Fallout 3 - gondok a telepítéssel

  • Írta: Ghost
  • 2008. október 30.
  • Érdekesség
Link másolása
A Fallout 3 háza táján érdekes problémák merültek fel az oly sokat vitatott DRM-mel, vagyis a másolásvédelmi eljárással kapcsolatban, amely sok bosszúságot okoz.
A Fallout 3 háza táján érdekes problémák merültek fel az oly sokat vitatott DRM-mel, vagyis a másolásvédelmi eljárással kapcsolatban, amely sok bosszúságot okoz.

Ugrás a galériához

A Bethesda által fejlesztett játék az Egyesült Államokban már tegnapelőtt megjelent, s már jelentkeztek is az első problémák vele kapcsolatban. Rengeteg felhasználó panaszkodott, hogy gondok vannak a PC-s verzióval, a probléma neve pedig SecuROM. Ezzel az eljárással látták el a játékot, hogy ne kerüljön illetéktelen kezekbe, ám a másolásvédelmi eljárás egyes számítógépeken magát a játékot sem engedi telepíteni. A hiba abból adódik, ha az adott számítógépen megtalálható valamely kalózkodásra alkalmas program, mint a Daemon Tools, Nero vagy a CloneDVD. A megoldás állítólag az, hogy ezeket a "kártékony" programokat el kell távolítani, s úgy megkezdeni a telepítést, ám egyesek szerint az sem oldotta meg a problémát. Akiknek nem sikerült megoldást találni, azoknak azt tanácsolták, hogy vegyék fel a kapcsolatot a SecoROM fejlesztőivel, vagy meg kell várni az esetleges hibajavítást. A PC-s verzió problémái mellett a konzolos változatok sem tündökölnek valami fényesen, mert megmagyarázhatatlan okokból lefagyhat a rendszer, vagy néhány küldetést képtelenség teljesíteni, szintén a rendszer összeomlása miatt. A fejlesztőknek ideje lenne a fejükhöz kapni, s lépni valamit az ügyben, mert holnap megjelenik az európai verzió is.
26.
26.
gel000
nálam semmi gond nincs! nincs atomerőművem, de maxon megy a játék, amellett gyönyörű, és még egy buggal sem futottam össze!

nagyon awesome a game :D
25.
25.
terenceHill
#28 elolvastad a cikket?

"A PC-s verzió problémái mellett a konzolos változatok sem tündökölnek valami fényesen, mert megmagyarázhatatlan okokból lefagyhat a rendszer, vagy néhány küldetést képtelenség teljesíteni, szintén a rendszer összeomlása miatt." :)

Tehát konzolon is rossz!
24.
24.
rol88
ezért kell konzolt venni. azon nincs probléma :)
22.
22.
Crysisman
még jó hogy nem szeretem ezt a játékot,most biztos szivnék vele....

nem értem ezt erőltetett másolás védelmet, már a megjelenés előtt rég kiszivárgott, meg miaz hogy ha van a gépen Daemon Tools, Nero vagy a CloneDVD akkor nem indul el.....nekem mindegyik rajta van és ha meg lenne a játék akkor se törölném le
21.
21.
Gael
24:jaja,plusz az Oblivion cheat kodjai itt is mukodnek:)
20.
20.
Gael
Az igazi gond az lesz,hogy a warezolt verzio tokeletesen fut,nem kell leszedned semmit sem.Erre kijonnek az eredetivel,amirol a helyi megjelenes elott elindul a remhir,hogy bizony elkurtak egy-ket komoly dolgot,tobbek kozott a vedelme szarakodik.Ki a rak fogja megvenni?Az elso komoly patch-ig senki sem.Nekem meg a PS3-s verzio van megrendelve,de mar nagyon megbantam,az nez ki a legszarabbul az elozetes tesztek alapjan,es meg eleg valoszinu,hogy hibas is lesz.Gondolhattam volna az Oblivion utan,hogy ezek nem tudnak egy ekkora halat kipecazni,de bizakodo voltam,mert Fallout.Asszem letoltom boxra,es meg becsomagolva eladom a PS3-s peldanyomat,akkor nem bukok rajta.

Egy ekkora jatekot elkurni,muveszet volt.Basszak meg
19.
19.
klemid
Ha igy folytassák a fejlesztök eszt a védelmet és sehogyse tudják megoldani akkor elöfordulhat hogy PC-re nemgyártanak játékokat.
18.
18.
NereusLaceee
Nálam van Ultraiso, Nero, Daemontools és Alcohol120 is... kezdek rettegni.
17.
17.
dareal
az mondjuk igen csúf, hogy egy nero miatt nem megy. daemon tools-ra még talán, meg clone dvd-re azt mondom, hogy jó, valóban leginkább warez miatt oly közkedveltek. de egy nero??? az egyik legelterjedtebb cd/dvd író program???? (bár én nem használom, de szerintem a legtöbb helyen az van)

ráadásul nem is olcsó egy nero ultimate, ez több mint pofátlanság.
15.
15.
NereusLaceee
Hmmm... remek... üzenem a Bethesdának, hogy az előző két részhez nem kellett patch, bár 1-2 helyen alkalmanként (2 végig játszás alatt 1 alkalommal) az is behalt.

Tudom hogy ez már nem ugyanaz a programnyelv, de azt is tegyük hozzá, hogy a debüt. teaser végén még 2009 volt a dátum :)
14.
14.
LonGleY
"...néhány küldetést képtelenség teljesíteni, szintén _a_ rendszer összeomlása miatt. A fejlesztőknek ideje lenni_ a fejükhöz kapni..."



Az aláhúzások környékén hibákat észlelt a rendszer, ezért hibával leállt. Szerencsére a hír végén vannak, így az elolvasás nem esett teljes mértékben áldozatul az átolvasás nélküli igényszintnek.
13.
13.
MT Raze
Szerintem a legcsábítóbb , az a remek multiplayer. Ha egy játéknak nagyon jó a mulitja (ez nem jelenti azt hogy a singlinek rossznak kell lennie) akkor sokan fogják megvenni.
12.
12.
FeroxX
szerintem egyértelmű mivel kéne csábítóbbá tenni az eredeti gameket, pl valami VALÓDI TÁRGYI ajándékkal, pl figurával, vagy valami modellel ilyesmi..
11.
11.
Torque
9.
9.
DanThomas
végre rászántam magam, hogy veszek játékot, erre káros a videókártyámnak, remélem csak hülyeségeket beszél a BSOD
9.
9.
Torque
jaja, amúgy nem kell félni, hogy rossz lett, az IGN 9.6-ot adott, velük meg általában egyet értek. 10-et adtak a játékmenetre, az egekig magasztalják az élményt és a hangulatot, nekem pedig ez már több is mint elég. Szombaton cipő fel, és megyek beszerzési hadjáratra, csak nekem aztán ne szarakodjon telepítés köben!

http://pc.ign.com/objects/568/568806.html
8.
8.
DanThomas
nekem amióta maxra raktam a grafikát, kilépéskor a gépem el kékhalálozik, valami videókártya hibásnak észlelt működése miatt.. semmi másnak nincs baja, csak ennek, és csak kilépéskor.. wtf ?
7.
7.
westZsolt
Szerintem minden eredeti Játék mellé kéne valamit csómagolni :) PL vásárlási útalvány, vagy valami bonusz kártya vagy valamii amiért érdemesebb eredetitt venni :D Fentiekre meg előttem már páran válaszoltatók :D
6.
6.
Torque
SecoROM, úr Isten. nézzetek körbe a neten warez ügyben, (de ne töltsetek ;)), és láthatjátok, hogy szart sem ér az egész, max 2 nappal később kerül ki a netre, ezekel az eltúlzott védelmekkel csak a vásárlókkal szúrnak ki. Tökéletes védelem nincs, csak viszatartó erő, a reges multi móka :)
5.
5.
Doc.
Nekem sem tetszik annyira a játék ,sokkal jobban örültem volna egy ujabb The Elders Scroll's címnek,a IVes kurva jó volt sztem

4.
4.
JcGross
És így is kint van a kalózverzió már pár napja. Ezzel most tényleg elcseszték. Képzelem aki már megvette és nem tudja felrakni, és mondják neki, hogy várja meg az "ESETLEGES" javítást, hogy átkozza most őket.
3.
3.
watto
securom bazzeg --- hol élnek ezek ? nemfogják fel h nem létezik feltörhetetlen védelem? csak azokkal basznak ki akik megvennék eredetiben

2.
2.
MT Raze
Jaja, odafigyelhetnének az ilyesmire... bár őszintén nekem nem nagyon tetszik a játék... valami nem stimmel vele kapcsolatban... bár lehet hogy tévedek.
1.
1.
wolf15
Ez enyhén szólva is kínos...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...