A bejáratot őrző pofa nem engedett be, mivel egyedül voltam, pár nélkül. Péterék nemsokára itt lesznek, és akkor a tervemnek lőttek. Egy hang szólított meg a ködös semmiből:
- Na mi van Yanez, nem tudsz bejutni?
- Te?
- Én.
- Tehén?
- Én bemegyek, Yanez.
- Vááárj!!! Ezt nem engedhetem! Nem fogod tönkretenni a nagy eseményt, amely megmenti Pétert!
- A férjemről van szó...
- Megértem, de ha nem takarodsz, elveszem a táskádat és... a piranháknak dobom.
- ... látni akarom. Látni, ahogyan meggyógyul, mert ha ez igaz, akkor hálám örökké üldözni fog.
- Valóban? Okos asszony! Akkor így már be is engednek! Te leszel Yanezné vagy mi.
Szilvia karon fogott:
- Mehetünk ”drágám” ?
- Na álljon meg a gőzmozdony! Az asztalunk az övék mellett van, ami azt jelenti, ha Péter felismer bármelyikőnket is, vagyis téged, fuccs! Nézd, én hoztam álbajuszt, látod? De neked mid van?
- Az az álbajusz annyira fog álcázni téged, mint napszemüveg egy zsiráfot. Én majd háttal ülök nekik.
- Nem túl meggyőző, de egye fene. És hidd el, ebben az álbajuszban édesanyám sem ismerne föl!
Mivel az idő igencsak gyorsan pergett, mi sem lassítottunk. Már a bejáratnál voltunk, ahol igyekeztünk tova jutni. Az ajtós behemót még mindig ott volt.
- Ismét helló! Mint látja, itt a párom, úgyhogy távozz sátán!
- Bemehetnek, de ha mégegyszer sátánnak nevez, utána csak a fenekén keresztül lesz képes táplálkozni.
- Csak azt ne mondja, hogy maga még hívő is!
- Harmadállásban Jehova tanuskodok. Mellesleg hisztek Jézusban? Ha nem, miért? Ha igen, beszélgessünk. Bár ha nem, akkor is.
- Na félre ember! – mondtam, és pofátlanul betoltam magunkat Szilviával.
Kisvártatva már az asztalunknál voltunk. Szilvia a női mosdóba ment elintézni ezt-azt, én pedig a férfibe, hogy fölragasszam a páratlan álbajszomat. Ez nem egyszerű kis dekoráció, valódi cápaszőrből és kígyóhajból készült. Kizárt, hogy átvertek volna. 5 perccel 8 előtt már a székeken ültünk. Ekkor megláttuk Pétert, aki nyilván pár pillanattal korábban érkezett, mint Nikolett. Hogyhogy beengedték? Lesz majd egy-két szavam a borotvált fejűhöz! A menüfüzettel eltakartuk arcunkat, így Péter még csak nem is gyanakodhatott. Leült azstalához, majd odaintette a pincért. Nyilván rendelni akart egy italt, vagy mit. A pincér azonnal jött.
- Mit kíván, uram?
- Rigói bronz fákjút, koronázott kromoszómával.
A pincér reagálása mély volt, és alapos:
- Mi a f*sz?
- TUDAKOZÓ COPPOLA? PISZOÁR!
- Én most elmegyek, uram.
A pincér elhúzott a bánatba. Péteren látszott, hogy nagyon ideges, de ez az állapot nem tartott sokáig, mert a tekintete, akárcsak a többieké, a bombázó hölgyemény felé fordult, aki épp belépett az ajtón. Igen gyerekek, ő Nikolett.
Nikolett az asztalhoz ült, mi pedig Szilviával mindent hallottunk, hála a ravasz tervemnek, miszerint a mellettük lévő asztalt foglaltuk el. Péter álla valahogyan visszapattant, ám mégis Nikolett szólalt meg elsőnek:
- Szia! Péter, ugye? Én Nikolett vagyok, de szólíts csak Nikinek. Mikor érkeztél?
- P...g....s....fs...s..r..t...dw.s3..t5.5.6...22f.b..jztgewd..s..r.... – Péter félt megszólalni, mert nem akarta elieszteni a gyönyörűséget.
- Tudod mi? – vágta félbe a csaj. – Kimegyek egy pillanatra a mosdóba, ok? Mindjárt itt vagyok, elnézést...
Miközben a csaj kiment, akcióba léptem. Letettem a menüt, és Péter felé fordultam, majd egy kis köhintéssel magamra hívtam a figyelmét. Igaz álbajuszban vagyok, tuti nem ismer fel.
- Yanez? Mit keresel te itt?
- Hogy a pékbe ismertél fel... Unó momentó! Te beszélsz?
- Mindigis beszéltem, talán ezért is van nyelvem, nem?
- Te meggyógyultál? De hogyan? Hiszen csak két perce láttad Nikit! Szerelmes lettél bele, első látásra?
- Talán.
Ekkor Szilvia is lerakta az arcát eltakaró menüt, és tekintete nem volt valami pozitív hatású. Péter fehér lett, mint a fehér papír. Szilvia kezdte meg a beszédet:
- Nos örülök, hogy meggyógyultál, Peti! Vagy talán a teljes felépüléshez meg is kell döngetned a dögöt? Yanez? Te vagy a szakértő!
Péter továbbra is hallgatott, én pedig válaszoltam:
- A... a helyes eljárás... ha én fekszem le Nikivel, akkor Péter örökre meggyógyul.
- Nekem fekszik ez az ötlet. Na és neked Péter?
- Elválok tőled. Nem mintha baj lenne veled vagy ilyesmi, de láttad ezt a Nikolett nevű jelenséget? Megzabálom!!!
Én csak halkan felálltam:
- No gyerekek, az én dolgom itt véget ért, úgyhogy húzom a belem. Peti, majd beszélünk!
Szilvia másképp gondolta:
- Nem mész sehová! A te ötleted volt ez a szarkavarás, úgyhogy most fejezd is be a főzőcskét!
- Utálom ezt mondani, de igazad van. Peti! Vissza az asszonyhoz! Én! Niki bugyijába!
Nem vettem észre, de Nikolett épp mellettünk állt, mivel már kijött a női mosdóból.
- Baaaasszzzzkiiiii!!!!!! Ez most olyan ciki, hogy inkább egy aszteroida csapódna a Földbe és döglenénk meg mind!!!
Emberek, kedves olvasók! Nem fogjátok elhinni, de ebben a pillanatban tényleg egy aszteroida csapódott kedvenc bolygónkba, és valóban elpusztult az emberiség. Mit is mondjak? Nagyon nagy mákom volt! :)
VÉGEND
Bár a Happy End megkérdőjelezhető, hogy valóban-e az, de az hogy mindenképp vége, az már tény. Gondolom erre a végre kevesen számítottak, nagyon kíváncsi lennék, hogy ha nem a katasztrófa, Ti milyen endinget adtatok volna? :)
Ez a négy részes "blog sorozat" nekem nagyon bejött, jöhetnek még ilyenek.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.