Tudja tegnap hagymásbabot evett szegény, ma pedig egésznap a ”trónra” rohangál.

-Társa? Ti zsaruk vagytok vagy melegek? Esetleg meleg zsaruk? A szó helyesen úgy van, hogy ’munkatárs’. Elnézést kérek, ha az imént gorombának tűntem, de már rég otthon kéne legyek, miközben épp a Forza végénél járok. Ne is húzzúk tovább az időt, egy Xbox Egy-et kérnék.

-Ja hogy Xbox-ról van szó! Okés, megvagyunk!

 A csávó lehajol és kitesz a pultra egy sima Xbox-ot:

-Tessék Uram!

-Ez mi ez? Én egy Xbox EGY-et kértem!

-Hát ez bizony az. Nem vagyok hülye, egész éjjel gyakoroltam. Felkészültem mindenből. Pont ez az első modell, előtte soha nem engedett ki hasonló masinát a...Mic...Micron...soft?

-Microsoft te gyökér...Én a legújabb modellre gondoltam, ami most jelent meg.

-Gyökér, én? Kikérem magamnak!

 Ekkor Yános vállára egy kéz helyezkedik el hátulról, amit egy hang kísér:

-Uram, csak nem dühbe jött? Én is szoktam. Nyugodjon meg és mondja el mi a gond.

 Yános hátrapillant és egy nagydarab szakállas férfi látványa fogadja:

-Maga meg ki a franc?

-Majdnem talált, csak nem franc, hanem Frank, pontosabban FrankBlöki, de szólítson csak Frank-nek vagy Blökinek. Én is itt vagyok eladó, csak volt egy kis dolgom a ”csokigyárban”.

-Rendben van. – mondta Yános. – a kollégája azt sem tudja mi az a konzol, én pedig azt szeretnék venni.

-Nézze el neki, fiatal még szegényke és egyébként ő a fiam. Konzolt? Úgy néz ki Ön rossz helyen jár, mert tv-ket nem árulunk, viszont a szemközti pékségben...

Yános félbeszakítja:

-Anyám borogass! Az alma nem esett messze a fájától.

 Ekkor már Shannyarú is megszólal:

-Apu, ez a szemét minket sérteget! Intézd el a g*cit!

 Frank egy hatalmas pofont kevert le a fiának:

-Hányszor mondjam még, munkahelyen nem beszélünk csúnyán! Meg ne halljam mégegyszer azt hogy ’szemét’! Uram, Ön pedig mutasson rá arra, amit akar és ne játsza itt nekem az iskolázottat!

-Sajnos nem látom a polcon, de elmondom hogyan néz ki. A doboza zöld és...ennyi. Ja igen, az van ráírva, hogy Xbox One, nagy fehér betűkkel.

 Frank azonnal válaszolt:

-Nézze, fogalmam sincs miről beszél! Jöjjön vissza holnap, akkor itt lesz a főnököm, Scoorva. Ő ért az ilyenekhez. Legalábbis tudja mi az az usb meg hasonlók, de nem mindig.

 Yános ezekután teljesen kétségbe esett. Muszáj volt neki egy nextgen masina! Nem maradt más hátra, levett egyet a polcról. De mint tudjuk, az Xbox EGY nem volt rajta. Nos így lett Yános boldog PS4 tulaj! Itt a vége, játsz már végre!

 

 És hogy mi a történet tanulsága? Rendelj inkább online vazze!

 

 

                                                           Hit Counter

26.
26.
RangerFox
#25: Nem arra gondoltam....
25.
25.
Yanez
#24: Nehogy már komolyan vedd ember! Személyeskedôs bejegyzések azonnal mennek a kukába.
24.
24.
RangerFox
#23: Ez nagyon jó ötlet! Thanks! :)
23.
23.
Yanez
Miért nem lehet a személyes gondjaitokat privátban megoldani? Ez nem az a hely! Vagy írjatok egy posztot, ahol kiadhatjátok a gőzt, ha nektek erre van szükségetek. De aztán ígényes legyen ám, különben törlöm! :D
22.
22.
Mr.Dead
#21: Végre valaki észrevette. Mindig azt hittem, hogy csak én látom meg csak engem zavar, de úgy látszik, mégse.
21.
21.
giga321
#20: Méghozzá elég feltűnően. Próbálja kijavítani meg szépíteni azzal, hogy respect yanez meg gratula. De ugyanez volt akkor is amikor Scoo helyett mások írtak blogajánlóba és ott is siránkozott picit. Hogy soha egyetlen szóval nem szólt még erről, hogy Ő milyen jól megírta és miért nem került be. Stb.
20.
20.
Mr.Dead
#19: Engem mindenki csak bánt...amúgy csak azért szóltam le, mert sajnáltatja magát, mint mindig.
19.
19.
sloth
#17: (#18) bumm karsai, jól meg kaptad.... :DD
18.
18.
Norbiii
#17: http://images.kika.com/db/3/a/0/15936430_2_z.jpg
17.
17.
Mr.Dead
#14: kimoderált üzenet
16.
16.
sloth
#15: De ne legyek bunkó, viszontkívánok mindent
15.
15.
Norbiii
#14: Csak hülyültem, tényleg nem erről szól, igazad van!
14.
14.
sloth
#11: Mi az hogy pénzzel?
Nehogy már a locsolkodás erről szóljon...
13.
13.
Norbiii
#12: Na örülök, hogy nem haragudtál meg, mert leírtam amit gondolok, köszi. :)
12.
12.
Yanez
#10: Köszönöm!

"Te bármit írsz, legyen az nagyon jó, vagy legyen az nagy-nagyon rossz, megdicsértek, bármit elnéznek..." - azért ezzel erősen túlzol. Nézd meg csak az e blog előtti két bejegyzésemet. Megkaptam ami kijárt rendesen! :D

De itt sem azt a néhány tagot tettem főszereplővé, ha a történet lényegét vesszük. Na mindegy, a lényeg, hogy több embernek is bejött és számomra ez a fontos, mert így biztosan tudom, jó úton haladok. :)
11.
11.
Norbiii
#9: Köszi.

Én is kellemes húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves GK-s tagnak, teljen jól az ünnepetek, a locsolkodók meg sok-sok pénzzel térjenek haza!!!! :) :)
10.
10.
Norbiii
Csodálkozom, hogy mertél a GK-s tagokról írni, (ha jól vettem le) én mikor elkezdtem ezt a "műfajt" irkálni a GK-n, és hónapig erről írtam, mármint a tagokról humorosan, akkor eleinte tetszett az embereknek, aztán megkaptam, hogy ilyen sz@rokkal, már bocsánat, rontom a blogszekció színvonalát, és befejeztem, utoljára egy éve írtam GK-s tagokról, szóval nekem is kellemes meglepetés, és fogadd gratulációmat, hogy Te megtudtad úgy írni, hogy jó lett, és szeretik az emberek, és nem pedig kritikákat kapsz. Van egy hatalmas előnyöd, és ez pozitív kritika: Te bármit írsz, legyen az nagyon jó, vagy legyen az nagy-nagyon rossz, megdicsértek, bármit elnéznek, és ezért gratula, ezt ki kellett érdemelni! Lehet ha ezt egy új tag írta volna szétszedték volna, szerintem még engem is, de Te már kiérdemelted, hogy tudj bánni a módszerekkel, szóval nagy gratula, respect!!!! Viszont ha nem haragszol, akkor lehet visszatérek a saját témámhoz, és lehet egy-két blogot én is elő firkantok, de megpróbálom úgy, hogy ne szedjenek ízekre....XD XD

9.
9.
Yanez
Hoppá! Elnézést, de valami fontos kimaradt! Dom Q eszembe jutatta.

KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK! - minden GK tagnak!
8.
8.
Yanez
#7: Szóval észrevetted? :) Ez ugyanabban az univerzumban van, csak a színjáték kedvéért FrancBa egy amolyan "mûvésznevet" vett fel.
7.
7.
Shannaro
#6: FrancBa nevet változtatott, vagy ezek az események másik idősíkon játszódnak, mint az előző beteg elmeszüleményeid? Mert akkor Yános pont kitalálta volna az eladó nevét.
6.
6.
Yanez
Na jó látni, hogy bejött! Sokkal negatívabb kommentekre számítottam. Juhé! :)

Shannnaro: Csitt, vagy kapsz egy nyakast Frank-tôl! )
5.
5.
Shannaro
Ezért egy párhuzamos univerzumban X helyett keresztet kaptál volna fejfának. De jót derültem. Legközelebbi vásárlásodnál vigyél egy képet a kiszemelt tárgyról, hátha akkor sikerül azt kapnod, amit kérsz.
3.
3.
kopic
Jó kis írás lett !:D
2.
2.
Dom Q
,,Csak kérdezze meg Dom Qrvát" beszarok:-):-). A blog nagyon poénos lett haver. Ja és kellemes húsvétot!
1.
1.
shooter1234
Hát ez baromi jó lett, grat! :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...