Arkham City - használt játék mellé nincs Macskanő

  • Írta: fojesz
  • 2011. október 15.
  • Érdekesség
Link másolása
Bár a Batman: Arkham City kapcsán az egyik legizgalmasabb bejelentés az volt, hogy a sztori során a Macskanővel is játszhatunk majd, azt a Warner Bros. elfelejtette hozzácsapni az apróbetűs részben, hogy a hölgyeményhez csak a vadi új játékot vásárlók férhetnek hozzá ingyen.

Még egy kis Batman: Arkham City, azonban ezúttal közel sem szolgálhatunk olyan jó hírrel: mint utóbb kiderült, a játékban a Macskanővel csak azok játszhatnak díjmentesen, akik újonnan veszik meg a programot, a többieknek (azaz a használt játékot vásárlóknak) szokás szerint  ki kell fizetniük 10 extra dollárt vagy 800 Microsoft Pontot a hölgyeményt feloldó kulcsért.

Mindez azért is fontos, mert Catwoman nem olyan mellékkarakter lesz, mint Robin (Batman segédje csak challenge pályákon szerepel), hanem a történetben is szerepet játszik, egészen konkrétan a teljes sztori 10 százalékában akciózhatunk az ő bőrébe bújva, sőt lesznek olyan Rébusz-fejtörők, amiket csak az ő képességeivel tudunk majd megcsinálni. Azt persze a kiadó leszögezte: a játék a Macskanő nélkül is végigjátszható, kerek egészet alkot, ezek csupán mellékküldetések.

Érdekesség egyébként, és valamennyire jellemzi a helyzetet, hogy a GameStop nevű amerikai üzlet meg tudott állapodni a Warner Bros.-szal: valószínűleg valamennyi jutalék ellenében, a boltnál még a használt játékot vásárlók is megkapják a macskanős kódot. A GameStop már a Mortal Kombatnál is elérte ezt, ott azok is ingyen férhettek hozzá az online multihoz, akik egyébként nem fóliásan vették meg a verekedős programot.

20.
20.
Lenny
rohadt életbe már! már nagy nehezen megemésztettem, hogy Robint nem próbálhatom ki soha, DLC-ket nem próbálhatom ki soha, erre most elveszik a macskanőt is! Az első résszel is csak megsz.ptam. Megveszem vadiúj állapotban x360-ra, erre olvasom, hogy Joker exkluzív PS3-ra... hát rohadjanak már meg! Aztán dobálták ki a játék több mint háromnegyedét DLC-ként, amit persze, hogy nem tudok beszerezni, mert tárhely se volt a boxomhoz, de ha lett volna se tudtam volna, mert sokért fizetni kellett, arról meg gőzöm sincs, hogy milyen módon lehet fizetni, pedig esküszöm fizettem volna. Most meg végre felpumpáltam a PC-met, és beszereztem arra is, de a DLCk-hez így se férhetek hozzá. Most meg itt a folytatás. A játék még meg sem jelent, de már dobálják ki rá az extrákat. Robin automatikusan játszható azok számára akik az xy oldalról előrendelték, de mások számára is elérhető lesz később, de sokunk számára persze, hogy ez kivitelezhetetlen. Annak örültem, hogy a macskanőért nem kell semmit töltögetni, regisztrálgatni, külön pénzt fizetni az isten tudja hogy miféle módon. A pénzem elment videókártyára és RAM-ra. Gondoltam, hogy akkor esetleg játékcsere-ként hozzájuthatok a játékhoz, és akkor már nem is érdekelt volna a sokmilliárd DLC meg Robin, mert ott lett volna nekem macskanő meg Batman. Ezzel még fájó szívvel ugyan, de kibékültem volna. Erre kiderül, hogy ezt is elveszik...
18.
18.
Vendu
#17: Tényleg az nem tud játszani macskanővel?
17.
17.
Juhi95
És akinek nincs live az mit csináljon?:/
16.
16.
Optimus Prime
#1: LOL. nekem leesett azonnal.

Használtan én se veszek játékot, csak pofátlan akciós áron Steamen. Így 100% hogy új. :)
Igaz, én PC-s vagyok nem konzolos. Ott tudom más a szitu és az ár.
15.
15.
metercsiken
#2: Hát én bevallom őszintén szoktam használt játékokkal játszani!

Igaz nem veszem, hanem a csere-bere megy,de így amíg nem szedek össze egy kisebb összeget nagyobb címekhez addig azokkal is jól lehet szórakozni!

Igaz benne van a pakliban, hogy valami gebasz lesz a game-el, de szerencsére én még nem szembesültem semmi problémával!

Persze az Arkham City-t újjonnan veszem meg! : )

Apropó nem igazán tudom, hogy most mi is a helyzet, ha én dobozos formában szerzem be a játékot akkor jár a "macska" vagy sem!?
14.
14.
Extol
Különc lehetek mert én sosem adtam még el játékot és az életben nem vennék használtat.
13.
13.
DeNzNlPt
#2: Te barom, azert adja el az ember a jatekat mert vagy nem tetszett neki, vagy megunta, vagy a penzbol egy ujat szeretne venni. Akinek meg nincs eleg penze azert veszi meg hasznaltan. Megertetted? Vagy ez nagyon komplex a kis agyadnak?

Maga a hir meg nagyon szomoru mivel vannak olyanok akik ujonan veszik meg a jatekot es nincsenek live-n vagy psn-n (ilyen voltam en is meg egy eve), tehat oket miert buntetik meg? Ez teljesen logikatlan.
12.
12.
balint23h
11.
11.
Obiwan HUN
JTAG-en jár mellé a Macskanőci is! :D
10.
10.
secret.
#2: Akinek nincs pénze zsírúj játékra, az használtad vesz te barom -.-"
7.
7.
Mortis
Ez okos megoldás, bár aki használtan vásárolja meg az úgysem lehet akkor rajongó, szóval nem fogja bánni a Macskás küldetések hiányát.
Meg lehetett volna tenni, hogy ezáltal nem képesek a delikvensek továbbhaladni a sztoriban, de nem így döntöttek. Ebből azért leszűrhető egy kevés alázat a játékosok felé. :)
6.
6.
Blade96
#1: Hát volt 1 perc mire leesett, de utána elég nagyott koppant.... XDD
5.
5.
ReNegAdE
#4: Én most olvastam először!Fel is röhögtem!Jó a poén!:)
4.
4.
Kantor
#3: Ott olvasgattam hogy ezt írják, gondoltam elsütöm itt :DD
3.
3.
Necreon
#1: YouTube kommentekből lopunk poénokat, hmmm? :P
2.
2.
nero66
Eddig is nagyon vártam, de a macskanőt már el is felejtettem, szóval msot még jobban várom h eszembe jutott :DD

Am ki az aki használt játékot venne? -.-" Ezt sose értettem... nem tudhatja senki mért adja el a játékot az akitől veszi... ://
1.
1.
Kantor
Legalább egész játékot két kézzel végig tudom játszani...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...