Késni fog a PC-s Splinter Cell: Conviction

  • Írta: fojesz
  • 2010. március 21.
  • Csúszás
Link másolása
Két hetet ugyan, de késni fog a Splinter Cell: Conviction PC-s verziója. Persze az eddigi több éves csúszáshoz képest ez semmi, kínunkban mi mégis nevetni tudnánk.
Két hetet ugyan, de késni fog a Splinter Cell: Conviction PC-s verziója. Persze az eddigi több éves csúszáshoz képest ez semmi, kínunkban mi mégis nevetni tudnánk.



Először az Amazon oldaláról értesültünk az új, április 27-i megjelenésről, majd később a Ubisoft is megerősítette, hogy PC-n nem tudják tartani a szó szerint kőbe vésett április 13-i dátumot. Persze két hét az nem sok, sőt örüljünk, hogy lesz számítógépes megjelenés egyáltalán, viszont akkor is vicces, hogy a kiadó ezen a platformon rendre elnapolja a boltokba kerülést, és általában meg sem mondja, hogy miért. Érkezett a játékról egy rövid előzetes is, ebben az a hangtompítós shotgun látható használat közben, amit a GameStop előrendelői kapnak majd ajándékba.
23.
23.
zolika1021
Ti végignéztétek a videót??, Ott áll hogy play coop first ! 2010.04.01 !! MOst akor ez is olyan lesz mint a battlefiled bc2-nél hogy lesz egy " béta" amit elöb kiadnak és azzal tudod nyomni mig ki nem jön?? mert az elég fasza lenne de valahogy erröl sehol nemtalálok konkrét információt. Vagy egyeltelán lesz e ez is pc-re ez az elörehozot coop cucc..... vagy akármi. Valaki tudja??
22.
22.
JcGross
#19: Hát a Shotgun az nem "stipi-stopi", csak simán anyósülésre használják.

pl: Do you want to ride shotgun? hogy egy példát is hozzak.
21.
21.
mephi
#20: Nekem nem okoz gondot a késés. Sokkal szomorúbb lennék, ha egyszerre jönne ki a játék a konzolos verziókkal, talán így több idő jut a normális portolásra és kevesebb hiba lesz benne.

Szóval inkább késsen egy kicsit, mint hemzsegjen benn a sok bug...
19.
19.
wildláma
Aki nem tudná a "Shotgun" szót használják akkor, amikor mi a "Stipi-stopi"-t. De azthiszem csak akkor hogy ki üljön az anyúsüllésre. A vidiben ezért kiabálják, majd Sam jön az alternatyv shotgunnal és be is jelenti :D
18.
18.
The Lone Drow
#17: Jaja én is ezért érdeklődöm iránta. Az első óta nem nagyon játszottam egyik résszel sem. Valamiért engem nem fogtak meg. Viszont, erről sem tudok véleményt mondani...
17.
17.
drat576
#3: én kifejezetten örülök a Bourne-os beütésnek, persze azért nem fogom végigdarálni a játékot

16.
16.
The Lone Drow
#12: Csak Boxra dobtak ki demót -.-. Vicces, hogy manapság alig jelennek meg pc-re...
15.
15.
drat576
Áh ez csak természetes, szinte el sem tudnám képzelni, hogy ne késsen mindig a PC-s verzió, ha már azt az áldást megkaptuk, hogy egyáltalán kijön egy játék a drága windowsra :)
13.
13.
bledzer
hangtompítós atom boma XD
13.
13.
bledzer
bomba... akartam mondani
11.
11.
mnmn1
#3: kb. mint az Arkham Aylum
10.
10.
tjames
#4: mivel sok játékom nincs, így elég sokat demóztam, és nekem egyre inkább bejött. Én biztos be fogom szerezni, idővel. De elhiszem, hogy BC2 multi mellé neked nem fér be.
9.
9.
Skullman
A Far Cry 2-höz is adtak hangtompitós shotgunt DLC formájában. abban szerettem meg.:D
8.
8.
Mortician
#6: Igen, még mindig létezik...
7.
7.
demon68
hangtompítós tankot nem adnak a gyűjtői kiadáshoz?
5.
5.
JcGross
#3: De épp ez a szép benne! ;)



Én úgy vagyok vele, hogy aki nem lopakodik benne, az szentségtörő is, és nem is fogja élvezni. Amúgy már kezdek türelmetlen lenni, de hát mit lehet tenni? Semmit. Bele kell törődni és várni... :(
4.
4.
Daveout
Számomra a demo alapján a játék csalódás...így boxra biztos nem veszem meg...de persze pc-n azé kipróbálom!
3.
3.
tjames
Ma délelőtt úja demoztam egy kicsit, és már a demonak több mint 3/4-e sikerült lopakodva, konfrontáció nélkül, csendben. De végigjátszani K nehéz lesz a játékot, anélkül hogy ne legyen egy kis hent benne. Soxor várni kell, míg az áldozat jó helyre téved. Így nem lesz egy gyors, végigrohanós játék. Jól meg kell tervezni előre a kiiktatások sorrendjét.
2.
2.
Sovereign
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...