Star Wars: Knights of the Old Republic II: The Sith Lords Teszt

  • Írta: Ca$h
  • 2004. december 20.
Link másolása
Egy űrhajó sodródik az űrben, jobb oldalán súlyos sérülésekkel, ez magyarázza azt az előre kiszámíthatatlan útvonalat, amin közlekedik. Egyre fenyegetőbb a veszély, egy meteormező közeledik és nagyon úgy néz ki, hogy nincsen aki vagy ami megmentse őket. Kiket is? Hiszen a legénység nagy része halott vagy haldoklik, valaki nagyon csúnyán elbánt velük és nem mutatott könyörületet. Csak egy régi, rozsdás T3-as sorozatszámú astrodroid van, aki még megmentheti az Ebon Hawk-ot, azt a hajót, ami már oly sokat megélt, sokat látott, ez lenne az utolsó útja? Rövidesen kiderül...

  Nagyjából így kezdődik a sokak által (többek között általam is) annyira várt Star Wars epikus szerepjátékának a Knights of the Old Republic-nak a második és valószínűleg nem utolsó része, a Sith Lords. Rögtön a történet közepébe csapnak a készítők és a kis droid-dal teljesítve pár küldetést, a főbb irányítási funkciókkal meg is ismerkedhetünk. Többek között gondoskodni fogunk róla, hogy főszereplőnk, aki súlyos állapotban van, életben maradjon. Ezek után egy hatalmas meteorra épült bányászbázis belsejében, egy sztázistartályban ébredünk fel. Nem tudjuk kik vagyunk, nem emlékszünk a múltunkra, mindenki halott a környezetünkben és mint később kiderül az erővel is elvesztettük a kapcsolatot. Annak ellenére, hogy ez borzasztó ritkán fordul elő és csak valami különösen erős trauma idézhet elő ekkora veszteséget...

 

  Rögtön az első képsorok után érezni fogjuk, hogy ez a kotor egy kicsit más mint az elődje volt. Érezni lehet rajta a klasszikus Lucas bácsi által meghatározott trilógia legfőbb jellemzőit, ezen belül is a középső részre jellemző tulajdonságokat. Vagyis a különösen sötét hangulatot, az egyre több megoldatlan bonyodalmat, a sötét pasztelszíneket stb. Lehet, hogy rosszul gondolom, de ez a kotor nem az utolsó kotor, amivel játszottunk, úgyhogy akár még örülhetnénk is ennek! :D Ezek mellett az is hamar fel fog tűnni mindenkinek, hogy játék nem sokat változott azóta, hogy az első részt végigjátszottuk. Pár apróbb változtatásokon kívül, amik persze megkönnyítik a kezelhetőséget, nem számíthatunk túl sok újdonságra. Persze úgy is fogalmazhatnánk, hogy azon ami eleve tökéletes volt és az év játéka lett, miért is kéne változtatni. De sajnos a játékipar hihetetlen sebességgel fejlődik és ami egy éve még tökéletes volt, az ma már nem számít annak, egyszerűen lehetetlen, mert jobbhoz vagyunk szokva. Félreértés ne essék a kotor2 hihetetlenül jó játék, képtelenség abbahagyni, (de erről majd később) csak egy folytatáshoz képest nem esett túl, olyan sok változáson, ennyi az egész. De lássuk, hogy mik az újdonságok:

 

A Workbench és a Chemical Laboratory:

 

  Ez a két „barkácsasztal, amit a készítők nagyon bölcsen beleraktak, a következő célt szolgálják. Az egyikkel legfőképpen használati tárgyakat, fegyvereket, felszereléseket és fejlesztő cuccokat tudunk készíteni illetve használni. Míg a laborral, gyógyító cuccokat, tulajdonságokat befolyásoló felszereléseket illetve aknákat, gránátokat tudunk összerakni. Hogy hogyan? Nagyon egyszerűen. Mindkét helyen van egy olyan opció, amin belül szétszedhetjük a saját felszerelésünket, hogy alapelemekhez juthassunk. Tudom ez így egy kicsit bonyolultnak tűnik, pedig az egész nagyon egyszerű. A Worbench használatához componensekre van szükségünk, míg a Laboratory használatához kemikáliumokra. Namost mindkét helyen látni fogjuk, hogy miket szedhetünk szét ahhoz, hogy ezek a rendelkezésünkre álljanak, illetve azt is látni fogjuk, hogy egyes cuccok előállításához mennyi alapegységre van szükség. Sajnos a dolog azzal is bonyolítva van, hogy minden egyes cuccnak megvan a maga képzettségi foka, és képzettségszükséglete. Tehát csak akkor tudjuk elkészíteni, ha megvan hozzá a megfelelő mennyiségű alapanyag (chemicals, components), illetve a képzettségünk és a megfelelő szint (pl. repair /5/). Szerencsére nem kell mindig szétszednünk valamit, ahhoz, hogy gyártani tudjunk, mert a játék során külön komponenseket is lehet találni igen sokat. Ezen kívül egy idő után már úgysem fogunk ezekkel a barkácsolásokkal foglalkozni, mert annyi egyéb található tárgy van a játékban, hogy felesleges lesz ezzel foglalkozni. Én megmondom őszintén leginkább csak a fegyver és páncélfejlesztő cuccokkal voltam elfoglalva, nomeg volt egy meleg helyzet, amikor ha nem csináltam volna gyorsan 15 ion gránátot egyszerűen képtelen lettem volna legyőzni egy hatalmas robotot. Szóval maga az ötlet nagyon jó és örülhetünk, hogy belerakták a játékba, de észveszejtően fontos vonatkozása nincsen a dolognak... sajnos...

 

A társaink befolyásolása:

 

  Mint azt már jó előre bereklámozták a srácok, ez is belekerült a játékba, ami miatt sokkal szerepjátékosabbra vették a figurát. Ennek köszönhetően egy idő után sokkal felelősségteljesebben fogunk válaszolni a beszélgetések során és jobban meg fogjuk gondolni, hogy mikor mit cselekszünk. Igaz, ha egy kicsit csalni akarunk, akkor nem nehéz kitalálni, hogy különösebb következmények nélkül, mikor kinek mit kell válaszolni. De ha életszerűen tehát nem csak a dark és a light side pontok pontos betartására törekszünk, akkor eszméletlen jókat tudunk szórakozni a döntéseink következményének jutalmaképpen vagy éppenséggel elszenvedésével! Minden döntésünk kihatással van az embereinkre, ezen kívül ők is rendszeresen elmondják a véleményüket bizonyos dolgokról. Viszont vigyázzunk, mert nem mindig adnak olyan tanácsot, vagy gondolkoznak úgy, hogy az nekünk elfogadható legyen. Egy példát felhozva, én úgy döntöttem, hogy abszolút a jóságra fogok törekedni. Ennek megfelelően mindig minden helyzetben segítőkész és önzetlen voltam, kaptam is a light side pontokat keményen. Egy idő után viszont az egyik társam, aki igazából a tanító mesterünknek nevezi magát, tudtomra hozta nemtetszését ezügyben. Elmondta, hogy nem tehetjük azt meg, hogy mindig mindenkinek segítünk és megváltoztatjuk a sorsukat emiatt, mert akkor (szokásos Star Wars filozófia) könnyen elpusztíthatjuk mindazt, amiért küzdöttek. Mikor én úgy döntöttem, hogy nem értek vele egyet, mert ugyebár választanom kellett a jó ügye meg a rossz ügye között és én a jót választottam, akkor rögtön elvesztettem a befolyásomat eme karakter iránt. Pedig tudni kell azt is, hogy ezek a befolyások (infulence) nagyon fontosak tudnak lenni, mert kihatással vannak ránk is és másokra is. Például ezzel a jedi mesterrel olyan kapcsolatban vagyunk egymással, hogy ha használ vagy én nyomok magamra egy jedi erőt, akkor az mindkettőnkre kihat... szóval elég fontos kapcsolatok ezek és nagyon nehéz szinten tartani őket. Talán a legjobb megoldásnak az tűnik, ha igyekszünk semlegesek lenni, vagy ha ezt nem szeretjük, akkor mindig olyan NPC-kel együtt lenni, akik a mi irányunkat követik.

 

A jó és a rossz oldal:

 

  Mint azt tudjátok az első részben is úgy volt, hogy választhattunk, hogy jók vagy rosszak akarunk lenni és ennek következményeképpen használhattuk a sokak által annyira szeretett sötéterő „varázslatokat”. Ezen kívül a sötét oldal a külsőnkön is meglátszott. De ez a dolog nem változtatta meg különösebben a történet menetét. A kotor 2-ben ennek vége, ugyanis minden helyszínen két fajta útvonal van, amit teljesíthetünk illetve mindig találni fogunk semleges küldetéseket is. Hogy ez mit jelent? Itt van egy jó példa rá. Rögtön a második helyszínen, a Talos-on, alighogy megérkeztünk, megkeres minket az Ithorian brigád képviselője illetve a Czerka társaság vezetője, hogy látogassuk meg őket, ha ráérünk. Namost mindkét helyre elsétálva nem túl sok gógyi segítségével ki fog derülni, hogy melyik oldal melyik nézetet képviseli. Nekünk meg mindenképpen választanunk kell, hogy kiknek fogunk segíteni, kiknek a nézetével értünk egyet. A legtöbb ember a beléjük nevelt jóérzés miatt a jó ügyet választja, de nem egy embert ismerek aki a sötét oldalt jobban kedveli. Hogy miért? Mert annyira jólesik az embernek bunkónak, erőszakosnak, nagyképűnek, gonosznak lenni. Ugye ugye? Sebaj, mert a kotor 2-ben immáron érdemes mindkét irányvonalat végignyomni, mivel teljesen más az egész játék menete, miközben a főbb történet (a fővonal) természetesen marad a régi, és megmásíthatatlan.

 

Jedi Powers:

 

  Akkor most következzen egy lista, ami talán a legjobban érdekel majd mindenkit nézzük, hogy milyen jedi erők vannak, amiket használni tudunk majd a játék során. Az egyszerű áttekinthetőség érdekében csoportokra osztottam őket:

 

Light Side Powers:

 

Heal 

Ez természetesen a jó öreg gyógyítás, ami nélkül minden pénzünk az amúgy is körülményesen használható medikitre menne. Természetesen minden emberre hat a gyógyítás.

 

Force Aura

Növeli a védekezésünket, alap szinten +2-vel.

 

Force Valor

Növeli a fizikai erőnket ennek köszönhetően a sebzésünket is. Ezen kívül alap szinten +2 ad minden dobásunkhoz.

 

Force Barrier

Közelharcban nyújt védelmet és csökkenti a minket ért sérülések mértékét, minél magasabb szinten van annál jobban.

 

Revitalize

Az elájult embereinket lehet vele visszahozni az életbe, alap szinten az életerejük 5%-ával.

 

Stun

Ennek a segítségével elkábíthatjuk a delikvenst, aki ezalatt az idő alatt nem tud se támadni se védekezni illetve a dobásai is csökkenni fognak.

 

Stun Droid

A robotokat tudjuk ezzel összezavarni, ami miatt a dobásaik csökkennek. Emellett sebezzük is őket, minél magasabb szinten van a varázslat annál jobban.

 

Universal Powers:

 

Burst of Speed

Ezzel növelni tudjuk a mozgási illetve támadási sebességünket, alap szinten kétszeres szorzóval. Ezen kívül a védekezésünk is kap +2-öt.

 

Force Resistance

Védelmet nyújt közvetlenül a testünk ellen irányuló erőtámadások ellen.

 

Energie Resistance

Védelmet nyújt az energia jellegű támadások ellen ilyenek a lézerfegyverek is.

 

Battle Meditation

Megnöveli a harci képességeinket, alap szinten +2-öt kap a támadás, sebzés illetve az akaraterőnk is.

 

Force Body

Ennek segítségével képesek vagyunk az életerőnket erő pontokká alakítani, ha erre van szükség.

 

Affect Mind

Módosítani tudjuk az emberek akaratát, ami beszélgetések közben plusz menüpontként meg is jelenik majd nekünk.

 

Force Reflection

A klasszikus jedi képesség amivel el tudjuk téríteni a lövéseket magunktól, jobban kifejlesztve visszafelé is téríthetjük majd.

 

Force Push

Ugyancsak klasszikus jedi képesség, mellyel ellökhetjük az ellen magunktól, aki ettől hátraesik és egy időre el is kábul majd.

 

Force Supression

Az erő által alkalmazott védekező aurákat tudjuk ezzel megszüntetni ellenfeleinken.

 

Throw Lightsaber

El tudjuk dobni a fénykardunkat, ami egy nagyobb kört leírva visszarepül a kezünkbe.

 

Mind Trick

Ugyancsak klasszikus, megzavarjuk a másik elméjét, aki ha sikeres az akció nem vesz észre minket és mi elslisszolhatunk mellette.

 

Dark Side Powers:

 

Wound

Megsebezzük az ellenfelünket, ami a támadó szintjének 2/3-át sebzi 2 másodpercenként és alap szinten 6 másodpercig sebez.

 

Slow

Lassítás –2 támadásra, védekezésre és a reflexre.

 

Fear

Alap szinten 6 másodperce az illető áldozat elmenekül és fedezék mögé bújik.

 

Shock

Szintenként 1-6 sebzés az szerencsétlennek.

Dark Life

Az illető életerejét szívjuk el, szintenként 1-4 pontot.

 

Drain Force

Alap szinten 10 pontot szívunk el a delikvens erőpontjaiból.

 

Force Scream

3-18 sebzünk, amikor is kiáltunk egy nagyot (ismerek pár ilyen embert, ők is sötét jedik? Hm...) –2-öt kap az illetőminden képességre és dobásra.

 

  Hát röviden ezek lettek volna a képességeink. Gondolom azt mondanom sem kell, hogy ha jók vagyunk és sötét jedi erőket használunk, akkor ha szép lassan is de elindulunk lefelé a sötét oldal felé. Egyenlőre még nem tudom, hogy ez fordítva is így van-e de gondolom igen...

 

Értékelés:

 

  Mint azt már említettem a játék grafikája semmit sem változott...sajnos... Ami azért gond, mert biztosan sokan tudják, hogy a gém pc-n egyszerűen gyönyörű, tehát elég lett volna annyi, ha csak egy picit is a pc-s változathoz közelebbi grafikát sikerül kipréselni a boxból, ami mondjuk nem lehetetlen elég ha megnézzük a Ninja Gaident, a Riddicket vagy a Halo2-öt. Szóval a grafika nem erőssége a történetnek annak ellenére, hogy ez szerintem senkit sem fog zavarni. Viszont a mai játékokhoz képest sajnos rontja az összképet. Ha csinálni fognak folytatást és a külső nem fog kapni egy jó nagy upgrade-et, akkor bizony bajok lesznek. A hanggal nincsen túl sok baj, maradt a jó öreg Star Wars feelingben amit annyira de annyira szeretünk. Viszont én úgy emlékszem, hogy az első résznek egy kicsikét jobb volt a zenéje, de ez lehet, hogy csak az én véleményem... A Játszhatósággal minden rendben van, az újítások jók, a változtatások kényelmesek és logikusak, nincsen ezzel semmi baj. A hangulat a legerősebb oldala a játéknak. Nagyon nagyon ütős ez a gém, egyszerűen képtelenség abbahagyni az ember végkimerülésig képes vele nyomulni ami nagyon jó dolog. A szavatossága a játéknak sem túl rossz, hiszen a játékidő közel 40 óra, és a két oldal miatt lazán végig lehet játszani kétszer is. Viszont félő, hogy igazából csak a kotor rajongók fognak megelégedni az anyaggal, azok akik most találkoztak vele először nem. Ami miatt a szavatosság is romlik sajnos...

 

  Hát ennyi fért bele a mai cikkbe. Röviden jó kis játék a kotor 2, de nem olyan jó, mint annak idején az elődje volt... Talán majd a harmadik rész... Ha jól ismerem Lucas bácsit mondhat bármit, lesz folytatás, mint ahogy Episode 1-2-3 is lett és mint ahogy Episode 7-8-9 is lesz, mindegy hogy mit rebesgetnek... A Star Wars mindig Star Wars marad, életünk egy része... halhatatlan történet...

1.
1.
perigoso
nem lehet ezt letölteni?

1.
1.
perigoso
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...