Portal 2 - az utolsó késés oka

  • Írta: InGen
  • 2011. május 12.
  • Érdekesség
Link másolása
Úgy tűnik, hogy van, amikor kifejezetten megéri késleltetni egy játékot. A Portal 2 abból a szempontból kivétel, hogy ebben az esetben a késés legnagyobb támogatója maga a cégvezető, Gabe Newell volt, aki szívesen adott még pár hetet a fejlesztőcsapatnak, hogy legyen idejük a játék finomhangolására.

Ha emlékeztek még, a Portal 2 eredetileg pár héttel korábban jelent volna meg, s az utolsó késésről röviddel az eredetileg kiszemelt megjelenési időpont előtt értesültünk. Mint az most kiderült, a késés legnagyobb támogatója a Valve fejese, Gabe Newell volt, akinek elmondása alapján gyakorlatilag mindegy volt, hogy a Portal 2-t akkor, vagy pár héttel később adják ki, a beérkezett adatok alapján ez ugyanis - Newell szerint - nem befolyásolta az eladásokat.


Így hát meghozták a döntést: inkább pár héttel eltolták a megjelenést, így a csapat kapott még egy kis időt - legalábbis ez derül ki Josh Weier, a Portal 2 projektvezetőjének mondataiból. "Megkérdezte, mihez szeretnénk kezdeni az extra idővel, s annyira jól hangzottak a dolgok, amiket még bele szerettünk volna tenni a játékba, hogy biztosak voltunk a sikerben."

Azt hiszem, ez egy kiváló példa arra, hogy a minőség végül megtérül: a Portal 2 megjelenése óta tartja magát az eladási listák tetejének környékén, és mind a játékosok, mind pedig a sajtó kizárólag pozitívan nyilatkozott a játékról.

8.
8.
Mortis
Istenem. Ezt a kényelmes hozzáállást. Persze akik tudnak játékot fejleszteni, azok megtehetik. :D
7.
7.
Dcrysis02
#4: A legtöbb dolog csak kozmetikai, a fegyverek meg általában elég jól kiegyensúlyozottak, sőt, jó párat maguk a játékosok találtak ki.

A Portal 2 boltban meg milyen cuccok vannak? Néhány üdvözlés, pár skin, meg sapka. Mit ne mondjak a játék ettől nagyon IMBA lett.

Plusz a pályákat ingyen adják majd, és már a neten van az SDK béta változata ha jól értesültem.
6.
6.
Hunner
#2: Ha eredeti (Co-Op miatt az gondolom, ha meg nem akkor úgyse ide való, plusz akkor nem tudok segíteni...)
Steamet elindit, Libary...Portal 2-n jobkatt, "set launch options" katt. ésaz inputboxba írd be így a felbontást pl: -w 1280 -h 1024.
5.
5.
GhostDog24
Észre sem lehetett venni a késést és tényleg jobb h késett 1 kicsit így is sokaknak a gépén nem indult el akiknek az a bizonyos ATI kártyájuk volt, az unokatesómnak volt ilyen problémája aki forumokon sokat utána nézett és azt találta h nem csak neki volt ez gond, mi lett volna ha hamarabb adják ki? A NASA gépén is hibát írt volna ki (szerencsémre nekem nagyon fzsául futott az 1. pillanattól kezdve) ... :D
4.
4.
Necreon
#3: Az a helyzet hogy a Valve tanult az Activision-től: azóta a Team Fortress 2 árának többszöröséért lehet fegyvereket és egyéb kiegészítőket venni a Team Fortress 2-höz, a Portal 2-ben pedig már alapból ott van a beépített sapka bolt.
3.
3.
Józsi_Doe
Az Activision tanulhatna Newell üzleti politikájából. Inkább késnek pár hetet minthogy egy bugos tráygahalmot adjanak ki.
Természetesen az is igaz, hogy a Portal 2 nem a karácsony előtti, hanem az elég holt áprilisi szezonban volt betervezve, ez esetben ugyanis már nem biztos, hogy engedélyezték volna a fejelsztőknek a csúszást.
2.
2.
Hubert Cumberdale
OFF:
Mér csinálja azt a gépem ,hogy a legnagyobb felbontás után még berak egy csomó sokkal nagyobb felbontási lehetőséget is, csak ugye a monitor azokat nem bírja (régi fos monitor) És ha elindítom a portált valamiért a legnagyobb felbontásra akarja állítani és kikapcsol a monitor. :S Kerestem valami ini fájlt hogy a beállításokat átírjam kisebb felbontásra, de nem találtam semmit valaki tud megoldást? (azon kívül, hogy vegyek új monitort) Nyomatnám a coop-ot, de nem tudom mert kikapcsol ez a kaki!
1.
1.
..::RoLiSoAp::..
Fontosak az utolsó simítások. sok játéknál elcseszik h minél hamarr ki akarják adni kb félkészen... birom a portalt =)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...